Uj Magyarság, 1941. június (8. évfolyam, 124-146. szám)

1941-06-01 / 124. szám

a Fél három elmúlt, — a várószoba még tele, Sabljak ezredes kétszer is benéz — mennyire lelkemre kötötte bejövetelkor a „legfeljebb öt percet!“ Az államfő azonban még rátér készülő szarajevói utamra, a muzulmán kérdésre, amely az új Horvátországban ugyan nem kérdés, annyira teljes az összhang a Pavelics-kormány s a boszniai, hercegovinai mohamedánok között, akik — mint tudjuk — ősrégi horvátok s csak kényszerűségből tértek át a moszlim vallásra, hogy megtarthassák birtokaikat, mikor Bosznia és Hercegovina török uralom alá került. Ante Pavelics, a hercegovinai hegyi falucska szülötte, különösképen szívén viseli szűkebb hazája gyermekeinek sorsát, s megígérteti velem, hogy boszniai kirándulásom után ismét felkeresem őt a tapasztalatok elmondásával. * Búcsúzóul pedig két emléket is kapok. Egyik: dedikált fénykép. Tudni kell, hogy a Poglavnik fotográfiái igen ritkák, üzletben egyáltalán nem forognak, még a minisztériumok sem rendelkezhetnek velük, az államfő csak személyesen adhat belőlük valakinek. Másik ajándék: kézihímzéses usztasa-zászlócska, a horvát színekkel, a vért jelképező vörös kockákkal középen s jobb sarokban a nagy U-betűvel, ahogy az állami autókon is virít. Megjegyzem, hogy Kvaternik marsaldtól tegnap zománcos usztasa-jelvényt kaptam — s ez a félmondat, eredményezte Ante Pavelicsnél eltöltött maradandó emlékű órámnak emlékét. — írja meg, kérem — mondta az államfő s hangja most olyan komolyan, súlyosan, ünnepélyesen, megindultan csengett, mint egyszerre azelőtt. — írja meg, hogy évekkel ezelőtt én is adtam valakinek egy usztasa-jelvényt Magyarországon s hogy erre mindig büszke leszek — írja meg okvetlen ... Megírtam: Megyery Ella Darlan éles Nagybritannia ellen Angol repülők ismét bombázták flax tuniszi kikötőt c. Vichy, május 31. Tuniszból jelentik, hogy az angol légi-* haderő ismét támadást intézett Slax kikötőváros ellen. Május 30-án reggel három angol repülőgép bombázta a kikötőt és az ott horgonyzó Isarco olasz gőzöst. A francia hajóhad és légihaderő egységei védelmükbe vették a várost és a kikötőt.. . A Rabelais francia gőzös második tisztje a Sfax ellen intézett első támadás során szerzett sebesülésébe belehalt. Darlan tengernagy, helyettes miniszterelnök a megszállott terület lapjainak adott nyilatkozatában foglalkozott a Franciaországgal szemben követett angol politikával és a tuniszi Sfax kikötőváros ellen intézett angol légi támadással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy nem sikerült Eden magyarázkodási kísérlete, mert a nemzetközi jog értelmében a hadviselő fél hajói 24 óráig semleges kikötőben tartózkodhatnak. Ha áttekintünk az elmúlt hónapok eseményein — folytatta Darlan — megállapíthatjuk, egyetlen hét sem telt el anélkül, hogy a francia tengerészet ellen ne történt volna angol merénylet. A fegyverszünet óta az angolok összesen 143 francia hajót tartóztattak fel. Az angol tengernagyi hivatal a hajózásra érvényes törvények semmibevételével Franciaországgal szemben az ellenőrzés jogát zsákmányjoggá változtatta át még akkor is, ha a feltartóztatott hajóknak nem volt rakományuk. Mindez azt mutatja, Anglia velünk szemben kalózháborúba csapott át, hogy a mi rovásunkra pótolja állandóan növekvő tornaveszteségét és egyben Franciaországot kiéheztesse. Az angolok nem jönnek zavarba, ha mellébeszélésre kerül a sor, így megvádolták Franciaországot, hogy élelmiszerrel látja el Németországot és Olaszországot, majd azt állították, hogy fegyvereket szállít. A valóságban ezek a brutális cselekmények csak egy célt szolgálnak: a francia tengeri hatalmat megsemmisíteni, az anyaországot gyarmatbirodalmától elválasztani és a külvilágtól elszigetelni. 1940 július végéig az angolok 90 francia hajót foglaltak le, 370.000 tonna tartalommal, de ha a gyarmati területen kisajátított, az Amerikában zár alá helyezett és ellenséges cselekmények miatt elpusztult hajókat összeszámítjuk, akkor Franciaország vesztesége 792.000 tonna, 120 milliárd frank értékben. Az angolok magukhoz ragadtak távoli francia birtokokat Új Kaledóniában, a Társaság-szigeteken. Dakar ellen támadásokat intéztek, ahol a francia bank aranyának egy része van. Mersel Keleinnél az angolok 1500 védtelen francia tengerészt öltek meg. Dalian emlékeztetett az 1940 júliusában zátonyra futott Dünkirchen francia cirkáló ellen intézett angol támadásra is. A cirkálót az angol hadihajók megtorpedózták, majd géppuskatűz alá vették. Kétszáz francia tengerész, aki el akarta temetni halott bajtársait, életét vesztette. Ezek ugyanazok a férfiak voltak, akik röviddel azelőtt, Dünkirchenben és másutt feláldozták magukat az angol katonák visszavonulásának biztosítására. — Ha egyáltalán meg akarjuk érteni az ilyen magatartás indító okait, — folytatta Darlan, — akkor foglalkoznunk kell az angol-francia kapcsolatokkal az elmúlt húsz évben. Anglia a versaillesi szerződésből származó minden kötelezettséget Franciaországra hárított, ő maga pedig igyekezett biztosítani a gazdasági kizsákmányolás előnyeit. Franciaországnak így a csendőr szerepe jutott, míg Anglia nyereségre tett szert. Azt lehet mondani, hogy 1919-től 1939-ig mindenkor, amikor Franciaország Anglia segítségéhez folyamodott, Anglia érzéketlenül elfordult és valahányszor, amikor Anglia meg akarta védeni a maga igényeit, Franciaországot a maga oldalára állította. Anglia hű marad régi harcmodorához: Európát egyenetlenségbe kergeti, hogy azután kényekerve szerint azt tehesse vele, amit akar. Amikor Németország, mint katonai hatalom és az európai egység tényezője előtérbe lépett, Anglia a francia politikusok esztelenségéből hasznot húzva, Franciaországot belekeverte a háborúba. Most Anglia képmutatóan felháborodik, mert Franciaország Pétain tábornagyban végre megtalálta élesszemű vezetőjét, London szeretné tehát meghiúsítani, hogy Franciaország részt vegyen az új európai rendben és meg akarja akadályozni, hogy fenntartsa területének egységét. — Pétain tábornaggyal egyetértésben — hangoztatta Darlan — nem vagyok hajlandó Franciaország megsemmisítésébe belemenni, ami a háború további folytatása esetén elkerülhetetlen volna. Természetes, hogy én, akit Pétain az újjáépítés politikájával bízott meg, az angol dührohamok céltáblája vagyok. Úgy cselekszem, hogy Franciaország Európában és a világon ismét nagyhatalmi állást foglalhasson el. Ehhez szükséges az újjárendezésben való részvétel. Sfax bombázása után jobban elszántam magamat, mint valaha, hogy érvényt szerzek Franciaország jogának. ÚJMAGYARSAG VASÁRNAP, 1941 JUNIUS 1 Egy valóságos ezredes, — egyelőre még regiment nélkül, — bizonyos Mendelsohn nevű, járja mostanában marconán hadfinak öltözködve a Délafrikai Unió városait és bányatelepeit, hogy az ott szelíd, de jövedelmező gyémántkereskedelmet űző izraelitákat hadsereggé toborozza. A verbuválás Roosevelt biztatására történik és a terv az, hogy a világ összes zsidóiból egy hatvanezer főnyi mintaármádiát szervezzenek, s ezt az elithadsereget ott dobják be a küzdelembe, ahol a demokráciákat éppen legjobban szorítja a csizma. Egyelőre még nincs megbízható jelentés arról, hogy vájjon a gyémántszenzorok egymást tiporva jelentkeznek-e a hadilobogó alá, de feltehető, hogy igen, mert Mendelsohn ezredes nagy ígéreteket visz tarsolyában a toborzó útra. Szavahihetőnek látszó értesülés szerint ugyanis az Egyesült Államok és általában a demokráciák legkomolyabb parolájára ígérte meg Roosevelt most már visszavonhatatlanul és végérvényesen, hogy a háború befejezése után Palesztinából zsidó állam lesz. Méghozzá arabok és egyéb turbulens elemek nélkül, akiket rövid uton kizsuppolnak Kánaán földjéről. .. Ha Roosevelt ígéri, már annyi, mintha meg is volna, hiszen Görögország és Szerbia is milyen pontosan megkapta a hadviseléshez jó lélekkel ■ ígért segítséget, itt tehát nincs is hiba, legfeljebb a terminus okoz némi fejcsóválást az érdekeltek között. A palesztinai pardesz-tulajdonosok és egyéb grape-fruit-ültetvényesek sokkal jobban szeretnék, ha az önálló zsidó kormány, zsidó hadsereg, sőt tán valóságos zsidó király távoli álma helyett most fékeznék még a narancsfákat kivagdosó szélsőséges arabokat s tolnák el kissé a háború színhelyét is olyan helyre, ahonnét már nem hallatszik el az ágyúdörgés Tel Avivba, Jeruzsálembe és Haifába. A legvérmesebb és legkonokabbul optimista zsidók, akik a demokráciák végső és bizonyos győzelmébe vetették is reményük horgonyát, szorongva gondolhatnak az ígéret beváltására. Egyelőre ugyanis a diadalban csak hinni szabad, sőt az Erecbe emigrált izraeliták fanyar arccal már olyasmit is mondanak egymásnak mos,tanában tréfaképp, hogy: „Lesz még maga német állampolgár itt, Palesztinában. Hát mondja, érdemes volt azért ilyen messzire jönni?” Új fogalom született, az Aladárok mellett megjelent a szalmabábok spéciesze is, az a találó módon elnevezett Aladár, aki az átállított terménykereskedelem tágas piacán a gabonás zsidó elé áll és mint virgonc konjunktúralovag, elfedezi az illető izraelitát. A terménykereskedők egyesületében panaszolták tegnap, hogy a keresztény átállítás során igen sok kegyelmes és méltóságos úr került a gabonások közé, úgy, hogy a régi cégek megfelelő cégért szereztek maguknak személyükben. A zsidóság ezt a terrénumot nem könnyen engedi ki talpa alól, hiszen az agrár Magyarországon egyik legjövedelmezőbb és legbiztosabb megélhetési forrás volt mindig a terménykereskedés, nemcsak a nagybirtokokkal való összeköttetés révén, de a megszorult parasztgazdáknak nyújtott zöldhitelek miatt is, hiszen csak az utolsó esztendőkben lelepleztek legalább tíz zsidó uzsorást, aki egész környékeket döntött nyomorúságba zöldhiteles spekulációival. Hogyne ragaszkodtak volna ezek a firmák a biztos üzlethez, hogyne szerezték volna meg a legzsebbevágóbb áldozatok árán is a maguk méltóságos vagy kegyelmes szalmabábját, akit aztán kiállítottak —,madárijesztőnek dús vetésük szélére, elhessenteni a nemkívánatos kiváncsiskodást. Igazuk van a tisztességes keresztény terménykereskedőknek, ehhez az üzlethez nemcsak pénz és tekintély kell, hanem becsület és erkölcs is s ha a gabonaüzletet nem sikerül társadalmi úton megtisztítani a konjunktúra lovagjaitól, a törvény és jog tiszteletét hatalmi szóval kell megvédeni. Néhány évszázaddal visszaesett a közlekedés tempója, mióta Anglia és Amerika vállvetve küzdenek a „tengerek szabadságáért” s az új világ lapjai annyi idő alatt érnek hozzánk, mintha a szélcsenddel küzködő vitorlások cammognának át velük az amerikai partokról. Így érkezett most meg jónéhány hónapi késéssel a Newyork Times karácsonyi száma, amelyhez lepedőnyi képesmellékletet is adott a kiadó. A szeretet ünnepének hangulatát nem túlságosan árasztja magából a Newyork Times s az egyik oldalon láthatunk egy rendkívül jellemző képet is, amely egymagában akkora helyet foglal el, mest az akkor még új angol követ,pp Halifax.. .életének epizódjairól készült négy fotográfia. Nagy tömeg fog körül egy angol felségjeleket viselő kétmotoros , bombavető repülőgépet, meglett férfiak, gyermekek, pápaszemes öregasszonyok szemmel látható gyönyörködéssel nézik a monstruózus tömeggyilkoló eszközt, amelynek oldalán fehér betűkkel pompázik, hogy a Lockheed-Vega társaság munkásai ajándékozták a brit légierőnek — karácsonyi meglepetésül. Igazán el se lehet képzelni stílusosabb ünnepi ajándékot, mint egy igazi bombavető, természetesen felszerelve a szükséges rakománnyal is. A Lockheed-Vega alkalmazottai bizonyára egész esztendőn keresztül lelkesen gyűjtötték füléreiket, hogy azokból éppen Krisztus születésének napjára együtt legyen a tekintélyes összeg. A szeretet és a megváltás ünnepén az egymást becsülő emberek figyelmes meglepetéseket készítenek elő s rendszerint olyasmit ajándékoznak egymásnak, ami a karácsony hangulatát árasztja. Azt azonban európai ember nehezen tudná elképzelni, hogy az óriási bombavető törzsén ezüst-, vagy aranyszalagot kössenek át, csinos csokorral s közbül még egy karácsonyfaágat is tűzzenek oda. Csak a szelíd demokrata lélek képes magában összeegyeztetni a megváltó szeretet gondolatát egy gépfegyverekkel és bombákkal felszerelt bombavetővel. amely a szabad rendelkezést biztosítja ki- területének erőszakos megsértésével, vagy kötői és összekötőútjai felett. Országunk zászlójának meggyalázásával szembeszállmég elég erős és hatalmas ahhoz, hogy jön. Középafrikában a francia csapatok megindították a támadást az áruló De Gaulle csapatai ellen, jelentik Vichyből. A kormánycsapatok a Csád-tó nyugati partján elfoglalták Wa- Wulmi helységet, ahol rádióállomást és repülőteret rendeznek be. Egy franciagyarmati zászlóalj megközelítete Archambaud erődítményét, amelyet De Gaulle katonái tartanak megszállva. A harcokról szombaton estig új jelentés nincs. KÜLFÖLDI GYAPJÚSZÖVETEK SELYMEK’ ramocsahftxl NAMENYI IV, Szervita-Hr §