Uj Magyarság, 1942. július (9. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-01 / 146. szám
ÜZEMI PÉLDÁNY AisiumiHòj ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EOF HÓNAPRA crpiikm. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: 8.20 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9.30 PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ. @^7.11TJ BUDAPEST, VHI., JÓZSEF KÖRÚT 5. FÉLÉVRE 18.60 PENGŐ, EGYES SZÁMÁRA MILOTNY ISTVÁN \\^1| TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 12, VASARNAP 24 FILLÉR ■ MIAI VHIV 1-444-00, POSTACSEKKSZÁMLA 6500 Rommel győzelmes csapatai elől egyre beljebb hátrál Egyiptomba az angol hadsereg A szovjet újabb súlyos vereséget szenvedett Német tengeralattjárók az amerikai partok előtt ismét elsülyesztettek 30 hajót, 205.000 tonna tartalommal Nyugat és kelet között írta: Vajta Ferenc Ankara, június hó. Évtizedeken át Törökország egész politikai szemléletét az ország geopolitikai helyzete alakította ki s a legkisebb külpolitikai hír megítélésében ma is elsősorban a földrajzi helyzetére gondol a török nép. Az elmúlt évszázad imperialista törekvései, amelyek a kontinensen kívül keresték az európai élettérnek nyersanyagokban való megerősítését, szinte minden egyes alkalommal az ozmán birodalom területén próbálkoztak meg gyors eredmények elérésével s így a törökök örökös lelki és katonai készenlétben éltek. Egyetlen nagyhatalom őszinte barátságára sem számíthattak, mert tudták jól, hogy az ország földrajzi fekvése és gazdasági kincsei már eleve egoista érdekeket szőnek a Portához közeledő hatalmak baráti ajánlataiba. A századforduló elején az ozmán diplomácia már nagyszerűen beileszkedett ebbe a helyzetbe. Az egykori konstantinápolyi nagykövetek memoárjai ezer és ezer adatot szolgáltatnak arra vonatkozóan, hogy milyen ügyes mesterfogásokkal állította szembe a Porta a Dardanellákon Európa nagyhatalmait:mindaddig ugyanis, amíg az európai nagyhatalmak közül egyik sem került túlsúlyba a Boszporuson s az egyensúly tökéletes volt, a Porta volt az igazi győztes és a császárság nagyszerűen kiaknázhatta a különböző nagyhatalmak politikai támogatását és gazdasági erőforrásait A fő cél az volt tehát évtizedeken át, hogy szembe állítsák egymással a közelkeleten érvényesülő imperialista törekvéseket s a „nagyok” harcai közepette biztosítsák azozmán függetlenséget. A nagyhatalmakkal való játék természetesen rendkívül veszélyes volt s Törökország utolsó császára rá is fizetett az őseitől már örökségként kapott fondorlatokkal teli politikára. Geopolitikai helyzete és belső erőtlensége következtében az ozmán császárság azonban nem követhetett más politikát és így nem csoda, hogy ma, amidőn az ismét minden oldalról veszélyeztetett Törökország vezető politikusai az új boszporusi egyensúly pillanatonkénti alakulására ügyelnek éjjel-nappal, az új török semlegesség védelmében is ott kísértenek a régi hagyományok. Tévedés volna azonban azt állítani és egyben súlyos igazságtalanság is a mai Törökország vezetőivel szemben, hogy mint egykor Abdul Hamid, a török függetlenség érdekében, most ők is ígérgetéssel, „bizalmas megegyezésekkel“ igyekeznek örökös vetélykedést szítani a nagyhatalmak között s ezért egyszerre három kártyával is játszanak. A mai Törökország az egykori császársággal szemben katonailag óriási erőt jelent s adva a határozott török népi öntudatot, a török kormány minden bizonnyal már régen meghozta volna végleges, őszinte döntését az egyik vagy a másik államcsoport mellett, ha Törökország változatlan geopolitikai helyzete nem kényszerítené mégis Ankarát a legóvatosabb semlegességi politikára. Északról a török nép ősi ellensége nehezedik rá a török függetlenségre, délről és keletről pedig szinte az utolsó négyzetméterig megszállták a török határt az angolok, akik a bolseviki-demokrata koalíció szerződéseinek értelmében tulajdonképpen Törökország ellen is közös frontot alkotnak az oroszokkal. A Dardanellák már elveszítették régi jelentőségüket, Kréta és a görög szigetek német megszállása óta úgyis csak azok a hajók jöhetnek ki a Fekete-tengerről a Földközi-tengerre, amelyeket a német blokád átenged. A jelen pillanatban azonban nem is a Dardanellákon van a fő hangsúly a nagyhatalmak vetélkedésében, Törökország, szemben a múlttal, ma az ázsiai területével kapcsolódik be a nagy világpolitikába. Hiába alakult át tehát európai hatalommá, a hadihelyzet európai és közelkeleti alakulása mégis úgy hozta magával, hogy Törökország ázsiai kulcspozíciója lett a török politika életproblémája. Szinte magától értetődik tehát, hogy Törökország az egész politikai érdeklődésével a közelkeleti események felé fordul. Kulcspozíciójánál fogva az orosz hadjárat és a líbiai háború kimenetele a legfontosabb a számára és ezért van az, hogy az egész világon a legnagyobb szorongással éppen a semleges Törökország lesi az Egyiptomból és az orosz frontról érkező jelentéseket. Minden egyes csata — tudják jól a törökök — már ma befolyásolja Törökország holnapi politikáját s éppen ezért hét-nyolc forrásból is gyűjtögetik Ankarában az információkat, csakhogy megtudják az „egyetlen igazságot“ az egyes jelentésekkel kapcsolatban. A nagyhatalmak egész háborús propagandája, a külföldi diplomaták öszszes „bizalmas közlései” is természetesen, ilyen szempontból kívánják befolyásolni Törökországot. Az egész isztanbuli diplomácia nyíltan hirdeti. Az angolszász hatalmak ellen folyó háborúról a kettős ünnep alatt kiadott német és olasz hadijelentések közölték, hogy Északafrikában Rommel vezértábornagy csapatai elfoglalták Marsa Matrukot. A német véderőfőparancsnokságnak a Führer főhadiszállásáról hétfőn délután 3 órakor kiadott külön jelentése a nagyjellntőségű győzelemről így számolt be: Északafrikában a hétfő délelőtti órákban a mélyen tagozott védelmi művekkel hogy mihelyt eldőlt az orosz hadjárat katonai mérlege és Északafrika forró sivatagjában is létrejött a döntés, szinte ugyanabban a pillanatban kikerülhetetlenül végső aktív fázisába jut a közelkeleti válság is. Akár az angol álláspontot vesszük figyelembe, amely szerint a német és japán háborús célok szempontjából az orosz és északafrikai döntés után, az összekötő utak hovatartozandósága kerül előtérbe, akár a többi Isztanbulban hallott közelkeleti elképzelést tesszük elbírálás tárgyává, egyöntetűen megállapítható: az orosz és a líbiai hadjárat után a közelkeleti angol rendszer megdöntésére kerül sor. A jelen pillanatban természetesen az összes nagyhatalmak ünnepélyesen hangoztatják, hogy háborús politikájának éppen Törökország semlegessége a legaktívabb tényezője, így tehát mindenki egyetért a török semlegesség pillanatnyi védelmében, bár angol részről egyetlen pillanatra sem tévesztik el szem elől a tényt, hogy az orosz és északafrikai hadjárat már most megállapítja azt az irányt, amelyet nemzeti érdekei védelmében a közelkeleti háborúban a török politika magának választhat. A csendesóceáni front eseményei sokáig elvesztek a török lapokban, néhány hét óta azonban Japán is résztvesz az ankarai diplomáciai küzedelemben s máris érezhető a sajtó hasábjain ez a döntő változás. A lapok már a távolkeleti eseményeket is megvitatják, s elismerik: ezek az eredmények is összefüggnek a közelkeleti helyzettel. Ugyanekkor egyre több japán diplomata érkezik Ankarába, aminek a legegyszerűbb magyarázata az, hogy a japán hódítás is egyre gyorsabb tempóban közeledik Középázsián át as és sok aknamezővel megerősített Marsa Matruk várát az ellenség szívós ellenállásával szemben rohammal elfoglaltuk. Hatezernél több angolt foglyul ejtettünk, 36 páncélost szétlőttünk és sok üteget megsemmisítettünk. Nagymennyiségű hadianyag került a német és az olasz csapatok kezébe. A Marsa Matruk elleni ostromban különösen kitüntette magát a német 90-ik könnyű hadosztály. A hétfői olasz hadijelentés többek között ezeket mondotta: elő ázsiai térhez. A törökök persze tisztán látják, hogy geopolitikai helyzetükkel, kelet és nyugat között, nem hagyhatják figyelmen kívül a Tokióval való kapcsolatokat sem, annál is inkább, mert ha Japán a háború diadalmas befejezése után hozzálát a „nagy ázsiai élettér“ újjárendezéséhez, Törökország számára egyáltalán nem lesz közömbös, hogy mit érez Ankarával szemben a japán politika. Japán indiai ágyúinak visszhangját tehát már Ankarában is hallják és nem kétséges, hogy a török politika, amely oly kivételes ügyességgel találta meg mindig a legbiztosabb és legjobb utat a török nemzet számára a háború eddigi fázisaiban, a küszöbön álló nagy döntéseit a japán szempont alapos vizsgálata után hozza csak meg. A többezer kilométeres távolságok is miliméterre csökkennek le a háború mostani fázisában s nem csoda, ha a tegnap kis problémái helyett, ma minden oldalról a világpolitika kopogtat Törökország kapuin. Választ kell adni nagyon sok kérdésre s egyben arra az egész török jövőt felölelő kérdőjelre is: vállalkozik-e Atatürk országa kelet és nyugat között új történelmi küldetésre, az új Európa és az új Ázsia között, vagy megelégszik egy másodrendű nagyhatalom szűk életlehetőségeivel? Az új küldetés elvállalásában csak megkönnyíti Törökország szerepét az a tény, hogy időközben európaivá vált belső életében. Atatürk halála óta ez az első eset, hogy Törökországnak, a megváltozott világ új erőtényezőinek ismeretében, valóban nem lehet kitérni többé a válaszadás elől, s döntenie kell, mégpedig a közeli események viharában ... A tengely nagy győzelme Maria Matruknál Olasz repülők bombázták Gibraltárt Churchill hallsát az egyiptomi csatáról