Uj Magyarság, 1939. augusztus (6. évfolyam, 173-198. szám)

1939-08-01 / 173. szám

KEDD, 1930 AUGUSZTUS 1 wmaamkc A diplomáciai harctérről 1914—1939" Amikor e napokban huszonötödször kel­lett a világháború kitörésének drámai per­ceire gondolnunk, önkéntelenül a párhuza­mot és a hasonlóságot kereste mindenki. Vannak irányzatok nálunk és másutt is, amelyek a párhuzamosnak látszó momen­tumokból, a feszültségnek és bizonytalan­ságnak hasonlatos hangulataiból napi ér­dekességet, hátborzongató emlékeztetőket kovácsolnak, a különbözőségekre és elté­résekre azonban nem vetik azt a hang­súlyt, amelyet azok megérdemelnek. Eze­ket a drámai pillanatokat azonban az el­telt huszonöt esztendő alatt minden oldal­ról megvilágították: úgy fekszenek ma már előttünk, mint a beteg test az operá­ciós termek árnyék nélkül világító lám­páinak fényében. Ha emberi ítélettel és tudományos okfejtéssel földi eseményeket utólag tisztázni lehet, úgy ezeket az ese­ményeket a közzétett okmányok adatai és az emlékiratok szubjektív vallomásai tisz­tázták. Ezekből pedig kiderül, hogy az ak­kori és a mai helyzet között igen lényeges különbségek is vannak. A tisztázott tények sorában az első helyet az a szerep foglalja el, melyet az események végzetes fordula­tában az orosz általános mozgósítás ját­szott. A mozgósítási parancsot a cár július 30-án délután 4 óra 30 perckor írta alá. Ezzel indult meg az események görgetege. Csak tizennyolc órával ezután rendelte el Ferenc József király és császár az osztrák­magyar hadsereg általános mozgósítását, ami 27 és fél hadosztály katonai erejének latbavetését jelentette. Egy órával később kihirdették Berlinben a fenyegető háborús veszedelem állapotát. Ugyanakkor felvo­nultatták Franciaországban a határvéde­­lem­ alakulatait, mert a francia-orosz szer­ződés titkos pontozatai szerint: „A mozgó­sítás a hadüzenetet jelenti.” Ez akkoriban így is volt, nemcsak a szerződések papi­rosán, hanem a valóságban is. A mozgó­sítás gyorsaságán múlott minden előny és minden hátrány. A határok nyitva állot­tak, az erődcsoportok között nagy hézagok tátongtak. Ez a katonai kényszerűség döntő befolyást gyakorolt a diplomácia munkájára, éppen a legválságosabb pilla­natokban. Az a helyzet, amelyben a világ­háború kitörése visszavonhatatlanná vált, úgy készült, improvizálva, gyorsan, kissé felületesen, mindig a pillanatnyi hangulat hatása alatt. Ma a legfontosabb határokon nincsenek meglepetések: roppant erődök­ben állandó határőrség tanyázik. Az erő­dök zárt láncolatokat alkotnak, rések nin­csenek. A diplomáciai helyzetek tehát las­san alakulhatnak ki: olyanformán, ahogyan a folyóiratok készülnek. Ez talán a leg­lényegesebb különbség a múlt és a jelen feszültsége között. A tételnek próbája is van már: a márciusi francia és lengyel mozgósításra, mely négy millió embert ál­lított csatasorba és huszonöt év előtt el­kerülhetetlenül háborúra vezetett volna, nem rendelték el Németországban „a fe­nyegető háborús veszedelem állapotját.” A bizalom kérdése Mostanában egyebet sem olvasunk a nyu­gati sajtóban, mint azt, hogy minden el­rendezésnek egyetlen és­ legfőbb feltétele: a bizalom. Mivelhogy pedig a bizalom nyomtalanul elpárolgott, ez idő szerint nincsen kilátás elrendezésekre. Sandler, a svéd külügyminiszter most vasárnap szin­tén a bizalomról beszélt. „M­it jelent az — mondotta —, hogy az olyan semleges ál­lam, mint például Finnország, amely föld­rajzi helyzeténél fogva kívül van a feszült­ség zónáján, kifejezett akarata ellenére tárgya lehessen az olyan egyoldalú véde­lemnek, amit most Moszkvában terveznek? A nyugati hatalmaknak meg kell érteniök: hosszú időre megsebmisülne a bizalom az iránt, hogy ők valóban tiszteletben tart­ják a kis nemzetek függetlenségét, ha a „békearcvonal” megteremtése érdekében ilyen eszközökhöz folyamodnak.” A nyilat­kozatok hosszú sorát, melyet a kéretlen szavatosságok dolgában az észt, a lett, a finn, a holland, a svájci felelős kormány­ férfiak tettek, most a svéd külügyminisz­ter egészíti ki. A legvilágosabban ezt az álláspontot Münters, a lett külügyminisz­ter határozta meg: „Mi nem kívánjuk füg­getlenségünk szavatolását, — mondotta a Timesnek adott nyilatkozatában még he­tekkel ezelőtt —, mert függetlenségünk politikai valóság.” Erről a valóságról pe­dig Molotov május 31-iki beszédében úgy vélekedett, hogy „kormánya nem vállal­hat kötelezettségeket olyan államokért, amelyek ragaszkodnak semlegességükhöz, anélkül, hogy azt meg tudnák védeni...” Ha mindezeket összevetjük, láthatjuk, hogy, mint mindennek, a bizalom kérdésé­nek is két oldala van. CHAMBERLAIN bejelentette az alsóházban a moszkvai vezérkari sok megkezdését — időpont C­hamberlain nyilatkozata után is marad az eddigi bizonytalanság London, július 31. Az alsóház hétfői ülésén elhangzott Chamberlain miniszterelnök nyilatkozata, amelyet már az egész elmúlt héten min­denütt feszült érdeklődéssel vártak. A nagy érdeklődést nemcsak az általános világhelyzet feszültsége magyarázta, ha­nem azok az előzetes londoni sajtóközlé­sek, amelyek tudni vélték, hogy az angol miniszterelnök hétfői nyilatkozatában a legfőbb kérdésekben eloszlatja a bizony­talanságot. A hét végén váratlanul az a hír terjedt el az európai fővárosokban, hogy Chamberlain nyilatkozatát elha­lasztja. A helyzet ma az, hogy a nyilat­kozat a bejelentett időben elhangzott ugyan, újat azonban nem mondott a fe­szülten figyelő világnak. Nyilatkozatát Chamberlain miniszterel­nök Dalton, Adams, Rathbone és Thurtle képviselők kérdéseire adott válasz formá­jában tette meg. A moszkvai tárgyalások­ról a következőket mondotta: •­ A szovjetorosz kormány azt java­solta, hogy a tárgyalások jelenlegi stá­diumában előnyös volna haladéktalanul katonai megbeszéléseket indítani. Az an­gol és a francia kormány ehhez hozzájá­rult. Ennélfogva intézkedések történtek, hogy angol és francia katonai képviselők küldessenek ki Moszkvába olyan gyorsan, ahogyan csak lehet. Az a szándékunk, hogy a katonai megbeszélésekkel párhuza­­mosan folytatjuk a politikai megbeszélé­seket, hogy végleges megállapodásra jus­sunk a politikai egyezmény feltételeit il­letően. — Az angol küldöttség vezetője: Sir Reginald Plunkett-Ernie-Erle-Drax ten­gernagy, továbbá Sir Charles Burnett légi tábornagy és John Heywood vezérőrnagy lesz. Rathbone képviselő: Megmondhatja-e a miniszterelnök megközelítőleg, mikor in­dulnak meg azok a tárgyalások, amelyek szerinte olyan gyorsan kezdődnek, ahogy csak lehetséges? Chamberlain miniszterelnök: Azt még nehéz megmondani. Adams képviselő: Természetesen felte­hetjük a küldöttség személyi összetételé­ből, hogy a megbeszélések haditengeré­szeti és légi dolgokra fognak kiterjedni. Chamberlain miniszterelnök: Ez világos. Ifjabb Henderson Artur kérdésére kije­lentette még Chamberlain miniszterelnök, hogy a jelen pillanatban nincs újabb mon­danivalója a Lengyelországgal való pénz­ügyi megbeszélésekről, amelyek még fo­lyamatban vannak. A felmerült nehézsé­gek — mondotta — technikai jellegűek. Reméljük, hogy kiküszöbölhetők, de attól tartunk, nem lehet idejekorán áthidalni azokat, hogy még a nyári szünet előtt az alsóház elé terjeszthetnék a szükséges törvényjavaslatokat. Lengyelország, Törökország, Görög­ország, Románia a „béke­arcvonalban" Az alsóház hétfői ülésén Sinclair kép­viselő, a szabadelvű ellenzék vezére, a kül­ügyi vita során hangoztatta, hogy az Anglia által életrehívott békearcvonal tag­államai között gazdasági együttműködésre van szükség, beleértve a külkereskedelem akadálytalan lebonyolítását és a nyers­anyagokhoz való hozzáférést. A képviselő­­ javasolta, hogy az arcvonal dogjait, de egyben Németországot és Olaszországot is közös értekezletre hívják egybe a nyers­anyagelosztás, valamint, a haderő korláto­zása ügyében és azt ajánlotta, hogy a brit kormány ilyen irányú javaslatot juttasson el­ Hitlerhez és Mussolinihez. Dalton munkáspárti képviselő kérdést intézett a kormányhoz, vajjon igaz-e az, hogy a moszkvai tárgyalásokat eleinte fő­leg az angol kormány késleltette. Ha ez igaz volna, úgy érthetőnek tartja, hogy Molotov gyanakvással tekint Észtország és Lettország felé és hogy a szovjet sajtó annyira kikel a demokráciák ellen. Szüksé­ges volna — mondotta —, hogy Halifax lord Moszkvába utazzék, vagy hogy Molotovot meghívják Londonba. Chamberlain miniszterelnök, akit a kor­mánypárt tüntető éljenzéssel fogadott, hangoztatta, hogy a mostani körülmények között, amidőn kényes természetű tárgya­lások folynak több idegen hatalommal, vi­gyázni kell min­den szóra, amit kiejtenek. Különösen tartózkodni kell a tárgyaló felek között esetleg fennforgó ellentétek túlzásá­tól. Nem tesz jó szolgálatot az ügynek az, aki azt állítja, hogy a kormány kebelében egyenetlenség van a politika fő iránya felöl. Semmi sem lehet kellemesebb valószínű el­lenségeink számára, mintha úgy tűnnie fel, hogy a brit miniszterelnök és külügymi­niszterének elhatározásait illetőleg nem volna meg az egység. Chamberlain ezután így folytatta: — Abban a tekintetben, hogy mit tet­tünk március óta, utalok félelmetes had­erőnkre, Lengyelországgal és Törökország­gal létrejött egyezményeinkre, amely két ország törekvéseinél fogva bármely arc­vonal fontos tényezője. A Görögországnak és Romániának nyújtott biztosítékok lehe­tővé tették, hogy ezek az államok is részt­­vegyenek a békearcvonalban. Dalton beszé­déből az tűnik ki, hogy az ő számára csak egy fontos és ez: Oroszország. Úgy Sinclair, mint Dalton beszédéből az a gyanúsítás csendül ki, mintha a késedelmet kizárólag 3 a brit kormány okozta volna. Nagy önmeg­tartóztatásra van szükségem, hogy ne iga­zítsam helyre azt a hamis benyomást, ame­lyet az ellenzői­ képviselők beszédeikkel kelteni igyekeznek. Éppen ezért nem oldotti az angol-francia-szovjet kormányok között folyó tárgyalások történetének áttekinté­sét, mert jól tudom, hogy annak adatait más emberek, más országokban örömmel felhasználnák arra, hogy azzal ellentéteket szítsanak Anglia és a szovjet között. Nem titok, hogy a két kormány eddig még nem tudott megegyezni a közvetett támadás oly meghatározásában, amely az összes felek számára elfogadható volna, holott mindkét oldalon belátják, hogy ez a támadás épp olyan végzetes lehet, mintha közvetlen és teljes mértékben kívánnak el­lene felsorakozni. Ugyanakkor a legteljesebb módon ke­rülni akarjuk még a látszatát is annak, mintha más államok függetlenségét csor­bítani akarnák. Ez az oka annak, hogy a francia és a brit kormán­y még nem egye­zett meg a szovjet kormánnyal, mivel a szovjet által kívánt formula, nézetem sze­rint nem tünteti el ezt a látszatot. Az an­gol és a francia kiküldötteknek tehát foly­tatnak kellett a tárgyalásokat és egyben több időre is volt közben szükségük a tár­gyalások egyes szakaszai között, mint Molotovnak a helyszínen, hogy a tárgyalá­sok állását kormányaikkal ismertessék. Hogy késedelmet ne szenvedjünk, ideigle­nes egyezmény megkötését javasoltuk. A szovjet máskép gondolkozot­t és így vető­dött fel a gondolat, hogy addig is, míg az egyezményt aláírjuk vagy parafát­juk, Anglia és Franciaország katonai bizottsá­got küldjön Moszkvába vezérkari tanács­kozásra és hogy ezek megkezdődjenek, még mielőtt a politikai egyezmény létesült volna. Kétségtelen, hogy ez nagy bizalom jele, ha elhatároztuk, hogy katonai szak­értőinket Oroszországba küldjük, hogy ar­ról tanácskozzanak, miként készíthetjük el katonai terveinket, mielőtt még bizonyos­ságot nyertünk volna afelől, hogy a politi­kai kérdésekben megegyezünk. Az orosz külpolitika vezetője azt a meggyőződését hangoztatta, hogy ha erre a katonai meg­beszélésre sor kerül, a politikai nehézségek már nem lesznek áthidalhatatlanok. Mi ké­szek vagyunk erre és őszintén reméljük és velünk együtt reméli a francia kormány, hogy Molotov feltevése valósággá lesz. Ahhoz a nyilatkozatomhoz, amelyet július 10-én a Házban Danzig ügyében tettem, úgy érzem, semmit sem fűzhetek hozzá, ami alkalmas volna annak megerősí­tésére, viszont, kerülni akarok mindent, ami azt gyengíthetné. A danzigi kérdés igen súlyos kérdés, amely nagy aggodal­mat okoz nekünk és világos, hog­­ az ottani helyzet a leggondosabb figyelmet követeli meg. Halifax lord legutóbbi nyi­latkozatai óta, amikor nem látszott ok túl­ságos aggodalomra, most újabb összetűzé­sek történtek, amelyek a feszültséget még­­inkább növelték, de feltehető, hogy a len­gyel kormány továbbra is államvezetési bölcsességgel és államférfiús ügyességgel tölti be hivatását, amely eddig is a leg­nagyobb csodálatot keltette bennünk. (Újabb éljenzés.) L­ondon a távol­­keleti ügyekben állandóan tárgyal Washingtonnal A távolkeleti helyzetet illetőleg Cham­berlain kijelentette, hogy a Craigie-Arita formula nem jelent politkiai változást, sem a kínai angol érdek feladását, sem pe­dig a hadviselőjog megadását Japán szá­mára. A tárgyalások során igen sok nehéz­ség vár leküzdésre és a brit kormánynak súlyos aggodalmat okoz az Északkínában folyó angolellenes izgatás. Ha ezek az angolellenes támadások zabolátlanul foly­nak tovább, a helyzetet igen súlyosnak kell tekintenünk. Anglia semmiesetre sem engedhet a távolkeleten reá háramló köte­lezettségeiből, sem jogaiból. A Tiencsinben Fotokópia-okmányfénykép. Rád, Andrássy­­út 52. Mussolini-térnél. Telefon: *116-640.

Next