Új Magyar Szemle, 1920/3
1920 / 2-3. szám - Apáthy István: Erdély az összeomlás után
ERDÉLY AZ ÖSSZEOMLÁS UTÁN. 149 a radikálisok, már amennyiben ott ilyenek voltak, maguk sem ellenezték volna ezt. Míg Kolozsvárt volt, még Vincze Sándor is, a kolozsvári szocialistáknak nem szellemi vezére, mert az sohasem volt, de hangadója, a régi képviselőház összehívása mellett kardoskodott és azzal ment föl Budapestre december 30-án, hogy igyekezni fog e tervnek híveket szerezni. Addig is, a király lemondván hatalmának gyakorlatáról, a képviselőház pedig föloszolván, a kormány intézkedéseit a magyar törvények keretein belül jogosaknak és a koronás király által való kineveztetésének jogfolytonosságából eredőknek kellett elfogadni. Tekintélye a kormánynak akkor már, sajnos, nagyon kevés volt, mert engedte, hogy megfosszák az eszközöktől, melyekkel intézkedéseinek foganatot szerezhetett volna. De október végén és november elején még mindenki mámoros volt az örömtől az Ausztriával való közösségünk megszűnése és a közös ügyes kormányrendszer bukása miatt. A második hibaforrás, melyre reá szeretnék mutatni, az, hogy az akkori Budapest lelki állapotát keresik az akkori Kolozsváron és Erdélyben is, és hogy a budapesti sajtó akkori híreiből következtetnek a kolozsvári és erdélyi állapotokra. A lelkeknek az a bűnös irányzata, mely különösen a budapesti sajtó egy részében szólalt meg, odalenn sohasem talált visszhangra. Már az összeomlás előtt sokat és sok helyen hangoztattam, hogy Magyarország legnagyobb betegsége Budapest. Azért igyekeztem minden erőmmel, lelkem legjavával azon, hogy Kolozsvár egy Budapestnél sokkal magyarabb, sokkal egészségesebb szellemi központjává legyen Erdélynek és általában a hazának; hogy Budapesttel szemben Kolozsvár legyen a magyar léleknek az, ami az orosz léleknek Pétervárral szemben Moszkva. És bizony mondom, ha az erdélyi magyarság lelke lakozik valama válságos időkben Budapesten, akkor a független Magyarország küszöbéről nem a történelmi Magyarország sírgödrébe léptünk volna. Kolozsvár és Erdély művelődési, politikai és társadalmi közéletének szálai az összeomlást megelőző 15 éven át legnagyobbrészt az én kezemben vagy azokéban futottak össze, akikkel, ha nem is egy politikai táborban, de azért, a magyar gondolat szolgálatára, a legszorosabb lelki közösségben éltem. Kolozsvárt a Galilei-kör nem tudott fiókot alapítani; az ilyennek készülő Bólyai-kör megalakulása az én cselekvő és szenvedő ellenállásomon hiúsult meg. A társadalmi és egyéb tudományok népszerűsítésében a Magyar Társadalomtudományi Egyesület kolozsvári fiókja s az Erdélyi Múzeumegyesület különböző szakosztályai vetélkedtek egymással s Erdélynek különböző városaiba, sőt Aradra, Nagyváradra, Temesvárra is ellátogattak fölolvasásaikkal. A munkások számára is éveken át mi rendeztünk igen látogatott előadási sorozatokat. A kolozsvári Unió szabadkőműves páholy soha, egy pillanatig sem volt más, mint a nemzeti továbbfejlődés szolgálatának, a magyar gondolatnak s a nemzeti ideáloknak temploma. És ha valaha lenne mód az Unió munkásságának közzétételére, úgy abból igaz és önfeláldozó magyarságot jövendő nemzedékek is tanulhatnának. Az Unió mindig a fokozatos és a magyar letekből önkényt adódó fejlődést hirdette és óva intett minden forradalmi