Uj Magyarság, 1941. június (8. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-01 / 124. szám
Amikor a Poglavnik regényt írt a kórházban Az olasz ügyvivő lép ki végre a viszszatért Poglavniktól . Sabljak vezérkari ezredes, az államfő fehérkeztyűs, ezüst szolgálati éves személyi adjutánsa, kinyitja előttem a bordón párnázott, kettősajtót. Nem túl nagy szoba, óriási íróasztallal. A fehér falon a Duce állóképe, Hitler mellképe, terrakotta ,női fej egy szekrény tetején. Jobban körülnézni nincs idő, a szoba gazdája annyira a maga számára köti le minden figyelmemet. Borotváltarcú, erősen lebarnult, középmagasnál nagyobb, hátrafésült hajú férfi usztasa-egyenruhában. Első percre megnyerő külső s a nagyon halk, lassú, meggondolt beszéd rendkívül kellemes, közvetlen és meggyőző. Élesen szembenéz s mindent valami kis mosollyal mond, mintha a legnagyobb szavakat is le akarná tompítani. Jóval fiatalabbnak látszik ötvenkettőnél, csupa erő és egészség, csupa nyugalom és egyszerűség. — Politikáról beszélgessünk? Azt akarja? — kérdezi, mialatt cigarettát, gyufát ad. — Nem tudja, hogy az államférfiak „nyilatkozatai“ legtöbbször nem mások, mint felismerhetetlenségig retusált fényképek, olyanok, amilyeneknek az újságban látni szeretnék magukat? — Tudom. Mondjon valamit Excellenciád Magyarországról, Magyarországnak. — Torinóban másfél évet ültem börtönben. Akkor egy regényt írtam. Femme blonde — Szőke asszony, ez a címe, Amerikában jelent meg. Ebben a könyvben van egy hosszabb fejezet Magyarországról, a magyarokról. Amit ott mondok magukról, ezt válaszolom a kérdésére! — Excellenciád, úgy látszik kíváncsivá akarja tenni az egész magyar közvéleményt, hiszen a könyvét, sajnos, eddig nem ismerhettük meg. Legalább árulja el: mit jelent a címe, a „Szőke asszony“? — Hát nem mindig valami „szőke asszonyt“, emlegettek a marseillei perben? Volt-e, nem volt-e, nem tudom, regényeimnek mindenesetre jól hangzott . .. »silány évet töltött Excellenciád KIIStOWAI ELŐFIZETÉSI AJKAK: ÉGI HÓNAPRA _____ SZERKESZTŐS®« ÉS KIADÓHIVATAL,: 3 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9 PENGŐ, FEL- FELELŐS SZERKESZTŐ: 17$*BZ!BUDAPEST, VitI, JÓZSEF-KÖRÚT 5. ÉVRE 18 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA MN OTAV ISTVÁM %& ') TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 10, VASÁRNAP 20 FILLÉR "IkiU I M I 191 VAN 1 444 00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 1941 juntus I VASARNAP Vil. évfolyam 124. szám Bárdossy László hátson Rómába utazik Kréta szigetén már nincs lehetőség arra, hogy az angolok mégegyszer szívósan Egy óra a horvát államfőnél Zágráb, május 31. (Az Új Magyarság kiküldött munkatársától futárral érkezett.) A felsőváros szabálytalan, patinás főterén, amelyet a nagy horvát vértanúról, Radics Istvánról neveztek el, melegsárgán világít elém az új horvát állam külügyminiszteri palotája. A jugoszláv időkben, valamikor régen — lehet már vagy két hete is — Subasics bán székhelye volt a hosszan elnyúlt, alacsony, vastagfalú épület, ma pedig a horvát államfő rezidenciája s külügyminisztériuma együtt, mert mint ismeretes, Pavelics Ante dr., a Poglavnik, a külügyminiszteri tárcát is megtartotta magának, az új Horvátország külügyeit is vezeti az április 10—11-i hatalomátvétel óta. A kénsárga falak előtt, az egyik szögletben, még ott fehérült a nyersfából ácsolt, lombfüzéres díszemelvény, ahonnan a Poglavnik május 21-én nagy beszédét mondotta a független horvát állam legelső nemzeti gyűlése előtt. A hangulatos terecskét a színestetejű, boltíves portáléjú Szent Márkus-templom díszíti, amelyet olasz művészek építettek a XV. században s amelyről népiesen Szent Márkus-térnek nevezik a finom kis térkockát, ha a márkus téri galambokat nem is itt, hanem az alsóvárosi Jelasics-téren, Jelasics bán híres lovasszobra körül találjuk. Az államfői palota bejárata előtt egy osztag usztasa őrködik, vállra tott rövid karabéllyal. A palotában óriási az élénkség, a jövés-menés, a forgalom az egész levegőn és hangulaton átsüt és átizzik egy friss, fiatal állam életereje, tennivágyása, ezer nagy és ezer kis elintézni valója. Az igazoltatás a kapualjban rendkívül szigorú: látom, hogy a belépőket egyenként megvizsgálják, megmotozzák, végigtapogatják, ami felette üdvös is, hiszen a környéken lappanghatnak még csetnikek és szokálok, hiába volt oly alapos a húsvéti nagytakarítás, amikor a szerb katonáknak statáriálisan megparancsolták, hogy hat óra alatt minden horvát várost és községet elhagyjanak. Követségünk egyik tagja kísér és tapasztalhatom, micsoda bűvös varázsige a „Magyar Követség!“ bemutatkozás az összes posztok és portások előtt! Már fenn is vagyok az államfő várótermében . Levkovics Maden külügyminiszteri államtitkár, az usztasa egyik legnépszerűbb harcosa, aki Pavelics távollétében a külügyeket ideiglenesen intézte, siet megnyugtatni, hogy a Vezér a megbeszélt időben szívesen lát. Reggel ötkor kezdi el napi munkáját még otthon — magánlakását is a volt báni palotában rendezték be — s éjfélig nincs szünet benne, mert mindent személyesen szeret elintézni, de legyek nyugodt: Magyarországnak, amely legelsőnek ismerte el a horvátok függetlenségét, mindig jut idő ... emigrációban ? — Tizenkét és felet, pontosan! Politikai munkásságomat már 918-ban, rögtön Versailles után megindítottam s Radics István tragikus halála után szükségesnek láttam a „Domo bran“ hazafias szervezetet is megalakítani, az országból azonban csak Karagyorgyevics Sándor diktatúrájának kitörése űzött ki 1929 januárjában.. Első stációm Bécs volt, majd Szófia, ahol a macedón forradalmárokkal szövetkeztem a szerb zsarnokság megbuktatására. Háromszor ítéltek halálra — egyszer Aix en Provenceban, Franciaországban is — de sohasem csüggedtem, tudtam, csak idő kérdése a teljes eredmény. Szimovics? Az ő szerepe sokkal kisebb, mint gondolnák. Ha valamilyen végzet, be akar telni, nem sokat számít a személy, akin keresztül a megérett dolgok kirobbannak. Az úgynevezett jugoszláv állam születése, élete természetellenes volt, halála azonban mindennél természetesebb. És sohase gondoltak a horvát hazafiak valamilyen békés kiegyezésre, valamilyen kölcsönösen megértő megoldásra, hiszen volt idő, mikor a jugoszlávokat is elfogta valami ösztönös békétteremtő vagy s több ízben is paktumokat próbáltak kötni Zágrábbal? Erőszakra csak erőszak lehetett a válasz — Kötöttek is, de csak egy-egy vezetővel, magával a néppel soha! Ennek még a reménye is elveszett a revolverfüstben, amely a belgrádi parlamentben Radics Istvánt és mártírtársait elborította. El lehet felejteni az ilyesmit? Meg lehet bocsátani? Ki lehet magyarázni? Nem, csak az erőszak lehetett válasz az erőszakra! A parlamentben, törvényesen nem küzdhettünk, ezért volt szükség egy illegális küzdőtestületre, az usztasákra. Mi lett volna most, ha magában az országban nem állt volna már minden készen a hatalom átvételére, ha jó előre nem szerveztünk volna meg mindent kívülről? Láthatja, hogy rend és béke van mindenfelé, minden megy a maga útján, mert még odakint kidolgoztuk a legkisebb részletet is. Mire képes néhány száz igaz ember, ha hinni tud abban, amit csinál! Vigasztalás lehet ez minden kis és elnyomott népnek, a horvát példa pompásan megmutathatja, hogy nem a számbeli fölény a döntő ... — Mit érzett Excellenciád, mikor annyi év után átlépte a horvát határt? — Nagyon természetesnek találtam mindent. Az ünnepélyes fogadtatás? Azt csak azért kerültem ki, mert még ilyen alkalomra sem helyeslem a fényt és a pompát, hiszen vannak vidékeink, ahol a népnek alig van meg a mindennapija ... s ne felejtsük el azt se, hogy a belovári, gelnicei, spalatói harcokban, sok derék emberünk ott hagyta az életét. Személyesebb térre terelem a politikába menthetetlenül beletévedt beszélgetést s az államfő felesége után érdeklődöm, aki a három gyerekkel együtt — két lány, egy fiú, 14—17 év között — hűségesen megosztotta urával az emigráció éveit. Nem lehetne néhány szót váltani Horvátország vezérének feleségével ? — Ezt nem lehet, semmiképen sem lehet — mondja a Poglavnik — mert Horvátországban az élen álló emberek asszonyai — láthatatlanok. Egyébként minden szabadságot megadunk a nőnek, sőt az usztásában különleges hely és hivatás illeti őket, kifelé azonban ne szerepeljenek azok a feleségek, akiknek ura vezető poszton áll. Az ő feladatuk a családban pótolni, helyettesíteni a férjet és apát, akinek úgy sincs magánélete ... A nyolcszázéves együttélés emlékei Állandóan szívjuk a vékony, finom kis cigarettákat s az ötödiknél egyszerre csak felkel a megvesztegetően kedves és közvetlen házigazda. — Nem akar szétnézni egy kicsit? Lassan lépegetünk át a brokátbútoros, kristálycsilláros, nehézszőnyeges dísztermeken, amelyek a palota egész frontját elfoglalják — hirtelenében megszámolok tizennyolc szalont, egy vörösdamaszt ebédlőóriást s a Poglavniknak minden érdekesebb képnél, szobornál van egy-egy magyarázó megjegyzése, egy-egy szakértői kritikája, úgy hogy igazán élvezet vele nézni ezt a múzeumot. Az egyik ablaknál félrevonja a seyemfüggönyt: — Nézzen ki: nem olyan, mint maguknál a Várban? Ugyanaz a csend, ugyanaz a történelmi levegő, még a házak nagy tölgyfakapui, az ablakrácsok, az összebúvó magánpaloták boltívei is ugyanazok! És az a kis utca ott, .. . tudja, hogy azt is szóról-szóra Uri-utcának hívják? Hány közös szavunk van különben is, a nyolcszázaséves együttélés emléke — mondjak néhányat? Kocsi, mente, cipellő, hintó, kovács, cseresnye (nálunk: tresnye), s itt vannak a magyar szentek, akik a borvámoknak is nemzeti szentjei lettek«.