Uj Magyarság, 1944. április (11. évfolyam, 75-97. szám)

1944-04-19 / 87. szám

/SZERDA, 1944 ÁPRILIS 19 — Hitler is részt vett Wagner müncheni ■hörzetvezető temetésén. Münchenből je­lentik: Adolf Wagner, a nemzeti szocia­lista párt münchen-felsőbajorországi kör­zetének vezetője 54 éves korában súlyos betegeskedés után elhunyt. A lotharingiai születésű körzetvezető a nemzeti szocia­lista mozgalom egyik legrégibb harcosa volt és már az 1923 november 9-iki müncheni felkelésben is részt vett. Nagy ünnepélyességgel temették el a müncheni német múzeum kongresszusi terméből. A gyászünnepségen megjelent a Führer is a birodalmi vezetők, birodalmi miniszterek, körzetvezetők és a véderő tábornokainak kíséretében. A gyászbeszédet Göbbels mi­niszter tartotta. Méltatta az elhunyt nagy érdemeit. Wagnerben a nemzeti szocialista mozgalom a Führer egyik legbizalmasabb munkatársát vesztette el. A mozgalom örökre megőrzi emlékét, mint bajtársét és példaadó nemzeti szocialistáét. —■ A horvát hadügyminiszter látogatása Németországban. Horvát hivatalos jelen­tés szerint Vokics usztasa ezredes, had­ügyminiszter meglátogatta a Németor­szágban tartózkodó horvát katonákat és ismertette előttük a mai horvát helyzetet.­­ London a gyáva bujkálók menedék­helye. Genfből jelentik. A Londonból most érkezett Daily Sketch beszámolója szerint Angliában a gyáva bujkálás any­­nyira elhatalmasodott, hogy az elmúlt héten nagy razziáidat kellett tartani. Londonban kezdték a razziákat és több katonaszökevényt, továbbá fontos hadi­munka elöl bujkálót fogtak el. A munka­ügyi minisztérium szóvivője kijelentette, hogy London a háború folyamán „a bujkálók menedékhelye“ lett.­­ Áthelyezések és megbízatások a buda­pesti főkapitányságon, Petrányi György, a rendőrség megbízott budapesti főkapitánya keddi napiparancsában Sédey Gyula dr. rend­­őrfőtanácsost, aki eddig a gazdasági hivatalt és a légoltalmi osztályt vezette, a gazdasági hivatal vezetése alól buzgó és kiváló szolgá­latainak elismerése mellett felmentette, mi­után a ténylegesen bekövetkezett légitámadá­sok a légoltalmi osztályra új és fokozott fel­adatokat hárítottak, a légoltalmi osztály ve­zetésével azonban továbbra is megbízta. Sze­­pesváry Lajos dr. rendőrfőtanácsost a főkapi­tány az elnöki osztály vezetése alól igen ér­tékes és nehéz időkben kifejtett buzgó szol­gálatainak elismerése mellett felmentette és a gazdasági hivatal vezetésével bízta meg. Ugyane napiparancsban a főkapitány Laczfy Richard dr. rendőrfőtanácsost az engedély­osztálytól az elnöki osztályhoz helyezte át és és egyben annak vezetésével bízta meg. A fő­kapitány az eddigi főkapitányi titkárokat, Zajk Sándor dr. rendőrtanácsost és Seress Lajos dr. rendőrtanácsost is felmentette szol­gálatuk alól. Seress Lajost az elnöki osztály­hoz, Zajk Sándort pedig a bűnügyi osztály­hoz helyezte át, ugyanakkor segédtisztjeivé Domokos Ferenc dr. rendőrkapitányt és Csor­­nay Károly dr. rendőrsegédfogalmazót tette meg.­­ A madridi angol nagykövettől el­vették a „spanyol levegőt“. Berlinből jelentik. A Wilhelmstrasse szószólója a sajtóértekezleten a következő Madrid­ból érkezett hírt közölte: Sir Samuel Hoare madridi angol nagykövet egy va­csora alkalmából autón elhagyta a kö­vetséget. Amikor vacsora után vissza­tért kocsijához, egyik gumiban sem volt levegő. A kocsira ismeretlen két papi­rost akasztott a következő spanyol­­nyelvű felírással: „A benzin, amelyet el­zártatok­ előlünk, a tiétek, a gumiban volt levegő azonban madridi“. — Adományok a főméltóságú asszony se­­gélymozgalmára. A főméltóságú asszony se­gélymozgalmára a 99.000 sz. postatakarék­pénztári csekkszámlán április 12-én és 13-án a következő adományok érkeztek: Levente- és cserkészbolt-szövetkezet ifjúsági bolt igaz­gatósága (Bpest) 2000, Orentsák Lajos dr. (Bpest) 1000, Wéber Gilbert (Székesfehér­vár) 280, Kováts Béla (Bpest) 100, Kovács István (Sashalom) 2, B. Pál Zsigmond (Mis­kolc) 2 pengő.­­ Újabb Baross-adományok a bombakáro­sultak megsegítésére. A Baross-szövetség tagjai közül újabban Kopcsány­ János férfi­­konfekciós 55 darab férfiruhát 6260 pengő ér­tékben, Pálfy Sándorné textilnagykereskedő 516 pengő értékű harisnyát, a Baross-szövet­ség tagjainak szövetkezete 1000 pengőt, özv. Krecs Pálné cukorkagyáros 100 pengőt adott a bombakárosultak felsegélyezésére. Halálozás Korongi Koronghy Gyula földbirtokos 78 éves korában Budapesten elhunyt. Április 19-én délután 14 órakor temetik a Kerepesi­­úti temető halottasházából a római katolikus egyház szertartása szerint. Csolkberky Dezsőné dr-né, szül. Kapsza Anna, székesfővárosi tisztiorvos özvegye ápri­lis 17-én Budapesten elhunyt. Ho­ttestét ápri­lis 20-án, csütörtökön délután 13 órakor szen­telik be a Kerepesi­ úti temetőben, majd Csö­mörre szállítják és ott a csanádi sírboltban helyezik örök nyugalomra. — D. Soltész Elemér protestáns tábori püsp­ök hetvenéves. A honvédség protes­táns vallású tagjainak lelkivezére, D. Soltész Elemér protestáns tábori püspök, aki ezt a magas tisztséget immár huszon­kettedik éve tölti be, kedden érte meg hetvenedik születésnapját. Visszamenőleg egyfolytában egész sor őse volt reformá­tus lelkész. Nagybányai parókusként a királyhágómelléki egyházkerület püspök­­helyettes-főjegyzője lett még a román megszállás alatt. Számos egyházirodalmi műve is megjelent. A kormányzó 1923 február 1-én nevezte ki tábori püspökké. 1929-ben a debreceni Tudományegyetem református teológiai kara a hittudomá­nyok tiszteletbeli doktorává avatta.­­ A vidékre költözők vigyék magukkal tejjegyeiket. A közellátási hivatal intéz­kedése szerint a Budapestről és a közellá­tási szempontból a fővároshoz csatolt helységekből vidékre költöző lakosság tejjegyeit köteles magával vinni, függet­lenül attól, hogy arról az ellenőrző szel­vényt már levágták vagy sem. A tejjegy tulajdonosa csak azokat a napi szelvénye­ket vágassa le eddigi kereskedőjénél (fiók, fűszeres), amelyek a kiköltözés napjáig esedékesek, azért, hogy a megmaradt szel­vényeket a fejléccel együtt magával vi­­hesse és az a kiköltözés helyén igazolásul szolgáljon. A Budapesten, illetőleg a köz­ellátási szempontból Budapesthez csatolt helységekben maradó lakók tejjegyeiket az ellenőrző szelvénnyel együtt kötelesek a tejkereskedőnél leadni. Gondoskodás tör­ténik arról, hogy a kiköltözött tejjegyére vidéken is megkapja a neki járó tejmeny­­nyiséget. Azokban a községekben, ahol tejcsarnok működik, a tejjegy tulajdonosa jelentkezzék nyilvántartásbavétele végett a községi elöljáróságnál, tejjárandóságá­nak biztosítása céljából pedig a tejcsar­noknál. Ahol nem működik tejcsarnok, a tejellátás biztosítása érdekében a községi elöljáróságnál kell jelentkezni. — Halálos játék a fegyverrel. Veszprémből jelentik: Várpalotán egy 13 éves fiú kezébe töltött pisztoly került, amellyel játszani kez­dett. A fegyver elsült és a golyó a 7 éves Kővári Béla hasába fúródott s azonnali halált okozott.­­ A fővárosi altisztek közmű­velődési egye­sülete április 23-án, vasárnap délután 3 óra­kor a pedagógiai szeminárium (VIII. Mária Terézia-tér 8) nagytermében tartja rendes évi közgyűlését, amelyre az egyesület tagjait ez­úton is meghívja az elnökség. VÍZELLÍÍ­ÁSI Értesítő A húsjegyek beváltása Mind Budapesten, mind a csatolt városokban és községekben kiadott húsjegyek április 22-től érvénes szelvényei közül a B 17-es számú szelvényre marha-, borjú- vagy lóhúst, vagy bármely húsféléből készült kolbászárut, a B 18-as számú szelvényre lóhúst vagy bármely húsból készült kolbászárut, vagy fekete bádog- vagy aluminiumdobozos kon­­zervet lehet kiszolgáltatni. Az érvényesí­tett jegyszelvényeket már április 21-től be le­het váltani. Az A 16-os, a B 19-es és a B 20-as számú szelvény­est nem válthatók be. , Két deka fűszerpaprika A közellátási szelvényív P betűs szelvényére április 19-től szelvényenként két dekagram fűszerpaprika (tört, por alakú piros paprika) vásárolható április 30-ig. SI Z­KI MAGYARSÁG A jegyfiókok hivatalos órái A fogyasztóközönség jegyellátását Intéző körzeti jegy­fiókok egész Nagybudapest terü­letén a fokozott légiveszélyre való tekintettel április 18-tól kezdve délelőtt 10 órától délután 15 óráig tartó osztatlan munkaidőben fogad-­­­nak feleket. ­ Napi hírek A kiürítési vonatok menetrendje csütörtökön A Máv igazgatósága közli, hogy a buda­pesti I—XIV. kerületi, továbbá a csepeli, kispesti, pestszenterzsébeti, budafoki, al­bertfalvai, pestszentlőrinci, újpesti és rá­kospalotai elöljáróságoknál működő vas­úti tisztviselők által a kiürítési vonatokra április 15-én, 16-án és 17-én kiadott hely­jegyekkel ellátott utasok elszállítása április 20-án, csütörtökön az alább fel­sorolt vonatokkal történik: Az 1/24. és I/1. számú vonat Budapest Nyugati pu.-ról 14.17 órakor, a 11/24 sz. vonat Kőbánya felső pu.-ról 9.40 órakor, a Ii/t. sz. vonat Budapest Keleti pu.­ról 14.05 órakor, a IV/24. és IV/t. sz. vonat Budapest Keleti pu.-ról 7.45-kor, az V/24. és V/­ sz. vonat Budapest Nyugati pu.-ról 7.40-kor, a VI/24. sz. vonat Budapest Nyugati pu.-ról 14.50 órakor, a VH/24. és Vll/t. sz. vonat a Sorok­­sári­ útról 7.42 órakor, a VIII/24. és Vii/t. sz. vonat Kelen­földről 10.15 órakor, a IX/24. és IX/T. sz. vonat Budapest Déli pu.-ról 7.25 órakor, a X/t. sz. vonat Budapest Déli pu.-ról 8.40 órakor, a XI/24. és XI/­ sz. vonat Kelenföld­ről 9.00 órakor, a XII/24. sz. vonat Budapest Nyugati pu.-ról 6.56 órakor indul. A fenti vonatokon azok az utasok is utazhatnak, akik helyjegyeiket már koráb­ban megváltották, s valamilyen ok miatt nem utazhatták el. „Gáncsoljátok el a labancot”” Az elemiben szerzett ismereteiket is el­felejtették már, úgy látszik, Magyarország­ról azok a szorgalmas mikrofon-zsidók, akik a különböző demokrata rádiók szol­gálatába szegődve, évek óta gyaláznak bennünket, most pedig szorgosan azzal foglalkoznak, hogy a "terrortámadásokra induló angolszász bombázók számára röp­cédulákat fogalmazzanak. Ha nem így lenne, aligha követnének el oly mérhetet­len ostobaságokat, mint aminek e levegő­ből leszórt papírokon olvashatók. Az egyik lendületes szöveg például, amely arra ösz­tönzi a magyar munkást, parasztot, s egy­általán mindenkit, hogy ragadjon fegyvert és álljon be partizánnak, azzal igyekszik buzdítani a jámbor lelkeket, hogy Kossuth Lajosra hivatkozik, mondván: mikor a nagy szabadsághős 1848 március 15-én el­szavalta a Talpra magyart, nem ilyen sor­sot szánt a nemzetnek, mint amilyen ősz­ m GÁNCSOLJÁTOK EL A LABANCOT tályrészünkül jutott. Históriánkra hivat­koznak, szabadságunkat emlegetik, de köz­ben fogalmuk sincs az igazságról, osto­bán tájékozatlanok életünk kérdéseiben, s azt hiszik, hogy célt érhetnek a helyes­írási hibáktól hemzsegő röplapokkal. Hol van várjon az az őrült munkás, aki haj­landó lesz a légi kalózok tanácsait követve — mint a mellékelten fascimilében bemu­tatott bárgyú röplap elmondja — „elgán­csolni a labancot“, felgyújtani a gyárat, amelynek műhelyeiben kenyerét keresi, s amelyben majd a béke alkotó­i napjaiban is dolgozni kíván. Vagy hol talál ebben az országban józan falusi magyart, aki a nagy nehezen megépített­­ utakat, hidakat felrobbantja? Nem ismerte ezt a népet soha, aki ilyen tettekre próbálja uszítani, s nem tudja, hogy a magyarság legegy­szerűbb fia is gondolkodik, mégpedig na­gyon logikusan gondolkodik és tudja, hogy kit kell „elgáncsolni“.­­ Nyolchónapi börtönre ítélték a sze­relmes merénylő férjét. Vadics István teniszoktató ez év januárjában az esti órákban megleste a hivatalból távozó fele­ségét, féltékenységi jelenetet rögtönzött az utcán, végül is légkővel átitatott ruhát szorított a nő szemére. A büntetőtörvény­széken most Kiss Gábor László elnöklé­sével tárgyalták az ügyet. A férj azzal vé­dekezett, hogy szerette feleségét s csak azt akarta, hogy térjen vissza hozzá. Többször nézeteltérés volt közöttük azért is, mert az asszony nem akart még gyermeket. Az asszony tanúvallomásában előadta, hogy férje állandóan féltékenykedett és minden­kire gyanakodott. Többször meg is fenye­gette, hogy levitriolozza. A bíróság Vadics Istvánt a vád szerinti cselekményekért nyolchónap­i börtönre ítélte. — Zsidó egyesületek feloszlatása. A Magyar Távirati Iroda jelenti: A belügyi miniszter értesítette Budapest székesfővá­ros polgármesterét, hogy a magyar zsidó ifjak egyesületét, a magyar zsidók egye­sületét és a magyar izraelita közművelő­dési egyesületet feloszlatta. — A német nagykövet megbeszélései a Vatikánban. Vatikánvár­osből jelentik: Weizsäcker báró vatikáni német nagykö­vet hétfőn másfélórás látogatást tett a bíboros-államtitkár hivatalában, ahol Mon­­tini alállamtitkárral folyó ügyeket beszélt meg. — John Bull figyelmezteti Amerikát­, Londonból jelentik: A­nyJohn Budis angol folyóirat írja: Ne higgjék az amerikai repülők, hogy sikerül nekik Japánt pusz­tán bombatámadás­okkal térdre kény­,­szeríteni. A német polgári lakosság sem tört meg bombáiktól és éppen így nem fog ez megtörténni Japánban sem. A ja­pán katona — amint ez az indiai-burmai térségben most vívott harcokban megint bebizonyult — a világ legfanatikusabb és legötletesebb harcosa. Inkább meg­hal, semhogy megadja magát. — Miskolc város közigazgatási bizottsá­­gának ülése. Miskolc város közigazgatási bizottsága Lichtenstein László főispán el­­nöklésével ülést tartott. Szlávy László polgármester ismertette a Kállay-kormány lemondásáról és a Sztójay-kormány kine­vezéséről szóló leiratot. A bizottság a pol­gármester indítványára egyhangúan elha­tározta, hogy táviratban üdvözli a Sztójay­­kormányt és Jaross Andor belügyminisz­tert, kifejezést adva a kormánypolitika erőteljes jobbrafordulása felett érzett örö­mének és biztosítja a kormányt, hogy a jobb magyar jövőért vívott nehéz küzde­lemben teljes bizalommal mellette áll. A közigazgatási bizottság a továbbiakban folyó ügyeket tárgyalt. — Egyház­jogi reformok Finnországban, Helsinkiből jelentik. A finn törvényhozás egy­­házjogi reformokkal foglalkozik. A legfonto­­sabb változtatás az egyháztanács intézmé­nyének létesítése. A tanács a gazdasági fel­­adatokon kívül a lelki gondozás munkájában is részt vesz. Az új törvény indokolása hang­­súlyozza, hogy a finn nemzeti egyház tanácsa a megpróbáltatások nehéz idejében kezdi meg tevékenységét.­­ A zsidók hódoló táviratot intéztek Sztálinhoz. Mint a svájci távirati ügy­nökség moszkvai tudósítója közli, a szov­jet lapok nyilvánosságra hozták azt a táviratot, amelyet a zsidó nép képviselői intéztek Sztálinhoz és amelyben hang­súlyozzák, hogy a Lenin és Sztálin által hirdetett nemzetiségi elvek alapján a zsidó nép kizárólag a szovjetuniótól várja megmentését. Tízezer olyan zsidó bizonyítja a zsidóságnak a nagy szovjet­haza iránti ragaszkodását, akiket szov­jethősökké léptettek elő.­­ Nem sütnek többé kalácsot Portugá­liában. Lisszabonból jelentik: Portugáliá­ban hétfőtől kezdve nem sütnek kalá­csot. A közellátási kormánybiztosság ren­delete értelmében a kalácssütők nem kap­hatnak többé lisztet. Ugyanakkor a kávé­házak és éttermek kenyérellátását 75, a vendéglőkét pedig 50 százalékkal csökken­tették. A korlátozást a feszült közélelme­zési helyzettel indokolják.­­ Kétezer olasz gyermeket már át­vett a szovjet. Kairói szovjetkörökből származó jelentések szerint a szovjet­unióba szállítandó olasz gyermekek első csoportja megérkezett a Perzsa-öböl partján fekvő Bushir kikötővárosba, ahol szovjetbizottság vette át a közel kétezer gyermeket. A gyermekek közül a legidősebbek tizenötévesek. Bushirból vonaton viszik őket tovább Iszpahánon és Teheránon át a Káspi-tenger partján fekvő Rost városába. A szállítmány múlt év decemberében indult el hat ha­jón Szirakuzából. A hat hajó közül egyet az angol hatóságok Adenben vesztegzár alá helyeztek, fertőző betegségek kitö­rése miatt. A hatodik hajóról egyelőre nincs hír. — Hajóforgalmi korlátozás. A Mester a budapest—esztergomi személyhajójáratokat április 16-án az árhullám elvonulásáig be­szüntette. Házasság Néhai vitéz Durkó Sándor dr és neje, dr.Ul. Bischoff Anna leánya, Éva és Balásházy Imre m. kir. százados, néhai Balásházy Imre és neje, szül. Gabora Eszter fia április 18-án tartották esküvőjüket Budapesten a Ludovika- akadémia kápolnájában. Fejér Edit és Magyar Géza dr. gazdasági intéző április 15-én tartották esküvőjüket a soproni evangélikus templomban. Mohai Irénke és Kárpáthy Károly április 15-én a krisztinavárosi plébániatemplomban házasságot kötöttek. Knapp Anna Erzsébet, a Mávag tisztviselő, f­eje és Morvay Károly székesfővárosi tanító, Zeneszerző karnagy jegyesek. Éliás Alice és Jakab Lajos dr. orvos je­gyesek. Lachmann Ilonka tanítónő és Szilvessy X. Ferenc raktárfőnök április 22-én délelőtt 11 órakor tartják esküvőjüket a putnoki római katolikus templomban.

Next