Uj Magyarság, 1940. június (7. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-13 / 132. szám
CSÜTÖRTÖK, 1940 JÚNIUS 13 UHACBUH&C Ezrek részvéte kísérte utolsó útjára Márton Ferencet A nagy székely, a nagy művész, a mindenkinél kedvesebb barát megtért az anyaföldbe: szerdán délután eltemettük Márton Ferencet. Budapesten temettük, távol a csíki havasoktól, suhogó erdőktől, apró székely faluktól, szülőfalujától, ahova annyira vágyott. A Kerepesi úti temető fogadta be csöndes lakóul. Ott van a fejfája a friss sír ormán: „Itt nyugszik Márton Ferenc, élt 56 évet.“ Ezt mondja. A sírt egészen elborítják a koszorúk, a virágok, aranybeton szalagok A díszsírhely, amelyet a fővárostól kapott, most igazán díszes. Mint egy kert. Mintha fél város virágai mind ide hulltak volna ágyat vetni a kidőlt székelynek, lepedőül neki, ruhául neki és takaróul neki. • Ó, Feri bácsi, de nagy temetés volt, de sok sírástól hangos és mégis, de erősítő temetés volt! Igen, erősítő temetés. Hogy így kell élni, mint Maga, ilyen keményen, ilyen igával, ilyen tisztán, ilyen megalkuvás nélkül, hogy az ember így a koporsó deszkáin is átáradjon, holtában is igézet legyen s koporsója tróni tisztesség. , De nagy temetés volt, Feri bácsi! Nézte erős szemével a nap, nézték a fák, a gyep, az élő élet úgy, ahogy volt, az ég egy óriási, szagos mező volt, a felhők csöndesen úsztak rajta, mint valami nagy madarak. Eső nem volt semmi, de az élet édes ereje zubogott mindenben, ahogy Maga szerette. És ott volt mindenki, Feri bácsi. Előkelőségek, barátok, még az ellenfelek is. Megilletődötten voltak ott, a szemekben valami jel, tisztelgés és nagy komolyság, mint mikor fejedelemféle ember vágtat el az örök utakra. Mennyi ember! Talán több ezer. A kultuszminiszter képviseletében Tihamér Lajos miniszteri osztályfőnök és Marjay Ödön miniszteri tanácsos. A fővárost Salamon Géza tanácsnak képviselte. Ott volt Milotay István vezetésével az Új Magyarság szerkesztőségének és kiadóhivatalának teljes gárdája. Ott volt Csilléry András, Ugrón Gábor, a művészeti tanács elnöke, vitéz Endre László alispán, Zimmer Ferenc dr., Török János dr. rendőrfőparancsnok, Udmky János és még rengeteg előkelőség. Ott volt törzstisztek csoportja közt Bartha Lajos ny. altábor-nagy, a Ludovika volt parancsnoka. A Műcsarnoktól Géza főtitkár és Pipics Zoltán titkár. Hargitaváralja egész vezetősége. Horváth Ferenc és Kováts Miklós törvényszéki tanácselnökök. Nagyon sok festő. Színésznők és színészek: Vaszary Piri, Ághy Erzsi, Turay Ida, Uray Tivadar, Jávor Pál, Abonyi Géza, Pethes Sándor, Tompa Sándor. A grebe küldöttsége és rengeteg székely. Mindenki, aki Magát szerette. És sokan szerették. Egy igán embert sokan szeretnek. Minisztránsok csoportjában, tömjénfüst felhői alatt székely pap mondta a cirkumdederántot, a halotti imát s az első búcsúbeszédet vitéz Szabó Pius tábori főesperes, iskolatársa. Alig tudta elmondani, föl-fölzokogott a szavak között. — Márton Feri — mondta könnyek között Úr elmés?, mert elégtél, addig világítottál pékünk, míg elfogytál. Az volt a hivatásod, székely küldetésed, hogy lobogj, harcolj, tusázz, higyj s ezért a hitért mindent odaadj. Művész voltál, székely voltál s Erdély felől mélyet sóhajt utánad a haza. Nyögnek a füzesek, a fenyvesek könnyeznek. Gyászol a magyarság és gyászol Erdély. Mi arra kérünk itt, küldess Istennel ide olyan magyar lelkeket, akikben kevés a széthúzás, akik ezért a hazáért minden önfeláldozásra képesek, akikben a teleskedés tovább! utána Nékám, Bajos dr. egyetemi tanár,a képzőművészeti társulat alelnöke búcsúzott, meghatott szavakkal rajzolva meg a Maga nagyszerű művészi útját, kiemelte hihetetlen alkotóerejét, festő, szobrász, építész munkásságát, rajzoló ceruzájának csodálatos reneszánsz gazdagságát, amely a legnagyobb külföldiek fölé emeli, igaz magyar lelkét és tiszta, meg nem alkuvó művészi hitét. Aztán mi búcsúztunk Magától. Rajniss Ferenc, országgyűlési képviselő, az Új Magyarság főmunkatársa állt a Munkácsy-lepellel letakart koporsó elé s ő búcsúzott a nevünkben. Ezt mondta: Mélyen tisztelt gyászoló közönség! Az Új Magyarság szerkesztősége mélységes testvéri fájdalommal búcsúztatja belső munkatársát, nagy művészét s gárdájának két évtizedes hűséges bajtársát, Márton Ferencet. A ravatal fekete, és virágos gyászpompája, a temető csendje, a felhővel fodrozott ég, a babérfák, a tömjénfüst s a kandaláberek lángja, komoran hirdetik, hogy a halál elsodorta közülünk és belehullatja az anyaföldbe a jóbarátot, az istenáldotta művészt s a tüzeslelkű nyugatalap székelyt, dús lombját népének és fajtájának. Csak néhány nappal a halála előtt még ott lobogott közöttünk. Terveket szőtt, korholt, lelkesedett, bízott a jövendőben, a szemeit fénybeborította a székely tréfa és az életerős, jóízű nevetés, azután elcsendesedett, szótlanságba menekült s a magyar élet bajsejtelmeibe komorodott. Csupa szín, változó hangulat, örök hit, szépséget, igazságot, tisztult életet kereső akarat volt Márton Ferenc, mert a népének lelkét, történelmét és vágyait hordozta magában. Egész életében a teremtő munka és a szegénység útját járta, többet adott, sokkal többet a hazájának, mint amennyit kapott tőle- A végső, a halálos elszámolásnál csak az az igazi úr, aki többet adott, mint amennyit elvett szerény életének táplálására- Csodálatos ember voltál Márton Ferenc, a nem hozzád való zűrös pesti világban! »Szegényes, kopott, de mindig tiszta ruhád, megfehéredett hajad, mélyre húzott ócska kalapod domború homlokodon, csontos arcod, kutató szemed s az idegek játékában élő nagy, önzetlen magyarságod végigrobogta ezt a várost s kereste a supkát, az alkotó cselekedetet ezer és ezer csalódáson át, mindig új hittel és akarattal. Tövestül kitépett kóbor székely lélek voltál Márton Ferenc, kőrengetegbe, sivár városi lakásba hajszolt, sóvárgó fia a havasoknak. Nem voltál idevalósi. Hegyek kellettek volna neked Márton Ferenc, óriás hegyek, havasi legelők, bükkösök és fény-,vesek, hogy meggyógyítsák a beteg szívedet. Odahúzott a keserves ösztön, hazajárt kisérteni a ceruzád, az ecseted, a vésőd Erdélyországba, de nyakas, kemény, halálraítélt székely sors voltál Márton Ferenc s vendégségbe sem bírtad el Trianont. Itt járt a tested, Erdélyben maradt az álmod, megölt a kettősség s most állunk a koporsód mellett s nem tudjuk, hogy búcsúzzunk el tőled-Utolsó nehéz éveidben volt egy szerény álm°d, Márton Ferenc. Tanár szerettél volna lenni, hogy a fiatalokat taníthassad. Megpróbáltál mindent, de ebben a szegény országban, ahol annyi senki él jólétben és nagy bőségben, a te egyszerű kívánságod nem teljesülhetett. Abból a végtelen magasságból, ahová Márton Ferenc lelke eljutott, nem látszik már a bűnös emberi kezekkel rajzolt trianoni határ, csak Erdély isteni akarattal teremtett sötétzöld hegykoszorúja. A tiéd ez a gyönyörű koszorú, Márton Ferenc, nem az idegeneké! Ezt az örök, óriás bérekoszorút vetítjük , a ravatalod és a sírod közé végső tisztességnek, Márton Ferenc, hogy a viharvert székely sziklák rengetegei zúgjanak alatódalt elfáradt, testednek. Isten óvja, védje és segítse Magyarországot az évezredes határokhoz, hogy hű fia megbékélten nyugodhasson szent rögei alatt... Ezeket mondta búcsúzóul s mi tudjuk, Feri bácsi, milyen igaz igazakat, milyen szomorú igazakat mondott. Aztán Gáspár Jenő köszönt el Magától a sajtókamara és a Pátria-klub nevében. — Százszázalékig a mienk voltál, Márton Ferenc,— mondta !— magyar és keresztény. Értünk munkálkodtál, nekünk álmodtál csodákat. Ott álltál minden igaz eszme bölcsőjénél. Nagy voltál mint ember s nagy voltál mint művész s a magyar sors tragikuma, hogy mégis tíz körömmel kellett viaskodnod a megélhetésért. Életed példa legyen nekünk s erős lelked ne engedje a túlvilágról se, hogy a harcnap, amelynek zászlóvivője voltál, elcsüggedjünk. Most Hargitaváralja, a jelképes székely község szónoka, Veress Gábor búcsúzott megrázó szavakkal nemes bírójától. A székely testvértől búcsúzott, aki minden székelyért és székely ügyért fáradhatatlanul dolgozott, csak saját magáról feledkezett mindig el. A magyar képzőművészek egyesülete nevében Szabó Béla Leo, a magyar képzőművészek országos szövetsége nevében szentgyörgyvári Gyenese Lajos beszélt. Boda Sándor dr. ügyvéd a csiksomlyói régi osztálytársak utolsó üdvözletét hozta s utána egy egyszerű munkásember állt a koporsó lábához s kiáltva zokogta el magát: " — Feri bácsi, én, Márton István, egyszerű székely munkásember vagyok, ismer engem, a Márton-famaia tagja, úgy siratom, mint az apámat! Dadogva és hangosan zokogva mondta el a búcsúszavait. Még az erdélyi nők hoztak gyönyörű koszorút, Feri bácsi, aztán elkísértük Magát utolsó útjára. Rövid út volt, néhány száz lépés mindössze, de nehezebb utunk soha nem volt még ennél. Dobtunk hantot is a koporsójára, Feri bácsi s mikor már készen volt a sír, eligazítottuk rajta a temérdek virágot is, így temettük el, Feri bácsi. Még egyet el kell mondanom. Tegnap egy levelet kaptam Gyulától, egy földijétől, József Dezső rajztanártól. A levélben egy szál Erdélyből való havasi gyopárt küldött azzal a kéréssel, hogy tegyem a sírjára. Ezt odatettem, ez a fonnyadt erdélyi havasi gyopár ott van a Maga friss virágai közt. Mást nem is tudok mondani, csak anynyit, hogy mi itt bent a szerkesztőségben alig merünk egymásra nézni, mert egyre Maga van az eszünkben s ha egymásra nézünk, sírva fakadunk, Feri bácsi. D. S. Márton Ferenc halotti maszkja (készítette Siklódi Lőrinc szobrászművész) s Magyarország nem küldött csapatokat a román határra Egyes amerikai lapok itteni tudósítóktól eredő olyan hírt közöltek, mintha Magyarország csapatokat küldött volna a román határra. Illetékes helyen kijelentették a Magyar Távirati Iroda munkatársa előtt, hogy ez a hír teljesen alaptalan. A beügyminiszter hét napra betiltotta a Magyarságot A Magyar Távirati Iroda jelenti: A belügyminiszter 141.083- -1940. VII. a. számú rendeletével a Budapesten ifj. virtsologi Rupprecht Olivér dr. felelős kiadásában és Ruttkay R. Kálmán dr. felelős szerkesztésében megfelelő és a Centrum kiadóvállalat r. t. nyomdájában előállított Magyarság című politikai napilap további megjelenését és terjesztését az 1939. évi II. t.-c. 151 §-ának harmadik bekezdése értelmében az országnak az említett törvényhely által védett érdekeit veszélyeztető magatartása miatt, hétnapi időtartamra, azaz bezárólag június 10-ig betiltotta. A 6v£B*sn@Magall gjpa boiwajitia ie a ndenat gyámenen masyaparszdgi npamiafifi! A Magyar Távirati Iroda jelenti: Illetékes helyről közült: A német gyermekek magyarországi nyaraltatási akcióját a kormány megbízása alapján kizárólag az Országos Gyermekvédő Liga fogja lebonyolítani az illetékes német hatóságokkal egyetértőig megállapított keretben, az érdekelt magyar tényezők bevonásával. Ennek, következtében az összes egyéb hasonló célú akciók céltalanok. imhvn- mtemi:■noim&zzszxi&jiaajji hit, ihuemihw i