Új Magyarország, 1991. szeptember (1. évfolyam, 109-133. szám)
1991-09-02 / 109. szám
i . Egyoldalú a televízió? Elfogultsággal vádolják a televízió híradóját az SZDSZ és a Fidesz sajtóirodái közösen kiadott közleményükben. Véleményük szerint a gazdasági törvények tárgyalásában az ellenzék pártjai jelentős hozzászólásokkal, a kormányétól eltérő koncepciókkal vettek részt. Parlamenti sajtótájékoztatóikon információkkal szolgáltak a gazdasági kormányprogram valódi állásáról. Mindebből a hírműsorok nézői semmit sem tudhattak meg. Szerintük a vitaműsoroknak is csak kormányszereplői vannak. Az esti parlamenti összefoglaló műsor megszűnésével — meggyőződésük szerint — a nézők többsége csupán a kormány álláspontját ismerheti meg, s ezt nem ellensúlyozza az egyenes közvetítés sem. (A nyilatkozatban foglaltakat tegap este a televízió tényekkel cáfolta.) KÉSZÜL A VEZÉRCIKK Izsák Jenő rajza Felülről mondták. A rendezvény — amelynek közzétételét kéri szerkesztőségünktől az egyik szervező— kétségkívül fontosnak ígérkezik. Történetesen pártrendezvényről van szó. Jelesül: MDF-es rendezvényről. A szervezőnek megköszönöm az információt, biztosítom afelől, hogy helyet szorítunk neki a lapban. Ő azt szeretné, ha a közlemény szó szerint jelenne meg. Mondom: ez nem megy, részint azért nem, mert az újság nem közlöny, részint pedig azért nem, mert a közlemény reklámműfaj, s a hirdetésnek szabott ára van. Belenyugszik. Másnap megjelenik a hír. A szervező fölhív telefonon. Baj van, mondja, az információt megkurtítottuk, lám, nem véletlenül ragaszkodott volna a szó szerinti megjelentetéshez, így kimaradt belőle, hogy „Belépés csak tagsági igazolvánnyal”. Nem állom meg, hogy meg ne kérdjem: — Miért ez a szigorúság? Csak nem attól tartanak, hogy egy MDF-es rendezvényre SZDSZ-esek, MSZP-sek serege kíván bejutni? — Ez lenne a kisebbik baj. Mi attól félünk, hogy az MDF-eseknél nem lesz tagsági igazolvány. — Aki tehát otthon felejti az igazolványát, azt nem engedik be? Miért nem? — Nem tudom. Felülről mondták... (aczél) I. évfolyam, 109. szám ^m||||||| | 1991. szeptember 2., hétfő^ Alpolgármester-üldözés Salgótarjánban ? Ma nyílt vita az önkormányzati belháborúról „Munkám során a polgármester úrnal több hatásköri kérdésben nem tudok egyetérteni, ami mind az egységes testületi vezetést, mind a polgármesteri hivatal egyértelmű feladatainak ellátását zavarja” — kezdi levelét Detre Jenő, Salgótarján város alpolgármestere, melyet dr. Zsély Andrásnak, az önkormányzat jogi és ügyrendi bizottsága vezetőjének küldött. Az MDF támogatásával alpolgármesterré lett Detre Jenő még meg sem melegedett igazán sziékében, máris rájött: Talmácsi Ferenc (SZDSZ) polgármester csupán statiszta szerepet szánt neki. Hasonlóan a munkáspárti alpolgármesterhez, őt sem avatta be a „titokba”, abba, hogy milyen koncepció szerint irányítsák a nógrádi megyeszékhelyet. Úgy tetszik, az MSZMP támogatásával polgármesteri székhez jutott Talmácsi Ferenc erős embernek érzi magát. Nem vonta le a következtetést abból sem, amikor jogi végzettségű MDF-es alpolgármestere látványosan kilépett a vezetésből, mondván: „Impotens társasággal nem tudok dolgozni!” Cserháti József, a munkáspárt alpolgármestere sajátosan jelezte: bizonyítani akar(nak). Élére állt annak a spontán kezdeményezésnek, amely választókerülete, Baglyasalja Salgótarjánról való leválását szorgalmazta. Ennek az lett a következménye, hogy megszakadt a színfalak mögötti SZDSZ—MSZMP alkudozás ... A magát liberális gondolkodónak tartó Talmácsi Ferenc „egyedül” maradt. Maga mellett tudhatja még azt a néhány hivatalnokot, aki egyéni ambíciótól vezérelve vagy egzisztenciális félelmükben (?) isteníti... Ám elvesztett egy „statisztát”: Detre Jenő kéri a „királyság” neki jutó rérészt. Üzenetét — e tárgyban — a jogi és ügyrendi bizottságon keresztül juttatta el, kérve az illetékes bizottságot, hogy az alábbi vitatott kérdésekre az önkormányzati és a hatásköri törvény, illetve az érvényes szervezeti és működési szabályzat alapjánfoglaljanak állást, s az eredményről a képviselő-testületet tájékoztassák. 1. Van-e joga a polgármesternek a testület által az alpolgármesterre bízott feladat-végrehajtásba önkényesen beavatkozni, az előterjesztést megváltoztatni, az előkészített anyagot a napirendből eltüntetni? 2. Van-e joga a polgármesternek egy határozatnak nem az elfogadott előterjesztés szellemének megfelelő értelmezést adni, a döntési mechanizmusba beavatkozni, a feladatokat megváltoztatni ? 3. A jegyzőnek értelmeznie kell a törvénykezést. Ebben az esetben megfelelő úton járhat el. De kinek az utasítását kell követnie a feladat végrehajtásakor? A témától felmentett polgármesterét (elvégre például az IKSZV átszervezését a testület önkormányzati biztosra bízta), vagy a témafelelős — önkormányzati biztossá választott — alpolgármesteréét? 4. Az információk kölcsönös cseréje vonatkozik-e a főbb kérdésekben a polgármesterre is, hiszen távolléte esetén a döntést zavarhatja az előzmények ismeretének hiánya? ... 5. Végül (csak) etikai kérdések ... Az egységes vezetés megteremtése mégiscsak kötelességünk. — Kényszerítheti-e a polgármester az alpolgármestert mint felelős előterjesztőt az előterjesztés megváltoztatására? — Illik-e a Városházi Tudósítások című hivatali tájékoztató kiadványba megírt alpolgármesteri cikket önkényesen — a szerző tudta és beleegyezése nélkül — megváltoztatni, hozzáírni? „Kérem elnök urat, a bizottság a fenti kérdésekben a jövőbeli testületi-hivatali munkánk ellátása érdekében állást foglalni, s azt a képviselő-testületi ülésen is szóvá tenni szíveskedjen.” Így fejezi be levelét Detre Jenő alpolgármester. Mint azt megtudtuk, a jogi és ügyrendi bizottság már megtárgyalta a kérdéseket, s a többség a téma nyílt megvitatását támogatta. Ma derül ki: napirendként vagy az „egyebek” között tárgyalja az alpolgármesteri kérdéseket az önkormányzat képviselő-testülete. Gáspár István Gábor Határesetek X ^ ^ A magyar világútlevél bevezetéséig nyugati országhatárunkon a forgalom túlnyomó részét a hozzánk érkező nyugati turisták jelentették. Mi, magyarok csak elenyésző számban utazhattunk addig Nyugatra. A „zöld határon” is viszonylag kevesen próbáltak távozni az országból, mivel a szigorú őrizet, valamint a vasfüggöny sokak számára leküzdhetetlen akadályt jelentett. Mára gyökeresen megváltozott a helyzet. A magyar állampolgárok szinte úgy járhatnak ki és be nyugati határainkon, mint ahogy elutaznak az egyik városból a másikba. A megnövekedett forgalom azonban negatív következményekkel is járt. Sokan és sokféle módon próbálták, próbálják kijátszani a vámszabályokat. A Gorenjét ugyan nem lehetett eldugni, de video vagy színes tévé vámmentes bohózatával már nem kevesen próbálkoztak. Ez volt a „fénykor”, ma inkább a kereskedelmi célzatú csempészés került előtérbe. A legújabb esetek pedig a fegyvercsempészés felerősödésére utalnak. Ezt mutatja, hogy rövid időn belül két alkalommal is személyautókba elrejtett fegyvereket találtak az osztrák—magyar határon, Rábafüzesnél. Az első esetben augusztus elején egy Lada és egy Zastava rejtett három Maverick, két Martini és egy Erme Werke típusú lőfegyvert, valamint sok-sok lőszert. Az autók utasai jugoszláv állampolgárok voltak, akárcsak a következő esetnél. Néhány nap múlva egy másik autóban egy sörétes és öt golyós lőfegyvert találtak a vámosok. A fegyvercsempészek ügyében a hatóságok gyorsított eljárást folytattak le. Az elkövetők felfüggesztett börtönbüntetést kaptak és kiutasították őket az országból. A vasfüggöny lebontása óta a Kelet-Európából érkező állampolgárok egyre növekvő számban igyekeznek átjutni Ausztriába a „zöld határon”. A vasi határszakaszon a legtöbben Búcsú és Kőszeg térségében próbálkoznak. A határsértők között különösen nagy számban vannak román állampolgárok. Ez öszszefügg azzal, hogy számukra az osztrák hatóságok csak rendkívül szigorú feltételek megléte esetén adnak beutazóvízumot. Vannak, akik igyekeznek kihasználni ezt a helyzetet, s jó pénzért (márkáért, dollárért) vállalkoznak arra, hogy Ausztriába szöktetik a beutazási engedéllyel nem rendelkezőket. A szombathelyi városi bíróság a közelmúltban ítélt el négy román embercsempészt, akik tizenhárom bangladesit próbáltak átszöktetni a határon. Rékai Zoltán BELFÖLD Úlra m a fileltm D*L ' * ' M M L S I* **l Tegnap befejeződött a Csurgói Disputa, amelyet Bibó Istvánnak szenteltek. Az előadók és a hallgatóság egy része a disputa előtt keresztény tanáskozáson vett részt, a harmadik csurgói lelkésztalálkozón, amelyet a református egyház szervezett meg. A Bibóról szóló beszélgetés gazdája a Magyar Demokrata Fórum volt. A disputa legfontosabb eseményén, szombaton — Für Lajos vitavezetésével — Szesztay András, Fasang Árpád, Tökéczky László, Zalatnay István, Hídvégi Máté, Salamon Konrád, Mestyanek Ödön beszélt Bibó életművéről. Sok mindenben különbözött a véleményük, ám mindegyikük hasonlóképpen szólt a század legnagyobb magyar politikai gondolkodójának türelmességéről, kérlelhetetlen igazmondásáról, és a közép-európai térség népeiről szóló műveinek időszerűségéről. Für Lajos a zárszóban egy hosszabb részletet is felolvasott a kelet-európai kis népek nyomorúságáról írott Bibó-munkából. Ez a részlet, a déli határszélen, Jugoszláviától néhány kilométernyire most különösen döbbenetesen hatott. Az előadás után kérdeztem a minisztert, érzékelte-e, hogy a helybéliek, ha nem is mindig mondják ki, elteltek aggodalommal, félelemmel? — Tudom, s néhány perc elteltével rögtön érzékeltem, hogy a félelem itt van — mondta. — Nem indokolt, habár érthető. A határon innen élők életét ugyanis nem veszélyeztetik a túloldali véres események. Mégis elkeseredetten kellett átéreznünk, hogy amit Bibó 1946-ban megjósolt, az újra bekövetkezett... A lelkésztalálkozót és a tudományos konferenciát elsősorban Szászfalvi László polgármester személye kapcsolta össze. Ő ugyanis a helybéli gyülekezet lelkésze, s egyben a demokrata fórum egyik frontembere a "kisvárosban. Tőle azt tudakoltam: nem félő-e, hogy az egyház és a fórum működése túlzottan is egybemosódik az ilyen rendezvények során? . — Határozott nemmel válaszolhatok — felelte. — A lelkésztalálkozó már három éve a fiatal, reformer "szellemű református lelkészek fóruma. Bibó református volt, éppen ■nyolcvan esztendővel ezelőtt született, s ezért az MDF mint szellemiségének egyik örököse, most megemlékezett róla. De a két tanácskozást hangsúlyozottan kettéválasztottuk. Az egyiknek a célja az alkotó lelkészközösségek fejlesztése volt; a másiknak pedig egy tudományos igényű életműelemzés. Egy közös vonásukat tartom fontosnak: megmozgatták némiképp az itteni szellemi életet, amiből a városom is profitál. Egy kisváros, amilyenről Bibó is írt. L. P. Sértés Este fél tíz, nyugalomi és látszólagais békefőváros amúgyforgalmas közponjábón. ( Egy kocsi balról előzne, csakhogy a középső sávon haladó autót — merthogy szeretne még átsurranni a zöld jelzésalatt— nemengedi.Rátarti mind a kettő, öt idémtsincs a kocsinárshoz. Végig is győz a középiső, deaddigra már piros a jjelzés, és meg kell állnia. A ,lekörözött” feltépia kotsi lajtaját. Odarohan a „győzőhöz”, és ezt üvölti: — Hová sietsz, te..., te — Ic'kirtárs?/ Változó időket élünk,a sértegetések változó söréteivel. (k.) hálandó istentiszteletet és ünnepséget tartottak tegnap a kecskeméti református templomban. A református hívők, szülők, diákok, tanárok, külföldi és hazai vendégek — utóbbiak között a helyi önkormányzat és a piarista gimnázium képviselői — Istennek hálát adva üdvözölték azt a tényt, hogy a több mint négyszáz éves nagy hírű kecskeméti református kollégium három intézménye nyílhatott meg ismét. A MAGYARORSZÁG SZÉPE-verseny idei győztese, Miohna Orsolya lett, a második Ambrus Tímea, a harmadik Szalontai Szilvia. A Miss Hungary 1991 botrányait lezáró jó eredményhirdetésre Békéscsabán, a Fiume Szállóban, a szombat esti díszvacsorát követően, majd szeptember elsején éjfél után egy órakor került sor. Az ünnepség utáni sajtótájékoztatón elhangzott: azért kellett sürgősen lezárni a szépségkirálynőválasztási ügyet, mert a világszépe verseny nevezési határideje szeptember elseje. MEGKEDVELTÉK A HALLGATÓK az indulás óta eltelt két hónap alatt a Rádió Eger adásait, ezért szeptember elsejétől egy órával tovább tartanak az ország egyetlen kábelrádiójának műsorai. Naponta 16 és 19 óra között közvetítik a zenés összeállítást az egri kábelrendszeren, a 71 megahertzes frekvencián. A háromórás műsorban hosszabb információs blokk, telefonos játék, s több szolgáltató riport is helyet kap. A galántai magyar tannyelvű magángimnázium megnyitását táv-. iratban köszöntötte az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága. KÉTHETES TANULMÁNYOKAT tesz az Egyesült Államokban — az AFLACIO szakszervezeti központ meghívására — a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának hattagú küldöttsége. NEM KÖVETELT EMBERÉLETET a helyi idő szerint, hajnali 4.16-kor regisztrált romániai földrengés. A Rompres jelentése szerint a földrengés anyagi károkat sem okozott. MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA IS előnyös üzleteket hozhat a napokban Brüsszelben megalakult Eurowatt Commerce Európai Közösségi Kereskedelmi Részvénytársaság. A társaság villamosenergia- kereskedelemmel, villamosenergia-termelő kapacitások bővítésével foglalkozik. A vállalkozás igazgatótanácsának magyar tagja is van, Szergényi Iván mérnök-szakértő személyében. Támogatást sürgetnek a szamaritánusok A katolikus egyház létrejötte óta foglalkozott karitatív munkával, amely főként a szegényeknek, az elhagyatottaknak és a betegeknek az ápolását jelentette. Hit diktálta parancsuk segíteni a rászorulókon. Ebből következik, hogy nem feltétlenül csak szerzetesrendek foglalkozhatnak a szegényekkel, az minden hívő ember kötelessége. Az évszázadok során több szerzetesrend is létezett, ami az egyházi munka mellett felvállalta ezeket a feladatokat. Ilyenek voltak az Irgalmas rendiek, amelyek a kórházakban dolgoztak, a Szatmári Nővérek és a Szalézi Rend, amely jelenleg kábítószerfüggő és alkoholista betegekkel is foglalkozik. Léteznek azonban szerzetesrendeken kívül álló, ám hozzájuk mégis kötődő mozgalmak, amelyek szintén feladatuknak tekintik a periférián élők segítését. Ilyen a Szenvedélybetegeket Mentő Katolikus Szamaritánus Egyesület, amelynek vezetője Lakatos István. A kádárista évtizedek alatt az egyházakon belül bármilyen szerveződés elé a rendszer számtalan akadályt gördített, még akkor is, ha csak betegekkel akart foglalkozni. Egyes egyházi személyek is közreműködtek ezen szerveződések elnyomásában. Mikor a nyolcvanas évek közepén lehetetlennek látszott az egyházon belüli munka, néhány pap és Lakatos István úgy határozott, hogy létrehozzák az említett egyesületet. Székháza az egyik budapesti plébánia lett volna. Egyházi és állami szervek ezt a tervet is megakadályozták. Működésüket a fővárosi tanács — székhely hiányára hivatkozva — nem engedélyezte. Meglepő módon, amikor országos egyesületként kívántak legalizálódni, valamennyi formális akadály elhárult az útjukból és — a Római Katolikus Szeretetszolgálattal karöltve — végre nekiláthattak a munkának. Az egyesület tagjai közt ekkor már református papok is voltak. Működésük első percétől kezdve feladatuknak tekintették, hogy adományok és a tagdíjak révén segítsék a szenvedélybetegekkel való foglalkozást. A tagság befizetéseiből és egyéb adományokból fedezik annak a VIII. kerületi, Horváth Mihály téri pincének a bérleti díját is, ahol az egyesület működik. Ennél is fontosabb, hogy jó szó, pár szelet zsíros kenyér és tea mindig várja itt a betévedőket. A nem elsődleges fontosságú, de mindenképpen szükséges anyagi feltételek megteremtésében a Római Katolikus Szeretetszolgálat segíti az egyesületet. És hogy miként lehet még pénzhez jutni? Megpályázzák azokat az alapítványokat, amelyek a hasonló tevékenységű szervezeteket segítik.Ez persze olyan, mint a kutya vacsorája, tehát bizonytalan. Mostanában a Népjóléti Minisztérium és a Magyar Hitelbank Egészségmegőrzési Alapítványa segíti őket 350 ezer forintos adományával. Megoldást valóban az hozhatna, ha „havi fixhez” juthatnának. Ekkor lehetne hosszabb távra tervezni a munkát. Örök igazság, hogy nem csak igével él az ember! Mégis, azok, akik a narkózis révén látomásokat éltek át, fogékonnyá válnak az egyház tanításaira. Az egyesületnél persze nem folyik térítő munka, erre nincs idő. Igény szerint azonban a Bibliára támaszkodva megbeszélhetik a lelki válságba jutott emberek gondjait. A normális élet felé viszszavivő útra itt az egyesület vezetője személyes példával mutat rá. Napjai rendszeresen a kórházba utalt narkománok körében kezdődik, majd hivatalos ügyeiket intézi. Az ide lejárókra, akik közül legalább háromszázan már szinte törzsvendégnek számítanak, délután jut idő. Lakatos István azonban elégedetlen. Úgy érzi, hogy sem az önkormányzattól, sem az állami szervektől nem kapja meg a szükséges támogatást. Persze amíg ez a pince áll, addig végzi a feladatát. De szeretne több segítséget kapni, hogy maga is jobban segíthessen... Ménes Attila X 172/ ’58