Uj Magyarság, 1939. május (6. évfolyam, 99-122. szám)

1939-05-02 / 99. szám

2 LÁSZLÓ és FEKETE IV., Petőfi Sándor­ utca 14-16 divatházában felhalmozott NYÍRISZÖVET-,SELYEM-­, MOSGKELME-ÚJDONSÁGOK hatalmas minőség- és színskálája OLCSÓ ÁRAKON ÁLL A NEMZETKÖZI VÁSÁR látogatóinak rendelkezésére nép­munkában­­van, ez azt jelenti, hogy mindenki javakat termel, amelyeket el kell fogyasztani, s amelyek az egész nép javára válnak. Németország ezzel meg­oldotta problémáit, míg mások még a megoldás kezdetén sincsenek. Hitler ez­után így folytatta fejtegetéseit: „ Németországban négyzetkilométeren­ként százötven ember esik a részben so­vány földre. Ezzel adva van a népközösség szükségessége, még ha a vér maga nem is tanúskodnék amellett. Egy vezér sem vet­het latba több erőt, mint amennyit követői adnak. Életre-halálra egymásra vagyunk utalva, amint a világ többi részének állás­­foglalása is mutatja. Nem mű­ködnek-e is­mét a régi bekerítő politikusok, ugyanaz a nemzetközi háborús uszító csoport, amely már 1911-ben is folytatta üzelmek? — Tudom, hogy bizonyos nemzetközi sajtó napról-napra hazudik, rágalmaz min­ket és háborúra uszít. Ismerem azokat a kreatúrákat, akik ezt szítják. Ezek német kiviteli cikkek, de a német nemzet selejtes árui. Az amerikai Unió egykor bojkottra izgatott a német kivitel ellen. Észszerűbb lett volna, ha német árukat importáltak volna, ahelyett, hogy ilyen silány német exportcikkeket fogadtak be. Mi csak örül­hetünk, hogy ezektől megszabadultunk. Hogy mások hogyan adnak túl rajtuk, az az ő dolguk. Hogy bennünket ne fenyeget­hessenek, arról előre gondoskodtam. Isme­rem ezeket az embereket, akik mindig meg­mondották, hogy nem ismernek hazát. Ter­mészetes, hogy most is megerősítik felfogá­sukat, ami annyit jelent, hogy minden eszközzel háborúra uszítanak Németország ellen. r / „Én is fegyverkezem minden eszközzel, de én szeretem a békét és elég okom van, hogy a békét akarjam“ — Én is fegyverkezem minden eszköz­zel, de én szeretem a békét és amikor Né­metország óriási, műveket teremt, hatalmas ipart­, nagy építkezéseket és kulturális in­tézményeket, amelyeknek elkészültéhez tíz vagy húsz évre van szükség, elég okom van, hogy a békét akarjam. Az ismert nemzetközi lapok mindent akarnak tudni, csak egyet nem tudtak, hogy hatalomra kerülök, hatalmon ma­radok és Németországot szabaddá teszem. Nincs semmi, amit ezek ne tudnának s ha állításaikat meghazudtolják, azonnal új feltevéssel­­ állanak elő, hólabdarendszer szerint hazudnak tovább, ami régi zsidó­fogás. A legújabb hazugság az, hogy az a húszezer német, akinek annak idején Marokkóban kellett volna partra szállania, most Libériában szállott partra. De nyolc nap múlva egyetlen német sem lesz Libé­riában, ezt mindenki tudni fogja, s akkor azt fogják mondani, hogy nem Libéria, hanem Madagaszkár volt, ahová menni akartak. .. Ezek a háborús uszítók azok, akik a népeket ismét pusztulásba akarják bele­hajszolni. Meg kell érteniök, ha nem bízom magamat oly emberek nyilatkozataira, vagy biztosítékaira, akik maguk is e há­borús uszítás szolgálatában állanak, hanem kizárólag német népemre bízom magamat. Minden tisztelet egy népszövetségi nyilat­kozatnak, de a nyugati német erődítmé­nyek mégis megbízhatóbb biztosítékai sza­badságunknak. Hitler beszédét újra meg újra lelkes he­lyeslés fogadta. Utána Göbbels beszélt és hitet tett arról, hogy a német nép teljes engedelmességgel áll vezére mögött. A Führer az ujjongó tömeg­, sorfalai között tért vissza a kancellári palotába. mMAGmmkQ KEDD, 1939 MÁJUS 2­1 Magyar koszorú a német hősök emlékművén Teleki Pál gróf miniszterelnök és Csáky István gróf külügyminiszter berlini láto­gatásuk második napján, vasárnap dél­előtt megkoszorúzták a hősi emlékművet. A koszorúletétel ünnepélyes aktusán részt vettek a kíséret tagjai, a berlini magyar követség tagjai, Dörnberg báró követ, a birodalmi külügyminisztérium protokoll­főnökének vezetésével a német díszkíséret tagjai és Erdmannsdorff budapesti német követ is. A Hársfa-soron, az emlékmű környékén nagy tömeg helyezkedett el, hogy tanúja legyen a magyar államférfiak koszorúletételének. Az emlékmű előtt az úttesten katonai, díszszázad állott fel ze­nével, az emlékmű két oldalán pedig Far­kas Gyula, egyetemi tanár, a Collegium Hungaricum igazgatójának vezetésével a­­berlini magyar kollégisták csoportja és ■Kiss Ernő leventeoktató vezetésével a ber­lini magyarok 18 tagú leventecsapata he­lyezkedett el. Seiffert altábornagy, Berlin katonai­­városparancsnoka fogadta és üdvözölte az emlékműnél a magyar miniszterelnököt és a külügyminisztert, akik vele és Szójay Döme berlini magyar követtel együtt fo­gadták a díszszázad parancsnokának je­lentését, majd elléptek a díszszázad előtt. Széles magyar nemzeti színű szalaggal díszített hatalmas babérkoszorút hoztak most elő s a miniszterelnök és a külügy­miniszter, valamint a többi előkelőség be­vonult az épület belsejébe, a világháború ismeretlen német katonájának emlékmű­véhez. Közben a katonazenekar a hű baj­­társról szóló régi német, dalt játszotta. Amikor két katona elhelyezte az emlék­­kövön a babérkoszorút, a jelenlevők né­hány percig bensőséges áhítattal adóztak az elesett német hőszök emlékének. A babérkoszorú piros-fehér-zöld szalagján ez a felírás áll: ,, Hűség­es megemlékezésül a német hősöknek a magyar miniszterelnök.” A kegyeletes aktus­ után a miniszterelnök és a külügyminiszter kíséretükkel együtt kijöttek az épületből s fogadták a kivo­nult díszszázad tisztelgését, a katonai díszszázad zenével díszlépésben vonult el előttük. A ünnepség után Teleki Pál gróf miniszterelnök és Csáky István gróf kül­ügyminiszter a leventékhez, majd az aka­démikusokhoz lépett és hosszú ideig el­beszélgetett velük, aztán az úttest két ol­dalán felsorakozott tömeg lelkes tüntetése közben a városházára hajtatott. Fogadás a berlini városházán, ünnepi ebéd Göring vezértábornagynál­ ­A városházán Cippert főpolgármester az egész városi tanács élén a nagy tanácsteremben fogadta a magyar állam­férfiakat, és rendkívül meleg szavakkal üdvözölte őket, mint a baráti Magyar­­ország képviselőit. Ezután bemutatta nekik a tanács valamennyi tagját. Teleki Pál gróf miniszterelnök közvetlen szavak­kal köszönte meg az üdvözlést, majd Loppert főpolgármester kérésére a minisz­terelnök és a külügyminiszter beírta nevét Berlin város aranykönyvébe, amelybe tavaly németországi látogatása során Horthy Miklós kormányzó és felesége is beírta nevét. A főpolgármester ezután megvendégelte a magyar államférfiakat és kíséretük tagjait. A magyar államférfiak is és a város vezetőségének tagjai hős­zá­­j ideig barátságos eszmecserét folytattak , s közben megtekintették a városháza dísz­termében felállított óriási festményt, Werner híres német festő alkotását, amely az 1878-iki berlini kongresszus huszonhat résztvevőjét ábrázolja, középen Bismarck vaskancellár mellett idősb Andrássy Gyula grófot, a monarchia volt közös kül­ügyminiszterét magyar tábornoki egyen­ruhában. Délben Göring vezértábornagy, porosz miniszterelnök adott ebédet a magyar ál­lamférfiak tiszteletére. Az ebédet Göring vezértábornagynak a légügyi miniszté­riumban lévő magánlakosztályán tartották meg s azon mintegy nyolcvanan vettek részt. Ott voltak a magyar miniszterelnök és külügyminiszter kíséretének tagjai. Sztójay Döme berlini magyar követ, Kuhl Lajos, a berlini magyar követség tana- Hóman Bálint székesfehérvári beszéde magas színvonalú, emelkedett be­vezetése volt a közeljövőben várt országos politikai küzdelemnek. A nemzeti, keresztény, fajvédő poli­tika, a megalkuvást nem ismerő jobboldali reformtörekvések nevé­ben szólította a kultuszminiszter harcba Székesfehérvár népét s a beszédben felsorolt eredmények az ország lakosságának józan, de új világot akaró széles rétegeit is en­nek az egyedül lehetséges magyar politikának hívei közé állítják. Gömbös Gyula magvető munkás­sága óta évről-évre jobban kitisz­tultak a célok s megerősödött az irány, amelytől eltérni Magyar­­országon többé már nem lehet! Hóman Bálint joggal beszélt a múlt „kóros csiráktól fertőzött lég­köréről”, mert a magyar népnek semmiféle liberális és zsidó mester­kedéssel nem lehet már belemagya­­rázni a gondolatvitágába azt a mesét, hogy a konszolidációs kor­szak valami tüneményes, boldog és jóirányú kor lett volna ... A jelent­és a jövendőt Gömbös Gyula dina­mikus, erőteljes fellépése óta érez­zük és műveljük helyes utakon. A hivatalos politika tengelyébe állí­tott revíziós gondolat, a hadsereg­felszerelés, a zsidókérdés megoldása és az erőteljes szociálpolitika, a földreform és a nacionalista kül­politika megerősödött hitvallása már eddig is hatalmas, felbecsülhe­tetlen eredményeket biztosított az országnak a revízió frontján, erőnk emelkedésében s ifjúságunk súlyos válságának részleges megoldásá­ban. Ezek az eredmények azt bizo­nyítják, hogy csak a megkezdett után haladhatunk tovább, bátran, még erősebben, még elszántabban az új eredmények felé. A csuklyás­­zsidó szövetség hiába gúnyolódik, mert bizony senki sem állítja és Hóman Bálint sem állította, hogy ez az ország ma valóságos Eldorado, de azt igen­is állítjuk, hogy a meg­kezdett úton kijuthatunk a „kon­szolidáció” testi és lelki nyomorú­ságából a szabad, a magyar élet napsütésébe! Nem Hóman Bálint cserélte fel a színeket, hanem a­ múlt igen egyoldalú áldásaitól el­bódult liberális sajtó esett a szín­vakság kellemetlen betegségébe. Az­­ új ezredévet azonban nem tud**»-5 megbuktatni a színvakok ellen* ■ propagandája... Régi harcos dőlt ki a sorból, elhallgat­­ott egy hang, amely csaknem hat*'­van esztendőn keresztül hirdette a magyar nacionalizmus gondolatát,­ s küzdött tiszta fegyverekkel a maga eszméinek győzelméért. A­ Budapesti Hírlap, a magyar sajtó nagymúltú orgánuma, amelyet Rákosi Jenő alapított, megszűnt. Utolsó száma vasárnap jelent meg a lapnak, amelynek hasábjain valaha Rákosi Jenőn kívül a ma­gyar publicisztikának olyan ra­gyogó egyéniségei szólaltak meg, mint Kaas Ivor, Bartha Miklós, amelynek szerkesztőségében szár­o­nyait bontogatta Herczeg Ferenc, s ahol Milotay István első írásai jelentek meg, ötvenkilenc esz­tendeig szolgálta a közvéleményt a Budapesti Hírlap, első hirdetője­­ként a magyar nacionalizmus egyik sajátos formájának, az imperialista, magyarságnak, a harmincmáliós magyarság nagy álmának; ebben a redakcióban született meg a libera­lizmus korában egy hangsúlyozot­tan nemzeti szellemű irodalom, itt diktáltak annak idején tempót, for­mát, színvonalat a publicisztikának és a riportázónak ... Kemény har­cokat kellett vívnia a régi Buda­pesti Hírlapnak, s hogy a küzdel­met becsülettel harcolta meg, mu­tatja, hogy ötvenkienc esztendőre telt az indulás erejéből, hitéből, jó­­szándékaiból. A régi bajvívó most kidőlt a sorból, s akik nemes küz­delmének tanúi voltak, s lestesálni tanulták benne akár a harcokban hű társat, akár a szeplőtlen-tellű ellenfelet, meghajtják előtte a tisz­telet lobogóját és még sokáig emlé­kezni fognak rá. . csosa, Colonna herceg, Róma kormányzója és felesége, német részről pedig a német légi haderő és légügyi minisztérium veze­tői feleségeikkel együtt. Az ebéd alatt a nagy ebédlő erkélyén elhelyezett katona­­zenekar német dalokat, majd magyar nó­tákat és csárdásokat játszott. Az ebéd végeztével Göring vezértábor­nagy bemutatta vendégeinek Berlin átépí­tésének terveit, amelyek szerint 1950-ig nagyszabású építkezésekkel teljesen átala­kítják a német birodalom fővárosának­ képét. Az ebéd­ résztvevői igen sokáig maradtak együtt fesztelen beszélgetésben s Göring vezér tábornagy később Telesd Pál gróf miniszterelnökkel és Csáki­ István, gróf külügyminiszterrel félrevonulva hoss­­szabb megbeszélést folytatott. A miniszterelnök látogatása a Collegium Hungaricum­ban Teleki Pál gróf miniszterelnök vasár­nap délután Sztójay Döme berlini magyar követ kíséretében a Collegium Hungari­­cumba látogatott el. Velük volt Ghyczy Jenő követségi tanácsos, a külügyminisz­térium politikai osztályának főnöke, Kuhl Lajos, a berlini követség tanácsosa, Incze Péter miniszteri osztálytanácsos, a minisz­terelnök titkára, Hardy Kálmán vezérkari ezredes, katonai attasé, Haubert Kamilló, a berlini követség sajtóattaséja. A német díszkíséret részéről Brantenaar SS cso­portvezető kísérte el a­ miniszterelnököt. A Collegium Hungaricum kapujában Farkas Gyula berlini egyetemi tanár, a Collegium igazgatója fogadta a miniszter­elnököt és kíséretét. Teleki Pál gróf először a Collegium kertjében koszorút helyezett arra az emléktáblára, amelyet a világ­háború Berlinben nyugvó hősei enlékére állítottak fel. Az emléktábla mellett a ber­lini magyar leventecsapat állt díszőrséget zászlóval. A hatalmas babérkoszorú széles nemzetiszínű szalagján a következő felirat volt olvasható: „A dicső magyar hősöknek a magyar miniszterelnök”. A miniszterelnök ezután az emeleti fogadóterembe ment, ahol összegyülekeztek a Berlinbe kiküldött magyar állami ösztön­díjasok, a csereösztöndíjasok és a külön­féle német tudományos alapok ösztöndíja­sai, akik legnagyobbrészt a Collegium Hun­garicum lakói. A miniszterelnök mind a 24 fiatalemberrel, akik különféle berlini intézetekben folytatnak tanulmányokat, hosszasan elbeszélgetett és mindegyiktől behatóan érdeklődött munkássága iránt. Ezután a Collegium dísztermében a berlini magyar kolónia népes csoportját látogatta meg a miniszterelnk. A kolónia nevében Farkas Béla ezredes üdvözölte Teleki Pál grófot, aki meleg szavakkal mondott köszönetet, majd sorra kezet fogott a megjelentekkel és közvetlenül elbeszélgetett velük. A miniszterelnök be­írta nevét a „magyar ház” díszalbumába és egyúttal nagyobb pénzadományt adott a felépítendő berlini magyar ház céljaira. Végül a tornaterembe látogatott el Teleki Pál gróf, ahol a 48 tagú berlinti magyar leventecsapat különböző gyakorla­tokat mutatott be és hazafias énekszámo­kat adott elő. A miniszterelnök rövid buz­dító beszédet intézett a leventékhez. Bú­csúzás előtt Kiss Ernő leventeoktató,a pa­rancsnok háromszoros Huj, huj, hajrá­t vezényelt a miniszterelnökre, majd a le­ventecsapat elénekelte a Himnuszt és el­mondta a magyar Hiszekegyet. W &inAuiye9yin)tian&^ Vili. J­ÓZS­EF-KÖ­RÚT 5. ' | ÁRUSÍTÁSA: J ^telefonrendelés 14­0 COP: 144-401 jg ' ' ' • G

Next