Új Magyarország, 1991. május (1. évfolyam, 5-30. szám)

1991-05-25 / 25. szám

Ady Endre ••ünnepel­és Az Emlékezések Ady E­ndréről című gyűjtemény negyedik kötetének­­meg­jelenésével­­akár fél évszázados jubileu­mát ünnepelhetné Kovalovszky­­Miklós egyszemély Ady-filológiája, ez a kü­lönös élményeket adó és teremtő múlt­kutatás. Első eredményei­t a negyvenes évek elejétől megjelent cikkeik és­­tanul­­mányok voltak, első jeles állomása az Ady Endre önképzőköri tag című köny­vecske 1943-ban, m­ajd az Életem nyú­zott könyve című „Ady-önéletrajz” kí­sérlete (1977), utóbb a Léda: legenda és valóság című kismonográfia (1980). Fo­lyamatosan pedig az Emlékezések vas­kos k­ötetei. Az Ady-s bibli­ográfia a névmutatókban szépen regisztrálja, hogy az Ady-család tagjai és a költ­ársak után. Bölöni György, Dénes Zsófia, Földessy Gyula, Hatvany Lajos, Király István, Révész Béla, Schöpflin Aladár, Tabéry Géza, Vezér Erzsébet és mások mellett a leg­több tételszámmal Kovalovszky­­Miklós büskélkedhetnek. Ha ugyan tenné, de aligha teszi, szerényen csordogálnak Ady könyvei is. Az Emlékezések gyűjteményének négy kötete ötven év munkáját foglalja össze. Kovalovszky még jó­­időben kezdte a gyűjtést, nem kevés eleven kortársat és szemtanút szólaltathatott meg az Ady körül élők közül. A szárazabb beszá­molók és élményes vallomások mellett hatalmas tájékoztató- és ismeretanyag torlódott össze a permanens kutatás során. A kötetek jegyzeteiben, a beszá­molók értékeléseiben mindez megmu­tatkozik és megtalálható. Az Ady iránt érdeklődők számára nélkülözhetetlen forrássá emelve a köteteket. A család és a gyermekkor, majd a nagykárolyi és a zilahi diákévek emlé­kezteti és emlékeit gyűjti össze az el­ső kötet, a második Debrecen és Várad hétköznapjait és legendakörét. Arról nehéz lenne dönteni, hogy a költő írói munkásságának és társadal­mi-közéleti szerepének, felszíni­­vagy mélyvízi kapcsolatainak, akár magán­életi bonyodalmainak emlékanyaga-e az izgalmasabb, páratlan érték Ady­­min­­den rezzenje talán. Nem kevésbé nehéz lehetne dönteni és választani, hogy a kötetekben megszólók közül kinek az emléke értékesebb. A fényből és ho­mályból egyaránt gazdag emlékű és hi­teles tanúk bukkannak elő. Az ő beszá­molóikkal és vallomásaikkal egyenérté­kűek a filológusnak az emléeidézést követő jegyzetei, az A­dyr eseményeket és miliőket feltáró és értékelő össze­foglalók. Hatvany Lajos Így élt Petőfi című gyűjteményét szokás emlegetni az Em­lékezések Ady E­ndréről párdarabjaként. Helytálló valóban ez a­­közös nevező, mutatva egyben a két költő egyazon fényét, hasonlóképpen az egybegyűjtők munkájának értékeit. És ha felidézzük ez utóbbi­­köteteinek megjelenési évszá­mait (1961, 1974, 1987, 1991), akkor ta­lán még reményeket is ébreszthet ez a „gyorsuló tendencia”. Az anyag nyilván együtt van Kovalovszky Miklós map­páiban, így valóban remény, hogy a folytatás megjelenése akár a közeljövő­ben várh­ató. Erősen kívánjuk is. Annyi töredékben maradt hasonló után. Bodri Ferenc I. évfolyam, 25. szám 1991. május 25., szombat KULTÚRA A Budapesti vonósokkal közös Mo­­zart-est a Zeneakadémián sajnos el­maradt. „Egy buta vírus miatt” — mondja Hamari Júlia operaénekes, a világsztár, akinek a salzburgi, az edinburghi a müncheni fesztivál közönsége tapsol, akit a firenzei Mag­­gio Musicaléban vagy a bécsi ün­nepi játékokon ünnepel tombolva a publikum. Pályája során korunk leg­nagyobb karmestereivel, Böhmmel, Karajannal, Kubelikkel, Soltival, Boulezzel, Giulinival, Abbadóval, Mu­­tival dolgozott együtt. Tavaly óta a stuttgarti zeneművészeti főiskola el­ső professzora. A tanítás mellett vál­tozatlanul koncertezik, s készíti le­mezfelvételeit. Itthoni fellépéseit mindig nagy várakozás előzi meg. — Az már szinte fatális — folytat­ja —, hogy Botvay Károly kamara­­zenekarával nem először marad el, illetve halasztódik a koncertünk. Va­lóban úgy néz ki, mintha átok ülne rajtunk. Keressük a lehetőséget, hogy mielőbb, még idén, a Mozart-évben elhangozhasson ez a szerintem fan­tasztikusan szép program. Három áriát énekelek majd a Cosi fan tutté­ból, ami azért érdekes, mert a három női szerep három legfontosabb áriá­ja, melyek mind különböző hangvé­telt igényelnek. És szeretném elmon­dani, hogy a muzsikusok meg én ret­tentően szeretjük egymást. Megállok előttük, s úgy érzem, egy hangszer vagyok velük. Botvay épp ma fogal­mazott meg valami hasonlót: „Olyan mindegy, hogy ránk nézel, hogy a kezeddel csinálsz valamit, vagy há­tat fordítasz, mert mi a válladból is érezzük, hogy mit akarsz.” Nagysze­rű velük dolgozni. Nagyon örülnék, ha egy ilyen próbát egyszer felvenne a televízió . Nyugaton gyakoriak az effajta próba közbeni élőfelvételek. Hamari Júlia elmondta, hogy mind gyakrabban tapasztalja: Budapest szennyezett levegője nagyon rossz hatással van a hangszalagjaira. Ezért azt tervezi, hogy esedékes koncertje előtt néhány héttel, amikor magán­úton itthon tartózkodik, erőpróbákat tart, s a kitűzött időpontot megelő­zően csak két nappal jön ismét. Az­tán másra terelte a szót. Mesélt arról, hogy Stuttgartban adott egy temp­lomi koncertet azoknak, akik ugyan­abban a tizennyolc emeletes házban laknak, amelyikben ő. Azóta házi tündérként szeretik: a hentes és a pék félreteszi a legfinomabb falato­kat, a környéken mindenki köszön neki. Mesterkurzusokat vezet Olaszor­szágban és Németországban, s készül júliusi itthoni mesterkurzusára is, miközben mind több dal- és duett­estet ad az operapremierek mellett. Mindent teljes erőbedobással tesz. Tanítás közben nyolc órán keresztül nem eszik, nem iszik. Homeopatikusa megnyugtatta az érte aggódó növen­dékeit, hogy Hamari Júlia szervezete tudja, mikor mire van szüksége. — Ám ha próba közben valami tör­ténik, megzavarnak, akkor nem tu­dom a ritmust újra fölvenni. De nem­csak én vágyaik érzékeny. Figyelem növendékeim legapróbb lelki rezdü­léseit is. A koncertjeim pedig öröm­koncertek. Szeretném az emberek­nek megmutatni mindazt, amit hosz­­szú, idestova 34 éve tartó pályámon megtanultam. 1992-ben, ötvenedik születésnapomon barátaim segítségé­vel valami nagyon szép ajándékot szeretnék a magyar közönségnek ad­ni. — Szavaiból azt érzem, nagyon fontosnak tartja az itthoni koncerte­ket. Külhonban szerzett híre és rang­ja alapján ritka fellépéseinek oka talán a megfizethetetlen magas gá­zsi? — Szó sincs róla. Korábban sem a felajánlott szerény gázsi, hanem kül­földi elfoglaltságaim akadályozták gyakoribb jövetelemet. A felajánlott honoráriumok összege azóta is alig változott. Természetesen nem elsőd­legesen a pénz határozza meg fellé­péseimet, de ez is jelzi valahol a meg­becsülést. Nem akartam erről most beszélni. De talán nem baj, hogy mégis elmondtam. Egyszer majd el fogom mesélni, miképp építettem itthon fel a pályámat, míg eddig, mai sikereimig eljutottam. Most va­lahogy fölborult az értékrend. A pesti utcán mindenféle drága autó szaladgál. Annak tudjuk az értékét. Ám valami érték, becsülhető, ben­nem is van. Még akkor is, ha egy tévéinterjúban hallhatták azt a vé­leményemet, miszerint én a 30 ezer dollár fölötti gázsikat elítélem, mert erkölcstelennek tartom a zenét ilyen módon megfizettetni. Nem volt so­ks szándékom a zenéből milliomossá válni. J. k. Találkozás­­Hamari Júliáival ! Világsztár, de a miénk Despina szerepében a bécsi Staatsoper Cosi fan tette előadásában Kritikai grafika a Weimari Köztársaságban címmel rendezett nagyszabású kiállí­tást a Magyar Nemzeti Galériában, a galéria és a Budapesti Goethe Intézet. Ké­pünkön George Grosz alkotása -----------------------------------------­A régi zene fóruma Budavár Mátyás-kori metszete díszíti a Régi Zene Fórum idei műsorfüzetét, jó érzékkel utalva a jubileumi szezonra. A program az­­alkalomhoz illően ünnepi: május 27. és június 2. között négy helyszínen (Mátyás-templom, MTA kongresszusi terme, Fő utcai kapucinus-templom, Ze­neakadémia) a régi zene his­torikus előadásának kedvelői naponta találkozhatnak a leg­nevesebb házi szólistákkal és együttesekkel, valamint kül­földi hírességekkel. Előbbiek sorában hadd említsem például a Liszt-díjas Capella Sava­­riát, legfrissebb sikerét (a Budapesti Kamaraopera Gluck­­produkciójában) épp az elmúlt hetekben arató Concerto Armoni­­cót vagy a kiváló Festetics Vonós­négyest — utóbbiak közül a­­holland Sigiswald Kuijken le­gendás zenekarát (La Petite Ban­de). Három évvel ezelőtt néhány főiskolás, élükön a csembaló és zeneszerzés szakos Elek Szilviá­val elhatározta, hogy „saját erő­ből” koncertciklust rendez a régi zene jegyében, s ez olyan jó öt­letnek bizonyult, hogy a követ­kező évben — szponzorok támo­gatásával — újra meghirdették a Fórumot. A tavalyinak már jeles, nemzetközi tekintélyű művész­vendégei is voltak, az­­ideihez pe­dig a Nemzeti Filharmónia és az Interart Festivalcenter mint házi­gazda csatlakozott (szerkesztő: Elek Szilvia). Rekordidő alatt lét­rejött tehát egy új, műsorában vonzó és kiállításában elegáns fesztivál, noha kezdetben idént nemigen volt­­hozzá. Hit, lendület és tehetség bezzeg annál több. Kerényi Mária A NEMZETI ALAPÍTVÁNT javára nyílik kiállítás és vásár május 26-án, vasárnap du. 3 órakor a Vízivárosi Ga­lériában (II., Kapás u. 53.). A tárlat résztvevői: Berényi Nagy János, id. Ku­­csara Pál amatőr művészek, valamint a Bagatell Képző- és Iparművészeti Egye­sület és a Szabad Képző- és Iparművé­szek Országos Szövetségének tagjai. A PETŐFI CSARNOKBAN vasárnap az m & m’s cég várja gyermeknapra a ki­sebbeket és a nagyobbakat. Az előb­bieknek de. 10-től fellép a 100 Folk Celsius, lesz Tinishow , zenés-játékos vetélkedő, kézműves foglalkozások, sport- és ügyességi versenyek, Dioro­­gyermekdivat-bemutató, artisták, bohó­cok műsora. A nagyobbaknak du. 2­9- ig m­ & m’s-gála az Exotic, Bonanza Banzai, Pa-Dö-Dő, Dolly Roll fellépésé­vel. 16 órakor sorsolják az m & m’s-já­­ték nyerteseit. Az első díj egy New York-i út. A rendezvényre a belépő­jegy egy üres csokipapír, m & m’s, Mars, Bounty, Snid­ers, Raider vagy Milky Way. PAPACHRISTOS ANDREAS görög származású, de gyermekkora óta Ma­gyarországon élő szobrászművész több monumentális munkája látható múzeu­mokban és köztereken. A figurális áb­rázolás útjait végigjárva jutott el az egyszerű, elvont formákig. Művei most a Vigadó Galériában láthatók. _­­ Tamási Áron Üzenete Huszonöt éve, 1966. május 26-án halt meg Tamási Áron. A Virrasztás 1943-ban megjelent írá­saiból az alig ismert publicista Tamási Áron szól hozzánk, így: „Mi... nem vagyunk magyarok a vallásfelekezetek közötti háborúság szí­tásában; nem vagyunk magyarok a ma­gyar feudális birtokrendszer fenntartá­sában; nem vagyunk magyarok a ka­pitalista bankpolitika védelmében és nem vagyunk magyarok az olcsó és ne­künk ártó irredentizmus űzésében és elfogadásában. Ellenben: „Magyarok vagyunk az osztálykü­­­lön­bség megszüntetésében; ...magya­rok vagyunk abban a hitünkben, hogy végre elérkezett az igazi magyar nép társadalmi és kulturális alkotó erejének az ideje, és magyarok vagyunk az em­beri hitnek, a tiszta meggyőződésnek és az alkotó szellemnek határozott vé­delmében.” E sorok mélyén mához szóló üzenet rejlik. Figyeljük csa­k a „nem vagyunk magyarok” és a „magyarok vagyunk”, egy gondolati ívben való, együttes em­lítését! Külön-külön mindkettő népsze­rű jelszó, pártok, mozgalmak születtek nevükben. De arról szinte megfeledkez­nek sokan, hogy a kettő együtt alkot szétválaszthatatlan egységet. Szükség van ma is az elhatárolódásra. Az „úri” Magyarországtól, amely még a maga idején sem volt korszerű s ezzel csak ártott a nemzetnek. A szélsőséges indu­latoktól, az ordas szándékú ellentétek szításától a magyarság és szomszédai, valamint a magyar nemzet egyes cso­portjai között. És szükség van magyar­­ságun­k vállalására is. Amely ma is ugyanazt jelenti, mint Tamási Áron idején. Barcsa Dániel f­üggönyre/f­ő MŰSORFÜZET Közeledik a színiévad vége. Vagy már itt is van? A Budapesti Kamaraszínház mindkét játszási helyén máj­us 17-én volt a szezon utolsó előadása. Ilyentájt­­illik rendezgetni a lezajlott 'bemutatók, a látott előadások dokumen­tumait: fo­tókat, meghívókat, információkat, kri­tikákat. No és a műsorfüzeteket. A műsorfüzet — legalábbis az én fo­galmaim szerint — szerves tartozéka egy előadásnak. Nem mintha a műsor­füzettől lenne jó egy produkció. De még a legeslegjobb bemutató sem nélkülöz­heti a szándékot,­­hogy jobban eligazít­sa a nézőt abban, amit a színpadról kap, amit lát, befogad. Egy közismert,­­klasszikus mű esetében ez talán keve­sebb információközléssel is megoldha­tó. De ott sem árt tájékoztatni a szín­házlátogatót rendezői elgondolásokról, szereplőknek a szerepekről vallott né­zeteiről, színháztörténeti érdekességek­ről, a szerző életrajzának az adott drá­mához kötődő részleteiről, s még egy sor egyéb érdekes és fontos, a jobb megértést elősegítő tényről. Ha pedig valami új mű kerül színre, egyenesen kötelesség eléje menni a néző érdeklő­désének. A honi műsorfüzethelyzet — és nem­csak ebben az évadban — kevés kivé­tellel siralmasnak mondható. Több színház egyáltalán n­­m tartja fontos­nak, hogy ilyesmivel törődjön. Legjobb esetben egyetlen lapon közüik a szerep­­osztást, de ott is a nagyobb helyet a hirdetések foglalják el. Jó, lehet, hogy nincs több pénz, ennyivel kell beérni. Ezt meg tudom érteni. És az ilyen mi­nimális információt, minimális árért még mindig tisztességesebb megoldás­nak tartom, mint a drága pénzért áru­sított semmitmondást vagy „magasröp­­tűséget”. Mert, hogy nem egy esetben ilyesmivel találkozunk. A Példák? Tessék. A Nemzetiben a Peer Gynt műsorfü­­zete Pilinszky-versintézetekből, egy Lu­kács György-, egy Kirkegaard- és egy Esterházy Péter-f idézetből, jellegtelen fotografikákból és egy Ibsen-portréból áll. No és olvasható a szereposztás. Kit, mit segít ez eligazítani a­­hatalm­as m­ű­­gondolatai, jelentésrétegei, jelképei közt — potom 50 forintért? Ha lenne egy díj az évad­­legrosszabb műsorfüzete szá­mára, ez a tizenkét ol­dal kiugró esély­­lyel indulna versenybe. Szerencsére vannak jó­­példák is. Szolnokról mindjárt három. Tizennyolc forintért Camus A félreértés című drá­májának műsorfüzetéből a­­néző elegen­dő és széles­­körű felvilágosítást kap a szerzőről, a műről, Camus dramaturgiai és filozófiai elgondolásairól, a rendező és a díszlettervező elképzeléseiről. Ibsen A vadkacsa című drámájának műsor­füzete (25 forintért) valóságos kis ta­nulmánykötet, a rendező és a drama­turg munkanaplójának részleteivel, ki­tűnő részleteivel, kitűnő próba-, illetve előadásfotók­kal, egy igen jól megválasz­tott Ibsen-­tanulmány találó és pontos részletével. Hogy hirdetések is vannak? Igen, de keményen elkülönítve az ér­demi résztől. Hasonlóképp tartalmas — és egyben színháztörténeti adattár és érdekesség-gyűj­temény a darab múlt­jából — a Liliomfi műsorfüzete, 28 fo­rintért. S hogy még egy vidéki példát hozzak: a zalaegerszegi Mefisztó elő­adás kortörténeti kitekintést is nyújtó, a darab­­hátterét érthetővé tevő igen jó­­műsorfüzete mindössze egy tízesért volt kapható. Hogy fővárosi jó példát is említsek: a Madáchban a két nagy musical, a József és a színes, szélesvásznú álom­kabát, meg a Mária evangéliuma műsor­füzete példásan tartalmas, színes, sőt, tekintettel a várható nemzetközi néző­­közönségre, több nyelvű is. Igaz, ez­t 56, illetve 90 forintért kapjuk. Éis az is igaz, hogy Bécsben ugyanezt schilling­­ben kell érteni. De hát Budapest egye­lőre nem Bécs... (takács)

Next