Új Magyarország, 1993. január (3. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-29 / 24. szám
III. évfolyam, 24. szám 1993. január 29., péntek Élénkül a könyvkereskedelem Q . jf Kulturális vállalkozás ma? Ballagok a ködben a pesti Thököly úton a Baross tér felé, egyszer csak a Dózsa György út közelében valami szokatlan ötlik a szemembe. Pár hónapja még ezen a helyen egy fotósbolt működött. Meglepően rideg és személytelen, emlékszem, a boldogtalan eladók az egyik térfelet nyomtatványtárnak rendezték be, fénymásolással is foglalkoztak, hogy egy kicsit növeljék a forgalmat, mindhiába. Ha olykor film- vagy ceruzaelem-ínség idején magam is lenyomtam a kilincset, ügyemet elintézvén riadtan menekültem vissza az utcára, a füsttel telített, mégis barátságos életszagba. És most? KÖNYV - hirdeti egy tábla. Nem Könyvesbolt, nem Könyvtéka, nem Könyváruház, csak KÖNYV. Egyszerűen, tömören. Itt a levert vakolatú házak, fotózók, videotékák, pályaudvar felé rohanó emberek sűrűjében. Szépség és méltóság árad ebből a szóból. Nincs szüksége magyarázkodásra. Egy fiatalember lép ki a boltból, porrongy a kezében. Szeretettel végigsimítja a bejárati ajtót, a kilincset, a kirakat kereteit, aztán eltűnik. Az első meghökkenésből fölocsúdva többedmagammal belépek a boltba. Erős, meleg fény, sötét polcok, jó érzékkel összeválogatott kínálat. Márai, Thorton Wilder, a szépséges kötésű Jókai-sorozat, Szerb Antal irodalomtörténetei, a Nyugat néhány bekötött évfolyama. De ott van Lengyel Péter is, Remarque, a legújabb vegetáriánus szakácskönyv, egy csomó európai várostérkép, szemben velük pedig néhány fényes fedelű papírkrimi. A fiatalember, Gyenes Zoltán, az üzletvezető. El is adja a könyveket, de a beszerzésben is részt vesz. - A fiamnak nagyon jó érzéke van ehhez - mondja Gyenes Józsefné. - Talán azért szereti annyira a könyveket, mert ilyen közegben nőtt fel, én harminc éven át voltam könyves. Az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál dolgoztam különböző boltokban és a központban is. Régi vágyam volt, hogy saját könyvesboltot nyissak. Aztán amikor nyugdíjba mentem, és elindult a privatizációs hullám, elkezdtem kutatni a lehetőségeket. Kézenfekvőnek látszott, hogy valamelyik eladásra kerülő vállalati boltot vegyem meg, de nem jött össze a dolog. Az egész család bújta akkoriban a hirdetéseket, megfelelő helyiségeket kerestünk, és egyszer csak rábukkantunk erre. Az Ofotért kínálta. Öszszeszedtük magunkat és megpályáztuk. - Mennyit kellett fizetniük? - Egymillió-hatszázezer forintot, minthogy mi nyertük meg a pályázatot. Kaptunk ehhez egymillió-négyszázezer forint hitelt, amelyet hat év alatt kell visszafizetnünk. A többit magunk pótoltuk. Kölcsönt viszont csak úgy kaptunk, hogy fedezetnek felajánlottuk a balatoni nyaralónkat. Rengeteg ment el a berendezésre, a cégtáblára, de fűtésre, villanyra is folymatosan. A család és a rokonság utolsó filléreit kapartuk össze, hogy tisztességes könyvkészlettel tudjunk indulni. Három hónappal ezelőtt nyitottunk, és eleinte azzal a pénzzel, ami bejött, naponta rohantunk vásárolni, hogy valamelyest bővítsük a kínálatot. Ma már szervezettebben vesszük a könyveket. De annyira felaprózódott a könyvkiadás, olyan sok új kiadó alakult, hogy szinte lehetetlen minden értékes kiadványt nyomon követni. A Püski Kiadóval közvetlen kapcsolatban állunk, rajtuk kívül a Líra és lant meg a BÜK nagykereskedő cégektől szerezzük be a könyveinket. Kisebb kft.-ktől is vásárolunk, azután az Akadémiai Kiadó Famulus Könyvesboltjától, a Kartográfiától, a Tankönyvkiadótól. - Milyen könyveket keresnek ma az emberek elsősorban? - Örömmel tapasztaljuk, hogy még ezen az előkelőnek igazán nem nevezhető környéken is nagy érdeklődés mutatkozik az értékek iránt. A ponyvát megveszik az emberek az aluljáróban, itt alig fogy. Szerb Antal irodalomtörténetéből viszont újra meg újra rendelnünk kell, annyira keresik. - És van már akkora forgalom, hogy meg tudnak élni belőle? - Amikor nyitás előtt csinosítottuk a boltot, valaki itt a házban megütődve jegyezte meg: „A városban egyre több könyvesboltot csuknak be, és maguk nyitnak egyet? Kulturális vállalkozásba mernek vágni ilyen ínséges időkben?" -Igen - feleltem neki - hiszen nagyon szeretjük azt, amit csinálunk. Igaz, ha belebukunk, oda a balatoni nyaraló, de remélem, hogy erre nem kerül sor. Most még szerény, napi tízezer forint körüli a forgalom, de egyre élénkül az üzlet. Óráról órára újabb ötleteink támadnak, hogyan elégíthetnénk ki a már időnként vissza-visszatérő vásárlóink igényeit. Nem létezik, hogy hosszú időn át folyamatosan válsághelyzetben maradjon a könyvkiadás! Szerintem már most kezdünk kilábalni. Bár körülöttünk mindenki csak „sír", valójában régen jelent meg a piacon ilyen sokféle, szép és értékes könyv. És ha az ember szeretettel és szakértelemmel válogat, biztosan sikerül elérni, hogy minden könyv megtalálja a maga olvasóját. Ha a régi, tisztességes könyvkereskedő-dinasztiák jól meg tudtak élni a munkájukból, nekünk ugyan miért ne sikerülhetne? Sz. A. Nagy Béla felvétele Fészek Galéria Magány fekete-fehérben (_fehér László 'legújabb, 1992-ben .Téeszültképelt láthatjuk januárban a Fészek művészklub galériájában, nyolc nagyméretű feketével és fehérrel festett alkotást. A hatalmas méretű vásznak szinte üresek, alig van rajtuk motívum. Mintha a művész ismét visszakanyarodott volna korai, fotorealista kompozíciónak szín- és stílusvilágához, ugyanis legkorábbi munkái családi fényképekről készített, különös hangulatú szürke-monokróm átiratok voltak. Kompozicionálisan és színviláguk révén hasonlóak a mostani alkotások is, de megformálásmódjukban mások, nem fotószerűek hanem festőiek, és a művész ismert alkotói módszerével készültek: a fekete felületre árnyképszerű alakok kerültek. A festmények tehát emlékképek és a magányos, szorongó gyerekekről szólnak. A magány és az üresség érzékeltetésének legjobb példája az egyetlen 1991-ben készült vászon, a Fiú léggömbbel. Az alkotáson a hatalmas fekete felületen fehér körvonallal jelzett kisfiút látunk és egy hangsúlyos fehér léggömböt. Valami sejtelmes, azonnal szétfoszló álomszerűség árad ebből a teljesen privát szférát megjelenítő műből. Szinte freudi és kafkai hangulat. Az egyedüllétről szól a Fiú vázával című kép is. Ezen egy kisfiú ül egy óriási asztal előtt az üres kompozíció jobb oldalán, míg a bal oldalon egy hatalmas üvegvázát látunk az asztalon, majdnem akkorát, mint egy gyerek. A fekete-fehér képeket nézve valami szomorú és megfoghatatlan érzés kerít hatalmába; az álmon és az emlékek birodalmában járunk. A művész jó harminc évvel ezelőtti gyermekkora bontakozik ki előttünk. Mintha egy jellemző részletet kiemelő óriásfényképet látnánk a teremben. A magány és az elmúlás hangulatát csak apró örömök oldják. Olyan derűsebb munkák, mint a Fiú, lány, mely az ötvenes évek végének vasárnapjait idézi: a fehér szandált és a fehér zoknit, a nagy fehér masnit a kislány hajában, a kisfiú fehér ingét és fehér zokniját. Ugyancsak az apró örömök ünnepi hangulata - egy-egy kirándulásé - lengi át a Vízesés és a Tavirózsák című képeket is. A Fészek Galériában kiállított művek szellemisége és témavilága, amelyeken érezni a fotorealizmus, az amatőr fotó hatását, a művész 1970-es évek második felében kialakított alkotásmódját idézik, de ugyanakkor a későbbi, nyolcvanas évekbeli festői stílusát is tükrözik: az oldottabb kontúrok, a lazább ecsetkezelés jellemzi őket és a tárgyszerűség helyett a líra. Lóska Lajos Tatum Attila felvétele Dzsessz CD-bár Az Energy Project első korongja A hazai dzsesszpiacon az újonnan alakult kis cégek közül mind többet hallat magáról a Newsic Records. A cég Jazzbridge sorozata részben CD-n, részben kazettán jelenik meg. Mandel Róbert új vállalkozása, az Energy Project első CD-je új utakra, zenei kalandokra invitál. A zene nem szvingel. Ezért aligha sorolható a hagyományos értelemben vett dzsesszhez. Az elektromos kütyük (electrotary, szintetizátorok) sorát felvonultató Energy Project számai a szinte semmiből alakulnak dagállyá, majd apályként múlnak el. Közben egy történetet mesélnek el, mondjuk a magas dagályról, amelyben a szintik és az ütősök pompás zenei szőnyeget terítenek a gitáros Varga János és az elektromos tekerőlantos Mandel Róbert szólója alá. Mandel hangszere kezd beérni. Szabadalmaztatott találmánya, az electrotary (elektromos tekerőlant) hangzása egyre távolodik a nyers elektromos zenei effektektől és mind emberibb hangon szólal meg. Számomra, aki nem kedvelem az elektronikát a dzsesszben és a rokonműfajokban, e humanista megszólalás teszi rokonszenvessé a hangszert, illetve a hangzásvilága köré felépített hasonló szellemű Energy Project produkciót. Mandelnek bizonyára elege lett a hazai, aapvetően popzenére beállított, felépített stúdiókból, ahol a kamarazenésebb elképzelések csak jelentős kompromisszumokkal szólaltathatók meg. A stúdióárak pedig ki tudja miért, de időnként jóval borsosabbak, mint a nyugat-európai vagy az amerikai árak. Kevés a jó stúdiózenész is. A hamburgi Blue Noise stúdió teljesítette az elvárásokat, mint ahogy jó húzásnak bizonyult Matthias Frey billentyűs és Johannes Heimrath ütős bevonása az Energy Project munkájába. Simon Géza Gábor TTT. Új lemezlovasvilágrekord Új világrekord született a „lemezlovaglásban": csütörtökön egy Giuseppe „Eddy" Mancino nevű fiatalember 111 óra és 10 percig válogatta a korongokat egy berni diszkóban. A Guiness Rekordok Könyvének megfelelő címszavával ezentúl az olasz származású autóeladó szerepel majd, kiütve az előző csúcstartót, aki alig 52 órát cserélgette egyfolytában a lemezeket. Az AFP jelentése szerint az esemény szervezői elmondták: a korongbajnok inkább „halmozta" az óránként engedélyezett ötperces pihenőidőket és 72 óra eltelte után lepihent egy keveset. (MTI) X 4AX? Neveljünk a szépre! A Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Iparművészeti Főiskola és a Pedagógusképző Főiskolák Vizuális Nevelési Kollégiuma erről a jövő szempontjából meghatározó jellegű témáról tart háromnapos szakmai tanácskozást a Tölgyfa Galériában, az Iparművészeti Főiskola épületében. Olyan felkért hozzászólók adják át tapasztalataikat, mint az egész személyiséget zeneileg átformáló - gyógyító zenepedagógus, a nemzetközi hírű Kokas Klára, vagy az a Vidor András, aki egyedül nem „művészként" vesz részt, hiszen a Nemzeti Alaptanterv szemlélete alapján tőle várható a környzetvédelmet megalapozó készség és látásmód kifejlesztésére a környezetteremtő magatartás és életmód példája és gyakorlata - szemléltetéssel egybekötve. Hogyan is lehet a szépre nevelni? Kodály Zoltán óta újat vagy jobbat nem sikerült még megfogalmazni - hangzott el néhány nappal ezelőtt Halász Péter igazgató részéről - mint a gyermek zenei nevelésének megkezdési időpontja a mama születése előtti kilenc hónap... A jóra, a szépre és az igazra csakis a gyakorlat által lehet szert tenni a mindennapok tárgyai, eszközei, anyagai révén, természetesen ideértve a színeket, fényeket és a hangokat is. Közösség csak harmonikus egyénekből lehet. Ennek mikéntjét és hogyanját a már bevált tapasztalatok alapján vitathatják meg az érdekeltek az oktatás szinte minden fokán és eszközével. A lebonyolítás feszített munkatempóban zajlott: szerdán a teljes egész napos plenáris ülés, egyórás előadásokkal és húszperces hozzászólásokkal; a második nap a szekcióüléseké: délelőtt korcsoportonként, délután művészeti áganként. A harmadik nap „menetrendje" a plenáris ülést követő szakértői összefoglalók és az elnöki zárszó. Inámi írótoll A „letagadott költő” Béri Géza válogatott versei és novellái IT Stádium Alapítvány gondozásában láttak napvilágot az óesztendő végnapjaiban, s az új évben immár a könyvesboltok polcain is látható a kötet. A borító színe a fegyencruha szürkéjét, maguk a betűk a kiontott vér kárminpirosát idézik föl bennünk. Tudatos e kolorhatás-effektus, hiszen ahogy Kárpáti Kamil szerkesztő írja az egykori zárkatársát bemutató rövid életrajzban, Béri Géza Gérecz Attila mellett a másik nagy elfeledett börtönlírikus. 1953-ban, huszonhárom esztendős fejjel indult el „fiatalos nemtörődömséggel" a Gyorskocsi utcába, hogy 1956-ig szenvedjen a váci fegyházban. Ifjú Béri Géza, a költő fia visszaemlékezésébe ágyazva olvashatjuk a papírfecnin megmaradt, rögtönzött ellencsasztuskát: „Elvisz engemet az ávó / Nem mehetek a babámba / Meglett amitől félt Anyu / Gézukából lesz vértanyu." E kancsal gúnytól és elkeseredetten hetyke iróniától vitriolos vers inkább a személyiségéről, mint valódi költői kvalitásáról árulkodik, de a letagadott költőknél kénytelenek vagyunk többet időzni az életrajzi adatoknál is, hiszen ismeretlenek voltak szinte mindmáig. Béri Géza az '56-os forradalom heteiben a Széna téren és a Várban harcolt a második megszállást végrehajtó szovjet csapatok ellen. Barátjával és cellatársával, Gérecz Attilával ellentétben ő túlélte a harcokat, a megtorlást, s a falak nélküli börtönkorszak egyik tragikus sorsvariációja teljesedett be rajta. Az arisztokratikus modorú, korán őszülő halántékú „kegyelmesúr" (így hívták a börtönben) méltósággal és tisztességgel dolgozott munkásként a Budapesti Vegyiművekben, fia tanúbizonysága szerint személyesen is meggyőződött arról, hogy a „rezsim leginkább azoknak utálatos, akiknek nevében uralkodik". 1979 karácsonyán lett öngyilkos, a halála utáni esztendőben megjelent a Szép versek című antológiában a műveiből egy lakonikus válogatás. Életében néha-néha az Élet és Irodalom, s a Napjaink hasábjain jelent meg költeménye. Önálló kötete nem volt, a Külvárosi jeladás, valamint a Versmondók könyve című 1975- ös antológiában látott még napvilágot néhány műve. A nyugaton kiadott Füveskert kötetben, amelyben a hazai börtönlíra markáns képviselői szerepeltek, Béri Géza védelmében névtelenül adták közre műveit a szerkesztők. Mily keveset mondanak el az életrajzi adatok arról, hogy Béri Géza igazi költő volt. Lírájának alapélménye a szorongás, a rettegés, verseiben viszonylag ritkán bukkan elő a börtönélmény, vagy a konkrét politikum. Azt a közérzetet fogalmazza meg, ami a szellemi diktatúra legsajátosabb velejárója. Hogy hiába szűnt meg 1962 után a konkrét életveszély, az iszonyú bizonytalanság, az űr borzalma hatja át minden napunkat. Hogy amit elpusztítottak, szellemi azonosságtudatunkat, magyarságélményünket, embervoltunkat, annak helyén restellnivaló űr tátong. „Akkor majd az a szégyenkezés gyűl ki arcomon, amelyik ritkán, de megkülönbözteti a növényt és az állatot az embertől." E versben, A fák esztelenségében még annak a hasznát is megkérdőjelezi, hogy a fák, a füvek nyújtózkodjanak az ég felé. A falak nélküli börtön azért őrli föl az identitását féltve őrző, gondolkodó embert, mert onnan az amnesztia sem szabadíthatja már meg. „Legalább séta volt, sütött néha a nap... Tudtam hogy rab vagyok, aki szabadulhat." Ettől a szorongató bizonyosságtudattól csak az szabadíthatja meg az alkotó embert, ami nem alternatíva. Az asszimilálódás, a beolvadás. Béri számára a verseiből is nyilvánvalóan nem maradt, csak a másik megoldás. A halál. Példázatnovelláiból is, egyrészt a hinni akarás, másfelől a földi megoldásvárás abszurd, lehetetlen volta kristályosodik ki. Akár, ha Lót belső monológját szólaltatja meg. A férfiú, aki igaznak találtatott egyedül Szodomából az ő korszerűsített parabolavariációjában örökös száműzött. A Hold túlsó oldalán, e sci-fi-szerűen exponált novella űrutazói, huszadik századi emberek már képtelenek arra, hogy másvilági, túlvilági, más bolygóról származó lényekkel megtalálják a hangot. Az amatőrfilm, e félmúltat idéző elbeszélés pedig a nemzedékek tragikus szeparáltságának a novellája. Az 1956 után születettek nemzedéke már meghalni sem tud úgy, mint ők. Mivel a népének közelmúltját letagadják előtte, nincs is már múltja. Béri Géza, Gérecz Attila, s a többiek, Tollas Tibor, Csillag Tibor, Tóth Bálint, Kárpáti Kamil korábban félig-egészen letagadott, háttérbe szorított börtönköltészete, ha lassan is, de utólag igen csak kibővíti a diktatúra korának lírai térképét. Ezért is, mérhetetlenül hatalmas azoknak a köteteknek a jelentősége, amelyek be akarják tölteni a tudatunkban, s az irodalmi köztudatban keletkezett űrt. Pósa Zoltán