Új Magyarország, 1992. június (2. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-05 / 132. szám

II. évfolyam, 132. szám 1992. június 5., péntek Származásában félig, lelkében egészen magyar A magyarságért - franciaként Találkozás Yves de­ Daruvárral és könyvével A Münchenben megjelenő Nemzetőr 1972. augusztus-szeptemberi számá­ban összefoglalta Yves de Daruvár könyvéről megjelent ismertetőket. Tol­las Tibor főszerkesztő elhozta a nevezett újságoldalt, onnét idézünk: „A párton felüli Le Parisien Libéré: Magyar sors cím­mel számol be Yves de Daruvár könyvé­ről. Azt hiszem - írja a könyv ismertető­je (B) -, hogy ez az első teljes és a Ma­gyarország ellen Trianonban elkövetett igazságtalanságot tárgyilagosan bemu­tató munka. Trianonban ugyanis azt a Magyarországot döntötték meg, amely oly közel áll Franciaországhoz. Ennek az ezredéves nemzetnek, a történelem szerint a kereszténység eme elővédjé­nek megcsonkítása Clemenceau nagy hibája volt, s a rosszul értesült és a visszaélésre hajlandó bírák lelkén szá­rad. Yves de Daruvár maga is hangsú­lyozza - tanúkkal és térképekkel - a franciák felelősségét abban a drámában, amelyben minden három magyar közül egyet elcsatoltak hazájától. Könyvében a szerző megemlékezik '56-ról is." De kicsoda voltaképpen ez a katonás tartású, jól felkészült és határozott em­ber, aki munkásságával annyit tett a magyarságért, mint kevesen? A magyar kormánytól magas kitüntetést kapott, s a Lakitelek Alapítvány vendégeként, ol­vasóival találkozott. Többórás beszélge­tésben volt módunk fürkészni Yves de Daruvár páratlan fölkészültségét, tájé­kozottságát és a magyarság érdekeiért, becsületéért való küzdelmét. Kötődés a messzi múltból - Azt a térképet őrzöm, még 1937- ből. Beszédesebb volt az minden könyvnél. Mutogattam francia baráta­imnak, ismerőseimnek; egy mozdulat­tal szétvált Magyarország darabokra... - Arról a térképről van szó, amelyet itt­hon adtak ki és amely Magyarország meg­csonkítását mutatta? - Igen, akkor 1937-ben, amikor utol­jára Magyarországon voltam, föl se fog­tam még egészen a jelentőségét. Azon­ban szerencsére, megőriztem. A beszélgetés érintette a történelem régebbi eseményeit is. Nem véletlenül. Ősei között megtalálható Tamáskovics Borbála, kerecsényi Szalay Julianna s a szerteágaó rokonságban a csetneki és tar­­keöi Desselwffyek is ott voltak az elődök között, mint az ükapa Kiss János, perlaki Somogyi Gyula apósa, Kiss Anna férje, aki Yves de Daruvár nagyanyjának, perlaki Somogyi Margitnak volt az éde­sapja. A Lakitelek Alapítvány­ Antológia Kiadó gondozásában megjelent, ünnepé­lyesen szép kiállítású kötetből megismer­hetjük a családfát, valamint rövid élet­rajzot is találunk a könyv elején. A daruvári Kacskovics család Mátyás királytól kapta 1465-ben a nemességet. Jajca ostrománál tanúsított bátor tettei­ért bizonyos Balázs elődjük lett magyar nemes, aki a Kaczkfi család egyik leszár­mazottja. Majd Pozsega vármegyéből a török elől Trencsénbe költöztek. Yves de Daruvárt - valójában daruvári Kacs­kovics Imrét - az élő halhatatlanok közé sorolják Franciaországban. Mindössze tizenheten élnek még, akiknek már éle­tükben a halhatatlanság márványába vésték a nevét, mert olyan nagy szolgálatot tettek Franciaországnak. A kötet előszavában írja Raffay Ernő: „...neve a magyar olva­só számára nem cseng ismerősen, hi­szen a kötettel Magyarországon először jelenik meg válogatás munkáiból... pe­dig Yves de Daruvár, ez a származásá­ban félig, nyelvében alig, de lelkében egészen magyar ember tudományos munkáiban és egész eddigi tevékeny­ségében az emberi és történelmi igazsá­got szolgálta." Munkálkodása, magatartása példa­adó. Mindenekelőtt a magyarságot ért, sosem feledhető csonkítás-megalázás ellen, az igazságtalanság ellen írt. Mé­lyen átérezte, hogy semmiféle emberi, politikai, európai, francia vagy más ér­dek, érv, ok, magyarázat nem menti azt a tettet, amit Magyarország, a magyarság rovására elkövettek a Trianon palotában. Nincs, nem volt, nem lehetett olyan va­lós ok, ami e példátlan ország- és nép­­kaszabolást indokolhatta volna. Raffay Ernő írja: „Művei közül talán a legjelen­tősebb és a legfontosabb A feldarabolt Magyarország, mely 1976-ban jelent meg Svájcban. A kötet idézettel kezdő­dik, melyet a szerző a múlt században élt Gratry atyának a Notre Dame szó­székén elmondott beszédéből idéz: Mindenki hazája szent. Belőlük egynek el­pusztítása is felér az emberi faj megcsonkí­tásával. Egy nép gyilkosságára irányuló szándék Isten elleni hadüzenet, támadás az élet rendje és a történelmi gondviselés ellen. Lelkiismeretünk szerint bűntény." Ez a lel­kiismeret az, ami Yves de Daruvárt irá­nyítja." Változnak a doktrínák - Mi a véleménye a határokról? Megma­radnak a mostani határok egészen addig, amíg valóságosan jelképessé válnak? Vagy történhet másként is? - Személyes véleményem, hogy alig­hanem megváltoznak a doktrínák és megváltoznak a határok is valóságo­san, amíg jelképessé válnak. Ez az út! - Talán éppen a volt Jugoszláviában? - Várhatóan ott, talán Koszovóban, talán Moldvában,­­ válaszolja, majd kis szünet után magyarázólag hozzá teszi - dehát ez, mint békés lehetőség, benne van a Helsinkiben elfogadott egyez­ményben is. Ezt sose felejtsük! Yves de Daruvár a Trianon, avagy a felnégyelt Magyarország című könyvé­ben korántsem csak a maga megalapo­zott véleményét mondja el. Elismert nagyságokat, államférfiakat idéz, első­sorban Herri Pozzi könyveiből, majd Francesco Nitti olasz miniszterelnök, külügyminiszter és más híres személyi­ségek akkori és későbbi véleményét közli, akik - köztük Lloyd George is­ - néhány év múlva belátták roppant té­vedésüket. A pusztító és sanda tanácsa­dók elsője Benes volt, aki: „1914-től Pá­rizsban, Delgrave-nál publikálja híres­hírhedt manifesztumát, amelynek cí­me: ,Pusztítsátok el Ausztria-Magyaror­­szágot!". Ehhez hasonló jelszava Ázsiában utoljára talán Dzsingisz kánnak volt?!...­­ A doktrína változik, mert változik a világ és az igazság felé halad... - ismé­telte többször is Yves de Daruvár, aki több nagy francia kitüntetés tulajdono­sa, aki elsők között ment harcolni a né­met megszállást követően. Szinte jelké­pes, hogy éppen a Báthory nevű len­gyel hajón indult Londonba. Három­szor sebesült meg. A háború után a ten­gerentúli közigazgatás szolgálatában állott. Madagaszkárban, Afrikában dol­gozott, 1962-63-ban a Comore-szigetek kormányzója volt. - A szívem magyar - mondta több­ször is -, noha tanultam magyarul, na­gyon bánt, hogy nem tudok beszélni. De szeretem, ha mellettem magyarul beszélnek. Ám véteknek érzem, hogy nem beszélek e nekem oly kedves nyel­ven. A magyarságot örök hálára kötelezve „eltévelygett fia" - így emlegette önma­gát -, s közben egy-egy félmondatot magyarul is mondott Yves de Daruvár. A legfontosabb tanulságok, amit a vele töltött órák és könyve elolvasása után levonhatunk a következők. Az igazság érvényes! Sokféle tévedést elkövethetünk, ám a legnagyobb baj az lehet, ha az igazság ér­vényét vitatjuk! Ha az igazságot kezdjük magyarázni azzal a céllal, hogy valami más az igazság. Ez a legveszélyesebb. Ha erre rendezkedik be Európa, netán az emberiség, akkor utána már semmiféle igazság, sem erkölcs nem érvényesül. Akkor átadjuk a világot a gazságnak. Fölajánljuk az uralmat, a trónt a gyűlölet­nek, a pusztításnak, a gyilkosságnak. A végső érv minden esetben az erő, az erőszak lesz. Yves de Daruvár sem akarja a határok erőszakos megváltoztatását, mi sem akar­juk. Nem akarhatunk újabb gyűlölet­magvakat elhinteni. De nem mondha­tunk le az igaszág örökérvényű voltá­ról, mert akkor alapvető emberiességi tulajdonságokról, szent minőségről mon­danánk le. Ezért valljuk, meg kell egy­szer igazán kérdezni: miféle jogon és mi okból húzódnak úgy a határok, hogy semmi más nem jut át rajtuk, csak a gyűlölet? Miért határolnak alapvető jo­gokat s válnak börtönfalakká? Ezt előbb­­utóbb az egész emberiség kérdezi meg! Mert a világ az eszmélkedés és az emlékezés ál­lapotába kerül. Egyre többet tud és je­gyez meg a múltból és kérdez rá a jelen történéseinek - gyűlölködés, háborúk! - okaira. Kérdez tehát és mi is vele kér­dezünk. Még akkor is, ha emiatt is, ahogy dedikációjába írta: „...Magyarnak leinni nehéz, de felemelő!... Yves de Daru­vár, alias Daruvári Kacskovich Imre. Buda­pest, 1992 V. 28." Kiss Dénes A legfontosabb a tárgyszerű tájékoztatás Az Erdélyi Magyarság című független politikai és művelődési szemle 10 ezer példányban jelenik meg, s nemcsak a Romániában élők, hanem a határain­kon túli valamennyi magyar fóruma - hangsúlyozta Mátyás B. Ferenc megbí­zott főszerkesztő a tegnapi sajtótájékoz­tatón. Bemutatták az Erdélyi Magyarság különszámát, melyet figyelmeztetés­nek szántak azok számára, akik csak földrajzi-politikai megosztottságukban tudják elképzelni a magyarságot, és ér­vényesebbnek tartják a trianoni szomo­rú örökségünket és a második világhá­borút követő bűnösségi megbélyegzett­­ségünket nemzeti méltóságunk és egy­ségünk természetes kívánságánál. Most, amikor megkezdődnek a ma­gyar-román alapszerződés tervezetét előkészítő megbeszélések, elsősorban a felelős magyar politikusok figyelmét szeretnék arra összpontosítani, hogy a határokon túl élő magyarok problémá­inak megoldását el kell választani min­denféle pártpolitikai céltól, megfontolástól. Páskándi Géza író, a szerkesztőbizott­ság elnöke kifejtette, nem érez kellő történelmi felelősséget politikai pártja­ink részéről, amelyeknek szorosan együtt kellene működniük az erdélyi, szlovákiai, kárpátaljai és vajdasági ma­gyarok kisebbségi jogainak kivívása ér­dekében. E téren az ismert író csak a szélsőbal és szélsőjobb politikai párto­kat, tömörüléseket utasítaná el mint szövetségeseket. Figyelmeztetett egyúttal arra is, hogy nem táplálhatunk illúziókat, a legfontosabb teendők egyi­ke a világ közvéleményének tárgyszerű tájékoztatása arról, milyen helyzetben él­nek a magyarok határainkon túl. Pomogáts Béla író (szerkesztőbizottsá­gi tag) a korábbi, „demokratikusnak" kikiáltott romániai alkotmányról szólt, rámutatva, hogy csak az egyéni állam­­polgári tekintetben biztosított egyenlő­séget, a nemzetiségi jogokat figyelmen kí­vül hagyta. Majd a nemrég tartott romá­niai népszámlálás adatait elemezte, ma­gának a felmérésnek a megállapításai­val cáfolva meg azt a következtetést, miszerint 100 ezerre csökkent az elmúlt évhez képest Románia magyar nemze­tiségű lakossága. Az 1 millió 600 ezres magyar lélekszám is pontatlan - muta­tott rá Pomogáts Béla, akinek egyéb­ként „Bátor külpolitikai képzelet" című cikke a különszámban is olvasható. Két érdekes színes térkép is megjelent az Erdélyi Magyarság különszámában, melyeket Lazányi János László fiatal tér­képész készített, egy 1910-ben tartott népszámlálás adatait tükröző térkép és egy 1986-os demográfiai térkép „közös nevezőre", egymásra másolása útján. M. Sz. Vásárhelyi Miklós hajdani cikke nyomán Pócspetriért letenni kell! Sajtótörténész nem vagyok ugyan, de Pócspetriről nekem a Szabad Nép jut eszembe. Érdemes föllapozni, hogy 1948. júniusában kik és hogyan értékelték mindazt, ami a hitét védő nyírségi falucskában történt. Mint ismeretes, 1948. június 3-án, a késő esti órákban eldördült egy fegyver és kioltotta Takács Gábor rendőr őrvezető életét. Megtorlásul a falut körülvet­ték, több mint száz embert letartóztattak, a belügyminiszter személyesen irá­nyította a nyomozást (balján a Szabad Nép kiküldött tudósítójával) és néhány nap múltán (1948. június 11-én) a rögtönítélő bíróság példát statuálóan súlyos ítéleteket h­ozott. Évtizedek múltak el ezután a legteljesebb némaságban, míg végül a Fővárosi Bíróság dr. Strausz János vezette bírói tanácsa 1990. január 17-én újratárgyalta az ügyet és felmentő ítéletet hozott. A feltárt tények szerint a puskatussal csap­kodó rendőrt a maga felé fordított cső golyója ölte meg. Olvassuk azonban a Szabad Népet! A lap már az esetet megelőzően is napokon át foglalkozott a témával, azaz a klerikális re­akció aktivizálódásával, a fehérterror dü­höngésével­­ és határozottan kiállt az egy­házi iskolák azonnali államosítása mellett. „Akié a nevelés, azé a nép" - adta ki június 3-i vezércikkében a jelszót (Lg.), akinek szignója mögött akár Losonczy Gézát, a későbbi 56-os hőst is sejthetjük. Ebben a szellemben tudósított a Sza­bad Nép a Pócspetriben történtekről is, így születtek cikkek és kommentárok többek közt Révai József, valamint a már említett (Lg.) tollából, követelve a lehető legszigorúbb büntetés kiszabását. Az nem zavarta a Szabad Nép harcias újsá­gíróit, hogy soraikkal netán mintha befo­lyásolni igyekeznének a független, ma­gyar, demokratikus - és mellesleg: rögtö­nítélő - bíróságot. Nekik lett igazuk: az ítélet példaszerűen kegyetlen, s mint utóbb ki­derült: törvénysértő és igazságtalan volt. A cél azonban szentesítette az eszközt, a közvéleményt megdolgozták, „csont nél­kül" államosítani lehetett az egyházi isko­lákat. Negyvennégy esztendő múltán jóma­gam, aki - mint mondottam volt - sajtó­­történész nem vagyok, helyszűke miatt csupán egyetlen szerző, Vásárhelyi Miklós cikkeit emelem ki a kampányból és aján­lom újraolvasásra mindenkinek. Azok­nak különösen, akik netán nem értenék, hogy 1991 őszén az SZDSZ egyik legkivá­lóbb honatyája vajon miért szavazott a volt egyházi ingatlanok tulajdonjogának rendezése ellen. „Az eső meg a szorgalmas munka nyo­mán Pócspetrin is kalászba szökken a bú­za. Talán egyszer lemossa a nagy szé­gyent a községről is, de nincs az a vízá­radat a világon, amely a pócspetri reak­ció, a plébános, a felbujtók, szervezők és a gyilkos kezéről lemoshatná a vért. Felelniük kell bűneikért és a büntetés­nek példamutatónak kell lennie. Min­denkinek lakolnia kell, aki részt vett a gyilkos tüntetésben, de elsősorban a horthysta gyilkosnak, az uszító plébános­nak és azoknak a felbujtóknak, akik fel­sőbb ösztönzésre a kereszténység védel­mének hamis ürügye alatt pusztulásba, vérbe és gyalázatba próbálják sodorni a felemelkedő magyar parasztságot." Ezekkel a szavakkal fejezi be Vásárhe­lyi Miklós tudósítását a Szabad Nép 1948. június 6-i számának 3. oldalán. Cikké­nek címe: „Vér tapad a fekete reakció kezé­hez." „Pócspetriért felelni kell!" - kiált fel ugyanő vezéréjtekében a június 10-i szám első oldalán. Az utolsó bekezdést tanul­ságos újraolvasni ma is. „A pócspetri eset véres szégyenfolt a magyar demokrácia vértelen fejlődésé­nek történetében. A magyar nép elégté­telt követel a példátlan provokációért: szigorú ítéletet elsősorban a felbujtóra és a gyilkosra, de a félrevezetett bűnösök­nek is bűnhődniük kell. Elmaradottsá­guk, tudatlanságuk azonban parancsoló­­an kötelezi a demokráciát arra, hogy köz­oktatásunk megjavításával, az egységes demokratikus oktatási rendszer megte­remtésével minél előbb vessünk véget az ország egyes részeiben még mindig ural­kodó szégyenteljes szellemi elnyomás­nak és kulturális elmaradottságnak. Így lesz teljes és igazságos a magyar demok­rácia ítélete a pócspetri ügyben, amelyből népünk minden rendű és rangú ellensé­gének meg kell tudnia, hogy aki megpró­bálja felborítani országunk békéjét, rend­jét, nyugodt építőmunkáját, annak lakol­nia kell." Ez utóbbi Vásárhelyi-cikket olvasván, megvallom, egyben-másban igazat kell adnom a jeles szerzőnek. A pócspetri eset valóban véres szégyenfolt a magyar de­mokrácia vértelen fejlődésének történe­tében. A magyar nép, s különösen a Pócs­petriben élők 44 év múltán is elégtételt követelnek a példátlan provokációért ha nem is a bíróságok előtt, de legalább az erkölcs, a lelkiismeret ítélőszékéhez járul­va - szigorú ítéletet elsősorban a felbujtó­ra és a gyilkosra. És - miként Vásárhelyi Miklós írja - a félrevezetett bűnösöknek is bűnhődniük kell. Azoknak is, akik felsőbb ösztönzésre, a kommunista ideológia vé­­delmében haj­szol­tatták halálba (Király­falvi Miklós) vagy életfogytig tartó meg­­nyomorultságba az ártatlanokat. Csak így lesz teljes és igazságos a magyar de­mokrácia (neveztessék bár Mucsának vagy Pócspetrinek) ítélete ebben az ügy­ben. Mert Pócspetriért - évtizedek múl­tán is - felelni kell! Szokolay Zoltán Sajtóértekezlet Párizsban Trianon vétkeiről Bevezetőjében Breznay Péter, az MHBK alelnöke Trianont a magyar történelem másik két tragédiájához, a tatárjáráshoz és a török hódoltsághoz hasonlította, azzal a különbséggel, hogy Trianon még érvényben van. Az első világháború győz­tesei erős németellenes blokkot akartak létrehozni Közép- Európában, hogy ez mennyire sikerült, a harmincas, negyve­nes évek bizonyították. Henry Bogdan francia történész kifejtette, hogy az 1920 el­őtti magyar fennhatósági területeken a nemzeti kisebbsé­gek sorsa kielégítő volt, hamarabb hoztak létre például szerb gimnáziumot magyar területen, mint Belgrádban. Sajnos, annak idején nem adták meg a népeknek a szabad választás lehetőségét, s ennek árát most fizetjük. A kelet-európai de­mokratikus változások óta a nemzetek feléledtek, s nem fo­gadják el sorsukat, melyet erővel kényszerítettek rájuk. A határokon kívül rekedt magyar kisebbségek helyzete - a ke­retet adó államoktól függően - igen változó. Míg Kárpát-Uk­­rajnában széles körű kulturális szabadságot élveznek, igen nehéz a soruk a Ceausescu jegyeit viselő Romániában. A leg­nagyobb veszély azonban most a vajdasági kisebbséget fe­nyegeti - mondta a francia történész: a leszámolás, elűzetés veszélye, s az ENSZ kéksisakosai nem képesek alkalomad­tán őket ettől a veszélytől megvédeni. A nyugati államok ve­zetői ma már elismerik a trianoni béke okozta igazságtalan­ságokat, de ezek kijavítására nem vállalkoznak - fejezte be hozzászólását Henry Bogdan. (k) --------------------------------------. . k alp' Megújul a TermészetBUVÁR magazin Tegnap ünnepélyes keretek között került sor az Természet­­BÚVÁR Egyesület és a TermészetBÚVÁR című ökológiai A Franciaországi Magyar Harcosok Bajtársi Közössége teg­nap a párizsi Lengyel Könyvtárban sajtóértekezletet tartott a trianoni békéről. magazin Alkotótársakat keresünk című pályázatának ered­­ményhirdetésére.A legjobbaknak dr. Tardy János, a Kör­nyezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára, az Országos Természetvédelmi Hivatal elnö­ke adta át a díjakat. A pályázat kapcsán az 1990- ben ökológiai magazinként megújult nagy hagyomá­nyú újság vezetői elmond­ták, hogy a lap a kor követel­ményeinek megfelelő környezeti kultúra kialakítását és minél szélesebb körű meghonosítását tekinti fő hivatásának. Célja az ember és a természet viszo­nyának jobbítása, a környe­zetkímélő, környezetbarát életmód, szemlélet és maga­tartás ökológiai megalapo­zása és vonzóvá tétele a leg­jobb hazai tradíciók, vala­mint külföldi példák hasz­nosításául. A Természet- BÚVÁR törekszik a családi ér­deklődés felkeltésére, és kielé­gítésére és a pedagógusok meg­nyerésére. További előrelé­­pési lehetőséget kínál a lap­nak, ha utat keres és talál a szomszédos országok magyar­lakta vidékeinek oktatási intéz­ményeihez is. A lap a közelmúltban igen kritikus, már-már re­ménytelen helyzetbe került, csaknem megszűnt finan­szírozás hiányában. Ám nem maradtak magukra, az utóbbi tizennégy-tizenöt hónap új fejezetet nyitott a szerkesztőség, az olvasók és a pártfogók kapcsolatában. Kibontakozott a Mentsük meg a TermészetBÚVÁRT!­­mozgalom, valamint meg­alakult a természetBÚVÁR Egyesület, a lap mecénása­ként segítve a magazin fo­lyamatos megjelenését. Tagjai lehetnek jogi és, ma­gánszemélyek egyaránt, s a laphoz kötődő klubok és körök egyénileg és testületi­­l­eg is kérhetik felvételüket a TermészetBÚVÁR szerkesz­tőségének címén: 1051 Bu­dapest, Arany János u. 25. i. e.

Next