Uj Magyarság, 1943. június (10. évfolyam, 123-144. szám)

1943-06-10 / 130. szám

Csütörtök, 1943 junius 10 X. évfolyam 130. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA 4.— PENGŐ, NEGYEDÉVRE 11.60 PENGŐ FÉLÉVRE 23.20 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA KÖZNAPON 16, VASÁRNAP 30 FILLÉR Pantelleria szigetét vitézül védik az olaszok Ara 16 fillér* FELELŐS SZERKESZTŐS MILOTAY ISTVÁN . ..-{“'C • ) SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIV­ATAL , BUDAPEST, VIK­, JÓZSEF-KÖRPT 5. TELEFON: 14-64-20, 14-64-28, 14-64-29 ÉS 14-44-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 Londonban hallgatnak a lampedusai véres kudarcról A tengelyhatalmak készen állnak minden eshetőségre és minden inváziós támadás elhárítására Hivatalos német helyről határozottan visszautasítják Rooseveltnek a gázháborúra vonatkozó gyanúsításait . Az ellenséges propaganda újabb inváziós fenyegetéseivel foglalkozva, az olasz lapok egyöntetűen kijelentik, hogy a tengelyhatalmak készen állnak min­den lehetőségre és minden támadás el­hárítására. A Stampa a következőkép­pen ír: A tengelyhatalmak hadseregei és népei nem becsülik le az ellenség erejét, de most az ellenségen a sor, hogy hozzáfogjon terveinek lebonyolításához. Mindaddig természetesen elsietett min­den invázióról szóló híresztelés. Az ellen­ségnek módjában áll, hogy partra­szállási kísérletet tegyen, de nem szabad elfeledni, milyen különbség van egy partraszállási vállalkozás és egy esetle­ges invázió között. A Stefani-iroda a lampedusai angol partraszállási kísérlettel kapcsolatban azt írja, hogy ez a vállalkozás tekinté­lyes angol erőkifejtést állított szembe kis olasz helyőrséggel. Meg kell állapí­tani, hogy Lampedusa inkább nagy szikla, semmint sziget. Az olasz kato­nák megsemmisítették a sziklán partra­­szállt angol katonákat, bár az angolok oldalán volt a meglepetés és a bevetett eszközök nagyságának előnye. A lampe­dusai kísérlet azt bizonyítja, hogy a drámai helyzet külső látszata ellenére az olasz katonákat igen szilárd harci akarat hatja át. Ez az epizód azt is megmutatta, hogy az olasz terület min­den pontján, még a legparányibban is olyan védelmi rendszer uralkodik, amely központi és általános szervezetű és füg­getlenül önműködően működésbe léphet, míg a központi szervezet a szükséges pillanatban lép majd akcióba. A Gazetta del Popolo Churchill légi­háborújával foglalkozik. Churchill ma­kacsan még mindig azt reméli, hogy az olasz városok bombázásával, az olasz polgári lakosságra árasztott géppuska­­tűzzel előidézheti Olaszország össze­omlását, amire Anglia fegyveres erejé­vel hiába törekszik. Az elmúlt világ­háborúban Gallipolinál hasonló csökö­nyösségről tett tanúságot, amikor ka­tonái tízezreit áldozta fel céltalanul. Most az angol-amerikai légierők javát uszítja Olaszországra. Gallipolinál tör­ténelmi vereséget szenvedett, az olasz népnél ugyanilyen vereségre számíthat. Az angol miniszterelnök, előítéleteitől elvakítva, nem tud magának számot adni az olasz nép hajthatatlan ellen­állásáról. A való tényekre talán csak akkor ébred, ha majd elérkezik az a pillanat, amikor az olasz nép meg­bosszulja halottait. Londoni hivatalos helyeken eddig minden megjegyzés nélkül vették tudo­másul a keddi berlini és római jelentése­ket, amelyek arról számoltak be, hogy angol csapatok sikertelen partraszállási kísérletet hajtottak végre a­­földközi­tengeri Lampedusa szigetén. A kudarc­ról természetesen hallgatott Churchill is keddi alsóházi beszédében. * Rövidnek ígérték s mégis hosszúra sikerült Churchill első parlamenti be­számolója a washingtoni, illetőleg az algíri tárgyalásokról. Az a tervszerű propaganda tehát, amely már hetekkel ezelőtt hirdette, hogy ne kérdezzen senki semmit Anglia visszatérő minisz­terelnökétől, mert az úgy sem mondhat semmit, ezúttal sem vezetett ered­ményre. Az angol kormány már több ízben elhatározta, hogy nem nyilatkozik a nemzetközi helyzetről, a bizalmas diplomáciai tanácskozásokról, a liberá­lis államrendszer sajtószabadságával élő londoni lapok azonban minden egyes alkalommal keresztezték a nagy elhatá­rozásokat. Churchillnek ezúttal is be­szélnie kellett és ki kellett térnie olyan részletekre is, amelyekről nyilvánvalóan aligha beszélt szívesen. Helyzetét leg­feljebb csak az a körülmény tette elvisel­hetővé, hogy mint a megelőző alkal­makkor, most sem tudott — nem azért, mert nem akart — konkrét bejelentése­ket tenni. Igen, megválaszolatlanul hagyta Anglia legnagyobb kérdőjeleit, nem beszélt ezúttal sem az Egyesült Államok, Szovjetoroszország és Anglia közvetlen kérdéseiről, a békével és háborúval kapcsolatos álláspontokról. Nem tért ki a lengyel-szovjetorosz viszályra sem s melyen hallgatott a leg­újabb katonai eseményekről is. Beszédét mélységes sajnálkozással kezdte. Kijelentette: „őszintén sajnálja, hogy néhány nappal ezelőtt a sürgős ügyek forgatagában ragyogó kilátások­ról“ beszélt a szövetségesek helyzetével kapcsolatban. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, azzal folytatta: „biztosra vehető, hogy nagyarányú, igen nehéz és veszélyes hadműveletek állnak küszöbön vizen és szárazföldön“. Ugyan­így szólott, szinte ugyanezekkel a sza­vakkal a keleti front esélyeiről is. „Oroszországban is óriási arányú csa­ták állnak küszöbön“, mondotta és hozzátette még: „nagyon sajnálom, hogy nem léphettünk személyes érintke­zésbe Sztálinnal vagy szovjet­ szövetsége­sünk más képviselőivel. Valamennyi szövetséges természetesen különböző szempontból tekinti az egyes hadszín­tereket és más-más összefüggésben látja a dolgokat“ ... íme ez az a pont, ahol az egyébként kitűnő retorikai m­ű szerkezete felborult. A washingtoni kudarc teljes bevallása ez s szomorú beismerése annak a tény­nek, hogy Sztálinék ezúttal sem akar­tak résztvenni a szövetségesek értekez­letén, mert „más és más összefüggés­ben látják a dolgokat“. Katonai jellegű közléseiből azonban kitűnik, hogy a vezérkarok között létre­jött megegyezés következtében az angol­szászok és a szovjet most mégis egy­szerre akarnak döntő jellegű offenzívát indítani Európa ellen. Angol vonatko­zásban Churchill nyilván a második front megteremtésére, azaz az európai partraszállás küszöbön álló akcióira cél­zott, amikor az „igen nehéz és veszé­lyes hadműveletek“ bekövetkezését jó­solta meg vizen és szárazföldön. Ez a beszédének az egyetlen szenzációja s most majd látni kell, hogy a szépen ki­gondolt tervek megvalósítása is olyan egyszerre fog-e menni, mint a két had­művelet egyetlen lélegzetvétel alatt tör­tént bejelentése. A lampedusai partra­szállás kísérlete nyilván bevezetője volt ezeknek az egymást követő vagy egyidő­­ben megvalósítandó akcióknak s anél­­­kül, hogy jóslásokba bocsátkoznánk, máris megállapíthatjuk: ha csak így­ készült föl Anglia többi partraszállási akciójának végrehajtására, gyakorlati­­­lag mégsem sikerül megvalósítani a második frontot. Anglia további legfontosabb feladata­,­nak a tengeralattjáró-veszély leküzdését tekinti, — állapította meg beszéde más részében az angol miniszterelnök s ugyanezen a helyen elárulta azt is, hogy az Egyesült Államok ezzel szemben csendes óceáni hatalmi állásait akarja megerősíteni. Az a feltevés tehát, amely­ről már több izben is szóltunk e hasábor­bon, hogy Anglia és az Egyesült Álla­mok erőit megosztják, s most teljes mértékben beigazolódott. Washington nem vállal fokozottabb részt az Európa elleni offenzívában, s Anglia a szovjeté­tel egyedül lesz kénytelen végrehajtani a nagy terveket. Amíg csak Európa be­­szélt erről a kérdésről, az erők ilyen megosztásáról, a londoni sajtó fity* málóan nyilatkozott a Göbbels-féle pro* paganda e „legújabb fogásáról“. Most aztán Churchill maga is bevallotta, hogy Amerika első számú ellenségének Japánt tekinti s London aligha számíthat az eddiginél nagyobb támogatásra a partraszállási akció végrehajtása során.­­ Az algíri és a tuniszi utazás csak ki­egészítője volt a washingtoni megbeszé­léseknek. „Amidőn Algírban tartózkod­tam, véletlenül ugyanakkor­ érkeztek oda de Gaulle tábornok és barátai és azt gondoltam, jó volna, ha külügy­miniszterünk is jelen volna arra az esetre, ha segíteni kell, — mondotta Churchill. — De Gaulle és Giraud tár­gyalásainál angol beavatkozásra azon­ban mégsem került sor, de mint aho­gyan Eisenhower tábornok, úgy mi is éber figyelemmel kísértünk mindent az angol és amerikai érdekek alapján, valamint északafrikai hadseregeink ér­dekei szempontjából“. Más szóval: Churchill és Eisenhower jelenlétében kellett tanácskozni a két tábornok­nak, s ha újból összevesztek volna, mind a ketten. Churchill és Eisenhower is f­é­­szek lettek volna arra, hogy keményen közbelépjenek. A legújabb békéltetési akciónak azonban úgy látszik így sem volt teljes sikere, mert Churchill sze­rint a gyűlöletet még mindig nem sike­rült kiküszöbölni a két tábornok érint­kezéséből. ..márpedig a gyűlöletet a je­len pillanatban csakis a közös ellen­ségre lehet összpontosítani“. Máskülönben a macska-egérharc is folytatódik az angolszász nagyhatalmak és a francia tábornokok között. Eddig azért nem voltak hajlandók elismerni az angolszászok a „küzdő Franciaország kormányát“, mert nem volt tisztázva a

Next