Új Magyarország, 1991. május (1. évfolyam, 5-30. szám)
1991-05-25 / 25. szám
81. évfolyam, 25. sz],1991. május 25., szombat SPORT Ha előleg, akkor rendben I s Neuchatelben valami megcsillant! Férfi kosárlabda-válogatottunk veretlenül megnyerte Eb-selejtezőjét, így tovább él a remény: majdnem negyedszázad után 1993-ban pályára léphet a kontinens legjobb 12 csapatának vetélkedésén (utoljára 1969-ben játszottunk Európa-bajnokságon!). A svájci elsőséget mindenki lelkesen fogadta, hiszen a produkció ébren tartotta azt a felfokozott érdeklődést, amely korábban a végtelenül kiélezett bajnoki rájátszást kísérte. Mint mindenki, én is kimondottan örültem a Ránky-legénység bravúrjának, s gondoltam, nincs is más hátra, mint a szerencsében bízva várni a jövő hónapban Olaszországban sorra kerülő idei Eb-t, amely után kiderül, hogy melyik három ellenfélen kell ősszel és jövő tavasszal túljutni az 1993-as színre lépésért. Nem szeretném túlbonyolítani a nem kimondottan egyszerű szisztémát, annyit azonban el kell árulnom: a selejtező megnyerése azt jelenti, hogy bent vagyunk Európa 20 (húsz!) legjobb csapata között. Mindezt azért bocsátottam előre, mert tegnap meglepő információ birtokába juthattam a távirati iroda jóvoltából. Idézném is: ,1 A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége háromszázezerről másfél millió forintra emelte fel a férfi kosárlabda Eb-selejtezőn induló magyar válogatott prémiumát..Azon most nem is akadnék fenn, hogy tették ezt akkor, amikor a kasszában ennek az összegnek csupán a fele volt, mert ez apróság. És meg is oldódott a probléma, jókor jött a szponzori segítség. Az összeg... Igen, a személyenkénti (durva átlagot számolok, persze) mintegy 100 ezer forint... Kimondom: sokallom! Vajon mennyit fizetnek majd a 12-es döntőbe jutásért, s mennyit — hadd bizonyítsam ezzel a kérdéssel is örök optimizmusomat! — egy, mondjuk, Eb-hatodik helyért? Kollégám, aki kosarasügyekben jóval jártasabb nálam, ráadásul roppant segítőkész is, sietve tájékoztatott: az Eb-selejtező „hősei” másfél éve közösen készülnek, s ez idő alatt „csak” költségtérítést kaptak a válogatottbeli szereplésért. Még szép! Mit és miért kaptak volna még?! Ez nem lehet ok arra, hogy amikor elindultunk ugyan — végre — felfelé, de még éppen csak felkapaszkodtunk az első lépcsőfokra, máris dőlnie kell a pénznek! Tudom, persze, hogy tudom: a kosárlabda a világ egyik legprofibb sportja. Senki ne higgye azonban, hogy már mi, magyarok is — akár csak a magunk szintjén is, de — profik vagyunk! Elvileg ugyanis lehetséges, hogy európai huszadikok leszünk... S akkor a profi kosárlabdát továbbra is csupán a nálunk játszó külföldiek képviselik majd. Végül, de nem utolsósorban: tudom, hogy soraimmal, észrevételeimmel indulatokat kavarok, minden szavam ellenérzést (is) szülhet. Őszintén állítom: talán soha nem szerettem volna jobban, hogy ne legyen igazam, mint most! Ha így történne, készséggel visszavonulót fújnék és elismerném: ez igen, ez szép volt, újra van magyar kosárlabda, ezért érdemes volt az 1991-es Eb-selejtező után előleget adni! Serényi Péter gna Sztefka Kosztadinova, a magasúszás bolgár világcsúcstartónője (809 cm) ma újra színre lép, több, mint kétéves kényszerpihenő, sok sérülés után ismét versenyez, egy németországi viadalon indul A Női ÖTTUSABAJNOKSÁGON az első számot, a vívást Kovács Irén nyerte, mivel holnapra virradóra kerül sor a tájékozódási futók éjszakai bajnokságára a Sopron melletti Brennbergbánya körzetében, ahol 35 éve nem rendeztek hasonló viadalt. A „PINGVINEKNEK” (Pittsburg Pengions) már csak egyetlen győzelem hiányzik a jégkorong Stanley Kupa elhódításához, mivel 3—2-re vezetnek „Észak Csillagai” (Minnesota North Stars) ellen. A VESZPRÉM PC a labdarúgó KK-ban jövő vasárnap az osztrák Vorwärts Steyr, egy nappal később pedig a Torino csapatával mérkőzik. Mindkét találkozóra Torinóban kerül sor. A LABDARÚGÓ NB I. mai mérkőzései: Vasas—Pécs, Veszprém—Békéscsaba, Vác—Debrecen (mind 17 óra), Videoton-Waltham—Tatabánya, Rába ETO—Újpest, Honvéd—Siófok, Volán— Ferencváros, MTK-VM—Szeged (mind 19). A PÁRIZSI ROLAND GARROS teniszbajnokságon Földényi Annamária megnyerte első mérkőzését, Noszály Sándor a selejtező második akadályát is sikerrel vette. Temesvári Andrea, már az 1. fordulóban persze, a japán Miyagi ellen játszik. NAGY HÁRMAS labdarúgótornán, Manchesterben: Argentína—Szovjetunió 1—1. A zárómérkőzés, ma este: Anglia— Argentína. A WALTER—MIKROMATIKA által szponzorált ifjúsági vízilabdatornát a Bp. Spartacus csapata nyerte az ÚTE, a BVSC és a Tungsram előtt. HÉT GYŐZELEMMEL kezdtek ifjú sakkozóink a korcsoportos Európa-bajnokságon, Mamaiában. A SPRING KUPA női röplabdatornán, a 9—13. helyért játszott mérkőzésen: Magyarország—Jugoszlávia 3—0. RICHTER ERNŐ Zeltwegben áll rajthoz az Opel—Lotus sárvédő nélküli versenyautók osztrák bajnokságában. A magyar közönség is láthatja majd a Hungaroringen, az augusztusi Forma-1 1-es Magyar Nagydíj egyik kiegészítő futamában. Rourke bokszban is profi Ringről ringre A floridai Fort Lauderdalében átesett a profi ökölvívói tűzkeresztségen az egyik legnagyobb hollywoodi filmcsillag, Mickey Rourke, aki fiatal korában 26 amatőr mérkőzést vívott. A premierre a 34 éves félnehézsúlyú (81 kg) „sportoló” gondosan kiválasztott ellenfelet kapott, a szintén amerikai Steve Powell személyében, aki amatőrként 20 meccsből tizenötöt megnyert, de most nem sok ellenállást tanúsított a négy menet során, így Rourke egyhangú pontozással nyert. A 2300 néző a találkozó végén füttykoncerttel mondott, véleményt a színvonalról... Egy másik ringhír: az exvilágbajnok Mike Tyson mérkőzése hiába marad el Razor Ruddock ellen, ez még nem jelenti azt, hogy Tyson rögtön kihívhatja a nehézsúlyú világbajnok Evander Hollyfieldet — jelentették be New Yorkban. Hollyfield a közel 50 millió dollárnak a kétharmadára tart igényt, míg Tyson 45 százalékot szeretne kézhez kapni. Márpedig ez, akárhogy osztanak-szoroznak is, sehogy sem „jöhet össze”. Az időpont az egyetlen lényegi kérdés, amelyben teljes az összhang. Mindkét világbajnok az októberi, kora novemberi dátumot tartja ideálisnak. Lewis megúszta Houstonban befejeződött a bírósági tárgyalás a hatszoros olimpiai bajnok Carl Lewis ügyében. Mint ismeretes, a 29 éves amerikai atlétát január 11-én ittas vezetés vádjával előállították, amikor Audi kocsijával a járdaszegélynek rohant. Az óvadék ellenében elengedett világhírű sportoló ügyében háromnapos tárgyalás után hirdetett ítéletet az öt nőből és egy férfiból álló bíróság. Lewis „megúszta" az ominózus esetet, hiszen az esküdtek tisztázták a vád alól és felmentették őt, annak ellenére, hogy a letartóztatáskor elvégzett vérvizsgálat a megengedettnél két század százalékkal több alkoholt mutatott ki szervezetében. A tárgyaláson Lewis azt vallotta, hogy józan volt, a barátaival töltött estén csak két könnyű italt fogyasztott, így autójának „ámokfutását” műszaki hiba idézte elő. Terítéken a sportlétesítmények Ajánlás, de kinek? A sportlétesítmények megnyugtatóan máig sem rendezett helyzete volt a téma a Nemzeti Testnevelési és Sporttanács tegnapi ülésén. Három előterjesztés szolgált a vita alapjául: Vanyus Attila, a két hónapja alakult Sportlétesímények Magyarországi Szövetsége elnökének elemzése mellett két OTSH-tanulmány is foglalkozott az iskolai tornatermekkel, illetve a sportlétesítmények helyzetének rendezésével. A vita végén a testület a következő ajánlásokat tette: • a Nemzeti Testnevelési és Sporttanács javasolja, hogy az illetékes kormányzati szervek sürgősséggel foglalkozzanak a sportlétesítmények tulajdoni helyzetének rendezésével a privatizációs folyamatban; a testnevelés és a sport támogatásában — beleértve a sportlétesítményeket — végleges formában érvényesíteni kell az úgynevezett normatív elvet; az iskolai testnevelés és sport lehetőségeit fenn kell tartani az átmeneti időszak gondjai között, a sportlétesítmények nyereségorientációjának szükségessége mellett; a sportlétesítmények helyzetének rendezése az egész országra kiterjedő reális felmérést igényel. Minden tiszteletünk és elismerésünk a Nemzeti Testnevelési és Sporttanács illusztris tagjaié, hiszen vala- mennyi összejövetelükön égetően fontos, sportéletünket alapjaiban befolyásoló kérdéseket vitatnak meg. Egyetlen bökkenőnk: általában ugyanazokat, amelyeket sok más fórumon is vizsgálnak. Aztán — mint mindenhol máshol is — ajánlásokat tesznek! Ismerős! A magunk részéről egyértelműen drukkolunk, hogy ezek az ajánlások meghallgatásra, értő fülekre találjanak, s maximális szimpátiával figyeljük minden egyéb vonatkozásban is a sporttanács ténykedését. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a néhány sor: íme, közzéteszszük a pontokba szedett konklúziót hátha valaki az újságban (is) elolvassa azokat, és... De nem ábrándozunk, nem kergetünk illúziókat, a lehető legkomolyabban leszögeznénk borzasztóan kíváncsiak lennénk arra hogy vajon kik a címzettjei a sorrarendre születő ajánlásoknak, hogyan fogadják azokat, mi történt eddig, és mi lesz, mi lehet a sorsa az ezután megszülető összegzéseknek? Magától értetődik: ha kiderül, akkor annak is biztosítjuk a terjedelmet, hiszen leckénk a közvélemény informálása. Ami soha nem lehet hasonlatos az egyirányú utcához! (sp) Mindent elsöprő pingpongdiadal után vallja a tréner. Befektetés nélkül nincs haszon Ahogy mondani szokás: a magyar női asztalitenisz-válogatott tegnapelőtt esti diadala (7—0 Prágában, Csehszlovákia ellen!) az Európa Liga fináléjában a legszebb elképzeléseinket is alaposan felülmúlta. Egy nappal a derbi után a Telesport stúdiójában Fülöp István (képünkön), a csapat edzője és Tóth Krisztina, a kitűnő debütáló újonc volt a műsorvezető, Gundel Takács Gábor beszélgetőpartnere. — Egyáltalán nem számítottunk ilyen fölényes győzelemre — kezdte Fülöp István. — Egy szoros vereséggel is kiegyeztünk volna... Ez kicsit bután hangzik most már, de a dolgok ismeretében nem lehet rajta csodálkozni, hiszen nem sokkal a világbajnokság után került sor erre a mérkőzésre. Bátorfi Csilla a fantasztikus vb-szereplése után érthetően lazított egy kicsit, Wirth Gabinak pedig volt ugye a világbajnokságon szerzett sérülése. Rossz előjelekkel mentünk neki ennek a találkozónak. — És a csapat harmadik tagja, Tóth Krisztina, akit a másik két játékosnál sokkal kevésbé ismernek a sportrajongók? — Ez most egészen más hangulatú erőpróba volt, mint az egy évvel ezelőtti, amikor ifi Európa-bajnok lettem, itt azért mégiscsak felnőttekkel kellett játszani — magyarázta Tóth Krisztina. — Mi volt veled szemben az elvárás, ismerted az ellenfeleidet? — Nem, nem ismertem őket, de én jobban fel tudtam készülni erre a mérkőzésre, mint azok, akik a vb-n játszottak. — Amikor a románok elleni mérkőzésen, még korábban az Európa Ligában kikaptunk, sokan hiányolták Wirth Gabit... — Igen, de most bizonyosodott be, hogy Tóth Krisztina akkori szerepeltetése mennyire indokolt volt — vette át ismét a szót Fülöp István. — Befektetés nélkül nincs haszon! — Korábban akadtak önnek személyes problémái... — Igen, de azok a világbajnokság előtt rendeződtek. Két világklasszisunk és mellettük a fiatalok olyan eredményes csapatot alkothatnak a jövőben, hogy elképzelhetetlennek tartom az esetleges sikertelenséget. — Talán nem is árt tisztázni: ez a mostani győzelem, ugye azt jelenti, hogy a mi női gárdánk a legjobb egész Európában? — Így igaz! Menedzsertenisz Tegnap kezdődött és holnap fejeződik be a BSE városmajori sporttelepén az a különleges tenisztorna, amelyen kizárólag menedzserek szerepelnek. Az esemény rendezőinek (Budapest Sportiroda, Budapesti Tenisz Szövetség, Privát Profit) alig titkolt célja: túl azon, hogy a versengés komoly sportélményt jelenthet a résztvevőknek, segíthet abban is, hogy a vészes pénzhiánnyal küszködő magyar sport újabb szponzorokat nyerjen meg a támogatásra. A torna döntőjét holnap délután 3-ra tervezik. f Majdnem robban a f#focilabda'' Páratlan bombagólokról adott tájékoztatást a sajtónak az észak-írországi Enniskillen rendőrsége. A hírt, noha fociról volt benne szó, mégsem a sportrovatok jelentették. Ugyanis nem egyszerűen bombagólokról, sokkal inkább bombával lőtt gólokról szólt a jelentés. Történt ugyanis, hogy az említett észak-írországi településen néhány nebuló, iskolába menvén, talált egy ismeretlen rendeltetésű és tartalmú műanyag csomagot az utcán, s lévén az puha és viszonylag könnyű, arra csábította őket, hogy labda gyanánt rugdossák. Hogy kellemesebben teljék az idő a tanítás kezdetéig, fociztak vele az utcán. A meccs végén vették észre, hogy kis mágnes is van a csomaghoz erősítve. Ezzel aztán a kiszolgált labdapótlékot csínyből a iskola vasrácsos kapujához tapasztották. Egy arra járó tanárnak gyanús lett a csomag, ezért rendőrt hívott. Gyanúja igazolódott: plasztikbomba volt, benne félkilónyi, Semtex típusú rugalmas, gyantaállagú robbanóanyag. A szerkezet típusát az észak-írországi rendőrség sajnálatosan jól ismeri, hiszen az Ír Köztársasági Hadsereg nevű terrorszervezet előszeretettel helyez el ilyen robbanószerkezeteket a brit biztonsági erők és a rendőrség gépjárművein. Nem világos, hogyan vetődött ez a veszélyes csomag a nyílt utcára Enniskillenben. Mindenesetre a tragédia ezúttal szerencsére elmaradt, a tűzszerészek hatástalanították a robbanásveszélyes „focilabdát”. Szalai György sikere Ez az Eb is jól kezdődött Jelentős magyar sportdiplomáciai sikerekkel kezdődött meg a lengyelországi Wladislawowóban a 70. súlyemelő Európa-bajnokság. A versenyzők első színre lépése előtt az európai szövetség (EWF) „háziversenye” zajlott le: az Eb előestéjén tartották ugyanis a választásokat. Az EWF elnöke a következő négy évre is az angol Wally Holland maradt, akinek nem akadt ellenjelöltje. Magyar szempontból a legfontosabb az elnökségi tagok megválasztása volt, hiszen a jelöltek jegyzékén szerepelt Szalai György, a magyar szövetség főtitkára, az egykori olimpiai bronzérmes súlyemelő is. Végül is a 27 tagország delegátusai közül 23-an szavaztak igennel Szalaira. Az első Eb-aranyat (52 kg-ban) a román Ciharean nyerte, a második (56) a török Süleymanoglunak jutott. Ez utóbbi súlycsoportban mi is jócskán érdekeltek voltunk: Lénárt Ferenc az összetettben az 5. helyen végzett, szakításban viszont bronzérmesként a dobogóra állhatott! Ma 1810-kor és holnap este 10-kor a 2-esen A mai (TV2, 18.10) Telesport tervezett programja: — a hajdani Európa-bajnok műugró, Újvári „Pinokkió” most a Szabadság-hídról ugrik; — Budapestre érkezett a „pattog a kosárlabda”-akció; — összeállítás a hétvége balatoni sporteseményeiről (fallabdatorna Tihanyban, a Hummel vándordíjáért és Technoimpex Kupa szörfverseny Füreden). A holnap esti Telesport (szerkesztő: Bartal Erzsébet, műsorvezető: Gulyás László) 10-kor kezdődik, s a szokásos futball-összefoglaló mellett a „fő” programot a cserénfai motokrossz vb-futam közvetítése jelenti. ♦ Egyelőre még szárazon, de már nem sokáig... Most Gál Józsefen és — ez újdonság! — a családján, feleségén és kisfián a sor: még néhány napig lehet ismerkedni az eddig 16 millióba kerülő Equatorral a BNV-n, aztán irány a start színhelye, a jugoszláviai Pula. Utána pedig ötéves, 50 országot érintő nagy kaland következik! Ha mások is úgy gondolják, mint Gálék, akkor föld körüli vitorlázásuk során az Expo ’96-ot reklámozzák már Kékesdy Károly felvétele