Uj Magyarság, 1942. november (9. évfolyam, 248-271. szám)
1942-11-03 / 248. szám
Kedd, Í942 november 3 IX. évfolyam 248. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EOF HÓNAPRA S.20 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 1.30 PENGŐ FÉLÉVRE 18.60 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA KÖZNAPON 12, VASARNAP 24 FILLÉR A honvédelmi miniszter nyilatkozik az Uj Magyarságnak A'm 12 fillér' HHHMBKaiaBnMMaiHBHnaaai FELELŐS SZERKESZTŐ: MILOTAY ISTVÁN (vertezte . ) SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, VIII, JÓZSEF KÖRÚT 6. TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS 1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 A tengelycsapatok visszavetették az ellenséget El Alameinnél A Terek-fronton elfoglalták Alagir városát és a nehéz terepen többhelyütt visszaszorították a szovjet csapatokat a németek -—------— min........ MTI min ••«ptmmwim----------- Amerika előnyomulása Afrikában . (I.) Röviddel ezelőtt Monrovidban, a nyugatafrikai Libéria fővárosában egy amerikai hadosztály szállt partra. Annak a bizonyos Atlanti Chartának közrebocsájtása óta nem egyszer fordult elő, hogy az úgynevezett „egyesült nemzetek“ két élharcosa, Amerika és Anglia kis nemzeteket és államokat jónak látott „védelme“ alá helyezni s ezért a legutóbbi amerikai lépés mérlegelésekor belenyugodhatnánk abba: az Egyesült Államok ismét jónak látta, hogy újabb tőle távoleső területeket vegyen „időlegesen“ birtokba s a „jóindulata“ által pártfogoltak számát eggyel növelje. Az USA e téren elsajátított nagy gyakorlata ellenére a libériai partraszállás esetében —ahogy, hogy nem — hiba csúszott a számításokba. A nyugatafrikai kis néger köztársaság megszállásával alaposan meglepte Roosevelt elnök — nem a mi táborunkat —, hanem éppen ellenkezőleg és elsősorban Angliát. Az angol sajtó hűen tükrözi a szigetországban e kérdés körül kialakult közvéleményt. A libériai partraszállást követő napon, október 19-én a Daily Telegraph alig leplezett idegességgel azt a kérdést vetette fel: miképpen lehetséges az, hogy az angol közvélemény az USA legújabb afrikai vállalkozásáról legelőször nem a saját hivatalos hírügynöksége útján, hanem a tengelyhatalmak közleményeiből értesült. A Daily Man a partraszállással kapcsolatban hivatalos közlemények nyilvánosságrahozatalát sürgeti s afölött elmélkedik: mennnyi is lehet a Monrovia kikötőjébe érkezett amerikai hadosztály létszáma s tulajdonképpen mi a célja ennek a titokzatos partraszállásnak? A Times már valamivel „okosabb“ magatartást tanúsít, azonban egyidejűleg állást is foglal az Egyesült Államok legújabb sakkhúzásával kapcsolatban. A szigetországba érkezett délafrikai miniszterelnök, Smuts tábornok üdvözlésekor a Times többek között a következőket jelentette ki: „A szigetország és Afrika nemcsak stratégiailag, de egyébként is a legszorosabban függenek össze egymással s minden angolnak Angliát és afrikai pozíciónkat oszthatatlan egésznek kell tekintenie ...“ * Hogy az angol szövetséges leplezetlen idegességének okát megértsük, ahhoz Smuts tábornok londoni látogatásával s e látogatás néhány mellékkörülményével kapcsolatban kell egyet-mást elmondani. A 74 éves délafrikai miniszterelnököt szigetországi útja előtt szívélyes hangon egy washingtoni eszmecserére hívta meg Roosevelt s igy az előre elkészített útiterv szerint Smuts tábornoknak London után az Egyesült Államokba kellett volna hajóznia. Az amerikai elnök Simítának tudomására hozta, hogy belőle olyan afrikai MacArthur - félét szeretne csinálni, röviden: a washingtoni látogatásnak az lenne a célja, hogy egymás közt — London kikapcsolásával — személyesen megvitatnák, azokat a feltételeket, mlyek alapja Sintes tábornok átgatnná az Afrikában állomásozó és a még oda küldendő amerikai csapatok fölött a főparancsnokságot. Időközben Londonban is szóbakerülek a „közös" afrikai tervek, s ezeket beható megvitatás és megbeszélés után nyomban el is küldték Rooseveltnek jóváhagyás céljából. Ezek az angol tervek még meg se érkeztek a Fehér Házba, mikor az amerikai csapatok libériai partraszállására sor került. Ez a meglepően végrehajtott partraszállás s a mód, ahogyan arra sor került, aligha lehetett az angol hadvezetőség által kialakított stratégiai tervekben, mert a legutóbb befutott hírek szerint Smuts tábornok „későbbi időpontra“ halasztotta amerikai útját. A valóban meglepő fordulat oka minden bizonnyal abban rejlik, hogy az angol birodalomnak egyetlen ausztráliai MacArthur tábornok nemcsak, hogy elegendő, hanem valószínűleg túlságosan is sok s így Londonban a gondolattól is irtóznak, hogy Roosevelt a meglévő ausztráliai mellé most újabb MacArthurt kreáljon. Tehát MacArthur II. dolgát a libériai partraszállás alaposan elrontotta — legalább is egyelőre. A helyzet ilyetén alakulásán már csak azért is csodálkoznunk kell, mert az amerikai sajtó a maga sajátos eszközeivel megfelelően előkészítette nemcsak az amerikai, hanem az angol közvéleményt is. Úgy látszik azonban, hogy a két amerikai folyóiratban, a Fortune és Life hasábjain megjelent nyitlevél a szigetországban elkerülte az olvasók figyelmét. Az Egyesült Államok legszélesebb rétegeiben nagy tetszést aratott nyíltlevél — mindkét folyóirat összes példányait rekordidő alatt kapkodták szét — minden kertelés nélkül azzal vádolja az angolokat, hogy stratégiai erőfeszítéseik során korántsem a kivívandó közös győzelem céljait tartják szemeik előtt, hanem csupán szertehulló birodalmunkból akarják menteni, ami még menthető. Valószínűleg ez az oka annak, olvashatjuk a nyílt levél egy másik helyén, hogy az angolok nem is igen gondolnak már az oly égetően szükséges második európai front felállítására. Amennyiben Anglia tovább is ezen az úton kíván haladni, úgy a szigetország lakói bizonyosak lehetnek afelől, hogy rövidesen bekövetkezik az az időpont, midőn egyedül maradnak, mert az amerikaiak első számú háborús célja korántsem a brit birodalom állományának és határának fenntartása. A Sztálinlevél arról is meggyőzhette az angolokat, hogy éppen úgy, mint Amerikát, a szovjetúniót se ez a szándék vezeti véres küzdelmeiben — ez a nyílt levél utolsó akkordja. Az események valóban azt mutatják, hogy az amerikai háborús célok sorában a brit birodalom megvédése és fenntartása tényleg nem az első helyen áll, sőt... 1940-ben ötven darab kiöregedett amerikai romboló átengedése fejében az Egyesült Államok birtokába jutottUjfundland, Bermuda és az Antillák ,hatalmas íve egészen Brit-Guayanáig. A következő évben — még az Egyesült Államok hadbalépése előtt — ez a csendes térhódítás folytatódott. Az USA csapatai megszállták a hatalmas kiterjedésű Grönlandot, birtokba vették Island szigetét és Észak-Írországban flottatámpont kiépítését kezdték meg. Amerika hadbalépése után a különböző hangzatos elnevezések mögé a térhódítás egyre fokozódott. A délamerikai államokban és azok rovására kierőszakolt nagyszámú támpont megszállása és birtokbavételével egyidejűleg Afrikában is megindult a jenkik gyorsütemű térhódítása. Az Egyesült Államok legutóbbi afrikai foglalásának mérföldkövei Durban, Port Natal és Monrovia, Libéria fővárosa. Az Egyesült Államok afrikai előnyomulásának e két jelzőoszlopa csupán rövid szakaszát határolja annak az útnak, melynek eleje nem is oly nagy messzeségbe nyúlik vissza, s végcélja egyáltalában nem kétséges. Az Egyesült Államok egész Afrika birtokbavételét tűzték ki célul s mindenekelőtt azokra a gyarmatbirtokokra vetettek szemet, melyeket jelenlegi tulajdonosaik vagy nem tudnak, vagy egyáltalában nem is akarnak megvédeni. E gyarmatbirtokok megszerzésével egyidőben az USA meg akarja kaparintani az angol gyarmatokat is. Az amerikai politikusok Belgiumot és Franciaországot sorolták az első csoportba. Az emigrált belga kormánnyal Roosevelt olyan „megegyezést“ kötött, melynek következtében a nyersanyaggazdagságáról közismert Belga-Kongó valóságos urává lett. A francia gyarmatok közül elsősorban a degaulleisták által uralt Kamerunra és a francia egyenlítői Afrikára tették rá az amerikaiak kezüket. A dakari kísérletek és az északafrikai francia gyarmatok körüli tapogatódzások Vichy sziklaszilárd elhatározottságán eddig meghiúsultak. * Az angol szövetséges gyarmatainak megszerzésére az USA hasonló, de a kivitel szempontjából mágia más utat választott. Az angolszász „testvérnek” csapatokra van szüksége Afrikában? Ám legyen! Megtizedelve, de mégis csak befut néhány hajókíséret a gyarmati kikötőkbe, csak az is természetes, hogy „bizonyos“ előkészületek megtétele és megszervezése céljából különböző szakemberekre is szükség van, tehát megjönnek a szakemberek is. Londonnak már kezdetben feltűnt, hogy ezek a „szakemberek“ nem valami katonás külsejűek s halomszámra magukkal hozott dollárjaikat nem annyira a fontos hadászati pontok kiépítésére, mint inkább az USA gazdasági térhódítására fordítják, természetesen Anglia súlyos kárára. London nehezen tehet kifogást az USA e sokszor nem is oly túl csendes és tapintatos térfoglalása ellen, hisz az angolok saját maguk szorgalmazzák az Egyesült Államok csapatszállítmányait... Amerikát láthatólag elsősorban Délafrika „érdekli“, természetesen anélkül, hogy a brit oroszlán egyéb afrikai birtokait meglepné. Az USA már hadbalépése előtt igen erős gazdasági és katonai pozíciókat épített ki Délafrikában. Ezzel a hatalmas arányú térhódítással egyidőben épültek ki azok az amerikai légijáratok, melyek Afrikát keresztül-kasul szelik s amelyeknek minden egyes repülőtere egy-egy nagyjelentőségű amerikai támaszpont úgy gazdasági, mint katonai szempontból! Az Afrikában létesített legfontosabb légi járatok a következők: 1. Natal (Brazília)—Bathurst (Gambia)— Freetown (Sierra Leone)—Monrovia (Libéria)—Lagos (Nigeria). 2. Lagos—(francia) egyenlítői Afrikán keresztül—Khartum (angol egyiptomi Szudán)—Kairó és innét Szírián keresztül—Irán. 3. Lagos—Librevale—Brazzaville (mindkettő francia egyenlítői . Afrika)—Mombassa (Kenia)—Leopoldville (Belga-Kongó) és Elisabethvalen keresztül—Fokváros. A jenkik híresek indiszkréciójukról , így bizony nem maradhatott titokban sokáig az Egyesült Államoknak az a határozott szándéka, hogy akár így, akár úgy, de mindenképpen megörökölje elaggott angolszász testvére szertehulló birodalmát. Hogy azonban ennek a szándéknak kellemetlen hatását az óceán másik oldalán is mentsék, a libériai „hódítást“ igyekeztek úgy feltüntetni, mint sikeres kísérletet a második front felállítására. A Newyork Times még azt is írja, hogy Libéria megszállásával az északafrikai tengelycsapatok hátsó állásait a Monroviában partratettő amerikai csapatok máris erősen veszélyeztetik, továbbá hozzáfűzi hogy Vi*