Új Magyarország, 1993. május (3. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-19 / 115. szám

! M­I NEM VAGYUNK SVÁJC, DE .. . A4 B Csipkay Zsolt, a Munkástanácsok Szövetsége nyugdíjbiztosítási listájának vezetője - Ha rajtam múlna, én Svájcra szavaznék! Nem május 21-én, mert ilyen nevű szakszervezeti tömörülés ugye nem indul a társadalombiztosítási választáson... De ha létrejönnek a társadalombiztosítási önkormányzatok, véleményem szerint előbb-utóbb a svájci nyugdíjbiztosítási rendszer irányába kellene elmozdulnunk. Világos, át­tekinthető, kiszámítható - s mindenekelőtt - igazsá­gos. Csipkay Zsolt közben rajzolgatni kezd. Nagyon csúcsos, karcsú háromszög mellé kis köpcös széle­set. Aztán egy erőteljes vonallal elmetszi őket. - Látja, ez két jövedelmi piramis. A középvonal azt a bizonyos középréteget jelzi, amelyikből mostaná­ban egyre többen szakadnak le. A társadalmi igazsá­gosság azt követeli, hogy ezt a réteget erősítsük, szé­lesítsük. A „létező szocializmus”,­­ vagyis most már csak „létezett szocializmus” - nem ebbe az irányba mozdult el, s még ma sem az igazságosság felé ha­ladunk. A svájci nyugdíjbiztosítási rendszer viszont - bár az aktív időszakban nagy jövedelmi különbségek vannak az állampolgárok között - igazságos. Hatvan, illetve hatvanöt éves korban mindenki kap egy meg­határozott minimális alapot - meg lehet élni belőle - de ennek tudatában korábban bárki köthet magának öreg éveire különféle kiegészítő biztosításokat. De az állami garanciájú kötelező nyugdíjbiztosításból még egy vezérigazgató is csupán ennek a kétszeresét kaphatja meg. Azaz nem alakulhatnak ki akkora ég­­beszökő különbségek két azonos beosztásból nyug­állományba menő üzemmérnök között, mint miná­­lunk - ha történetesen az egyik tíz éve érte el a hatva­­nat, a másik ma. A minimum pedig értékálló. - De mi nem vagyunk Svájc... - A Munkástanácsok Szövetségének programja -amelynek kidolgozásában, mint közgazdász részt ve­hettem - szintén többlépcsős nyugdíjbiztosítási rend­szer kialakítását tűzte célul. Az első lépcső a központi társadalombiztosítás, a második a kölcsönösségen alapuló kiegészítő rendszer - az önkéntes pénztárak-, s a harmadik lépcsőt jelentik az egyéni megoldásokra épülő biztosítási és takarékossági formák. Az első lép­csőn belül, tehát a központi társadalombiztosításban, szét kell választani az alapnyugdíjat és a hozzá kap­csolódó, szolgálati időtől is függő keresetarányos nyugdíjat. Az alapnyugdíj esetében Magyarországon is meg kell teremteni az értékmegőrzés lehetőségét. A keresetarányos, résznél csökkenteni kellene a szo­ciális elemeket, így fokozatosan megteremthető a munkás évek alatt befizetett járulék és a majdan kifize­tendő nyugdíj közti kapcsolat. S ellenőrizhető a meg­választott önkormányzaton át, de közvetlenül, szemé­lyesen is a névre, időre szóló elszámolásokon. Kana­dában például a nyugdíjjárulékot fizetők minden év­ben megkapják ezt az elszámolást. - Mit javasolnak a jövőre nézve? - Az új nyugdíjbiztosítási rendszer külön kasszában tartaná a járulékokat. A Munkástanácsok elképzelése szerint bankszerűen működő nyugdíjpénztárban, a most majd rendelkezésére bocsátott vagyonnal együtt. Tisztességesen kamatozó üzleti befektetések­kel ez megsokszorozható. Franciaországban is ezt te­szik, csak tőzsdézni nem szabad a vagyonnal. Azaz: nem szabad kockáztatni a több millió biztosított közös jussát. Munkahelyemen, az ÁCSZ Logisztika Rt.-nél ki­csiben már modelleztük elképzelésünket. A számítá­sok azt igazolják, hogy terveink országos méretekben is működőképesek. Gündisch Mónika A Munkástanácsok Szövetsége úgy gondolja: • a társadalombiztosítási vagyon közös vagyon, közösen kell döntenünk róla, • ez a vagyon jó gazda kezében megjavíthatja 10 millió ember életét, - rajtunk is múlik, milyen tesz az életünk jövőre. Döntsünk közösen az egészségügyi és nyugdíj-ellátésről ! ­fcoA­r­tk­) V\kí^ cn‰4 H III. évfolyam, 115. szám BELFÖLD 1993. május 19., szerda S­Z CI* G 3 -kis-KM-É ^y-vM^L A magyar főnemesség ma élő tag­jait jól ismerő és könyveiben tudo­mányos megalapozottsággal be­­mutató Gudenus János Józsefhez for­dultunk, ugyan derítené fel, él-e kis hazánkban Rhédey Claudiának le­származottja. A válasz szinte azon­nal megszületett, hiszen báró Bánffy Terézia rokonságban állt a nagyasszonnyal, és innen már akadálytalanul gombolyítható a família fonala egészen Fémet Béla osztályvezető főorvosig. A budapesti Szent Imre Kórház­ban kértük telefonhoz az orvos-ta­nárt. Kérdésünk arra irányult, sze­repelt-e az előjegyzési naptárában találkozás II. Erzsébettel. A válasz egyértelmű nem volt, a rokonság távoli fokára való hivatkozással. A megbeszélt időpontban a Té­tényi út ismert kórházának alagso­rában baktatunk az épületet átszö­vő közműcsövek alatt az izotópla­boratórium felé. Levegőtlen, nyir­kos bugyra ez az egészségjavító in­tézménynek. Itt csak a szellem és a lélek nemessége szárnyalhat ma­gasan. - Tanár úr, mennyire tartja ön szá­mon a családfáját? - A Rhédey oldalról valóban összeköthetők a rokoni szálak, de ez sohasem tudatosult, mert nem ta­rtottu­nk rá igényt és talán nem is volt alapja igazán. Anyám, aki Bánffy lány, egyenes ági leszárma­zott, de ő sem hivalkodott ilyesmi­vel. Az az elvünk, hogy az ember ne a származásával büszkélkedjen, hanem azzal, amit csinál, de az se legyen harsány megnyilvánulás. Édes­apám alaposan ismerte családunk történetét, én már kevésbé, hiszen a genealógiai kutatás egész embert kíván. - A Femet név honnan származik? - Eredetileg egy francia nemesi család viselte, amelynek tagjai az 1600-es években a hugenották mé­szárlása elől menekültek el Francia­­országból. Őseim a Felvidéken tele­pedtek le, és a fennmaradt írások­kal bizonyíthatóan jegyző, pap, prédikátor rokonaink voltak. For­mt Kornél 1848-as honvéd őrnagy volt, aki a szabadságharc bukása után az Amerikai Egyesült Államokba menekült. Ott részt vett a polgár­­háborúban, volt mérnök, farmer, aranyásó, majd a kiegyezés után hazajött. Femet Elemér Marienbad és Karlsbad fürdőorvosa volt. Nagyapám Debrecen belgyógyász professzoraként működött har­mincöt évig, egyben a Magyar- Francia Baráti Társaság elnöki tisz­tét is betöltötte. Emlékét máig ápolják tisztelői. Édesapám is az orvosi pályát választotta, ám élete tragikus véget ért, mert egy koholt vádakon alapuló kémperben 1949- ben kivégezték. A családot kitelepí­tették, és csak a rendszerváltozás után kaptunk egy papírt, hogy te­kintsük semmisnek az ítéletet... - Az ön gyermekei vajon milyen kö­vetkeztetéseket szűrnek le a történe­lemből, a család mozgalmas, fenyege­tettségekkel terhes évszázadaiból? - A nagyfiú most érettségizik Pannonhalmán, ahol annak idején magam is tanultam. Leányom a Képzőművészeti Főiskolán festőmű­vésznek készül. A fiatalok - életko­ri sajátosságaiknak megfelelően - felszínesebben kezelik a múltat. Gyerekként magam is menekül­tem a családtörténet elől, amikor az öregek a szerteágazó atyafisá­­got citálták. Később már felnőtt fej­jel rájöttem, hogy a nemzethez, család­hoz való kapcsolódás milyen fontos. Az megbocsátható, hogy az ifjúság gondolatvilága nem e körül forog. De - még egyszer mondom - le­gyen meg a nemzet- és a családtudat. Vannak, akik visszaélnek ezzel, és ez rendkívül visszás. Széchenyi sem a családjára volt büszke, hanem ar­ra, amit az apja és ő tett a magyar­ságért. Ha már letett valaki valamit a köz oltárára, arra lehet hivatkoz­ni, de ez se legyen külsőségekben való megnyilvánulás. - Ön pergette-e a história lapjait? - Szeretem a történelmet, sza­bad időmben forrásmunkákat ol­vasgatok. Ehhez természetesen a családtörténet is hozzátartozik. Is­métlem, az angol királyi családdal nem tartottunk rokonságot, de az ember alkalmat talál, hogy utána­nézzen olyan dolgoknak, ame­lyekre fátylat vet az idő és a távol­ság. A rokonságkeresés természe­tesen nem útja annak, hogy híre­sebbé váljunk. A Bánffyak egyéb­ként sem a royalista oldalon álltak. A család nagyobbik része a grófi címet visszautasította. Mindebből kitűnik, hogy feltűnési viszketeg­­ség lett volna az udvartartásnál vagy a követségen jelentkezni. Ha közelebbi a rokoni kapcsolat, ak­kor más a helyzet, így viszont tü­lekedésnek vehették volna. - Kabátja hajtókáján apró jelvény, amelyen összefonódik a magyar és a francia trikolór. Ez mit jelképez? - Magyar-francia radiológus szim­póziumot szervezek, és erre készült ez a kitűző. Június közepén a bu­dapesti Francia Intézetben lesz ez a négynapos tudományos összejö­vetel. Várjuk a francia kollégákat. Baráti szálakkal alapozzuk a kap­csolatot, amelynek már vannak kezdeti sikerei. Fiatal magyar ra­diológusokat ösztöndíjakkal tá­mogatva meghívnak Franciaor­szágba, és ezzel szélesebb kapu nyílik számunkra a tudományok előtt. Meg kell ragadnunk azt a le­hetőséget, hogy most mindenki segíteni akar rajtunk. Egyébként szeretnék a nagyapám nyomdokába lépni - fejezi be a beszélgetést For­­net Béla főorvos, aki küldetést tel­jesít. Tamási Tamás (j-\ Á) U"* ^■. j-jA —' A királynő pesti rokona T­ülekedésnek vehették volna Koronás fők ritkán tisztelik meg látogatásukkal hazánkat, így a szá­zadvégi magyar történelem jeles eseményeként marad fenn az emlé­kezetben II. Erzsébet és Fülöp herceg magyarországi utazása. A ha­gyományos magyar vendégszeretet megnyilvánulásainak számtalan formája mellett, a szimpátiát fokozta az is, hogy a királynő ereiben egytizenhatod részben magyar vér csörgedez, lévén szépanyja az er­délyi Rhédey Claudia grófnő. Kíváncsian vártuk, a budapesti látoga­tás alkalmával bemutatják-e (megmutatják-e) a Rhédey-ág valamely leszármazottját. A malíciózus mikszáthi mondás szerint a távoli ro­konság intézményében a szegény atyafiak tartják a rokonságot, a gaz­dagok a távolságot. Nincs tudomásunk semmiféle familiáris kapcso­latfelvételről. X 'bíZ­'fb Alapítvány a fogyatékos gyermekekért Bezárják a Korai Fejlesztő Központot? Magyarországon nincs adat arról, hogy hány fogyatékos gyermek születik, ám az­ biz­tos: az iskolába kerülők há­rom százaléka tartozik közé­jük. Ez meglehetősen magas arány. Éppen ezért fontos volna, hogy a társadalom na­gyobb figyelmet szenteljen nekik. Ez érdeke is mindenki­nek, hiszen egy sérült gyerek nevelése óriási lelki és fizikai terhet ró a szülőkre, ugyan­akkor a társadalom szem­pontjából is előnyös, ha ide­jében odafigyelnek ezekre a gyerekekre. Budapesten több helyen foglalkoznak értelmi fogyaté­kos gyerekekkel. A Korai Fej­lesztő Központ (I., Kosciusz­ko utca 7.) annyiban különbö­zik tőlük, hogy itt egy helyen találhatók meg a különféle szakemberek. Tehát akad pe­dagógus, gyermekgyógyász, logopédus, gyógytornász, pszichológus. A Korai Fejlesztő Központ non-profit alapítványi intéz­mény. Legfőbb támogatóik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Soros Alapítvány, a társadalombiztosítás, a Fő-­­városi Önkormányzat. Ta­valy szeptemberben kezdték el a munkát, s azóta 160 sérült gyerekkel foglalkoztak. Bárki felkeresheti őket, aki­nek fogyatékos gyereke van. Orvosi beutaló nem kell. Je­lentkezni lehet levélben vagy telefonon (156-7084). Az első találkozáskor egy kérdőív alapján elbeszélgetnek a szü­lőkkel a gyermek és a család problémáiról. Ezalatt a gyógypedagógus megfigyeli a gyermek viselkedését, játé­kát. A második alkalommal több szakember közösen vizsgálja meg a gyermeket. Ezután kidolgozzák a gyer­mek és a szülő igényén alapu­ló egyéni fejlesztési tervet, maj­d hetente egy alkalommal általában egy órán át foglal­koznak a gyerekkel. Termé­szetesen tanácsot is adnak az otthoni teendőkkel kapcso­latban. A kezelés évekig el­tarthat, mivel a fogyatékos­ság igazából nem gyógyítha­tó. Azt azonban elérhetik, hogy a gyermek megtanul járni, önállóan enni, s emel­lett sok mást is. A vizsgálat ingyenes, a ke­zelésért pedig alkalmanként 150 forintot kérnek befizetni az Alapítvány számlájára. De ezt is csak akkor, ha a szülő akarja. Tény ugyanakkor, hogy anyagi nehézségeik vannak: az intézmény fenn­tartása évente több millió fo­rintba kerül. Félő, hogy a szá­mukra otthont adó bölcsődét bezárja a fővárosi I. kerületi önkormányzat. Munkájukra viszont szükség van, ezért most újabb szponzorokat ke­resnek gondjaik megoldása végett. Cs. A.

Next