Új Magyarország, 1992. május (2. évfolyam, 103-127. szám)
1992-05-29 / 126. szám
ésíT 11 . évfolyam, 126. szám Újjt 1992. május 29., péntek BELFÖLD A határőrparancsnok Emberség és határozottság Csendes vidék. Nyugis hely. Talán irigyelték is a nyugati, vagy a déli határszakaszon szolgáló kollégái Seres József alezredest, a nyírbátori határőrkerület parancsnokát. A 300 kilométeres határszakasznál 5 km a szlovákokkal, 135 km az ukránokkal és 160 km a románokkal szomszédos. Három nagy (Záhony, Csengersima és Nyírábrány), négy kis határátkelő, Ágerdőmajor, Barabás, Beregsurány és Tiszabecs) jelent kaput a keleti oldalon. - Ma sem feledem. Már majdnem befagyott a Tisza, amikor Ukrajna felől egy férfi átúszott magyar oldalra. Nem kis elszántság kellett hozzá. Most is beleborsódzik a hátam. Akkortájt könnyen elsült a fegyver mindkét oldalon. - Emlékezik a régi időkre a negyvenhét éves parancsnok. Huszonhét hónap sorkatonai szolgálat. Tiszabecsen őrsparancsnok-helyettes. 1971 óta újra Nyírbátorban teljesít szolgálatot. A város főterén, ahol annak idején letette a katonai esküt, 27 évre rá (1991. december 14-én), már mint a kerület parancsnoka vehette át a polgármester által adományozott csapatzászlót. Az utóbbi, alig több, mint két évtizedben mindössze hat évre fordított hátat a városnak. Két év BM-akadémia, négy pedig a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. Seres alezredes kemény, szűkszavú embernek látszik. - Talán az életforma teszi? - érdeklődtünk. - Ide köt minden. Emberi lényem, munkám, gondolataim, családom, barátaim. Huszonöt éves fiam, mi más is lehetne, mint határőrtiszt. Az orosházi kerületben szolgál. Lányom férjhez ment, velünk élnek a férjével. Négy hónapos az unokám. Nagyon nagy boldogság ez nekem. A kevéske szabad időm jó részét már ő köti le. A gyorsaság alapkövetelmény - Családja miként viseli, viselte el, hogy bizony éjszaka is megszólalt az ágya mellett a telefon? - A mi életünk hihetetlenül zaklatottnak tűnik kívülről. Ha riadó vagy más esemény van, nemcsak én kelek, az asszony is óhatatlanul felébred, de a gyerekek is észreveszik a mozgást. Gyorsan kell öltözni. Akaratlanul is hallják, hogy intézkedek, utasításokat adok, döntéseket hozok. A gyorsaság nálunk alapkövetelmény. A határőrélet bizony teljes családot igényel! Úgy hagyom ott őket, hogy nem tudom, mikor jövök haza. A korábbi totális határőrizet életük minden percét lekötötte. Ha csak egy valaki is próbálkozott a tilosban, mozdulni kellett szinte az egész kerületnek. Napjainkra változott a határőrizeti szisztéma. Kiszámíthatóbb a határőr tisztek elfoglaltsága, de munkájuk, életük nem lett nyugodalmasabb. Passziói felől érdeklődöm, elsőként a vadászatra terelem a szót. - Vadászott-e? - Soha nem vadásztam. Pedig megtehetném. Másban keresem a szépséget. Gyönyörű ez a táj! Nekem az. Apró gyermekként a Szikágy patak mellé jártam. Ott a Szenice, a Túr. A mi területünkön lép be a Kraszna, Szamos, Tisza, Csaronda, Batár és az előbb említett Túr. Kirándulgatok. Van egy kis szőlőm, de nem vagyok a kert rabja. Fiatalabb koromban aktívan sportoltam, ma már csak nézőként járok ki a meccsre Nyírbátorban. Otthon leginkább Illyés Gyulától, Veres Pétertől, Sütő Andrástól olvasok. Miért is tagadnám, a paraszti élettel kapcsolatos írások állnak közelebb hozzám. Ami leginkább megnyugtat, az a zene. Ha csak tehetem, a nyírbátori zenei napok koncertjein is részt veszek. Seres József határmegbízotti funkciót is ellát. Rendszeresen tartja a kapcsolatot ukrán és román kollégájával. A nagyváradi brigádparancsnokkal közvetlen telefon- és telexkapcsolatunk van. De nem telik el nap, hogy a munkácsiakkal táviratot ne váltsanak, éppen a kishatárforgalom minél zökkenőmentesebb lebonyolítása miatt. Személyes kapcsolataikat is igyekeznek a lehető legközvetlenebbé tenni. Mindig a meghívó fél oldalán találkoznak. Nemcsak ők, az őrsparancsnokok is félévenként megbeszélik teendőiket. Értik egymás nyelvét. Az esetleges politikai nézeteltérések viszályai mindennapos munkájukban szerencsénkre nem tükröződik vissza. - Volt-e nyugaton? - A legutóbbi időkig nem mehettünk. Tavaly nyáron egy barátom révén eljutottam Lyonba. Öt nap, országhatárokon át! Felejthetetlen élmény volt. Ha az anyagi lehetőségeim úgy alakulnak, szeretnék ismét ellátogatni Franciaországba. Beszélgetésünket gyakran zavarja meg egy-egy telefonhívás. Nemzetközi embercsempészek ügyködnek a körzetben. Van dolguk a határőröknek. A bizonyítás viszont elég nehéz. Tetten kellene érni őket a pénz átvételekor. Profik az embercsempészek ellen - Elfogjuk őket, feltartóztatjuk. Tudjuk, hogy mit csinál. Mégis, alig tudunk ellene tenni valamit. A román kollégák lehetőségei is szűkösek. Ahogy hallom tőlük, felrakják az idegeneket a vonatra, de lehet, hogy a következő állomáson már le is szállnak. Aztán kezdődik minden elölről. Legnehezebbek az éjszakák. Ilyenkor csoportosan rohamozzák meg a távoli országokból jövő idegenek a zöldhatárt. Volt, amikor egyszerre 88 törököt és két iránit kísért be két járőr az őrsre. Előkerültek a magyar szállításszervezők (csempészek) is. A változások milyen jellegűek? - Nyitottabbakká váltunk. Nem állítunk fel sok-sok, a biztonságunkat óvó korlátot. Nem célunk az utazni vágyókat, a hozzánk kereskedelmi céllal jövő, befektetni óhajtó embereket eltántorítani a nehézkes procedúrák miatt. Az állam biztonsága felett mindenképpen őrködni kell! Ez nem könnyű. A nyírbátoriak teszik a dolgukat, parancsnokukkal az élen. Profikra van szükség az államhatáron. Profikra, akik kevés információkból, rövid idő alatt képesek jól dönteni. Szolgálat ez a javából. Huszonnégy órás. A kerület parancsnokának sok „fia" és munkatársa van, akiket egyformán akar szeretni. Jutalmazni viszont a végzett munkájuk alapján lenne ildomos. Erre sok lehetőség ma még nincs. A profik beállítására is csak folyamatosan kerülhet sor. Addig marad az emberséges szó és a határozottság. Sánta János Mikó és az Arizona Sopronban Eltelt egy fél évad, mely Sopronban a nyárelő és a színházépület felújítása miatt is bezárult. Épp ezért lehet időszerű Mikó István színművészt és direktort kérdezni a tervekről és a jelenlegi helyzetről. Nehéz eldönteni, mitől lesz igazán soproni és Soproné a Budapesten székelő Arizona, amikor csupán előadásokra érkeznek a nyugat-magyarországi kisvárosba, ahogyan befogadó színház vendége szokott. Mikó István a „soproniság" lényegét abban látja, hogy a két színház művészei közösen, és természetesen a költségeken is arányosan osztozva szerveznek előadásokat, hiszen a teljesen önálló társulat működéséhez nincsenek meg szerinte a feltételek Sopronban. Az eltelt fél évad csupán ismerkedés: a várossal, a közönséggel és viszont. Az igazi megmérettetés a színház és a közönség számára a már szupertechnikával felszerelendő soproni színházépület felújítása után következik. Ekkor tudják felmérni a vezetők, hogy a soproni közönség ugyanabból a produkcióból hány előadásra „vevő". Mikó István reméli, hogy a bérleti rendszerrel együtt tíz előadás még telt házat vonz. Természetesen az itteni színházban nem csupán a már Budapesten játszott darabok közül hoznak, hanem soproni bemutatók is lesznek. A társulat egy részének a munkakönyvi bejegyzése is soproni, hogy ezzel is nyomatékot adjanak az ittlétnek, s hogy a város magáénak érezze az Arizonát. Ha igény lesz - ígéri Mikó István -, helyi statisztériát is foglalkoztatnak, rendeznek majd rendhagyó irodalomórákat. Szükségük lesz a „színház mellett" dolgozó műszaki szakemberekre, ügyelőkre, s folynak a tárgyalások a helyi szimfonikus zenekarral is az együttműködésről. S hogy a munka folyamatos legyen, az Arizona a színházépület felújítása idején is játszik a Sportcentrumban és a Liszt Ferenc Művelődési Központban. Ha a város igényli, bekapcsolódnak majd a nyári játékokba, az évtizedek alatt hagyományossá váló Soproni Ünnepi Hetekbe, akár a fertőrákosi Barlangszínházban szerepelve, akár a soproni utcák, terek, udvarok adta lehetőségekkel kísérletezve. Mikó István a jövőre nézve optimista, annak ellenére, hogy komoly vita van a színházépület használatáról az Arizona és a helyi, amatőrökből álló, de már évtizedek alatt bizonyított „avantgárd" társulat, a Civitas Pinceszínház Egyesület között. Az előzetes ígéretek ellenére az Arizona soproni jelenlététől kezdve a Civitas előadásait nem tarthatja a Petőfi Színházban. Kiszorult onnan, s a sajátos hangulatú, sajátos műfajt igénylő pinceszínház mellett a Liszt Ferenc Művelődési Házban tudnak csupán játszani, holott gyermekelőadásaikat eredetileg a színház színpadára és technikájához tervezték. A vita folyik, bár Mikó István igazából nem érti, miért fajult újságbeli levelezéssé. Ígéri, hogy megegyezésre törekszik, s mi, soproniak, csak remélni tudjuk, hogy az Arizona jelenléte nem a soproni Petőfi Színház „kisajátítását" jelenti a jövőben, hanem valóban a helyi kulturális élet felpezsdítését, gazdagítását szolgálja. Frank Gizella Újra itt a majki toronyóra Sok évtizedes mozdulatlanság után újra mutatja az időt a majk-pusztai Kamalduli Remeteség toronyórája. Az Európa-hírű Schauer cég, egy elektronikával működtetett óraszerkezetet épített be a régi helyére, s a négy égtáj felé néző számlapok így mindenkor a közép-európai pontos időt láttatják. Magát a kolostoregyüttest 1733-ban gróf galánthai Esterházy József építtette a kamalduli szerzetesrendnek, amelynek tagjai némasági fogadalmat tettek. Kilenc magyar főúri-főpapi család járult hozzá az építés költségeihez, s ennek eredményeként jött létre a rendházat, templomot és a tizenhét barátlakot alkotó remetefalu. Alig fél évszázad múltán II. József feloszlatta a rendet. Ettől kezdve vált hányatott életűvé a remeteség. Sokszor cserélt gazdát, később posztógyár működött falai között, még később mezőgazdasági szakiskola kapott benne helyet, majd kétes elemek vertek tanyát a remetelakokban. A kolostortemplom hajóját földrengés sújtotta, villámcsapás érte, pusztuló falainak építőanyagát széthordták. Az idővel dacoló magányos tornyot az elmúlt években a tizenhét remetelakkal együtt felújították, a rendházkastély azonban még napjainkban is romos. Érdekes adat, s erre döntő bizonyíték is van, hogy a toronyóra már az 1730-as és 40-es években létezett, és minden bizonnyal működött. Lengyelországban, a Krakkó melletti Beslóban a kamalduli szerzetesek rendházának refektóriumában van egy nagyméretű olajfestmény, amely a majk pusztai kolostoregyüttes perspektivikus képét ábrázolja. Jól látszik ezen a templomtorony, a négy égtáj felé néző számlapokkal és óramutatókkal. A régi óraszerkezet egyébként - a környékbeliek elmondása szerint - a rossz emlékű vasgyűjtő őrületnek esett áldozatul annak idején. Most, hogy az új, modern szerkezetet felszerelték, a tornyot is megnyitották az érdeklődők számára. Aki vállalkozik a száznyolc falépcső megmászására, a negyven méter magas torony ablakaiból gyönyörködhet az Északi-Vértes erdőrengetegének, a közeli tavak füzérének panorámájában. Vajna György Tavaszi vásár Szombathelyen A napokban zárta be kapuit a Szombathelyi Tavaszi Vásár, mely évek óta fontos esemény a vasi fővárosban. A rendezvény iránt az érdeklődés évről évre folyamatosan növekszik. Az idén több mint kétszáz kiállító mutatta be portékáit. Ahogy mondani szokás, volt ott minden, mint a búcsúban, a késektől a modern számítógépeken át az autócsodákig. A szezon közeledtére tekintettel különösen nagy keletje volt a pólóknak, s közönségsikert aratott az Opel Astra is. Ám amíg a trikókból vásároltak is az emberek, addig az Opelekben inkább csak gyönyörködtek. Egy másik mondás szerint: a változatosság gyönyörködtet. Ez gyakran igaz lehet, de a szombathelyi vásáron nem igazolódott be. Inkább fárasztó volt, hogy semmiféle rendező elv nem volt tettenérhető a kiállítók elhelyezésében. Itt egymás mellett volt látható a Honda motor, a Möbius sonka, no és a Samsung videó. Az azonos szakterületek bemutatói még csak véletlenül sem kerültek egymás közelébe. Az efféle rendezés pedig nagyban segíthette volna a látogatókat a tájékozódásban, a termékkínálat összehasonlításában. A kiállításon nézelődve a számítógépek, telefonok dömpingje mellett hiányérzetünk is támadt. Nem láttuk azokat a kisgépeket, amelyekkel a közeljövő gazdái meg tudják művelni földjeiket, amelyek megkönnyítik számukra az állattartást. S még egy valami hiányzott: az ami a Szombathelyi Tavaszi Vásárt igazán Szombathelyivé tette volna. (erezo) \/1z^1zJJisztaA/47^2-~^_ Salgótarján kicsit „kozmás” A gyanakvás, alighanem, egyidős az emberrel. Mindennapjaink során gyakorta kapunk igazolást arra, hogy nem alaptalanul. A salgótarjániak is sok mindenen keresztülmentek. A rendszerváltás előtt és utána is... Ám maradt téma a múltból a mának. A víz. Eltérő vélemények Volt pillanat, amikor nem spóroltak vele. A NÓGRÁD című pártnapilap 1986. május 7-én, szerdán a csernobili atomerőmű-katasztrófa 12. napján a következő hírt közölte: „Az utak, járdák, parkolók, aluljárók általános takarítását és mosását végzik a napokban a Salgótarjáni Városgazdálkodási Üzem dolgozói. A szerdán kezdődő háromnapos akció során megszépülnek a város közterületei, megtisztulnak az utak." Azóta már kiderült, így mindenki tudja, hogy valami más történt. A víz azonban manapság is téma a megyeszékhelyen. Sokan az ivóvíz rossz minőségével magyarázzák, hogy bizonyos megbetegedések gyakoribbá váltak Salgótarjánban. Az egészségügyben dolgozó szakemberek is eltérő véleményen vannak. Egy évvel ezelőtt - május 1-jével - rendelte el, az egykori köjál: „Eztán tiszta vizet kell, hogy kapjanak a salgótarjániak!" Dr. Dömsödi Péter egykori megyei köjál-főnök, ma megyei tiszti főorvos, egyszer azt találta mondani, hogy „csak a rendszeres ivóvízfogyasztás okozhat egészségkárosodást". Én is ezt iszom De miként ítéli meg ma a helyzetet dr. Dömsödy Péter? Jó vagy rossz a salgótarjániak ivóvize? A korábbi technológia során - feltételezések szerint - keletkezett halogénezett szénhidrogénvegyületek, hosszú időn keresztül való vízfogyasztás esetén daganatos megbetegedéseket okozhatnak. Ám a technológia már megváltozott. A nyers vizet nem klórozzák, csak a megtisztított vizet, amiben nagyon minimális szerves anyag van. Azóta ezeket a vegyületeket nem lehet kimutatni. - Tehát ön nyugodt szívvel ki meri jelenteni, hogy ez a víz jó... - Kérem én is ezt a vizet iszom. - Tehát nem bort, nem ásványvizet. Kénytelen vagyok ezt a vizet inni. - Elismerem, nem jó ízű. Sőt, sokszor kifejezetten rossz ízű. De más a rossz ízű víz, és más amelyik betegséget okoz. Ha lekozmálják a lencsefőzeléket, akkor az nem lencsefőzelék lesz. - Képletesen szólva tehát: ez a víz már nem kozmás. - Kozmás még azért egy kicsit, Kozmás. De nem terjeszt betegséget. - ízre rossz. Nincs adat - Van-e arra adat, hogy a korábbi időszak víztisztítási gyakorlata miatt mennyivel növekedett bizonyos fajta megbetegedések aránya, Salgótarjánban? - Erre semmi adat nincs. Nem hiszem, hogy ez megbetegedést okozott volna. Nem is volt ez olyan hosszú időszak. - Ez éveket, évtizedeket jelentene. Nyilván itt felmerülnek bizonyos dolgok, hogy több a megbetegedés, nem a víz okozza? - Én mindig azt mondom: addig, amíg objektíven valaki nem vizsgálja ki, addig nem lehet véleményt mondani. Tehát nem lehet azt mondani, hogy Salgótarjánban a víz okozza, hogy több - mondjuk - a daganatos megbetegedés. Mert a Pécskő utcától északra egész más vizet isznak, mint a Pécskő utcától délre. Ha mind a kettőnél ugyanaz a megbetegedési arány, akkor nem lehet a víz az ok. A nógrádi megyeszékhely egyik vízbázisa az Észak-magyarországi Regionális Vízmű mihálygergi vízműve. Napi 12 ezer köbméter ivóvíz! Az elmúlt évben, a japán HITACHI cég - jó ötvenmilliós adománnyal - két levegőztető berendezéssel segített. Az adományozó egyik képviselője nem titkolta el: „Azért esett a választásuk a mihálygergi víztározóra, mert itt tapasztalták a legnagyobb szennyezettséget. Ennek megfelelően itt lehet a berendezés hasznosságát a legjobban szemléletessé tenni". (gáspár)