Uj Magyarság, 1939. november (6. évfolyam, 249-272. szám)

1939-11-26 / 269. szám

WMér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPIRA FELELŐS SZERKESZTŐ’ ___- SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 3 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL ’ '. BUDAPEST, VIIT., JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVTRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA MILOTAY ISTVÁN ZP' •­­ TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASÁRNAP 20 FILLÉR V • 1-444-00. POSTACSEKESZÁMLA 6500 1939 november 26 VASÁRNAP VI. évfolyam 269. szám Az Északi-tenger északi részében német harcirepülők több bombatámadást intéztek az angol tengeri haderő ellen A német mágneses aknák veszedelmeiről írnak az angol lapok és azt állítják, hogy sikerült megtalálni a védekezés hatásos eszközét a BMOsrmmsről a rá írta: Milotay István Ki ne vette volna észre, hogy meny­nyire megnőtt mostanában a kis népek becsülete a nagyok szemében? Meny­nyire féltik egyszerre mindegyiknek a függetlenségét, nemzeti önállóságát! Amelyiknek nincs ilyen, annak ígérik, amelyiknek van olyan-amilyen, arra fogadkoznak, hogy tüzön-vizen megvé­dik. Úgy dédelgetik szép szóval, úgy kecsegtetik csengő ígéretekkel, bizta­tásokkal ezeket a megszorult, életükért remegő kis országokat s látszatra úgy felvitte Isten a dolgukat, mint magyar képviselőválasztások idején a szegény parasztemberét, akit máskor meg se látnak a nagyurak, de ilyenkor egy­szerre lekezelnek vele, lépten-nyomon megsü­vegelik és drága barátomnak szólítják ... * Ez a világot behálózó korteskedés zúg most az éterhullámokon keresztül is fejfájdító, lelkeket megzavaró összevisszaságban, a hírterjesztés, a meggyőzés, a cáfolat, a leleplezés és ellenleleplezés ördögi leleményességé­vel. S tegyük hozzá mindjárt: a nagy népek egymásközti eláztatásának, le­becsülésének egyre jobban elvaduló kíméletlenségével a sajtóban és a rádió­ban egyaránt. Marseilleből zamatos magyar nyelven hallod magasztalni a magyarság büszke szabadságérzetét, alkotmányára féltékeny önérzetét. Breslauból román nyelven ígérnek minden szépet és jót a bukarestieknek, Glasgowból ékes lengyel szóval méltat­ják a lengyel nép hősi önfeláldozását, mellyel nagy szövetségesei mellett ki­tartott. Kattowitzból angol nyelven felelnek a Secret Service módszereire. Moszkvából bolgár nyelven adnak sta­tisztikát a dobrudzsai bolgárok hely­zetéről, Prágából német nyelven kö­szöntik a Lettországból hazatérő tele­peseket, Newyorkból orosz nyelven cáfolják a német-orosz barátság ered­ményeit, Ankarából olasz nyelven ma­gyarázzák a francia-angol egyezmény áldásos következményeit, Bécsből szlo­vák nyelven dicsérik ", pozsonyi kor­mány gazdasági politikáját és így to­vább, a végletekig ... Hogy az ellenséges államok újságjai és rádióállomásai egymás jelentéseit megcáfolják, hogy egymás hadicéljai­ról kíméletlenül lerántják a leplet, hogy egymás taktikai, politikai eljárá­sairól, módszereiről megmondják a vé­leményüket, hogy egymás belső álla­potairól a valóságnak meg nem felelő képeket festenek, még csak hagytán volna. Ez a rádión üvöltő világkortégia azonban most már eljutott bizonyos tényezők részéről a személyeskedés, a rágalmazás és gyalázkodás olyan túl­zásaihoz, amelyekben már az úgyneve­zett európai civilizáció, a kultúra és a fehér emberiség által magának vitatott magasabb lelkiség szomorú csődje or­dít. Ezek a rádióviták már-már hason­latosak a nagyidai cigányháború köl­csönös átkozódásaihoz. Elképzelhető, hogy az úgynevezettt civilizálatlan né­pek, a színes fajok, amelyekhez már rádió alakjában is eljutottak ennek a civilizációnak áldásai, milyen élvezet­tel hallgathatják a művelt, fehér Európa népeinek jó véleményét egy­másról, egymás vezetőiről s a kölcsö­nösen egymással szemben tanúsított jó szándékaikról. Szomorú, nyomasztó bábeli zűrzavar ez, amelyben mindenki a békét, az igazságot hangoztatja, hogy annak nevében a másiktól mind a kettőt megtagadja. És mindez a pro­paganda nevében történik, amely go­lyók és szuronyok, ágyúk és bomba­vetők helyett ólombetűkkel és üzene­tekkel akarja megnyerni a háborút. Ennek a propagandának jelentősége látszatra legalább, már-már túlnő a tényleges háborúnak erőviszonyain. A propagandától megrohant, megzavart, elhódított világközvélemény hovatovább vagy mindent elhisz abból, amit ez a propaganda napról-napra, óráról-órára a fejéhez ver, vagy lassanként semmit se fog elhinni belőle. A propaganda előbb-utóbb túlgyőzi önmagát, ha csak közben rá nem jön, hogy a kevesebb belőle több lenne és csakugyan többet használna az egyiknek is, a másik­nak is. * Honnan jön, hogy keletkezett ez a propagandaőrület, hogy öltött ilyen pusztító vízözön jelleget, erről szól Albrecht Blau érdekes német mun­kája: Geistige Kriegführung (Propa­ganda als Waffe, Potsdam). Albrecht Blau nem terjeszkedik ki erre, de nyilvánvaló, hogy ez a propaganda olyan régi, mint maga a háború. Az a törekvés, hogy a háborút viselő nép­ben és hadseregben fenntartsák a bá­torság, az önbizalom, az ellenállás er­kölcsi és fizikai feltételeit, s viszont nem katonai, de erkölcsi, szellemi fegyverekkel is segítsenek megtörni, megzavarni az ellenség erőit, ez a tö­rekvés ott szerepel a történelem kez­detéről ismert háborúk kísérő jelensé­gei között éppen úgy, mint a huszadik század gigászi mérkőzéseiben. A bibliából jól ismert legnagyobb eredménye a háborús propagandának Jerikó bevétele a zsidók által, amikor a város falai a kürtök zajától és a zsi­dók harcias ordításaitól maguktól le­omlottak az ostromlók előtt. Demos­thenes a maga ragyogó szónoki tehet­ségét ugyancsak egy nemes értelemben vett háborús propaganda szolgálatába állította, mikor megpróbálta fölger­­jeszteni a görög nép, a görög városok önérzetét Macedóniai Fülöp hódító tö­rekvéseivel szemben s ennek céljait, eszközeit, hízelgését, ígéreteit, megté­vesztő ajánlatait az athéni piacon olyan maró gúnnyal leleplezte és osto­rozta. Azt mondja egy helyen az első filippikájában: ,,Ha mi csak itthon ülünk és hallgatjuk az egymást ócsárló, egymást hibáztató szónoklatokat, ak­kor nyilván semmire se megyünk Fülöppel szemben. Egy hadvezér csa­patok nélkül semmire se mehet, ígérni ígérhet, beszélni beszélhet, amit akar, de mikor a vezér nyomorult zsoldtalan zsoldosokat vezet s amit ő ott a harc­téren végez, arról nektek mások ide­haza könnyelműen hazudoznak, ti meg csak úgy hallomás után, találomra hozzátok idehaza a határozatokat, ugyan mit is várhatunk a jövőtől? Egyesek azt mondják: Fülöp kezet fog a lakedémoniakkal, mások, hogy a szö­vetség felbontásán fáradozik, ismét mások, hogy már követeket küldött a perzsa királyhoz, mások, hogy az illí­­riai városokat erősíti, megint mások... oh, de mit szaporítsam a szót, hiszen mi csak hírgyártással lopjuk az időt!...“ * A magyar történelemben az első pél­dája a céltudatos háborús propagandá­nak az első magyar hadiújság megje­lenése, amelyet Rákócziék adtak ki 1705-től kezdve, Mercurius Hungaricus címmel. A bécsi Wienerisches Diarium ugyanis elferdített híreket közölt a magyarországi eseményekről s ennek ellensúlyozására létesült a latin nyelvű magyar Mercurius, amelyet külföldi követekhez, fejedelmi udvarokhoz küldtek s itthon is terjesztettek a né­met rágalmak ellensúlyozására. Később Igazmondó címet kapott, mint Ber­csényi Miklós mondta, „az nyomtatott német hazugságok“ ellenszeréül. Albrecht Blau megemlékszik róla, hogy annak idején a Napóleon alatti német szabadságháborúban Fichte, a nagy német bölcsész a főhadiszállásra való beosztását kérte, hogy a maga részéről lelkesítő szónoklatokkal és nyomtatásban terjesztett cikkekkel akarja a hadrakelt sereg lelkesedését ébrentartani. Fichte kérését megtagad­ták azzal,­­hogy nem hivatásos lelkész, sőt egyes művei nagy idegenkedést és ellenszenvet keltettek a német és a kül­földi közvéleményben egyaránt. Ismeretes, hogy Napóleon mennyire megérezte a közvélemény irányításának és ébrentartásának fontosságát a maga világhódító haditerveihez. Ő maga mondta, hogy négy ellenséges újság veszélyesebb lehet egy hadvezérre, mint egy százezer főnyi hadsereg. Metternich viszont úgy nyilatkozott, hogy az újságok, a sajtó többet hasz­nálnak Napóleonnak, mint egy három­százezernyi haderő. Szentilona szige­tén följegyzett emlékirataiban többek közt ezt a jövendölést teszi: Én a fegy­verek hatalmával akartam Európát le­győzni. Eljön az idő, hogy mások a szellem, a betű erejével fogják ugyan­ezt megpróbálni... Tudvalevő, hogy Nagy Frigyes is minden eszközt felhasznált arra, hogy háborús és politikai céljairól, hadi vál­lalatainak helyzetéről a német közvéle­ményt és a külföldet tájékoztassa. Győzelmeit világgá kürtölte, veresé­geit szépítette vagy elhallgatta, az ellenség pusztításait, rémtetteit meg­felelő módon kiszínezte ... * De hová nőttek ezekből a szerény kezdetekből már az elmúlt világháború alatt a sajtóval és a nyomtatott betű­vel űzött agitáció arányai! Balfour lord már 1914 telén ezekkel a szavakkal jelölte meg a világháború célját: „Itt nem két hatalmi csoport között folyik a harc, hanem két ellentétes, egymás­sal kiegyenlíthetetlen világnézet kö­zött.” Ebből a fölfogásból kiindulva az antantpropaganda kezdettől fogva ak­kor is, mint most, a kis nemzetek füg­getlenségét, szabadságát hirdette s ezzel igyekezett magának azok rokon­­szenvét megnyerni s ugyanakkor a de­mokráciák, a politikai szabadságeszme győzelmét hangoztatta a Habsburgok és Hohenzollernek cári és császári despotizmusával szemben. Albrecht Blau megállapítja, hogy ezek az így megfogalmazott propagandajelszavak és háborús célok milyen előnyöket biz­tosítottak a franciák és az angolok számára. De ezenkívül nekik egyéb elő­nyeik is voltak. A francia propaganda

Next