Új Magyarország, 1994. április (4. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-15 / 87. szám
12 IV. ÉVFOLYAM, 87.SZÁM 1994. ÁPRILIS 15., FENTEK INTERJÚ Tegnapi lapszámunkban jeleztük, hogy szerkesztőségünk vendége volt Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum ügyvezető elnöke, akivel kötetlen beszélgetést folytattak lapunk munkatársai. Az elhangzottak jegyzőkönyvszerű visszaadása helyett olvasóink egy kész interjút kapnak. Az első kérdést - rendhagyó módon - vendégünk tette fel. - Uraim - mondta Lezsák Sándor arra kérem önöket, mondják el véleményüket az MDF kampányáról; kíváncsian várom mi a véleményük arról, hol hibáztunk, ha hibáztunk, illetve mit csinál jól a Magyar Demokrata Fórum? - Mind a mai napig nincs kellőképpen kidolgozott sajtóstratégiája az MDF-nek. Ez vonatkozik az ellenzéki újságírókkal való kapcsolatra, de érvényes a mi lapunkra is. Az MDF miért nem készült fel időben a kampányra? Az MSZP közel 500 millió forintot költött tavaly a Népszabadság felfuttatására, s most állíthatják, hogy ők szerkesztik a legolvasottabb napilapot Magyarországon. - Elismerem, rossz a kormányzati szervek sajtómunkája, s itt kezdődik a gondok egy része is. A véletlenek valamilyen furcsa egybeesése miatt fura állapot következett be: nem talált igazán egymásra, s más-más utakon jár a konzervatív sajtó, az MDF-frakció, a Bem téri pártközpont és maga a kormányzat is. Az okot én abban látom, hogy az úgynevezett kormánypárti sajtó nem érzi igazán, ki a gazda, s ezért néha tehetetlenül szemléli az eseményeket. Az Új Magyarországnak nem kell feltétlenül dicsérnie, bántsa csak nyugodtan azokat a politikusokat, akik megérdemlik. Sajnos, tovább működik az a régi reflex, miszerint az újságírók minduntalan felteszik önmaguknak a kérdést: honnan kapom a pénzt?... - Az ajánlószelvények gyűjtésével lezárult a választási kampány egy igencsak fontos szakasza. Az MDF ügyvezető elnöke vont-e le valamilyen következtetést a nyilvánosságra került adatokból? - Több mint negyedmillió kopogtatócédulát kaptak az MDF képviselőjelöltjei, és ez már önmagában is sokat mond. Hogy van-e tanulsága a kopogtatócédulák gyűjtésének? Hát persze, hogy van! Tudomásul kell venni, hogy senkinek sem viszik aranytálcán a jelöléshez szükséges szelvényeket. Képviselőjelöltjeink többsége kereste a választópolgárokkal való kapcsolatot, ezer meg ezer négyszemközti beszélgetésre került sor, amelyek keretében megismertük a valós problémákat, meghallgattuk az emberek panaszait, és ugyanakkor ismertettük saját politikai elgondolásainkat is. Sajnos, olyan eset is megesett, amikor valakik a sült galambot várták, és az ajánlószelvények gyűjtésekor segédkező embereinket nem tekintették partnereknek. Sokan eleve azzal magyarázták szereplésüket, hogy kijelentették: „Ez a legkommunistább kerület, itt nehezen lehet szót érteni az emberekkel". Nem igaz ez az állítás, és hamis a kérdés ilyen irányú beállítása. Hogy miért nem szólt bele az MDF vezetősége a jelöltállítások kérdésébe? Azért, mert az MDF valóban demokratikus párt, és nálunk nem a központ akarata érvényesül, hanem a helyi szervezeteké. Azt is kimondom: rossz az MDF alapszabálya, és az őszi országos gyűlésen ezt meg kell változtatni. - Milyen esélyei vanak a Magyar Demokrata Fórumnak a választásokon? - A képviselőjelöltek egyharmadának reális esélye van a parlamentbe való bekerülésre, és a következő egyharmadból is „bepottyanhat" néhány képviselő. Számításom szerint több mint hatvan egyéni képviselőjelöltünk szerzi meg a választópolgárok bizalmát, és őket fogják erősíteni a listán bejutó képviselők is. Azért bízom az MDF választási sikerében, mert a kampányelőkészítő időszakban képviselőjelöltjeink házról házra jártak, kapcsolatokat teremtettek, létrehoztuk a választási irodákat, és lassan-lassan szervezettségben is utolérjük az MSZP-t. Néhányan azt mondják, hogy az MDF túlságosan szemérmesen, úriember módjára szállt be a kampányba. Ez egy kemény, csúnya harc, és mások ebben a harcmodorban végzik kampányukat. Miért ennyire visszafogott az MDF? Az MDF nem ért egyet a stílustalan harcmodorral, ezt már a legelején leszögezte mind a párt vezetősége, mind pedig a tagság. A mi választási plakátjaink senkit sem irritálnak, és mi megköszönjük a magyar állampolgároknak a négy esztendő alatt tanúsított bizalmat és nyugalmat, mert a választópolgárok is hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország maradt a térség legstabilabb országa. Az ellenzéki pártok is rádöbbennek előbb vagy utóbb arra az igazságra, hogy nem mind arany, ami fénylik; ezzel azt akarom mondani, hogy az általuk felkért külföldi kampányszakértők nem biztos, hogy ismerik a magyar valóságot. Tulajdonképpen majd a választások végeredménye dönti el, hogy melyik pártnak van igazi szakembere. Máskülönben tessék csak megfigyelni, milyen irdatlan nagy számban jelentek meg mindenütt a Fidesz és az SZDSZ választási plakátjai. Ha az MDF tette volna ezt, azonnal azzal vádolták volna, hogy „könnyű nekik, annyi a pénzük, mint a pelyva". Mi időben bejelentettük, hogy 213 milliót költünk kampánykiadásokra, és ehhez tartjuk magunkat. 1990- ben könnyebb volt az MDF- nek, mert akkor még volt egy lelkes gárda a postai terjesztés mellett. Most úgy tűnik, elkényelmesedtek a képviselők, és akár igazságként is kimondhatjuk: a hírlevél nem pótolja a személyes találkozók meghittségét. A kívülállónak most úgy tetszik, hogy nincs már meg a lelkes gárda. Az okot nem a képviselők és a képviselőjelöltek kényelmében kell keresni. Az MDF-tagság négy esztendő válságait élte meg, amikor nem volt népszerű baráti környezetben és a munkahelyeken MDF- tagként élni, dolgozni és beszélni. Az eltelt négy esztendőről tehát vannak jó és rossz élményeink. Jómagam is kíváncsi voltam, hogyan alakulnak az események Lakiteleken. Lapunk vendége: Lezsák Sándor MDF-ről, politikáról, sajtóról Mindenki arra volt kíváncsi, hogyan szerepel az MDF ott, ahol megszületett a Magyar Demokrata Fórum. Hát, kérem tisztelettel, jelenthetem, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül összegyűltek a jelölőcédulák. Igaz, nekünk olyan élményben nem volt részünk, mint az ózdi szocialistáknak, ahol sorban álltak szelvényeikkel az emberek. Miért nem tesz valamit az MDF azért, hogy oldódjék a „búválbéleltsége"? Fitányoljuk a humort, a jó kedélyt. Vagy ez a Fidesz kiváltsága? - Nem ilyen egyszerű a dolog. Mi országépítő munkát végeztünk, és végzünk, ami sok keserűségtapasztalattal jár. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennénk optimisták. Ha eljön az ideje, akkor humorizálni is fogunk. De hadd jegyezzek meg itt valamit: sok MDF-es képviselőt megfenyegettek, ismeretlenek állandóan akasztani akarnak,szóval politikusaink egy része ilyen hangulat közepette él és dolgozik. A politikai jelzések szerint könnyen megtörténhet, hogy egyetlen parlamenti párt sem fog koalíciót alkotni a Magyar Szocialista Párttal, amennyiben ők jutnak kormányalakítási helyzetbe. Mi történhet, ha ez bekövetkezik? Valószínűleg új országgyűlési választásokat írnak majd ki, de még megjósolni sem tudja ma emberfia, milyen eredmények születnek a májusi országgyűlési választásokon, és azt sem lehet tudni biztosan, ki nyeri meg a végső választási küzdelmet. Az MDF-nek óriási tartalékai vannak, hiszen ott van a szavazó állampolgároknak mintegy negyven százaléka; ők csendes passzivitással szemlélik a belpolitikai élet eseményeit. Az ő szavazatuk döntőnek bizonyulhat, éppen ezért a Magyar Demokrata Fórum bízik abban, mint ahogy eddig is bízott, hogy a szavazópolgároknak ettől a csoportjától is sok szavazatot fog kapni, hiszen minden jó érzésű ember tudatában van annak, hogy az MDF kiszámítható politikát folytatott az elmúlt négy esztendőben, és a párt elfogadott programja biztosíték arra, hogy tovább folytatjuk a néhai Antall József miniszterelnök által megkezdett politikát. Tegyük fel, hogy a Magyar Demokrata Fórum minden várakozás ellenére nem úgy szerepel az országgyűlési választásokon, ahogy önök szeretnék. Lennének-e ennek személyi konzekvenciái? Egyre nagyobb a győzelmi esélyünk, kétség nem fér ahhoz, hogy a Magyar Demokrata Fórum meghatározó szerepet fog játszani az új magyar parlamentben és a kormányban. De ha másként alakulnának a dolgok, az sem lenne világvége, az sem lenne nagy baj, mert megindulna egy belső megtisztulási folyamat, amelynek eredményeként valóban alkalmunk lenne megismerni az embereket. Több mint valószínű, hogy sok karrierista hátat fordítana nekünk, és más pártokhoz próbálnának dörgölődzni. Ez nem jelentene különösebb gondot, az élethez tartozik ez is. - Önt lapalapítóként is megismerte az ország. Mondjon valamit a Heti Nemzeti Újságról! - Jelenleg több mint 10 ezer előfizetője van a lapnak, szellemiségével és a szerkesztőség között szerveződött alkotói gárdával a vidék Magyarországának olvasóit céloztuk meg. Úgy tűnik, az utóbbi néhány hétben egyre többen válnak előfizetőinkké. Méltányolják azt a nyugodt hangvételt, amelyet eddig nem találtak meg a hazai sajtópalettán. Olvasóink, a vidéki értelmiségiek, a vállalkozók és a szó szerint kisembernek nevezett előfizetők hirdetéseikkel is támogatják a Heti Nemzeti Újságot. Amint tapasztalhatták, eredményes kampányba kezdtünk a televízióban és a rádióban, reményeink szerint a lap hosszú évtizedeken keresztül gazdagítani fogja a hazai sajtótermékek sorát. - Sajtóberkekben úgy tudjuk, minden látszat ellenére, az SZDSZ nem minden esetben tudott megfelelő jelöltet állítani. - Nem kommentálom, mert ez minden pártnak a belügye. Azt azonban tudom, hogy az egyik pestközeli településen meghirdetett választási kampánygyűlésre alig huszonegyen mentek el, pedig a televízióban is oly sokszor szereplő Bálint gazda volt az est egyik főszereplője. Ugyanakkor Sárossy László, MDF-es képviselőjelölt választási kampánygyűlésén száznál többen jelentek meg. Nem akarok megnevezni egyetlenegy pártot sem, de tudjuk, hogy az egyik erős ellenzéki párt háza táján nagy a riadalom, le akarják váltani a kampánystábot is, mert nincsenek megelégedve az általa kigondolt kampánycélokat szolgáló óriásplakáttal. Térjünk vissza a választási kampány egyik időszerű kérdésére. A Magyar Demokrata Fórum elnöksége több alkalommal is hangoztatta, hogy az MDF rövid és olcsó kampányra törekszik. Az utcán megjelenő plakátokból úgy tetszik, tartják magukat ehhez az ígérethez, pedig sokan kifogásolják, hogy miért nem „zajosabb" a Magyar Demokrata Fórum választási kampánya? - A Magyar Demokrata Fórum ragaszkodik elveihez és nem változtat azon, amit egyszer már megfogalmazott. Nekünk nincs feleslegesen kidobni való pénzünk, éppen ezért továbbra is azt szeretnénk, ha tisztességes választási kampány folyna, tartjuk magunkat az olcsó kampányhoz. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem fog erősödni jelenlétünk a választási kampányban az elkövetkezendő időszakban. Stratégiai szempontok figyelembevételével állítottuk össze a kampány különböző szakaszainak feladatait, és ahogy haladunk előre az időben, úgy fokozódik majd a Magyar Demokrata Fórum kampánya is. Bátran ki merem jelenteni, hogy a Magyar Demokrata Fórum összehangolt kampányának máris vannak eredményei, a növekvő szimpátia alapján pedig kijelenthetem, hogy az MDF kimagasló sikereket fog elérni a májusban megtartandó országgyűlési váasztásokon. Papp János - Új Magyarország FOTÓ: KÖRMENDI IVÁN