Uj Magyarság, 1942. július (9. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-01 / 146. szám

ÜZEMI PÉLDÁNY AisiumiHòj ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EOF HÓNAPRA crpiik­m. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 8.20 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9.30 PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ. @^7.11TJ BUDAPEST, VHI., JÓZSEF­ KÖRÚT 5. FÉLÉVRE 18.60 PENGŐ, EGYES SZÁM­ÁRA MILOTN­Y ISTVÁN \\^1| TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 12, VASARNAP 24 FILLÉR ■ M­IA­I VHIV 1-444-00, POSTACSEKKSZÁMLA 6500 Rommel győzelmes csapatai elől egyre beljebb hátrál Egyiptomba az angol hadsereg A szovjet újabb súlyos vereséget szenvedett Német tengeralattjárók az amerikai partok előtt ismét elsülyesztettek 30 hajót, 205.000 tonna tartalommal Nyugat és kelet között írta: Vajta Ferenc Ankara, június hó. Évtizedeken át Törökország egész politikai szemléletét az ország geopoli­tikai helyzete alakította ki s a legkisebb külpolitikai hír megítélésében ma is elsősorban a földrajzi helyzetére gondol a török nép. Az elmúlt évszázad imperialista törekvései, amelyek a kontinensen kívül keresték az európai élettérnek nyersanyagokban való meg­erősítését, szinte minden egyes alkalom­mal az ozmán birodalom területén pró­bálkoztak meg gyors eredmények el­érésével s így a törökök örökös lelki és katonai készenlétben éltek. Egyetlen nagyhatalom őszinte barátságára sem számíthattak, mert tudták jól, hogy az ország földrajzi fekvése és gazdasági kincsei már eleve egoista érdekeket szőnek a Portához közeledő hatalmak baráti ajánlataiba. A századforduló elején az ozmán diplomácia már nagy­szerűen beileszkedett ebbe a helyzetbe. Az egykori konstantinápolyi nagyköve­tek memoárjai ezer és ezer adatot szol­gáltatnak arra vonatkozóan, hogy milyen ügyes mesterfogásokkal állította szembe a Porta a Dardanellákon Európa nagyhatalmait:­­mindaddig ugyanis, amíg az európai nagyhatalmak közül egyik sem került túlsúlyba a Boszporu­­son s az egyensúly tökéletes volt, a Porta volt az igazi győztes és a császár­ság nagyszerűen kiaknázhatta a külön­böző nagyhatalmak politikai támogatá­sát és gazdasági erőforrásait A fő cél az volt tehát évtizedeken át, hogy szembe állítsák egymással a közelkele­­ten érvényesülő imperialista törekvése­ket s a „nagyok” harcai közepette bizto­sítsák az­­ozmán függetlenséget. A nagyhatalmakkal való játék természete­sen rendkívül veszélyes volt s Török­ország utolsó császára rá is fizetett az őseitől már örökségként kapott fondor­latokkal teli politikára. Geopolitikai helyzete és belső erőtlensége követ­keztében az ozmán császárság azonban nem követhetett más politikát és így nem csoda, hogy ma, amidőn az ismét minden oldalról veszélyeztetett Török­ország vezető politikusai az új bosz­­porusi egyensúly pillanatonkénti alaku­lására ügyelnek éjjel-nappal, az új török semlegesség védelmében is ott kísérte­nek a régi hagyományok. Tévedés volna azonban azt állítani és egyben súlyos igazságtalanság is a mai Törökország vezetőivel szemben, hogy mint egykor Abdul Hamid, a tö­rök függetlenség érdekében, most ők is ígérgetéssel, „bizalmas megegyezések­kel“ igyekeznek örökös vetélykedést szítani a nagyhatalmak között s­ ezért egyszerre három kártyával is játsza­nak. A mai Törökország az egy­kori császársággal szemben katonailag óriási erőt jelent s adva a határozott török népi öntudatot, a török kormány minden bizonnyal már régen meghozta volna végleges, őszinte döntését az egyik vagy a másik államcsoport mellett, ha Törökország változatlan geopolitikai helyzete nem kényszerí­tené mégis Ankarát a legóvatosabb semlegességi politikára. Északról a tö­rök nép ősi ellensége nehezedik rá a török függetlenségre, délről és kelet­ről pedig szinte az utolsó négyzetmé­terig megszállták a török határt az angolok, akik a bolseviki-demokrata koalíció szerződéseinek értelmében tu­lajdonképpen Törökország ellen is kö­zös frontot alkotnak az oroszokkal. A Dardanellák már elveszítették régi je­lentőségüket, Kréta és a görög szige­tek német megszállása óta úgyis csak azok a hajók jöhetnek ki a Fekete-ten­gerről a Földközi-tengerre, amelyeket a német blokád átenged. A jelen pilla­natban azonban nem is a Dardanellá­kon van a fő hangsúly a nagyhatalmak vetélkedésében, Törökország, szemben a múlttal, ma az ázsiai területével kap­csolódik be a nagy világpolitikába. Hiába alakult át tehát európai hata­lommá, a hadihelyzet európai és közel­­keleti alakulása mégis úgy hozta ma­gával, hogy Törökország ázsiai kulcs­­pozíciója lett a török politika élet­­problémája. Szinte magától értetődik tehát, hogy Törökország az egész politikai érdeklő­désével a közelkeleti események felé fordul. Kulcspozíciójánál fogva az orosz hadjárat és a líbiai háború kimenetele a legfontosabb a számára és ezért van az, hogy az egész világon a legnagyobb szorongással éppen a semleges Török­ország lesi az Egyiptomból és az orosz frontról érkező jelentéseket. Minden egyes csata — tudják jól a törökök — már ma befolyásolja Törökország hol­napi politikáját s éppen ezért hét-nyolc forrásból is gyűjtögetik Ankarában az információkat, csakhogy megtudják az „egyetlen igazságot“ az egyes jelenté­sekkel kapcsolatban. A nagyhatalmak egész háborús pro­pagandája, a külföldi diplomaták ösz­­szes „bizalmas közlései” is természete­sen, ilyen szempontból kívánják be­folyásolni Törökországot. Az egész isztanbuli diplomácia nyíltan hirdeti. Az angolszász hatalmak ellen folyó há­borúról a kettős ünnep alatt kiadott né­met és olasz hadijelentések közölték, hogy Északafrikában Rommel vezértá­bornagy csapatai elfoglalták Marsa Matru­­kot. A német véderőfőparancsnokságnak a Führer főhadiszállásáról hétfőn délután 3 órakor kiadott külön jelentése a nagy­­jellntőségű győzelemről így számolt be: Északafrikában a hétfő délelőtti órák­ban a mélyen tagozott védelmi művekkel hogy mihelyt eldőlt az orosz hadjárat katonai mérlege és Északafrika forró sivatagjában is létrejött a döntés, szinte ugyanabban a pillanatban kikerülhetet­lenül végső aktív fázisába jut a közel­­keleti válság is. Akár az angol állás­pontot vesszük figyelembe, amely sze­rint a német és japán háborús célok szempontjából az orosz és északafrikai döntés után, az összekötő utak hova­­tartozandósága kerül előtérbe, akár a többi Isztanbulban hallott közelkeleti el­képzelést tesszük elbírálás tárgyává, egyöntetűen megállapítható: az orosz és a líbiai hadjárat után a közelkeleti angol rendszer megdöntésére kerül sor. A jelen pillanatban természetesen az összes nagyhatalmak ünnepélyesen han­goztatják, hogy háborús politikájának éppen Törökország semlegessége a leg­aktívabb tényezője, így tehát mindenki egyetért a török semlegesség pillanatnyi védelmében, bár angol részről egyetlen pillanatra sem tévesztik el szem elől a tényt, hogy az orosz és északafrikai hadjárat már most megállapítja azt az irányt, amelyet nemzeti érdekei vé­delmében a közelkeleti háborúban a török politika magának választhat. A csendesóceáni front eseményei so­káig elvesztek a török lapokban, né­hány hét óta azonban Japán is részt­­vesz az ankarai diplomáciai küzedelem­­ben s máris érezhető a sajtó hasábjain ez a döntő változás. A lapok már a távolkeleti eseményeket is megvitat­ják, s elismerik: ezek az eredmények is összefüggnek a közelkeleti helyzet­tel. Ugyanekkor egyre több japán diplomata érkezik Ankarába, aminek a legegyszerűbb magyarázata az, hogy a japán hódítás is egyre gyorsabb tem­póban közeledik Középázsián át as és sok aknamezővel megerősített Marsa Matruk várát az ellenség szívós ellenállá­sával szemben rohammal elfoglaltuk. Hat­ezernél több angolt foglyul ejtettünk, 36 páncélost szétlőttünk és sok üteget meg­semmisítettünk. Nagymennyiségű hadi­anyag került a német és az olasz csapa­tok kezébe. A Marsa Matruk elleni ostrom­ban különösen kitüntette magát a német 90-ik könnyű hadosztály. A hétfői olasz hadijelentés többek kö­zött ezeket mondotta: elő ázsiai térhez. A törökök persze tisz­tán látják, hogy geopolitikai helyze­tükkel, kelet és nyugat között, nem hagyhatják figyelmen kívül a Tokió­val való kapcsolatokat sem, annál is inkább, mert ha Japán a háború dia­dalmas befejezése után hozzálát a „nagy ázsiai élettér“ újjárendezéséhez, Törökország számára egyáltalán nem lesz közömbös, hogy mit érez Ankará­val szemben a japán politika. Japán indiai ágyúinak visszhangját tehát már Ankarában is hallják és nem két­séges, hogy a török politika, amely oly kivételes ügyességgel találta meg mindig a legbiztosabb és legjobb utat a török nemzet számára a háború eddigi fázisaiban, a küszöbön álló nagy döntéseit a japán szempont alapos vizsgálata után hozza csak meg. A többezer kilométeres távolságok is miliméterre csökkennek le a háború mostani fázisában s nem csoda, ha a tegnap kis problémái helyett, ma min­den oldalról a világpolitika kopogtat Törökország kapuin. Választ kell adni nagyon sok kérdésre s egyben arra az egész török jövőt felölelő kérdőjelre is: vállalkozik-e Atatürk országa ke­let és nyugat között új történelmi kül­detésre, az új Európa és az új Ázsia között,­­ vagy megelégszik egy má­sodrendű nagyhatalom szűk életlehető­ségeivel? Az új küldetés elvállalásában csak megkönnyíti Törökország szere­pét az a tény, hogy időközben euró­paivá vált belső életében. Atatürk halála óta ez az első eset, hogy Törökországnak, a megváltozott világ új erőtényezőinek ismeretében, valóban nem lehet kitérni többé a vá­laszadás elől, s döntenie kell, még­pe­dig a közeli események viharában ... A tengely nagy győzelme Maria Matruknál Olasz repülők bombázták Gibraltárt Churchill hallsát az egyiptomi csatáról

Next