Uj Magyarság, 1944. április (11. évfolyam, 75-97. szám)

1944-04-20 / 88. szám

CSÜTÖRTÖK, 1544 ÁPRILIS­A. K­itört a riadalom az Aladárok széles frontján Beszámolt az Új Magyarság arról a ren­deletről, amelynek értelmében a zsidók összes vagyonát és értékeit zár alá vették. A kormányrendelet szerint a zsidók április 10-ig kötelesek minden néven nevezendő vagyonukról a legrészletesebb kimutatást készíteni és azt a rendeletben előírt beje­lentési íveken az előírt helyekre benyúj­tani. Nem kell dús fantázia ahhoz, hogy el­képzeljük, mekkora riadalmat keltett el a kormányintézkedés a zsidóságnak első­sorban vagyonos rétegei körében. A dol­gok rendje szerint megindult a lázas te­vékenység, forr, rotyog és sustorog a zsidó vagyon, keresi az utat, a menekülés útját és a vagyonok birtokosai — átérezve a helyzet végzetes komolyságát — súlyos áldozatokra hajlandók, ha vagyonukat, vagy annak egy részét megmenthetik. Illetékes kormánytényezők természete­sen számoltak ezzel a mozgalommal, jól tudták, hogy a zsidóság a legagyafúrtabb módszerekkel és kitartó szívóssággal fog szembehelyezkedni a kormányintézkedés­sel, mert hiszen most oda érkeztünk el, ami a zsidóság számára a legszentebb, valósággal szentség: a pénzhez és vagyon­hoz. Azt is jól tudták kormánykörök, hogy a vagyonzárolással és bejelentéssel kap­csolatban új munka-terrénumhoz juthat­nak az Aladárok, mert vájjon kikhez for­dulhatnának nagyobb bizalommal most a nagy zsidóvagyonok urai, mint a régi, ki­próbált gárdához, amely őket 1938 ta­vasza óta, tehát hat esztendőn keresztül annyi nehézségen és vészen simán átse­gítette. Az újabb — minden eddiginél na­gyobb — konjunktúrától kívánta kedvét szegni az Aladároknak a kormányzat, ami­kor a rendelet vasszigorral bünteti azokat, akik most a zsidó vagyonmentést kíván­ják esetleg megkísérelni. Bizonyára sokan megtorpannak most az Aladárok közül a nehéz és veszedelmes feladat láttára, de sajnos, bizonyára sokan lesznek olyanok is, akiket meg fog szédíteni továbbra is a pénz ereje. Ezekben a napokban együtt ülnek az Aladárok kedvenc zsidóikkal és tárgyalnak naphosszat. A határidő­ április 30-ika ve­szedelmesen közeleg. Az Aladárok tevé­kenységének most gátat szab a vagyon­elkobzás és a súlyos büntetés, vagy inter­nálás. Súlyos pácba kerültek ilyen módon az Aladárok, mert a hatesztendős szüret után a zsidóvagyonok urai most már ko­moly segítséget kérnek tőlük. Az a munka, amit Aladárék mostanáig végeztek, na­gyon sima, nagyon könnyű és hasznos volt. Odaadták nevüket a zsidó vállalkozások­hoz, takarták és mentették a zsidóva­­gyont. ők voltak az áttörhetetlen pajzs, amit a nagyzsidók maguk elé tartottak. Az óriási zsidóvagyonokhoz képest, aránylag olcsón végezték feladatukat az­ Aladárok. Annyi bizonyos, hogy az üzleti megérte a zsidóknak. Olvasóink bizonyára emlékeznek arra, hogy az Új Magyarság a legszigorúbb cenzúrakörülmények között is gyakran kö­zölt cikkeket ezekről az állapotokról, an­nak ellenére, hogy a gyermeket nevén nem nevezhettük. Ma már másképpen írhatunk és a mai helyzetben már az olvasóközönség is más szemmel nézi a dolgokat. A vasárnapi számban közölt cikkünk után megpróbál­juk tovább felvázolni az elmúlt helyzetet. Azt, hogy a szereplő személyek közül kik az Aladárok, az olvasóközönség megítélé­sére bízzuk, nak rendkívül szerteágazó a működési te­rülete. Itt van például Kétly Károly báró, nyugalmazott miniszteri tanácsos, akinek gazdasági pályafutása az, — általában inkább éjszaka használatos — emailh­ozott tárgyaktól kezdve, a brilliánsokon keresz­tül, egészen az inas egyenruhákig terjedt ki. Kétly báró igazgatósági tagja és egy­ben ügyvezető igazgatója például a Pro­­jectograph Mozgófénykép és Gépgyár Rt.-nek, elnöke a Schember Mérleg gyárnak és benn ül még a következő igazgatósá­gokban: Fuchs és Schlichter zománc- és bádogárugyár, Magyar Oxigéngyár Rt., Szegedi Kenderfonógyár, Lána Kereske­delmi Rt., Colonus Kereskedelmi Rt., Bachruch A. utóda Ékszer Rt. és végül a Schwartz M. L. Rt. Azon nem csodálkozha­tunk, hogy a hatalmas szegedi kenderfonó­gyár előkelő igazgatósági tagokat tudott magának szerezni, de már nem kis meg­erőltetésébe kerülhetett a Schwartz M. L. inasruha-cég tulajdonosának, özv. Somló (Schwartz) Mórnénak igazgatóságát mos­tani előkelő állapotára feltornászni. Itt említjük meg, hogy az Aladároknak hatalmas konjunktúrája azzal is nőtt, hogy egyes részvénytársaságok alapsza­bály-módosítás útján igazgatósági tagjai­nak számát erősen növelték abból a célból, hogy a zsidók ilyen módon az igazgató­ságban megmaradhassanak. Két-három Wolfnerék pajzshordozói Első vázlatnak vegyük­­elő a Wolfner Gyula és Társa bőrgyárat. Ez a vállalko­zás évtizedeken keresztül egyéni cég volt és családi vagyon. A különböző zsidótör­vények esztendeiben a változás mindössze az volt, hogy a cég részvénytársasággá alakult át, de a vagyon a Wolfnerek kezé­ben maradt. Ezt­ a vagyont ker­ek­en száz­millió pengőre becsülhetjük. Ha most azt kutatjuk, mibe került ennek a vagyonnak öt-hat éven keresztüli megfelelő konzer­válása, akkor körülbelül kerek kétmillió pengőt hozhatunk ki. Tudnunk kell azon­ban, hogy az utóbbi években a bőripar jövedelmezősége rendkívüli módon emel­kedett és a tőke hozama is nőtt. Mindent egybevetve, megállapítható, hogy a vagyonnak még fél százalékába sem került — az öt-hat évet figyelembe véve — az a tökéletes biztosítás, amit az Aladárok nyújtottak Wolfneréknak. Most pedig lássuk, kik tömörültek a Wolfner-féle vagyon körül. A családot a részvénytársaságban Wolfner András báró, özvegy újpesti Wolfner Györgyné és új­pesti Wolfner László képviselik. Mellettük a következő személyeket találjuk az igaz­gatóságban: Simonyi Semadam Sándor dr., ny. miniszterelnök, a vállalat elnöke, Burchard Bé­laváry Rezső dr. ny. miniszteri tanács­os, Jekelfalussy Zoltán v. b. t. t., a Nemze­ti Casino volt igazgatója. Ezek az urak az igazgatóságban állot­tak Wolfnerék mellett, míg ügyvezetőnek nemes­­ Suhay Imre nyugalmazott altábor­nagyot szerződtették. A jogügyi igazgató­ság éllére nemrégen került Szabolcska Mihály dr. ny. közigazgatási bíró. A Wolf­­ner-féle tőkének olyan nagy ereje volt, hogy még a felügyelő-bizottságba is jutott a nyugalmazott miniszterek köréből Nagy Emil dr. személyében, akinek szakértel­mét az arizálás terén senki ez országban kétségbe nem vonhatja. Sikeresen arizálta ő többek között Kemény Hugó vállalko­zását, a Carpathia Selyemgyárat és mint elnök-vezérigazgató, látja el bokros teen­dőit a Bäder Illatszergyár élén, de ezen kívül részt vesz több vállalat ide-oda igaz­gatóságában. Ilyen összeállítás mellett ment Wolfne­­réknél­­minden a legnagyobb rendben és a végén a zsidó tőkéseknek még több sza­badidejük is maradt, mint azelőtt. Egy­­egy nehezebb hivatali ügy elintézésénél felkértek egy-egy igazgatósági tagot ,egy kis intervencióra, amit néha telefonon is el lehetett intézni kérlek alássan. Nincsen az a tőke a világon, amely ennél nyugal­masabb állapotot kívánhat magának. Ügyvédek, mint Aladár-cupringerek Különben az Aladároknak a fővárosban rendes piaca volt. Egyes lipótvárosi ügy­védek valósággal specializálták magukat erre a szakmára. Kis túlzással azt mond­hatnánk, hogy ezeknél a fiskálisoknál úgy ültek az Aladárok, mint boldog békeévek­ben a cypringernél a jó cselédek. A hozzá­értő ügyvédek kezében úgy ment a zsidó­vállalatok urizálása, mint a karikacsapás. A jogi tanácsot kérő zsidó tőkés válogat­hatott a kellemesnél kellemesebben hangzó nevekben. Az Unió-klubban úgy beszél­gettek a nagyzsidók az Aladárokról, mint a háziasszony arról, hogy most végre dol­gos, jó szobalányt sikerült szereznie. Persze, kisebb vállalkozások nem tudtak olyan előkelő igazgatóságot összeállítani, mint a sok-sok millióval rendelkező ipar­­vállalati tőkés. De, mert a konkurrencia aránylag nagy volt, az árak néha nyomot­tak voltak.­­ Egy-egy ilyen urizáló igazgatósági tag­ A MAGYARSÁG tM*** egyszerű zsidó név jobban megfért nyolc­tíz csillogó patinás név mellett. Alig sétált már a pesti Dunakorzón egy­­egy letört dzsentri. Legtöbbjük nyugodal­mas biztonsághoz jutott a legkülönfélébb zsidó vállalatok direkciójában. A körülbásty­ázott Hatvani-vagy­on Bátran állíthatjuk, hogy nincsen Euró­pának, de akár az egész világnak, még egy olyan országa, amelynek részvénytár­saságai, illetve azok igazgatóságai any­­nyira heterogén képet mutatnának, mint a magyarországiak. Az utóbbi években nem azt kifogásolták bizonyos társadalmi körökben, hogy valaki Aladárságra adta bús fejét, hanem sokkal inkább az volt a szégyen, ha valaki annyira együgyű volt, hogy a mai világban még néhány igazga­tósági­ tagságot sem tudott összekaparni. Vagy várjon ki meri azt állítani, hogy az igazgatósági tagok n­em eléggé dekorál­ták a Hatvani bárók óriási vagyonát. A Földbérlő Rt. igazgatóságában ott támo­gatták őket Khuen-Héderváry Károly gróf, Ottlik György, Rudnyánszky Béla, Apponyi György gróf és Baróthy Pál. Po­litikustól volt miniszterelnökig, volt fő­ügyésztől felsőházi-tag — főszerkesztőig mindenkit ott találunk a Hatvani-vagyon körül. A Magyarföld Rt. igazgatóságában ott látjuk Bethlen István gróf elnök mel­lett Hatvani Endre bárót, vagy Odescalchi Károly herceget és Tisza György grófot, vagy Ullmann György báró mellett két Wenckheim grófot, a Józsefet és Lajost. A hatvani cukorgyárban Hirsch Albert és Ilatvani Endre neve mellett ott csillog a Montenuovo Nándor herceg és Urban Pál báró neve. Kép az Unió-klubból Az igazgatósági tagok juttatása általá­ban 3000 és 20.000 pengő között ingado­zott. Évi 3—5000 pengőért egy egyszerűbb fajtát, 10—12.000 pengőért egy jó köze­pest és 20.000 pengőn felül már a legra­gyogóbb igazgatósági tagot lehetett biz­tosítani. A nagyzsidók az Unió Klubban néha a felháborodás hangján beszéltek arról, ha egy-egy kisebb zsidó , aki még oda se szagolhatott az Unió Klubhoz, valamikor ismert grófi név viselőjét szerezte meg igazgatósági tagjának. Más esetekben vi­szont a káröröm hangján beszéltek arról, aki egy valósággal már hírhedt, lusta igaz­gatósági tagot, vagy Aladárt szerzett. Ilyenkor azután megint úgy beszéltek az Unió Klubban a szóbanforgó Aladárról, mint a háziasszonyok a heti zsúron a sze­mélyzetről. —■ Ez az inas három év előtt volt ná­lam, drágám, két baja van: lusta és iszik, így mondta a háziasszony, viszont az Aladárról így beszéltek az Unió Klubban: — Én, kérlek, bevettem igazgatósági tagnak, de a világon semmit nem akart el­intézni, csak a pénzért jött el pontosan. Sokat mulattak a Lipótvárosban egy eseten, amikor egy Aladár igazgatósági tag úgy eltűnt, hogy miatta kétszer kel­lett ülést tartani, mert aláírásával nem hitelesítette a jegyzőkönyvet. Ki is alakult az Unió Klubban egy ál­tal­­ános felfogás, hogy ezeknek az Aladárok­nak előleget adni nem szabad és a tantrém is csak utólag fizetendő. Mindez azonban már a múlté, hol van­nak a régi, idillikus aladári idők?! Vasár­nap óta teljes a zűrzavar, az összes Ala­dárok körében, kivétel nélkül. Valahogyan úgy érzik, hogy szerepüknek vége és a jövő nagyon sivár. A sokévi vigasság után most együtt sírhatnak gazdáikkal a Hat­vani báróktól kezdve egészen Somló Schwarz Móméig. Új horvát államtitkár Zágráb, április 19. Mint a Transkontinent Press jelenti, az államvezető Bjelovár eddigi nagyzsupánját, Vladimir Szabolicsot belügyminisztériumi államtitkárrá nevezte ki. Szabolics, aki annak idején a horvát parasztpárt tagja volt, 1943-ban csatlakozott az usztasa­­mozgalomhoz. Vokics usztasa ezredes, horvát hadügy­miniszter egyébként kíséretével együtt kedden reggel németországi útjáról vissza­érkezett Zágrábba.

Next