Uj Magyarság, 1942. szeptember (9. évfolyam, 197-221. szám)

1942-09-01 / 197. szám

Kedd, 1942 szeptember­­ IX. évfolyam 197. szánt Marosvásárhelyi körkép a zsidók nagy gyülekezéséről Aha 12üflér ELŐFIZETÉSI ÁRAK: KOT HÓNAPRA . SZERKESZTŐSEO­RIS KIADÓHIVATAL: S.20 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9.30 PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ: .BUDAPEST, VTTI., JÓZSEF-BORCT 0. FÉLJÍVRE 1800 PENGŐ, EGYES SZAMARA MNI flTAV IQTlfJ&M (v INT^O '.J TELEFON: 1-464-20, 1-404-28, 1-464-29 OS ROZNAFON 12, VASARNAP 24 FILLER IwI­i &~ U Ifi« O I VHI1 \*0r^,\}jy 1-444-00. POSTACSER­ESZAMLA 6500 --------— - "-M-" "'■ IP'—■—■■■WH»»mwniiiiniH JllllllBiWPi­!»?- ■■* — A NEGYEDIK ÉV KÜSZÖBÉN (V. F.) Három esztendővel ezelőtt is ugyanígy bearanyozta a késői nyár szeptember első hajnalát, amikor Hit­ler parancsára Keletnémetország lan­káin 1939 szeptember 1-én reggel 5 óra 45 perckor ellentámadásba mentek át a német csapatok s a sziléziai erdőkből alázúduló tankok nyomán végigdübör­­gött az új világháború végzete. Huszon­négy órával azelőtt még azt írtuk mind­annyian Londonban, Parisban, Berlin­ben, Rómában és­­Budapesten a szer­kesztőségi asztaloknál: minden ment­hető, az utolsó pillanatban talán mégis visszaretten az egész világ az újabb háború véres rémétől. Augusztus 31-én az esti órákban bizalmat keltő táviratok érkeztek hozzánk a világ minden részé­ről. Hitler újabb­ békeajánlata felett vitát kezdtek Londonban és Párisban is, újból üzembe helyezték az egy héttel azelőtt leállított londoni római repülő­járatot, elhalasztották az angol katonai intézkedések azonnali életbeléptetését, Páris diplomata köreiben pedig már arról beszéltek: a Duce, mint 1938 őszén, a cseh válság idején, ismét béke­akciót kezdeményezett és Georges Bonnet, Franciaország külügyminisz­tere máris támogatja a tervét. Az előző napok izgalmas órái fölkavarták mind­­annyiunk lelkét, megtépázták az ideg­­rendszerünket s így, amidőn az új remé­nyek megcsalantották a már elvesztett­nek hitt béke megmentését, nyugodtan hajtotta mindenki álomra a fejét.. Az új világháború még ezen az éjszakán megindult s amikor szeptember 1-én ki­nyitottuk a rádiónkat, a nyugati fő­városokból százszámra idehulló jelenté­sek már nem a békéről, hanem a had­parancsokról, Európa végzetéről szól­tak. Három rendkívül súlyos, megpróbál­tatásokkal teli esztendő pergett csak le azóta az idő mérlegén s most, ami­kor magunk elé rakjuk a tovatűnt 1096 nap eredményeit, áldozatainak összege­zését, úgy érezzük mindannyian, mintha a három esztendő egy egész örökké­valóságot jelentene. Nem csüggedtünk, nem veszítettük el bizalmunkat soha egyetlen órára sem s az idegrendsze­rünket nap-nap után súlyos próbáknak kitevő szellemi és fizikai fáradság sem rendítette meg az új Európa diadalába vetett bizalmunkat, úgy érezzük azon­ban mégis, mintha minden háborús esztendő az évtizedek felelősségteljes lassúságával járt volna el fölöttünk. A győzelembe vetett szent hitünket min­den téren igazolták azóta a katonai és a diplomáciai helyzet eseményei, a vi­lágtörténelem legdiadalmasabb koalí­ciójának tagjaként tekinthetünk a kö­zeljövő elé , mégis, ha­ visszatekintünk a régi énünkbe,­­úgy találjuk egytől egyig, mintha nem is három évvel ez­előtt búcsúztunk volna el a fiatalság gondtalan örömeitől, a béke csodaszép világától. Átalakultunk, megkeményed­tünk mindannyian az európai civilizá­ció élet-halál küzdelmében, olyan mély­séges lelki átalakuláson esett át az egész európai társadalom, hogy a há­rom esztendő tükrébe évtizedeket is nyugodtan belezsúfolhatnánk. Kollek­tív­­háborút vívunk, a Rnderff gép­­technika a hadviselés módszerét is kol­lektívvé avatta s mégis, elmondhatjuk: a világtörténelem egyetlen nagy há­borúja sem kívánta annyira meg az egyén helytállását, az egyetlen gomb­nyomásra irányított milliós tömegek egyénenkénti helytállását is, mint a mostani háború. Sokszor talán nem is vesszük észre, hogy amikor csillogó szemekkel az új Európa terveiről, családunk, nemze­tünk, a kontinens jövőjéről beszélünk, máris az az új Európa szólal meg ben­nünk, amely a három esztendő megpró­báltatásai közepette szinte párhuzamo­san született meg a belső és a külső frontokon. Ha emberileg akarunk be­szélni, a krónikás mindenre kiterjedő figyelmével a háborús eredmények ösz­­szegezésénél mindenekelőtt erre a leg­nagyobb eredményre kell rámutatni: megszületett az új Európa, a családi, népi, nemzeti és kontinentális köteles­ségét egyformán érző és vállaló új európai férfi típusa, az az embertípus, amely már csupán lelki alkata követ­keztében is győztese, egyedüli győz­tese a háborúnak. Nevezhetjük lelki forradalomnak is ezt az átalakulást, hiszen végeredmény­ben a világtörténelem egyik legmélyre­hatóbb és legjelentőségteljesebb forra­dalma zajlott le Európa lelkében e há­rom esztendő alatt. Akik tegnap még materiális érdekek alapján kialakult egyéni értékítélettel szemlélték a világ folyását, akiket a nevelés, a családi, a nemzeti tradíciók köteléke tegnap még szorosan is ahhoz a Csatornán túli má­sik világhoz láncolt, ugyanúgy érzik már az új Európa szükségességét, mint mi, akik az első pillanattól kezdve hit­vallói voltunk ennek az új világnak. Nincsenek többé lényeges különbségek ember és ember között az egész konti­nensen a jövő megítélését illetően, mert­ ott, ahol az ész, a józan agy mérlegelése nem segített, ahol az adatok, a tények sem billentették el a mérleget, a lelki egység legnagyobb kovácsára vér szó­lott kézbe. Alig van a kontinensnek egy népe, amely ne gyászolná a hősi halot­tak tízezres tömegét s alig van egy család egész Európában, amely­ nem érezte volna már szűkebb vagy tágabb rokoni kötelékében a háború kegyetlen felszólítását az áldozathozatalra. Egy­szerűbb, szürkébb, szegényebb lett Európa: egy külsőségeitől megfosztott, de lelkiekben sokkal erősebb és egy­ségesebb kontinens gondol vissza 1942 augusztusának utolsó napján arra a másik viágra, amelytől három esztendő­vel ezelőtt búcsúztunk el talán mind­örökre, szeptember első hajnalán. . -­­ .......... Fölösleges volna sorra venni az új világháború egyes drámai fordulópont­jait, felvázolni ismét az események lo­gikus egymásra következését, a ma színes aktualitásával él bennünk úgyis minden, ami tegnap történt. A lengyel hadjárat, a nyugati villámháború, a tengereken vívott, percnyi szünetet nem ismerő öldöklő küzdelem, a Bal­kán-háború, az északafrikai hadjárat, a távolkeleti szövetséges, Japán vi­lágraszóló szingapúri, burmai, jávai, pearl-harbouri győzelmei, a bolseviz­­mus ellen viselt keresztesháború min­den egyes állomása, döntő véres diadala úgy ötlik fel emlékezetünkben, mintha csak miatt történt volna. Sokszor olyan gyorsan követték egymást az esemé­nyek, hogy nem is értünk rá megállni mindegyiknél, hogy kellően érzékeltes­sük az egyes katonai győzelmek világ­történelmi jelentőségét. Három esz­tendő alatt jóformán teljesen átrajzol­tuk a világtérképet,­ a harc azonban oly­an totális részvételt követelt meg mindannyiunktól, hogy nem értünk rá méricskélni, összeadni és kivonni: ennyivel vagy annyival erősödött a hadigépezetünk. Pedig immár az egész európai kontinens a mi koalíciónk tör­vényei szerint él, csapataink a Volga partjain, a Kaukázus­­ hegyláncaiban küzdenek. Távolkelet legfontosabb­ stra­­tégiai kulcspontjait is a mi szövetsé­günk őrzi: soha, egyetlen pillanatra sem nyugszik le a nap a koalíciónk ál­tal meghódított területek összessége fölött. Százszor annyi nyersanyaggal rendelkezünk, mint a háború kitörésé­­nek napján: a mi számunkra gyárta­nak Franciaország, Belgium, Hollandia világhírű fegyvergyárai, az ukrán ga­bonatermő vidékek a mi katonáink tar­solyait tömik meg kenyérrel, a jávai és a kaukázusi olajforrások, a burmai gyapotföldek, a Dnyeper-vidéki vasbá­nyák ugyancsak a mi erőinket szolgál­ják, növelik. Talán ez a­ legnagyobb különbség 1917 és 1972 között, amikor az elmúlt világháborúban ünnepeltük a háború harmadik évfordulóját, az egész front, a levegő, a tenger és a száraz­föld minden egyes frontja a mi győzel­münket h­irdet­het­t nyersanyagban azon­,­ban egyre szegényebbek lettünk és 1917 nyarán már nekünk kellett szálj­­ba venni minden töltényt, minden ársfyút és ha­jót. A mostani küzdelmünk há­roméves mérlegének legfontosabb ered­ménye pedig éppen az a tény, hogy immár mi parancsolunk mindazon nyersanyagforrások jelentős része fö­lött is, amelyeknek korlátlan birtok­lásával 1939 szeptember 1-én még az antanthatalmak kérkedtek. "Az elmúlt­­három­­esztendő alatt az­ eredmények összegezésénél és az új perspektívák megrajzolásánál soha, egyetlen pillanatra sem tértünk el a realitástól, egyszer sem estünk ellen­feleink hibáiba és nem hirdettük a közeli, olcsó béke igéretes panorámáját sem. Most még kevésbé tehetjük, az európai civilizáció legfontosabb forduló­pontjának harmadik évfordulóján. Ne­héz, fáradságos lesz a küzdelmünk s talán még több áldozatot követel tőlünk, mint az első három esztendőben, de mit számít ez, hiszen mindig közelebb érkezünk a döntés pillanatához. Ezt a háborút többé már el nem veszíthetjük! Az ellenséges koalíció el­veszítette vláguralmának mindazon kulcspozícióját, amelyre támaszkodva még akciókat indíthatna a hadihelyzet mérlegének visszabilentése érdekében. Ahhoz, hogy Európa ismét Anglia uralma alá kerüljön, előbb újból meg kellene szállni az angol csapatoknak Norvégiáit, Belgiumot, Hollandiát, Fran­ciaországot, fel kellene támasztani Jugoszláviát, Görögországot, Lengyel­­országot, meg nem történtté kellene tenni a szovjet elleni háború minden csatáját. Vissza kellene vetni Rommelt Tripolisz határába, birtokba kellene venni újból Krétát, a Fekete-tenger ki­járatát őrző görög szigeteket, el kellene foglalni újból Szingapúrt, Jávát, a hollandindiai szigeteket külön-külön. Vissza kellene hódítani a m­aláji félszigetet és Burmát s mindennek tetejébe elő kellene varázsolni az el­pusztított húszmillió tonnányi hajó­tért, a repülőgépek, fegyverek, tankok tízezreit és millióit. Olyan stratégiai pozíciókat foglaltunk el a három év alatt, amelyek csak akkor válnának semmivé a kezünkben, ha nem válná­nak fegyvereink többé a védelmükre. A világ legtökéletesebb hadiipara viszont nekünk dolgozik s most már arra sem kell gondolnia, hogy szűkösen bánjon a nyersanyagokkal. Európa legvégzetesebb óráit éljük: élet vagy halál, ez volt a jelszó s ez marad a jövőben is mindaddig, amíg végre a La Manche-csatornán túl is el­ismerik a három esztendős nacionalista sikereinek és győzelmeinek megváltoz­tathatatlan­­ tényét. Az új Európa lelki ­ Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes nyilatkozott sebesüléséről és honvédeink hősi harcairól Sztálingrádtól délre a németek­ áttörték a szovjet­­vonalakat és 25 kilométerre állanak a várostól Az angolszászok újabb 30 hajójukat vesztették el

Next