Új Magyarország, 1991. július (1. évfolyam, 57-82. szám)

1991-07-23 / 75. szám

!^esttől kicsit távoli, ám gyönyörű vidékre invitált Bujtor István, ami­kor interjút kértem tőle. Jókor ke­restem. Még néhány napig forgatják le Balaton^felvidéken a ffflmi$aha^ fpm című filmet. A szentbékállam’égo- Izus fogadó kellemes hűvösében cs^^k­­néhány embert látok Bujtor és a ka­mera körül, őszintén szólva, arra gon­doltam, még nem ébredt fel a stáb, azért nincs itt a szokásos óriási fel­hajtás. Nagy tévedés. Nem véletlenül nem találom a filmes cirkuszt. — Tavaly elkészültünk a Hamis a baba forgatókönyvével, s mire sze­rettük volna a forgatást elkezdeni, kiderült: a Mafilm „idegileg kivan”. Akkor én belevágtam egy kezdetben elég reménytelennek tűnő vállalko­zásba: saját céget alapítottam. A ne­ve: Bujtor Film Kft. Én vagyok az ügyvezető igazgató, sőt a helyettesem is. De félre a tréfát. Elhatároztam, hogy e céggel megkísérlem ezt a fil­met, amely a Pogány madonna és társai kalandfilmek hagyományainak folytatása, valamiféle kapitalista módon leforgatni. A dolog nehezen indult. A döntő pillanat az volt, ami­kor egy német partnerre akadtam, aki a németországi és görögországi forgatások költségeit vállalta — eszerint természetesen megfelelő arányban oszlik majd meg köztünk a forgalmazási piac. Az itthoni for­gatás költségeinek csaknem a felét a Televízió 1-es csatornája állja. Elkezdtük a munkát. A hagyomá­nyos 40—50 fős stábot lecsökkentet­tem 16 főre! Az első nap mindenkit ismertem keresztnév szerint. Nincs lézengő ritter, mindenki csinálja a dolgát bámulatos lelkiismeretesség­gel. Nincs ruhaosztály, vezetővel és beosztottakkal. Mindenkiből egy van, de az a legmegfelelőbb ember. Nagy szerencsém van a munkatársaimmal. Gulyás Budával, a film operatőrével például még egyszer sem sikerült összevesznünk, pedig már csak pár nap van hátra a forgatásból. Talán majd ha lesz egy szabad óránk, ami­kor teniszben leverem őt, mint vak a poharat, akkor esetleg egy picit összezörrenünk... Márton István, a televízió rende­zője vállalkozott az első asszisztensi teendőkre. Dékár Melinda másodasz­­szisztens, a szkriptes, még nem csi­nált hibát ezen a forgatáson. Ám amikor egy nap rosszul lett, s orvos­hoz kellett mennie. Fekete Feri, a mikrobusz sofőrje nemcsak a színé­­szeket hozta-vitte, hanem beállt Me­linda helyére. Tokaji Zoltán a kame­­raman, Németh Ferenc hozta a Ma­filmtől a bérelt kamerát, s mellesleg készít egy 50—60 perces összeállítást, úgynevezett werkfilmet magáról a forgatásról. Akartak bérelni egy VHS-kamerát. Azt mondták: 8000 fo­rint egy napra. Úgyhogy inkább meg­vették 170 000-ért, s majd ők adják később bér­be. Buda hozta Nyitrai Istvánt, a világosítók főnökét, ő meg három fantasztikus új munkatársat, akik nem csupán világosítanak, de ők építik fel a fahrtsínt is. Hajnaltól késő estig dolgoznak, és győzik hu­morral. A filmnek vannak persze „átme­nő” szereplői. Kern András továbbra is Kardos doktor. Kozák László a Purczi és társa magánnyomozó iro­­da ügyvezetője, én ismét Ötvös Csöpi vagyok. — Én meg, kérem szépen — szólal meg Avar István —, a Bujtor hagyo­mányos rendőrfőnökét játszom. Kern Andris főnöke vagyok, akit vi­szont mindig legyőz ez a Csöpi, akár­csak korábban, itt is neki sikerül el­fogni a tetteseket. — Színész Bob, Sörös Sándor — folytatja a rendező —, akit most nem akarok dicsérni, mert ugyan kiment éppen, de tudom, hogy hallgatózik. Szerepel Nyertes Zsuzsa, Prókai Éva, Bács Kati, Papadimitriu Athina, Méhes László, Kerekes Pubi, Gór Nagy Mária színitanodásai. Szilágyi Pityit ezúttal sem hagyhattam ki, ak­kora figura. F­elhívtam néhány győri színészt — Maszlag Istvánt, Tóth Ta­hi Mátét, Sipka Lászlót, akik a Kakukkfészek-rendezésemkor ott a szívemhez nőttek. Az elmaradhatatlan gyerekszerep­lő ezúttal is Tu­za Bálint. Nézzen rá! Remek srác. Halálosan természetes és fantasztikusan profi. Kezdetben még adtam neki instrukciókat, aztán rájöttem, hogy vétek. Egyszerűen ér­zi a játékot. — S ha elkészül a Hamis a baba, mit forgat a fejében vagy akárhol a Bujtor Film? — A Három testőr Afrikábant szeretnénk megcsinálni tunéziaiakkal és a tévével közösen. A forgatókönyv kész, alig merem mondani, de úgy érzem, sikerült hűnek maradnunk az eredetihez, s nem leszünk Rejtőbbek Rejtőnél. A cég, már kezdem hinni, működik. Nagyon szeretném ezt a stábot egyben tartani, mert ilyen csa­pattal még soha nem voltam. Higgye el, ami itt van, ilyen nincs! Borzasz­tóan jól érzem magam! Hiszem, hogy manapság elébe kell menni a dolgok­nak, nem szabad várni a langyos víz­ben, amíg hívnak. Meg kell talál­nunk az új helyünket az új világban. Ha az ember kiegyensúlyozott, bol­dog embereket lát maga körül, és ő maga is az, akkor bizonyára valahol a jó úton járunk. S ha ez minden kis körben így összeáll, akkor összeállt a nagypolitika. Jálics Kinga So­ós céget alapította/u~^ Forog a­ Bujtor-film Ötvös Csöpi, azaz a cégvezető igazgató úr — Bujtor István Tuza Bálint, a profi Szalay Zoltán felvételei I. évfolyam, 75 Jövőre, velük, u­gyanugyrt­­! Elkészült a következő tavaszi fesztivál programba Még csak nyár közepén járunk, de már elkészült az 1992-es Budapesti Tavaszi Fesztivál többé-kevésbé vég­leges programja. (Igaz, ez csak ná­lunk meglepő, a világ fesztiválváro­saiban 3-5 évre előre tervezik a ren­dezvényeket.) Mint minden évben, a jövő tavasz­­szal is a nyelvi nehézségeket áthi­daló művészeteké, a zenéé, a táncé és a képzőművészeteké lesz a fősze­rep a következő fesztivál 18 napján, de több színházi előadás, külföldi és hazai alternatív és független színház bemutatója színesíti a programot. Az Operaházban a Moszkvai Kama­raopera társulatát látják vendégül Sosztakovics—Gogol: Az orr, és Rosztovi Dimitrij XVIII. századi ko­médiája. A rosztovi parancsolat sze­repel műsorukban. — Milyen különlegességekre, új­donságokra számíthatunk jövőre? — kérdezem Klejánszky Tamást, a fesz­tivál igazgatóját. — Erősítjük a kamarazene jelen­létét, miiközben számos szimfonikus hangversenyt is tervezünk. A feszti­vál palettáján jövőre kiemelt sze­repet kap a „francia kapcsolat”. Bő­vebb lesz a balettesteken fellépő együttesek névsora. — Kérem, részletezze ezeket! — Március 14-én a Budapest kongresszusi központbeli ünnepi nyitóhangverseny ezúttal is a ma­gyar zenét állítja középpontba. Ko­dály Psalmus Hungaricusát és Liszt Faust szimfóniáját adja elő az MRTV Szimfonikus Zene- és Énekkara, Ligeti András vezényletével. Más koncerteken vezényel Lamberto Gar­­delli, Erich Hergel, Jakov Kreizberg, Fischer Iván és mások. Kamarazene­­kari sorozatunkban világjáró és vi­lághírű magyar együttesek lépnek fel. Kamarakoncerteken működik közre Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Perényi Miklós, Franki Péter, a King’s Singers, a Francia Ütős Trió. Vendégünk lesz a világhírű francia klarinétművész, Michel Portal és az ugyancsak francia Maurice Bourgue, oboaművész. És ezzel már a francia művészek sorához értünk, itt lesz Colette Kiing csemballóművész, Pierre-Laurent Aimard zongoramű­vész, a Les musiciens du Louvre his­torikus együttes, ők egy Rameau­­opera koncertszerű előadásával nyúj­tanak különleges élményt a barokk zene kedvelőinek. — Mit tudhatunk az Interbalett­­fesztiválról? — A kortárs balettművészet tíz­napos triennáléjára március 15. és 25. közötti fellépésre meghívtuk az An­gol Nemzeti Balettet, Moszkvából a Bolsoj Balettet, New Yorkból a Har­lem Balettet, a Lyoni Opera balett­­együttesét, a Wuppertal­ Táncszínhá­zát, a Magyar Állami Operaház Ba­lettegyüttesét, a győri, a pécsi és a szegedi balett-társulatokat. — Budapesten kívül az idén már hat vidéki városban — Sopronban, Debrecenben, Kecskeméten, Szent­endrén, Szombathelyen, Gödöllőn — rendeztek tavaszi napokat. Vajon ki­terjed-e, országossá válik-e a Buda­pesti Tavaszi Fesztivál intézménye? — Nem célunk, hogy országossá tegyük a fesztivált, de nem is akar­juk szűk fővárosi keretek közé szo­rítani. Azoknak a városoknak a je­lentkezését fogadjuk szívesen, ame­lyek színvonalas, nemzetközi mér­cével is jelentős programot tudnak adni és fogadni, meg finanszírozni. A vidéki önkormányzatokkal kiala­kult finanszírozási együttműködé­sünk egyébként példája lehet a fő­várossal tartandó kapcsolatunknak is. A fenti hat város 1992-ben is ré­szese lesz a BTF-nek és újonnan Miskolc képzőművészeti, Kaposvár pedig színházi kultúrája jogán jelez­te csatlakozási szándékát. Kádár Márta |­TMA KULTÚRA. 1991. júUus23., kedd Dzsessz Y.^o3-Qr7^ Zene korongok és hulámok hátán — Nem kétséges, a dzsessz kedvelői előnyös bánásmódot élveznek az Egyesült Államok fővárosában. Az utcán többnyire walkmennel sétáló washingtoniak mintegy másfél tucat rádióállomás között válogathatnak, s ebből kettő állandóan dzsesszprogra­­mokat sugároz. Műsoruk — jellegük­ből következően — eltérő: a kereske­delmi adás könnyebben emészthető fúziós zenével csábítja a hallgatókat, a WDCU elnevezésű közösségi adó azonban megengedheti magának a luxust, hogy fajsúlyosabb, dzsessztör­­téneti szempontból értékesebb össze­állításokkal szolgáljon. Ne feledjük: Washington lakóinak 72 százaléka fekete bőrű. A WDCU-t 1982-ben alapították a washingtoni Columbia Egyetem köz­­szolgálati intézményeként. Informá­ciós, kulturális és oktatási progra­mok közvetítésére jött létre, a dzsessz­­muzsikát választva természetes ke­retként. A napi két-három órányi szöveges műsorrészek olyan témák­kal foglalkoznak, mint a nők helyze­te, a lakókörnyezet, a színes bőrűek élete, jogi, egészségügyi, üzleti ta­nácsadás, a nap és a hét kulturális (elsősorban zenei) eseményei. A zenei anyag felöleli a dzsessz egész törté­netét, a műsorvezetők laza, tudálé­koskodásoktól mentes összekötőszö­vegei oldott keretet teremtenek az egyes blokkokhoz. Etnokulturális szempontból különösen a vasárnap reggeli, vallásos gospelválogatások kínálnak érdekes perceket az európai hallgatónak. A nyolcvan kilométeres körzetben fogható, népszerű rádióállomás mű­sorai alkalmasak magnófelvételek készítésére is, de az igazi hangminő­séget a nyolcvanas évek szuperpro­duktuma, a lézerlemez nyújtja. Ma már minden rádióállomás CD-ről su­gározza műsorait, s a lemezboltok kínálata is egyértelműen mutatja a hagyományos lakklemezek alkonyát. Az LP-k már csak néhány nagyobb üzlet zugaiban, illetve a kevés számú antikváriumban fedezhetők fel; a legtöbb zenehallgató lézerlemezekre cserélte lakklemezgyűjteményét. Az átlagos amerikai zenekedvelőt vajmi kevéssé gyötri a magyar hifistákat változatlanul foglalkoztató „Melyik a jobb minőség?” kérdés: a CD jött, látott és győzött, ha egyébért nem, hát azért, mert mást egyszerűen nem gyártanak. (Illetve, a jóval gyengébb hangminőségű műsoros kazetták vál­tozatlanul jelen vannak a piacon. Egyelőre nélkülözhetetlenek a walk­­manekhez és a gépkocsik lejátszói­hoz.) Az igazi gyűjtők persze nem adják meg maguit könnyen. Tagadhatat­lan, hogy már nagyon sok zeneanyag megjelent CD-n, de még nem min­den, egyes, üzleti szempontból ke­vésbé jövedelmező felvételekre pedig talán hiába várnak a vásárlók. Emiatt sokan megőrzik az eredeti LP- ket, vagy amit lehet, párhuzamosan beszereznek CD-n. A gyűjtők dolgát azonban nehezíti, hogy a CD-k nem olcsók: áruk 12—16 dollár között in­gadozik, a leértékelések sem nagyob­bak 2—3 dollárnyinál. (Érdekes: vi­déken még magasabbak az árak.) Amíg kitűnő komolyzenei felvételek­hez 5—7 dollárért hozzájuthat az em­ber, addig dzsessz CD-t csak elvétve talál tíz dollár alatt. S ez nem sok jó­val kecsegteti a magyarországi dzsesszkedvelőket: az otthoni 1000— 1500 forintos CD-árak aligha nyújta­nak tömeges alapot a naprakész tájé­kozódáshoz, a gyűjtemények gyara­pításához. A dzsessz hallgatása eddig sem volt éppen olcsó időtöltés, a CD- uralom pedig egyenesen a tönk szé­lére juttathatja a legtöbb magyar dzsesszkedvelőt. A technikai fejlődés persze állan­dóan újabb csodákat produkál. Ilyen a CD-vel azonos hangminőséget nyújtó Dat magnókazetta, amelynek gyártását eddig szerzői jogi problé­mák miatt a hanglemezcégek meg­akadályozták. Nos, a hírügynökségek a napokban jelentették, hogy elhá­rultak az akadályok a Dat tömeges előállításának útjából: a megállapo­­podás értelmében a gyártók jogdíjat fizetnek a hanglemeztársaságoknak. Ez a technikai újdonság ismét új uta­kat nyit meg a hangrögzítés számá­ra: a hallgató saját otthonában stú­dióminőségű felvételeket készíthet bármilyen hangforrásról, és tetszés szerint le is törölheti azt. Negyven évvel az első, a zajos, szalagos mag­netofonok megjelenése után ez va­lóban lélegzetelállító haladás. Már csak az a kérdés, milyen árat kell majd mindezért fizetni Magyar­­országon ... Túri Gábor Sokan szólnak a nemzeti önismeret­ről, történelmi tudatról, népművelés­ről, kevesebben tesznek is érte. A celldömölki Apáczai Könyvkiadó és Könyvterjesztő Kft. vállalkozása akár példaértékű is lehetne. Képes történelem- és művészettörténelem­könyvüket ajándékként óhajtják eljuttatni az ország valahány általá­nos és középiskolája számára. Azaz nem kevesebb, mint 4620 oktatási in­tézmény jutna hozzá az Itt élned, halnod kell címet viselő, rangos ki­adványhoz. Az ötlet kivitelezése, saj­nos, nem olyan egyszerű. A színes nyomás, az igényes nyomdatechnikai kivitelezés, a majd száz melléklet (a muzeális alkotások reprodukciói) igencsak megnövelték a kötet kiadási költségeit. A 450 forintos árat, isko­lánként beszorozva, csak alapítvány útján „gazdálkodhatják ki”. Az Apá­czai Könyvkiadó ilyenformán a vál­lalatokhoz és vállalkozókhoz fordult, amikor „Hiteles történelemmel gyer­mekeink jövőjéért” jeligével százezer forintos alapítványt indított. A cég nevében Esztergályos Jenő nem ke­vesebb, mint tízezer vállalkozóhoz fordult levélben; az eredmény máris Képes Krónika, 1991 megmutatkozott, de hát az elérendő summa jókora. Márpedig a „szent szándék” megérné... Ha akad — mert bőven akad — olthatatlan tudásszomjjal nemigen vádolható tanuló, akit a történelem­­könyvek adathalmaza elriaszt, e me­seszép kötetet az is érdeklődéssel la­pozná. Nem száraz ismerethalmaz és tudós kommentár teszi ki a könyv anyagát, hanem közismert festmé­nyek színes reprodukciói. Legna­gyobb festőink történelmi tárgyú ké­peinek, a Nemzeti Galéria, a Szép­­művészeti Múzeum, az Országház, az Akadémia, a Magyar Nemzeti Mú­zeum állománya legszebb darabjai­nak fotómásolatai. Tükrös szerkesz­téssel — bal felől tördelve — pedig a vonatkozó történelmi kommentár. Minthogy (zömmel múlt századi) honi képzőművészeink — Madarász Viktortól Munkácsy Mihályig, Ben­czúr Gyulától Székely Bertalanig — széles vásznakon örökítették meg történelmünk véres fordulóit, gyá­szos eseményeit, forradalmárok föl­tűntét és hősi elbukását, népvezérek és nemes gondolkodók arcmását — a szerkesztő Esztergályos Jenőnek „csak” jó dramaturg módjára ki kel­lett választania és történelmünk fo­lyamatába kellett ágyaznia a nagy­szabású képeket, hogy Németh Tibor okos, világos és hangulatos „háttér­anyaggal” szolgáljon az ábrázolt ese­mények, személyiségek magyaráza­tára, Így aztán a honfoglalástól a mil­lenniumi ünnepségekig ível a kötet­be foglalt múlt kronológiája. A szö­veg mégsem puszta illusztráció. Hi­teles krónikák idézetei, költőóriások verssorai egészítik ki a történelmi logika láncára fűzött képsorozat kom­mentálását. Tárgyilagosságát, hiteles­ségét mi sem igazolja jobban, mint a lektorként föltüntetett Benda Kál­mán neve. Nemzeti önismeretet, kultúrát, mű­vészettörténetet kínál a kivételes szépségű kötet, mely a múlt idők ta­núságát és a vizuális fantáziát hívja segítségül, hogy a jelen küzdelmei-­­­ben bátorítást adjon. (metz) Már ott is... Sok éven át úgy tekintettünk az angol színházra és az angol színházakra, mint a műfaj rendíthetetlen bástyáira és mérvadó művészi műhelyeire. Hát úgy fest, most ennek vége. Újsághír adta tudtunkra: csődbe ment a londoni The Theatre Divison, az a tár­sulat, melynek Edward herceg, az an­gol királynő kisebbik fia is aktív tagja volt. 260 ezer font (körülbelül 500 ezer dollár) adósságuk gyűlt össze. London­ban nem ez az egyetlen színház, mely bezárta kapuit. A nézőszám drasztikus csökkenése, a költségek ugrásszerű emelkedése miatt a West End, a színházi negyed számos társulata függesztette fel működését. Szóval már ott is válságos a színházak helyzete. Nincs bennünk káröröm; ha ég a házunk, nem boldogít, hogy a szom­széd tető­je is lángot fogott. (takács) NYÁRI EGYETEM SZEGEDEN. Értel­miség ’91 elnevezéssel megkezdődött Szegeden az a nyári egyetem, melynek témája a nemzeti kultúra és a kisebb­ségi létezés. Az első napon a mintegy 150, határainkon kívül élő tanár, szer­kesztő, mérnök és más értelmiségi hall­gató előtt Ilia Mihály irodalomtörténész, Katona Tamás történész, külügyminisz­­tériumi államtitkár és Ágh Attila poli­tológus tartott előadást. ÉSZT—MAGYAR MÚZEUMI együtt­működés keretében finnugor emlékek után kutattak hazánkban három hétig a tallinni Észt Nemzeti Múzeum mun­katársai. A nyelvrokonainknak számító észtek először végeztek ilyen jellegű ku­tatást Magyarországon. Munkájukat négyórás videofilmen örökítették meg, s több száz néprajzi tárgyat is gyűjtöt­tek a tallinni múzeum számára. ZÁRVA tart az Országos Széchényi Könyvtár július 29. és augusztus 25. kö­zött. A Széchenyi-kiállítás viszont ez idő alatt is látogatható. Zászlórend­­ Tollas Tibornak. Tollas Tibor híres verssora tömör helyzet- és állapotjelentés volt a le­vert forradalmú Magyarországról: „Bebádogoztak minden ablakot." Ezt a sort idézte Horváth Balázs tárca nélküli miniszter is a tegna­pi meghitt ünnepségen, amikor az emigráció jeles személyiségének, a müncheni Nemzetőr című lap főszer­kesztőjének, a köztársasági elnök megbízásából átnyújtotta a Magyar Köztársaság babérkoszorúkkal éke­sített Zászlórendjét. A következetesen antikommunis­­ta, megalkuvást nem ismerő magyar lap hitet és erőt adott a világban szétszórt magyarságnak a legsötétebb évtizedekben. Ezzel a kitüntetéssel nemcsak Tol­las Tibort fogadta imm­ár végleg ha­za a Magyar Köztársaság, de — svéd­országi, tengerentúli, ausztráliai és nyugat-európai sorstársak jelenlété­ben — a világban szétszórt magyar­ságot is. Ő maga is ezt mondta: „Úgy veszem át belső alázattal ezt a kitün­tetést, hogy nemcsak nekem szól, de azoknak a százaknak és ezreknek is, akik névtelenül és kevesebb sikerrel — kevésbé látványosan — dolgoztak kitartóan a szabad Magyarországért.” A tegnapi ünnepi pillanat óta még inkább hihető, haa nem emigráció­ban élnek kinn ezután a magyarok, hanem valóban meghatalmazott nagykövetei a magyarságna­k szer­te a világban. (anody)

Next