Uj Magyarság, 1939. november (6. évfolyam, 249-272. szám)
1939-11-26 / 269. szám
WMér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPIRA FELELŐS SZERKESZTŐ’ ___- SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 3 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL ’ '. BUDAPEST, VIIT., JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVTRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA MILOTAY ISTVÁN ZP' • TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASÁRNAP 20 FILLÉR V • 1-444-00. POSTACSEKESZÁMLA 6500 1939 november 26 VASÁRNAP VI. évfolyam 269. szám Az Északi-tenger északi részében német harcirepülők több bombatámadást intéztek az angol tengeri haderő ellen A német mágneses aknák veszedelmeiről írnak az angol lapok és azt állítják, hogy sikerült megtalálni a védekezés hatásos eszközét a BMOsrmmsről a rá írta: Milotay István Ki ne vette volna észre, hogy menynyire megnőtt mostanában a kis népek becsülete a nagyok szemében? Menynyire féltik egyszerre mindegyiknek a függetlenségét, nemzeti önállóságát! Amelyiknek nincs ilyen, annak ígérik, amelyiknek van olyan-amilyen, arra fogadkoznak, hogy tüzön-vizen megvédik. Úgy dédelgetik szép szóval, úgy kecsegtetik csengő ígéretekkel, biztatásokkal ezeket a megszorult, életükért remegő kis országokat s látszatra úgy felvitte Isten a dolgukat, mint magyar képviselőválasztások idején a szegény parasztemberét, akit máskor meg se látnak a nagyurak, de ilyenkor egyszerre lekezelnek vele, lépten-nyomon megsüvegelik és drága barátomnak szólítják ... * Ez a világot behálózó korteskedés zúg most az éterhullámokon keresztül is fejfájdító, lelkeket megzavaró összevisszaságban, a hírterjesztés, a meggyőzés, a cáfolat, a leleplezés és ellenleleplezés ördögi leleményességével. S tegyük hozzá mindjárt: a nagy népek egymásközti eláztatásának, lebecsülésének egyre jobban elvaduló kíméletlenségével a sajtóban és a rádióban egyaránt. Marseilleből zamatos magyar nyelven hallod magasztalni a magyarság büszke szabadságérzetét, alkotmányára féltékeny önérzetét. Breslauból román nyelven ígérnek minden szépet és jót a bukarestieknek, Glasgowból ékes lengyel szóval méltatják a lengyel nép hősi önfeláldozását, mellyel nagy szövetségesei mellett kitartott. Kattowitzból angol nyelven felelnek a Secret Service módszereire. Moszkvából bolgár nyelven adnak statisztikát a dobrudzsai bolgárok helyzetéről, Prágából német nyelven köszöntik a Lettországból hazatérő telepeseket, Newyorkból orosz nyelven cáfolják a német-orosz barátság eredményeit, Ankarából olasz nyelven magyarázzák a francia-angol egyezmény áldásos következményeit, Bécsből szlovák nyelven dicsérik ", pozsonyi kormány gazdasági politikáját és így tovább, a végletekig ... Hogy az ellenséges államok újságjai és rádióállomásai egymás jelentéseit megcáfolják, hogy egymás hadicéljairól kíméletlenül lerántják a leplet, hogy egymás taktikai, politikai eljárásairól, módszereiről megmondják a véleményüket, hogy egymás belső állapotairól a valóságnak meg nem felelő képeket festenek, még csak hagytán volna. Ez a rádión üvöltő világkortégia azonban most már eljutott bizonyos tényezők részéről a személyeskedés, a rágalmazás és gyalázkodás olyan túlzásaihoz, amelyekben már az úgynevezett európai civilizáció, a kultúra és a fehér emberiség által magának vitatott magasabb lelkiség szomorú csődje ordít. Ezek a rádióviták már-már hasonlatosak a nagyidai cigányháború kölcsönös átkozódásaihoz. Elképzelhető, hogy az úgynevezettt civilizálatlan népek, a színes fajok, amelyekhez már rádió alakjában is eljutottak ennek a civilizációnak áldásai, milyen élvezettel hallgathatják a művelt, fehér Európa népeinek jó véleményét egymásról, egymás vezetőiről s a kölcsönösen egymással szemben tanúsított jó szándékaikról. Szomorú, nyomasztó bábeli zűrzavar ez, amelyben mindenki a békét, az igazságot hangoztatja, hogy annak nevében a másiktól mind a kettőt megtagadja. És mindez a propaganda nevében történik, amely golyók és szuronyok, ágyúk és bombavetők helyett ólombetűkkel és üzenetekkel akarja megnyerni a háborút. Ennek a propagandának jelentősége látszatra legalább, már-már túlnő a tényleges háborúnak erőviszonyain. A propagandától megrohant, megzavart, elhódított világközvélemény hovatovább vagy mindent elhisz abból, amit ez a propaganda napról-napra, óráról-órára a fejéhez ver, vagy lassanként semmit se fog elhinni belőle. A propaganda előbb-utóbb túlgyőzi önmagát, ha csak közben rá nem jön, hogy a kevesebb belőle több lenne és csakugyan többet használna az egyiknek is, a másiknak is. * Honnan jön, hogy keletkezett ez a propagandaőrület, hogy öltött ilyen pusztító vízözön jelleget, erről szól Albrecht Blau érdekes német munkája: Geistige Kriegführung (Propaganda als Waffe, Potsdam). Albrecht Blau nem terjeszkedik ki erre, de nyilvánvaló, hogy ez a propaganda olyan régi, mint maga a háború. Az a törekvés, hogy a háborút viselő népben és hadseregben fenntartsák a bátorság, az önbizalom, az ellenállás erkölcsi és fizikai feltételeit, s viszont nem katonai, de erkölcsi, szellemi fegyverekkel is segítsenek megtörni, megzavarni az ellenség erőit, ez a törekvés ott szerepel a történelem kezdetéről ismert háborúk kísérő jelenségei között éppen úgy, mint a huszadik század gigászi mérkőzéseiben. A bibliából jól ismert legnagyobb eredménye a háborús propagandának Jerikó bevétele a zsidók által, amikor a város falai a kürtök zajától és a zsidók harcias ordításaitól maguktól leomlottak az ostromlók előtt. Demosthenes a maga ragyogó szónoki tehetségét ugyancsak egy nemes értelemben vett háborús propaganda szolgálatába állította, mikor megpróbálta fölgerjeszteni a görög nép, a görög városok önérzetét Macedóniai Fülöp hódító törekvéseivel szemben s ennek céljait, eszközeit, hízelgését, ígéreteit, megtévesztő ajánlatait az athéni piacon olyan maró gúnnyal leleplezte és ostorozta. Azt mondja egy helyen az első filippikájában: ,,Ha mi csak itthon ülünk és hallgatjuk az egymást ócsárló, egymást hibáztató szónoklatokat, akkor nyilván semmire se megyünk Fülöppel szemben. Egy hadvezér csapatok nélkül semmire se mehet, ígérni ígérhet, beszélni beszélhet, amit akar, de mikor a vezér nyomorult zsoldtalan zsoldosokat vezet s amit ő ott a harctéren végez, arról nektek mások idehaza könnyelműen hazudoznak, ti meg csak úgy hallomás után, találomra hozzátok idehaza a határozatokat, ugyan mit is várhatunk a jövőtől? Egyesek azt mondják: Fülöp kezet fog a lakedémoniakkal, mások, hogy a szövetség felbontásán fáradozik, ismét mások, hogy már követeket küldött a perzsa királyhoz, mások, hogy az illíriai városokat erősíti, megint mások... oh, de mit szaporítsam a szót, hiszen mi csak hírgyártással lopjuk az időt!...“ * A magyar történelemben az első példája a céltudatos háborús propagandának az első magyar hadiújság megjelenése, amelyet Rákócziék adtak ki 1705-től kezdve, Mercurius Hungaricus címmel. A bécsi Wienerisches Diarium ugyanis elferdített híreket közölt a magyarországi eseményekről s ennek ellensúlyozására létesült a latin nyelvű magyar Mercurius, amelyet külföldi követekhez, fejedelmi udvarokhoz küldtek s itthon is terjesztettek a német rágalmak ellensúlyozására. Később Igazmondó címet kapott, mint Bercsényi Miklós mondta, „az nyomtatott német hazugságok“ ellenszeréül. Albrecht Blau megemlékszik róla, hogy annak idején a Napóleon alatti német szabadságháborúban Fichte, a nagy német bölcsész a főhadiszállásra való beosztását kérte, hogy a maga részéről lelkesítő szónoklatokkal és nyomtatásban terjesztett cikkekkel akarja a hadrakelt sereg lelkesedését ébrentartani. Fichte kérését megtagadták azzal,hogy nem hivatásos lelkész, sőt egyes művei nagy idegenkedést és ellenszenvet keltettek a német és a külföldi közvéleményben egyaránt. Ismeretes, hogy Napóleon mennyire megérezte a közvélemény irányításának és ébrentartásának fontosságát a maga világhódító haditerveihez. Ő maga mondta, hogy négy ellenséges újság veszélyesebb lehet egy hadvezérre, mint egy százezer főnyi hadsereg. Metternich viszont úgy nyilatkozott, hogy az újságok, a sajtó többet használnak Napóleonnak, mint egy háromszázezernyi haderő. Szentilona szigetén följegyzett emlékirataiban többek közt ezt a jövendölést teszi: Én a fegyverek hatalmával akartam Európát legyőzni. Eljön az idő, hogy mások a szellem, a betű erejével fogják ugyanezt megpróbálni... Tudvalevő, hogy Nagy Frigyes is minden eszközt felhasznált arra, hogy háborús és politikai céljairól, hadi vállalatainak helyzetéről a német közvéleményt és a külföldet tájékoztassa. Győzelmeit világgá kürtölte, vereségeit szépítette vagy elhallgatta, az ellenség pusztításait, rémtetteit megfelelő módon kiszínezte ... * De hová nőttek ezekből a szerény kezdetekből már az elmúlt világháború alatt a sajtóval és a nyomtatott betűvel űzött agitáció arányai! Balfour lord már 1914 telén ezekkel a szavakkal jelölte meg a világháború célját: „Itt nem két hatalmi csoport között folyik a harc, hanem két ellentétes, egymással kiegyenlíthetetlen világnézet között.” Ebből a fölfogásból kiindulva az antantpropaganda kezdettől fogva akkor is, mint most, a kis nemzetek függetlenségét, szabadságát hirdette s ezzel igyekezett magának azok rokonszenvét megnyerni s ugyanakkor a demokráciák, a politikai szabadságeszme győzelmét hangoztatta a Habsburgok és Hohenzollernek cári és császári despotizmusával szemben. Albrecht Blau megállapítja, hogy ezek az így megfogalmazott propagandajelszavak és háborús célok milyen előnyöket biztosítottak a franciák és az angolok számára. De ezenkívül nekik egyéb előnyeik is voltak. A francia propaganda