Uj Magyarság, 1943. június (10. évfolyam, 123-144. szám)
1943-06-10 / 130. szám
Csütörtök, 1943 junius 10 X. évfolyam 130. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA 4.— PENGŐ, NEGYEDÉVRE 11.60 PENGŐ FÉLÉVRE 23.20 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA KÖZNAPON 16, VASÁRNAP 30 FILLÉR Pantelleria szigetét vitézül védik az olaszok Ara 16 fillér* FELELŐS SZERKESZTŐS MILOTAY ISTVÁN . ..-{“'C • ) SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL , BUDAPEST, VIK, JÓZSEF-KÖRPT 5. TELEFON: 14-64-20, 14-64-28, 14-64-29 ÉS 14-44-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 Londonban hallgatnak a lampedusai véres kudarcról A tengelyhatalmak készen állnak minden eshetőségre és minden inváziós támadás elhárítására Hivatalos német helyről határozottan visszautasítják Rooseveltnek a gázháborúra vonatkozó gyanúsításait . Az ellenséges propaganda újabb inváziós fenyegetéseivel foglalkozva, az olasz lapok egyöntetűen kijelentik, hogy a tengelyhatalmak készen állnak minden lehetőségre és minden támadás elhárítására. A Stampa a következőképpen ír: A tengelyhatalmak hadseregei és népei nem becsülik le az ellenség erejét, de most az ellenségen a sor, hogy hozzáfogjon terveinek lebonyolításához. Mindaddig természetesen elsietett minden invázióról szóló híresztelés. Az ellenségnek módjában áll, hogy partraszállási kísérletet tegyen, de nem szabad elfeledni, milyen különbség van egy partraszállási vállalkozás és egy esetleges invázió között. A Stefani-iroda a lampedusai angol partraszállási kísérlettel kapcsolatban azt írja, hogy ez a vállalkozás tekintélyes angol erőkifejtést állított szembe kis olasz helyőrséggel. Meg kell állapítani, hogy Lampedusa inkább nagy szikla, semmint sziget. Az olasz katonák megsemmisítették a sziklán partraszállt angol katonákat, bár az angolok oldalán volt a meglepetés és a bevetett eszközök nagyságának előnye. A lampedusai kísérlet azt bizonyítja, hogy a drámai helyzet külső látszata ellenére az olasz katonákat igen szilárd harci akarat hatja át. Ez az epizód azt is megmutatta, hogy az olasz terület minden pontján, még a legparányibban is olyan védelmi rendszer uralkodik, amely központi és általános szervezetű és függetlenül önműködően működésbe léphet, míg a központi szervezet a szükséges pillanatban lép majd akcióba. A Gazetta del Popolo Churchill légiháborújával foglalkozik. Churchill makacsan még mindig azt reméli, hogy az olasz városok bombázásával, az olasz polgári lakosságra árasztott géppuskatűzzel előidézheti Olaszország összeomlását, amire Anglia fegyveres erejével hiába törekszik. Az elmúlt világháborúban Gallipolinál hasonló csökönyösségről tett tanúságot, amikor katonái tízezreit áldozta fel céltalanul. Most az angol-amerikai légierők javát uszítja Olaszországra. Gallipolinál történelmi vereséget szenvedett, az olasz népnél ugyanilyen vereségre számíthat. Az angol miniszterelnök, előítéleteitől elvakítva, nem tud magának számot adni az olasz nép hajthatatlan ellenállásáról. A való tényekre talán csak akkor ébred, ha majd elérkezik az a pillanat, amikor az olasz nép megbosszulja halottait. Londoni hivatalos helyeken eddig minden megjegyzés nélkül vették tudomásul a keddi berlini és római jelentéseket, amelyek arról számoltak be, hogy angol csapatok sikertelen partraszállási kísérletet hajtottak végre aföldközitengeri Lampedusa szigetén. A kudarcról természetesen hallgatott Churchill is keddi alsóházi beszédében. * Rövidnek ígérték s mégis hosszúra sikerült Churchill első parlamenti beszámolója a washingtoni, illetőleg az algíri tárgyalásokról. Az a tervszerű propaganda tehát, amely már hetekkel ezelőtt hirdette, hogy ne kérdezzen senki semmit Anglia visszatérő miniszterelnökétől, mert az úgy sem mondhat semmit, ezúttal sem vezetett eredményre. Az angol kormány már több ízben elhatározta, hogy nem nyilatkozik a nemzetközi helyzetről, a bizalmas diplomáciai tanácskozásokról, a liberális államrendszer sajtószabadságával élő londoni lapok azonban minden egyes alkalommal keresztezték a nagy elhatározásokat. Churchillnek ezúttal is beszélnie kellett és ki kellett térnie olyan részletekre is, amelyekről nyilvánvalóan aligha beszélt szívesen. Helyzetét legfeljebb csak az a körülmény tette elviselhetővé, hogy mint a megelőző alkalmakkor, most sem tudott — nem azért, mert nem akart — konkrét bejelentéseket tenni. Igen, megválaszolatlanul hagyta Anglia legnagyobb kérdőjeleit, nem beszélt ezúttal sem az Egyesült Államok, Szovjetoroszország és Anglia közvetlen kérdéseiről, a békével és háborúval kapcsolatos álláspontokról. Nem tért ki a lengyel-szovjetorosz viszályra sem s melyen hallgatott a legújabb katonai eseményekről is. Beszédét mélységes sajnálkozással kezdte. Kijelentette: „őszintén sajnálja, hogy néhány nappal ezelőtt a sürgős ügyek forgatagában ragyogó kilátásokról“ beszélt a szövetségesek helyzetével kapcsolatban. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna, azzal folytatta: „biztosra vehető, hogy nagyarányú, igen nehéz és veszélyes hadműveletek állnak küszöbön vizen és szárazföldön“. Ugyanígy szólott, szinte ugyanezekkel a szavakkal a keleti front esélyeiről is. „Oroszországban is óriási arányú csaták állnak küszöbön“, mondotta és hozzátette még: „nagyon sajnálom, hogy nem léphettünk személyes érintkezésbe Sztálinnal vagy szovjet szövetségesünk más képviselőivel. Valamennyi szövetséges természetesen különböző szempontból tekinti az egyes hadszíntereket és más-más összefüggésben látja a dolgokat“ ... íme ez az a pont, ahol az egyébként kitűnő retorikai mű szerkezete felborult. A washingtoni kudarc teljes bevallása ez s szomorú beismerése annak a ténynek, hogy Sztálinék ezúttal sem akartak résztvenni a szövetségesek értekezletén, mert „más és más összefüggésben látják a dolgokat“. Katonai jellegű közléseiből azonban kitűnik, hogy a vezérkarok között létrejött megegyezés következtében az angolszászok és a szovjet most mégis egyszerre akarnak döntő jellegű offenzívát indítani Európa ellen. Angol vonatkozásban Churchill nyilván a második front megteremtésére, azaz az európai partraszállás küszöbön álló akcióira célzott, amikor az „igen nehéz és veszélyes hadműveletek“ bekövetkezését jósolta meg vizen és szárazföldön. Ez a beszédének az egyetlen szenzációja s most majd látni kell, hogy a szépen kigondolt tervek megvalósítása is olyan egyszerre fog-e menni, mint a két hadművelet egyetlen lélegzetvétel alatt történt bejelentése. A lampedusai partraszállás kísérlete nyilván bevezetője volt ezeknek az egymást követő vagy egyidőben megvalósítandó akcióknak s anélkül, hogy jóslásokba bocsátkoznánk, máris megállapíthatjuk: ha csak így készült föl Anglia többi partraszállási akciójának végrehajtására, gyakorlatilag mégsem sikerül megvalósítani a második frontot. Anglia további legfontosabb feladata,nak a tengeralattjáró-veszély leküzdését tekinti, — állapította meg beszéde más részében az angol miniszterelnök s ugyanezen a helyen elárulta azt is, hogy az Egyesült Államok ezzel szemben csendes óceáni hatalmi állásait akarja megerősíteni. Az a feltevés tehát, amelyről már több izben is szóltunk e hasáborbon, hogy Anglia és az Egyesült Államok erőit megosztják, s most teljes mértékben beigazolódott. Washington nem vállal fokozottabb részt az Európa elleni offenzívában, s Anglia a szovjetétel egyedül lesz kénytelen végrehajtani a nagy terveket. Amíg csak Európa beszélt erről a kérdésről, az erők ilyen megosztásáról, a londoni sajtó fity* málóan nyilatkozott a Göbbels-féle pro* paganda e „legújabb fogásáról“. Most aztán Churchill maga is bevallotta, hogy Amerika első számú ellenségének Japánt tekinti s London aligha számíthat az eddiginél nagyobb támogatásra a partraszállási akció végrehajtása során. Az algíri és a tuniszi utazás csak kiegészítője volt a washingtoni megbeszéléseknek. „Amidőn Algírban tartózkodtam, véletlenül ugyanakkor érkeztek oda de Gaulle tábornok és barátai és azt gondoltam, jó volna, ha külügyminiszterünk is jelen volna arra az esetre, ha segíteni kell, — mondotta Churchill. — De Gaulle és Giraud tárgyalásainál angol beavatkozásra azonban mégsem került sor, de mint ahogyan Eisenhower tábornok, úgy mi is éber figyelemmel kísértünk mindent az angol és amerikai érdekek alapján, valamint északafrikai hadseregeink érdekei szempontjából“. Más szóval: Churchill és Eisenhower jelenlétében kellett tanácskozni a két tábornoknak, s ha újból összevesztek volna, mind a ketten. Churchill és Eisenhower is fészek lettek volna arra, hogy keményen közbelépjenek. A legújabb békéltetési akciónak azonban úgy látszik így sem volt teljes sikere, mert Churchill szerint a gyűlöletet még mindig nem sikerült kiküszöbölni a két tábornok érintkezéséből. ..márpedig a gyűlöletet a jelen pillanatban csakis a közös ellenségre lehet összpontosítani“. Máskülönben a macska-egérharc is folytatódik az angolszász nagyhatalmak és a francia tábornokok között. Eddig azért nem voltak hajlandók elismerni az angolszászok a „küzdő Franciaország kormányát“, mert nem volt tisztázva a