Uj Magyarság, 1940. április (7. évfolyam, 73-97. szám)

1940-04-02 / 73. szám

Skatzcanáwiában és a Balkánon fokozódó izgalommal várják az angol ost­romzár új harci módszereit Az amerikai közvélemény, amint az előrelátható volt, igen élénken érdek­lődik az újabb német Fehér könyv ame­rikai vonatkozásai iránt. Valamennyi lap vasárnapi száma oldalakon keresz­tül tárgyalja a lengyel okmányok köz­léseit. Mindegyik a maga pártállása és érdekei szerint. Különös jelentőséget ennek a sajtó­háborúnak az a körülmény ad, hogy amint ismeretes, az Egyesült Államok az elnökválasztás küszöbén állnak, s a két nagy párt döntő harca az elnöki székért javában folyik. Az egyik olda­lon azt állítják, hogy a közölt okmá­nyok nem lehetnek eredetiek, az ame­rikai lapok berlini tudósítói azonban ellenkező véleményen vannak s ennek kifejezést is adnak. A másik oldalon ezzel szemben szenátusi vizsgálat el­rendelését követelik Bullitt, a párisi nagykövet ellen s olyan hangok is hal­latszanak, hogy Sumner Wellesnek is a szenátus előtt kell beszámolnia európai körútjának tapasztalatairól. Igen érde­kes a Washington Post vasárnapi ve­zércikke: érdekes azért, mert a neve­zett lap közel áll Hull külügyminisz­terhez. A lap úgy véli, hogy a lengyel okmányok ügye aligha intéződik el Hull cáfolatával. Alig egy héttel ez­előtt, mondja a cikk. Hull kénytelen volt nyilvánosan felelősségre vonni kanadai követét, Cromwellt, olyan nyi­latkozatokért, amelyek hasonlók Bullitt kérdéses kijelentéseihez. A berlini köz­lések két olyan amerikai nagykövetet érintenek, akik nem hivatalos diplo­maták, hanem ugyanúgy, mint Crom­well, belpolitikai okoknak köszönhetik, hogy Roosevelt kinevezte őket. A ber­lini közlések az érdekeltek cáfolatai ellenére rendkívül szavahihetően hang­zanak. Ez onnan származik, hogy mind Bullitt, mind Kennedy nem a kül­ügyminisztérium alkalmazottainak, ha­nem Roosevelt személyes követeinek tekintették magukat, kötelességüknek vélték tehát, hogy ne a minisztérium, hanem az ő utasításait kövessék. Ilyen körülmények között Hull cáfolata nem elégíti ki a közvéleményt. Más lapok is hasonló véleményt vallanak: Hull cáfolata ezek szerint csak annyit je­lent, hogy a külügyminisztérium nem tudott ezekről az utasításokról. A vita tehát folyik az amerikai sajtóban, mégpedig igen élénk hangnemben. Végső kialakulását azonban nehéz előre látni: igen nagy erők és érdekek állanak szemben egymással ahhoz, hogy ezeknek a harcát a szóbanforgó leleplezések egyedül eldönthessék. * Az angol-francia haditanács döntései közül már alig van homály s nem való­színű, hogy Chamberlain keddi parla­menti beszéde többet mondhatna ezek-,­ről, mint az angol sajtó közlései. A dön­tés lényegében a tengeri ostromzár meg­szigorítása körül forog. Elsősorban arról van szó, hogy a norvég vizek ke­rülnek igen éles ellenőrzés alá. Lehet, mondja az egyik angol lap, hogy ennek során a nemzetközi jog bizonyos technik­ikai rendelkezéseit tekinteten kívül kell majd hagyni. Ennek az északi ostrom­­zárnak legfőbb célja az lenne, hogy Né­metországot a norvég s főként a svéd vasércszállításoktól elzárják. Norvég részről a fenyegető bonyodalmak ellen a való helyzet feltárásával védekeznek. Narvikon keresztül, mondja ez a hiva­talos norvég közlemény, Németország a svéd vasküldeményeknek csak kis töre­dékét szerezte be. A kikötő elzárása te­hát egyáltalában nem jelentené azt, hogy a szállítmányok lényegesen csök­kennének. A vasérc nagy részét Lullá­­ból és más svéd kikötőkből el lehet szál­lítani, anélkül, hogy e kikötőket bővíte­nék. Németország tehát a Keleti-tenge­ren keresztül, amely tudvalevőleg nem áll angol ellenőrzés alatt, a svéd vasérc­kivitel kilenctized részét könnyűszerrel megkaphatja, másfelől pedig, mondja a hivatalos norvég közlemény, nem sza­bad elfelejteni, hogy a Narvikban hajóra rakott vasércszállítmányok je­lentős része Anglia felé irányul. Norvég szempontból tehát nem történik egyéb, mint az, hogy az angol és a német szál­lítmányok teljesen egyforma elbánásban részesülnek. Ezt a közleményt a londoni Reuter-iroda továbbította s ugyancsak a Reuter-iroda cáfolja meg azokat a híreket is, amelyek szerint Anglia sem­leges vizekre készülne benyomulni, azo­kon őrszolgálatot állítana fel, vagy más törvénytelen vállalkozásba bocsátkoz­nék. Az ostromzárat mindenesetre meg­szigorítják, mondja a Reuter-iroda, az ezekre vonatkozó terveket azonban még nem tették közzé. Ez a Reuter-jelentés azzal végződik, hogy Chamberlain keddi beszédétől nem szabad szenzációkat várni. Az ostromzárat azonban más irányban is meg akarják szorítani, a je­lek szerint olyan módon, hogy az Né­metország minden szomszédját érinteni fogja. Az erre vonatkozó közlemények főleg Svájcot, Hollandiát és Dániát em­legetik és arról szólnak, hogy a Német­országgal szomszédos semleges államok egész tengerentúli behozatala az eddigi­nél szigorúbb ellenőrzés alá kerül s az kiterjedhet az érdekelt országok saját termelési feleslegeire is, melyeknek szá­mára a német helyett más piacokat ké­szülnek felkutatni. Ezzel van összefüg­gésben a délkeleteurópai államok angol követeinek londoni értekezlete, melyre a jövő héten kerül a sor. Amilyen vilá­gosan kibontakoznak tehát ezekből a beharangozó sajtóközleményekből a célok, annyira homályosak és ismeretle­nek egyelőre a tervek és módok, ame­lyeket e célok elérésének szolgálatába f­ognak állítani. * A Molotov-beszéd, s ezen nem lehet csodálkozni, a legnagyobb figyelmet a román fővárosban keltette. Valamennyi román lap behatóan foglalkozik a kül­ügyi népbiztos kijelentéseivel, melyek nem fenyegettek ugyan közvetlen ak­ciókkal, a román közhangulat nyugta­­lanítására azonban bőséges okot szol­gáltattak. A bukaresti lapok közlemé­nyei és hozzászólásai a sorok között, azt mutatják: a nyugtalankodásnak a legfőbb oka az, hogy Molotov szóvá­­tette a Butyenko-esetet is, mégpedig igen éles és követelő formában. Nem a mi hivatásunk tisztázni azt, hogy ez az orosz diplomata önként hagyta-e el állomáshelyét, avagy pedig felderítet­len körülmények között tűnt el. Annyi azonban nyilvánvaló, hogy az eset­ éppen különössége és titokzatossága miatt kiválóan alkalmas arra, hogy jövendő bonyodoknak kiindulópontja legyen, ha azt az érdekelt fél úgy ta­lálja célszerűnek. A moszkvai beszéd­nek egyébként igen élénk a vissz­hangja. A német sajtó bő kommentár­jaiban elégtétellel veszi tudomásul Mo­lotov kijelentéseit. Az olaszok úgy vé­lekednek, hogy Oroszország a beszéd után is a nagy ismeretlen marad és óvatosságra intenek. A francia sajtó a beszédben újabb bizonyítékát látja a német-orosz együttműködésnek. A lon­doni vélemény szerint Molotov beszédé­nek megítélésénél nincs ok túlzott derűlátásra annak ellenére, hogy a be­széd elég hűvösen szólott Német­országról. Az Osservatore Romano, a Vatikán hivatalos lapja pedig ezeket írja: „Amikor már azt lehetett hinni, hogy Szovjetoroszország egyik kezese lesz a balkáni békének, Molotov most szőnyegre hozza Besszarábia kérdését, holott ismeretes Románia intranzigens álláspontja.“ * A svéd parlamentben kormánynyi­latkozatot olvastak fel, mely most már minden részletében megvilágítja a finn-orosz viszály keletkezését és meg­szűnésének körülményeit. Ez a svéd okmány a mai európai helyzet egyik legizgalmasabb és legtanulságosabb közleménye. Két adat különösképpen érdekes. Az egyik az, hogy Finnország már december 2-án békeajánlatot tett a svédek közvetítésével Moszkvának. A másik pedig, hogy angol-francia részről a finn segélykérésre való hi­vatkozással a béke megkötésének nap­ján kértek Stockholmban és Oslóban azonnali átvonulást. Ugyanakkor azon­ban Tanner finn külügyminiszter nyo­matékosan kijelentette, hogy Finn­ország nem intézett segélykérést a nyugati hatalmakhoz. A SUMAI ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA FELELŐS SZERKESZTŐ* SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 8 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FÉL- *_ fjp'' , BUDAPEST, VI., JÓZSEF-KORÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁM ABA MSLOTAY ISTVfjfJ­­ . | / ' V TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10 VASARNAP 20 FILLÉR ITHIcVT IHI 191 WHIT 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1940 április 2 KEDD VII. évfolyam 73. szám Teleki Pál gróf: A pillanatnyi béke és a nagy konflik­tus végeztével létrejövő béke szem­pontjait kell szem előtt tartanunk A miniszterelnök hazaérkezett Olaszországból, tárgyalásai­ról jelentést tett a kormányzónak és tájékoztatást adott a rendkívüli minisztertanácson Teleki Pál gróf miniszterelnök közel kéthetes olaszországi útjáról, miután Triesztben ünnepélyesen elbúcsúztatták, vasárnap este a trieszti gyorssal vissza­érkezett Budapestre. A miniszterelnökkel együtt jött személyi titkára, Incze Péter miniszteri osztálytanácsos, míg a minisz­terelnök felesége, leánya és veje még Olaszországban maradtak. A miniszterelnök elé Székesfehérvárra utazott vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, aki Teleki Pál grófot távolléte alatt helyettesítette, Csáky Ist­ván gróf külügyminiszter, Zsindely Fe­renc miniszterelnökségi államtitkár és Vay László báró, a magyar élet pártjá­nak országos elnöke, akik Székesfehér­váron felszálltak a miniszterelnök szalon­kocsijába. A Déli­ pályaudvaron, ahová a trieszti gyorsvonat félórás késéssel futott be, Reményi-Schneller Lajos pénzügyminisz­ter, bárcziházi Bárczy István miniszter­­elnökségi államtitkár, Thuránszky László miniszteri osztályfőnök, a miniszterelnök­ség sajtóosztályának vezetője és Szép László miniszteri osztályfőnök, a minisz­terelnökség elnöki osztályának vezetője várta a miniszterelnököt. Olasz részről Talamo márki budapesti olasz követ és Clementi követségi titkár jelent meg. Teleki Pál gróf a szalonkocsiból le­­szállva, barátságosan mosolyogva üdvö­zölte a megjelenteket s néhány percig elbeszélgetett Talamo márki olasz követ­tel és a fogadására megjelent többi elő­kelőséggel, majd gépkocsin a miniszter­­elnökségi palotába hajtatott. Teleki Pál gróf hétfőn már kora reggel hivatalában volt, ahol hosszabb ideig ta­nácskozott távollétében helyettesével, Ke­resztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel, majd Varga József kereskedelem- és ipar­ügyi miniszterrel. Délelőtt tizenegy órakor a miniszterelnök a kihallgatáson jelent meg a kormányzónál, akinek mintegy másfél óra hosszat tett jelentést olaszországi megbeszéléseiről. A kihallgatásról való visszatértével vitéz Jaross Andorral ta­nácskozott a miniszterelnök. Délután rend­kívüli minisztertanács ült össze, amelynek egyéb tárgysorozati pontjain kívül Teleki Pál gróf tájékoztatást adott a kormány tagjai számára olaszországi útjáról. Sok fontos felvilágosítással gazdagodtam Teleki Pál gróf hazaérkezése után fo­gadta a Magyar távirati Iroda munkatár­sát, akinek olaszországi útjáról a követ­kezőket mondotta: — Amidőn elutaztam, azt mondtam, hogy utazásomnak magánjellege van. Ezen nem változott semmi. Mert mit je­lent az, hogy magánjellegű? Korántsem azt, hogy valaki titokban utazik. Nem is utaztam titokban. Hanem azt jelenti, hogy nem valamely külső, pillanatnyilag adott okból mentem, hanem húsvétkor, mert ilyenkor vehettem ki legkönnyebben sza­badságomat és nem valamely sajátos, el­érendő céllal mentem. Megmondtam, hogy a Ducéval és Ciano gróffal beszélni fogok és az lett volna a legtermészetellenesebb, ha Olaszországba megyek és nem beszélek ve­lük. Hogy politikáról beszéltünk, az is eleve nyilvánvaló volt. A trieszti Piccolo szerkesztőjének már megmondtam, hogy ha ma két ember találkozik az utcán vagy

Next