Új Magyarország, 1994. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-23 / 45. szám

8 IV. évfolyam, 45. szám 1994. február 23., szerda KULTÚRA Egyre közelebb első nemzeti aptanterveünkhöz a kétlépcsős érettségi? Aki figyelemmel kísérte a NAT készültének fázisait, az több variációját ismerhette meg az elmúlt években - hiszen soha nem volt még nemzeti alaptantervünk. Illendőnek tartom a legelső tervezet szerzőjét, Báthory Zoltánt név szerint megemlíteni: az ő munkája minden további NAT-ok őse. De persze senki, semelyik későbbi alkotógárda sem dolgozott fölöslegesen. Nem készülhetett volna el elődök nélkül a kultusztárca tervezete, mely - Kálmán Attila államtitkár szavaival - ötvözi a vélemények változását, a korábbi variánsok értékeit, a viták eredményeit. S bár már kinyomtatva, formailag megszerkesztve fekszik az asztalomon, most sincs egészen kész. Úgy kerül majd rövidesen a kormány elé, hogy akkorára tartalmazni fogja a társtárcák és az Országos Köznevelési Tanács tagjainak módosító javaslatait is. A kibicek roppant türelmetlenek tudnak lenni. Ezerszer szemére vetették a Művelődési és Közoktatási Minisztériumnak, hogy késik a NAT, bár azt nemigen szokták hozzátenni: miért oly sürgős? Hogy az iskolákat, a tanárokat nem zavarja a hiánya, az annyira egyértelmű, hogy a vádak közt sem merül fel. Annyi új tanterv van már, mint égen a csillag, adják-veszik is az iskolák az újakat. Aki itt centrális irányítási túlzásokról szónokol, nem tudja, mit beszél! Ha valaki valóban lépéshátrányt érzékelhet - könnyű belátni -, az nem más, mint maga az oktatási kormányzat. Mégse siethetett annyira, hogy félkész munkát tegyen a kormány asztalára. Ami persze azt se jelenti, hogy szentírás véglegességű okmány kerül a kabinet elé, amelyiken nem lehet, alkalmasint nem kell változtatni. Megfogalmazódnak a NAT- ban azok az értékek és célok, amelyek alapján oktatni-nevelni kell a fiatalságot, illetve a feladatok, hogy mire kell képeznie és nevelnie az iskolának. Roppant fontosnak tartom annak kinyilvánítását, hogy „a gyermek nevelése a család és az iskola közös felelőssége" - s nem azért, mert felfedezésszámba mehetne (hiszen nem az), hanem mert önáltalán kimondatik. Ugyanakkor az iskola az oktatás társadalmasításának alapja, ami súlyt és valós terepet kölcsönöz az iskolaszéknek. Akkor is, ha némelyek az iskolaszéket csak szükséges rossznak - újabb tehertételnek - vélik, nem látván az összefüggést a célok és a társadalmat megjelenítő szülők jogait érvényre juttató szervezet között, amely úgy működik, hogy konkretizálja, mit vár el az iskolától. Ez az útjamódja az iskola demokratizálásának. Szép számmal alakultak is már iskolaszékek, melyek felismerték: mivel szülők és pedagógusok közös célja, feladata és felelőssége a nevelés, emyütt kell kidolgozniuk az iskola belső rendjét. A tartalmi szabályozás elveinek egyes pilléreit - társadalmi életre való felkészítés, hazaszeretetre nevelés, erkölcsi, testi, esztétikai nevelés stb. - természetesen százféleképpen lehet megfogalmazni, maradéktalan konszenzust sok évi további vita se hozna. Fölösleges volna erre törekedni, annál is inkább, mert az elveket tartalommal így is, úgy is a tanteremben tölti meg a tanár - mint mindig és mindenütt, ahol iskolák működnek. Ellenőrizni pedig igenis a szülők tudják legjobban, mert gyermekeik révén ők értesülhetnek nap mint nap arról: elvárásaik szerint erősíti-e a nemzeti biztnosságtudatot gyermekükben az iskola? A NAT-ban szereplő tartalmi követelmények minden iskolatípus tantervére vonatkoznak. A tervezet azt az ismeretminimumot határozza meg, amit minden gyereknek el kell sajátítania a tanköteles kor végéig. Tíz évre tervezett tehát az ismeretanyag - de elsajátítását a gimnáziumok például elhúzhatják (bővítve, kiegészítve ezt) tizenkét évre. Az iskolaváltást az teszi lehetővé, hogy az általános iskolában kétévenként le kell zárni egy-egy oktatási periódust (középiskoláknak csak ajánlott ugyanez). A tízéves általános képzés után a tanuló alapvizsgát, általános és középiskolai képzés után záróvizsgát vagy érettségi vizsgát te- Akik érettségizni szándékot okoznak - és érettségiznek is -, úgy tekintendők, hogy alapvizsgájuk is van. Az alapvizsga és az érettségi tárgyait nem jelöli ki véglegesen a tervezet, nyitott meg a nemzetiségi iskolákban az anyanyelv „státusa" is (felfogható-e idegen nyelvnek). Az Országos Köznevelési Tanács módosító indítványai, javaslatai közt szerepel egyebek közt a kétlépcsős érettségi, vagyis egy könnyebb és (a fesőbb fokon továbbtanulósak) egy nehezebb változat. A vélemények megoszlanak. Én egyértelműen azt tartom: érettségit csak a gimnázium elvégzése után lehet tenni. A szakközépiskolások egyes tárgyakból nem tanulnak annyit, hogy megfelelhessenek az egységes érettségi követelményeinek - ha tovább akarnak tanulni felsőbb fokon, tegyenek különbözeti vizsgát. Élt már ilyen gyakorlat a magyar oktatás történetében. M. I. Történelem térképlapokon a Közép-Európa-atlasz digitális fakszimiléje Valószínűleg nem fogunk kimaradni tudni a háborúból... De bármiképpen alakul a helyzet, már most elő kell készülnünk a következő béketárgyalásra... A felkészülésben döntő, hogy ne csak a magunk dolgairól tájékozódjunk és tájékoztassunk, ne is csak a Kárpát-medence határai között gondolkodjunk, hanem egész Kelet-Közép-Európa teréről... teljes áttekintést kell adni tudnunk az egész ütközőterületről, amelyben élünk, úgy, ahogy azt a munkát az Államtudományi Intézetben már másfél évtizede csináljuk. A fenti mondatokat gróf Teleki Pál egyetemi tanár, az idő szerint magyar miniszterelnök mondta 1941. április elsején, néhány fiatal tudós előtt. Szavait az a munkatársa örökítette meg, akire éppen ekkor bízta rá a nagy mű, a Közép-Európa-atlasz kiadásának irányítását: dr. Rónai András. A miniszterelnök két nap múlva nem élt már - az atlasz négy év múlva elkészült. A munkálatokat az akkor már gróf Teleki Pálról elnevezett tudományos intézet Balatonfüreden fejezte be, mégpedig néhány héttel azelőtt, hogy a szovjet csapatok elfoglalták volna a várost. Fennállt az a veszély, hogy a kéziratok megsemmisülnek, így dr. Rónai András úgy döntött, hogy szinte házi körülmények között is kinyomtatják a lapokat, s mintegy nyolcvan példányt elkészítenek az atlaszból. A következő években, évtizedekben azonban ennek a nyolcvan példánynak a jelentős része is megsemmisült, eltűnt, a tudományos könyvtárak őriztek csak meg belőle néhányat. Majdnem ötven évnek kellett eltelnie addig, míg hála a Püski Kiadónak, a Szent István Társulatnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi Tanszékén elkészülhetett a térkép digitális fakszimiléje. A hasonmás kiadás elkészülte - kétezer példányban magyarul, ugyanennyiben angol nyelven látott napvilágot - nyugodtan nevezhető a Közép-Európa-térkép első valódi megjelenésének, hiszen itthoni és külföldi szélesebb körű megismertetésére csak most nyílik mód. Az, hogy a fakszimile digitális eljárással készült, lehetővé tette az eredeti kiadást jellemző hiányosságok kiküszöbölését is. A munka szellemi atyja, Teleki gróf ugyanúgy, mint a szerkesztő dr. Rónai András, éppen a hitelesség, a tárgyilagosság eszméjétől vezettetve munkálkodott, tudván, hogy téves adatok közlése netán tények szándékos torzítása visszájára fordíthatná szándékaikat, fegyver lenne az igazságos békekötésben reménykedők ellen. Éppen ezért az atlasz olyan adatokat közöl, amelyeket alkotói a térség országainak hivatalos állami statisztikáiból vettek. Mintegy másfél millió négyzetkilométeres területet, százhuszonötmillió lakost, tizenkét országot tekint át az atlasz. Tizenhat hivatalos nyelvet beszéltek eme országokban a két világháború közötti időben, legalább ugyanannyi volt azonban a nem hivatalos is, népek, nemzetek, nemzetiségek, vallások, bonyolult gazdasági és politikai struktúrák éltek egymás mellett - s jelennek meg, majdnem hégymillió adat képében, az atlasz lapjain is. A középpontban természetesen a Kárpát-medence, a trianoni diktátumok következtében öt részre szakadt Magyarország állt, annak a 23,4 milliónyi lakosságnak a minden szempontból hiteles bemutatása, amelyből nyolcmilliónál is kevesebb maradt az anyaországon belül, amelyből több mint ötmillió Romániához, több mint négymillió Jugoszláviához, három és fél millió Csehszlovákiához került. A fakszimile kiadás magyar nyelvű változata 134, az angol nyelvű 171 színes térképet tartalmaz, s akár az eredeti, teljes földtani, földrajzi, népességi, nemzetiségi, vallási, mezőgazdasági, bányászati, kereskedelmi és közlekedési tájékoztatást adnak a vizsgált területről. Érthetetlen, hogy a két, roppant nagy áldozatot vállaló kiadó eme vállalkozása a legcsekélyebb állami támogatást sem érdemelte ki. Olyannyira nem, hogy a tegnapi sajtótájékoztatón sem volt jelen a magyar ügyekről a külföldet támogató vagy éppen a kisebbségi magyarság ügyeit képviselő hivatal valamely képviselője. Atlaszt, digitális fakszimilét csinálni tehát már bizonyosan tudunk, de hogy a mű valóban eljut-e azoknak a kezébe, akiknek ismernük kell, azt még nem tudni. P. Szabó Ernő Az áldozatos Püski házaspár és dr. Klinghammer István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi Tanszékének vezetője Eldőlt tehát a „medvék" sorsa: a nagydíjat az angol-ír-amerikai koprodukcióban készült, Az apa nevében című film kapta (Jim Sheridan rendezése). Arany Medve jutott a magyar Cakó Ferencnek is Hamu című rövidfilmjéért, amely a rendező por-animációs sorozatának folytatása, s amely már a legelső képsorban, egy felhőkumulációval székéhez szögezi a nézőt, s valósággal rabul ejti a meghökkentő átváltozásokkal. Szakmai fölény, megformálási elegancia felel meg a szépen átgondolt ötletnek, hozzá fogható mű nem akadt a mezőnyben. Befejezésül én most mégis két filmről szeretnék szólni. Az alagút másik vége című spanyol filmet egy ismert spanyol rendező, Jaime de Arminan rendezte olyan sztárral, mint a mostanában vetített Bonne-filmekből ismert Fernando Rey. De a színészi parádét csak emeli két társa: az elragadóan kiszámíthatatlan Maribel Verdú, a kimért tempójú Gonzalo Vega. Ha akarom, kamaradarab, belterjes film a szakmának. Vagyis csak arról szól, hogy két forgatókönyvíró elvonul egy vidéki kolostorba, hogy megírjon egy forgatókönyvet valami nemzetközi produkció számára. Ez a vékonyka sztori. A film akkor válik érdekessé és Jaime de Arminan ezért választotta a korántsem eredeti ötletet amikor világossá válik, hogy a filmet az élet írja, ám valamicskét a film is belejátszik az élet alakulásába. Vagyis van két alapképlet, két tautologikusan önmagába záruló vonal: a film - az film, az élet - az élet; valahogy azonban ezek a körök egymásra csúsznak anélkül, hogy ki is nyílnának a láncalkotásra. Az öreg író, természetesen, az öreg megpróbáltatásairól kíván szólni, a fiatalabb az élet örömét gyömöszölné a filmbe, a váratlan jött életdramaturg, a kisvárosi péklány pedig a féktelen kalandot, a gátlástalan akciót. (Ez utóbbit egy kicsit talán a gide-i értelemben, Lafcadio kései rokonaként.) Maga a sors ez a lány, aki az öreg író számára az élet kudarcát jelentheti csak, ami szomorú bevallásra is kerül a lány késztetésére (?) önként választott halállal. Fanyar, kissé melankolikus mű Jaime de Arminané, de mindenképpen mesterdarab, ahogyan annak ítélem a kubai-mexikói-spanyol pénzen létrehozott, Eper és csokoládé című filmet, amelyet kubai részről a legjelentősebb kubai filmrendező, Tomas Gutiérez Alea, mexikói részről Juan Carlos Tabio jegyez. A filmet éppen most vetítik Havannában, hosszú sorok kígyóznak a mozipénztárak előtt. Jogosan. A film több, Kubában (mármint a castroista Kubában) tabunak minősülő témát érint. Hogy csupán a két legszembeötlőbbre utaljunk: mindmáig rossz néven veszi a rendszer a belső emigrációt, de azt kivált, ha annak külföldi kapcsolatai is vannak - másfelől pedig a homoszexualitás a tiltott témák között szerepel. Mármost az Eper és csokoládé voltaképpen erről szól. Az egyik főhős éppen egy belső emigrációba húzódott intelligens fiatalember, aki történetesen a saját neméhez vonzódik. Az ő kifinomult érzékenysége szükségképpen csap át a brutálisan primitív diktatúra gyűlöletébe, amely csak szellemi megnyomorítottak közegében létezhet, akik képtelenek fölismerni a szabadság vészjósló hiányát. A fiú, akit kiszemel magának, akibe beleszeret, efféle parasztkáder, a voluntarista kommunizmus óhajtja a saját értelmiségijévé formálni. Beszűkült gondolkodása fölöttébb nehezen tud kapcsolatba lépni „idegen" eszmékkel, ugyanakkor azonban természetes esze, emberi tartása vonzza a tiltott gyümölcsök felé. A saját nemét azonban képtelen volna szerelmi partnerségben látni. A két fiatal között mégis barátság szövődik, mély szellemi és lelki kapcsolat, amely mentes marad a szexualitástól. Az Eper és csokoládé mindvégig vállalja a borotvaélen táncolás bravúrját, hogy a belső ábrázolás megkapja a távolságtartás hitelét is. Semmi harsányság nincs ebben a filmben, csak az apró megfigyelések, amelyek - csöppben a tengert - a rendszert láttatják. Azt a diktatúrát, amely, ha ilyen filmeket engedélyez már - bizton mondhatjuk a végét járja. Ez a film, ha még nem is koporsószög, de lebontó csákányütés. Fábián László Berlinale ’94 Utánlövés Fernando Rey és Maribel Verdú a spanyol filmben Kortárs osztrák zenebemutatók Két évvel ezelőtt az osztrák fővárosban öt koncertből álló sorozat keretében - igaz, elég szerény keretek között - mai magyar szerzők szerzeményeit játszották. Viszonzásképpen az hitermoduláció kamaraegyüttes hétfőn Vácott (a zeneiskola nagytermében), tegnap Budapesten (a Fészek Művészklubban), ma este pedig Győrött (a városháza dísztermében) három osztrák-Herbert Lauermann, Eric Urbanner, Kurt Schwertsik - és egy Ausztriában élő magyar szerző - Erőd Iván - egy-egy művét mutatta, illetve mutatja be. Méltán övezheti ezt figyelem, hiszen a hazai kortárs zenei életben osztrák szerzők művei ritkán szerepelnek. A Tihanyi László vezette kamaraegyüttest 1985- ben alapították a Zeneakadémia akkoriban végzős növendékei, kizárólag XX. századi zenét adnak elő. Eddigi 47 koncertjük során 15 alkalommal tartották magyar mű ősbemutatóját, s 26 külföldi szerző alkotását ismertették meg első ízben a hazai közönséggel. Az elmúlt kilenc esztendőben egyébként Rómában, Bécsben, Prágában és Karlsruhében is vendégszerepeltek. Repertoárjuk Balassa, Bartók, Berio, Boulez, Dubrovay, Durkó, ]e ney, Messiaen, Milhaud, Sáry, Schönberg, Stockhau sen, Stravinsky és Tihanyi kompozícióiból áll. (jé) mmmmmmmmjm Pécsett maradnak a Csontváry-képek A Magyar Nemzeti Galéria és a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága által megkötött szerződés értelmében 2004-ig a pécsi múzeumban maradhatnak a galéria tulajdonát képező Csontváryképek. A tartós letéti szerződés összesen 20 grafikára és 14 festményre vonatkozik, ezek között nagyon értékes darabok is vannak, például a Mária útja vagy a Naplemente Baalbekben. A szerződés megkötése azért jelentős a pécsi múzeum szempontjából, mert ennek hiányában gyakorlatilag bármikor elvihette volna a Magyar Nemzeti Galéria a képeket. A megállapodás értelmében őrzésük költségeit a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága állja, s a szerzői jogok is a pécsi múzeumot illetik meg. Dr. Bereczky Loránd, a galéria főigazgatója elmondta, nem fontolgatták a műtárgyak elszállítását, már csak azért sem, mert az alkotások méreteik miatt nem férnek be a budapesti kiállítóterembe, ám a tulajdonjog rendezése ilyen megállapodást követelt. Az alkotások nem sokáig maradnak Pécsett (a legnagyobb méretű festmények kivételével): Budapesten rendeznek kiállítást, majd pedig nyugat-európai útra indulnak a képek, Stockholmban, Rotterdamban és Münchenben is bemutatják a művész remekeit. D. L. F.