Uj Magyarság, 1944. december (11. évfolyam, 272-277. szám)

1944-12-01 / 272. szám

I MAGYARSÁG ezelőtt igyekezett a háború közeli be­fejezéséről táplált korai reményeket fé­kezni, amikor hangsúlyozta, hogy a Né­metország elleni háború még januárig vagy februárig is eltarthat. Bár szavai csalódást keltettek, mégis már akkor rámutatott arra, hogy tavaszuta vagy nyár eleje is lehet, mire a háború végetér. Ha most némileg módosítania kell ezeket a jóslatokat, illetőleg ezt a találgatást, — hiszen aligha lehet szó többről, mint találgatásról, — ez a mó­dosítás abban áll, hogy a „nyár" után el kell hagyni az ,,erejes‘ szócskát. Ezt az elhúzódást az időjárás meg­változásával igyekezett magyarázni, ami keresztezte a szövetségesek terveit. Ezután a nyugati hadműveletekkel fog­lalkozott és kijelentette, hogy csak az Antwerpennél és Hollandiában folyt harcokban 40.000 embert vesztettek a kanadai és angol egységek. Nagy dicsé­rettel szólott az amerikai csapatokról, valamint a gaulleista kötelékekről. Beszéde további során óva intett at­tól, hogy akárcsak egy pillanatra is el­terelődjön a figyelem a háborús erő­feszítésekről és hogy bárki a jövő ter­veivel foglalkozzék, mert ma egyedül és kizárólag a háború diktálja az angol élet törvényeit és ezeknek minden más követelményt alá kell rendelni. Tekin­tettel az ellenség ellenállására, Nagy­­britanniának, az Egyesült Államoknak és szövetségeseiknek a legnagyobb erő­feszítéseket kell tenniök és minden erőt sorompóba kell állítaniok. Végezetül a következőket mondotta: — A háborút annak befejezéséig tel­jes erővel és teljes egységben tovább kell folytatnunk nemcsak itthon, ma­gunk között, hanem a nagy szövetséges hatalmak között is, amelyek — mint ezt örömmel megállapíthatom — soha nem tartottak még olyan szorosan, bensősé­gesen és egyetértésben össze, mint ép­pen a jelen pillanatban. Berlini jelentés szerint a háborús bű­nösökről írt cikksorozatában Sünder­­mann, a birodalmi kormány helyettes sajtófőnöke a Völkischer Beobachter­ben az angol miniszterelnök 70-ik szü­letésnapjával kapcsolatban foglalkozik Churchillel és az első meg a második világháborúban való szerepével. Mint tengerészeti miniszter már 1914 június 29-én, tehát hat nappal az angol had­üzenet előtt táviratot bocsátott ki vala­mennyi hajóraj főnökéhez, hogy állja­nak készen a háborúra. Asquith akkori angol miniszterelnök naplójában egy 1914 októberi eseményről ír, amely rá­világít arra, hogy Churchill miért volt olyan elszánt háborús uszító. Winston Churchill — írja Asquith — kért, hogy mentsem fel a tengernügyi hivatal ve­zetői állásától és bíztak rá egy katonai parancsnokságot. Kijelentette, hogy po­litikai pályafutás semmit sem jelent számára a katonai hírnévvel összeha­­sonlítva. Churchill tudvalevőleg a Dardanella­­kudarc okozója volt és ez a kudarc állá­sába került. Ezután ezredesként utazá­sokat tett a harctereken és az ott elej­tett megjegyzései nagyon jellemzők reá. ,fia, nem szeretitek a háborút?“ — ezekkel a szavakkal köszöntötte az an­gol katonákat Flandriában. Egy angol életrajzírója borzalommal jegyzi meg Churchillről: „Mennél többet látott ez a különös ember a háborúból, anná több örömet talált benne.“ Miután az első világháború elmúlt anélkül, hogy Churchill a vágyravágyott katonai hírnévre szert tudott volna tenni, csakhamar körülnézett, hogy újabb háborús tevékenység lehetőségére bukkanjon. Amikor 1922-ben hadügy­miniszter volt, majdnem háborúra ke­rült sor Törökországgal. Ekkor mon­dotta Beaverbrook lord azokat a szava­kat, amelyek hosszú időre elrontott Churchill politikai pályafutását: „Ez az ember a háborút jelenti.­“ 1934-ben 60 éves lett Churchill. Nem volt sok vesztegetni való ideje. Most is­mét Németország ellen fordult és a versaillesi béke heves védelmezője lett. Itt új háborús esélyt szimatolt. Masaryk cseh követ már 1934 március 15-én a következőket jelentette Londonból Prá­gába: ..Közismert, hogy Winston állan­dóan a háború lehetőségére és a fel­fegyverkezés szükségességére utal.“ Ezzel járult hozzá Churchill fáradhatat­lanul a háború előkészítéséhez. Már 1938 májusában nyíltan követelte Man­chesterben Németország katonai beke­rítését, mint az angol politika fő felada­tát. Mikor pedig Chamberlain visszatért Münchenből, tajtékozva nekiesett és nemzeti szégyennek bélyegezte a békés megegyezést. Aztán 1939 nyarán be­utazta Franciaországot és tüntetőleg meglátogatta a Maginot-vonalat. 1939 szeptember 8-án célhoz ért: itt volt a háború és Churchalnek újra volt hivatala. Nyolc hónap után, 1940 május 10-én végre miniszterelnök is lett, amire régóta vágyódott. Most elérte, amit akart, elérte a katonai dicsőséghez ve­zető utat. Mit számít, hogy ez az út egyelőre Dünkirchenhez és Szingapúr­hoz vezet el, azután pedig függővé teszi őt az Egyesült Államoktól, végül pedig napszámos szolgálatokra kötelezi a szovjetnek. ,Madd bukjék el Anglia, hadd átkozzon el az emberiség, én Winston Churchill, a marlboroughi her­cegek utóda, valóra váltottam életem álmát!“ _________2TM Őszinte helyzetkép a szövetségesek táborából Amerikában infláció fenyeget — A bukaresti zsidó értekezlet a bolsevizmus szolgálatában állott — Növekvő aggodalom Londonban a lengyelországi, belgiumi, görögországi és olasz­­országi válság miatt — Angliában támogatják a szovjet veze­tése alatt álló Balkán-föderációnak­ ismét felmerült tervét Madrid, november 30. A spanyol távirati iroda newyorki jelen­tése szerint amerikai gazdasági körökben nagy nyugtalanságot kelt az Egyesült Államok növekvő bankjegyforgalma. A bankjegyforgalom az 1939-es évévi 7,0 milliárd dollárról 1944 novemberére 24,9 milliárd dollárra emelkedett. Az arany­­fedezet, amely 1942 februárjában még 91 százalékos volt­, ma 49,7 százalékkal csök­kent. A szóbanforgó körökben inflációtól tartanak, mert a mostani viszonyok kö­zött nem kerülhető el az aranyfedezet további csökkenése, ami pedig a fennálló törvények értelmében nem lehet kevesebb 40 százaléknál. Bécs, november 30. Az atlantic-cityi zsidó világértekezletnek figyelemreméltó előjátéka volt Buka­restben. A román fővárosban néhány nappal ez­­előtt mintegy az atlantic-cityi értekezlet bevezetőjeként zsidó nagygyűlés volt, amely nyíltan és leplezetlenül ugyanazok­kal a kérdésekkel foglalkozott, mint a vi­lágértekezlet és a romániai helyzetből ki­indulva, a bolsevizmus iránti hűségének adott kifejezést. A nagygyűlésen a romá­niai zsidókon és a balkáni zsidóság néhány képviselőjén kívül lengyel és cseh zsidók is ré­szvettek. A szovjetuniót képviselő zsi­dóknak a megfigyelők szerepe jutott. Az, hogy a kongresszust gondosan és a bolse­vista érdekek szem előtt tartásával készí­tették elő, három tényből derült ki. Először Petroscanu, Románia kommu­nista igazságügyminisztere már néhány nappal a nagygyűlés előtt indíttatva érezte magát arra, hogy biztosítsa a zsidóság jó­indulatát, amennyiben kijelentette, hogy a zsidótörvények eltörlését egyik legfonto­sabb feladatának tekinti. Továbbá Nicodim, a román görögkeleti egyház pátriárkája készsége sem hajlandó volt arra, hogy pász­torlevelében megfelelően előkészítse a han­gulatot a zsidó nagygyűlés számára. Pász­torlevelében ugyanis állást foglalt a Ro­mániában és az egész világon megnyilvá­nuló antiszemitizmussal szemben. Végül a román külügyminiszter eleget tett a zsidók felszólításának és személyesen felszólalt a nagygyűlésen „a zsidók szabadságának helyreállítása“ érdekében és hangsúlyozta a világ zsidóságának vezető szerepét a nemzetiszocializmus ellen vívott küzdelem­ben. Ez a három tény­ eléggé bizonyítja, hogy Románia mai urai mennyire alkalmazkod­tak máris a bolsevista irányzathoz. A nagy­gyűlésnek Churchillhez intézett köszönő távirata, valamint több más távirat angol­­amerikai és bolsevista személyekhez tetsze­tősen kiegészíti a képet. Basel, november 30. A Basler Nationalzeitung londoni tudó­sítója jelenti, hogy a lengyel, belga, görög és olasz válság Londonban növekvő aggo­dalmat kelt. Eden külügyminiszternek Mikolajczykkal és Romerrel folytatott szerdai tanácskozását a Times a legfáj­dalmasabbnak minősíti, amióta Anglia közvetíteni igyekszik. A lengyelek és a szovjetoroszok közötti feszültség az angol diplomácia számára a legsúlyosabb problé­m­át jelenti az egész háború alatt. A len­gyel válságban való részvétel abból a szük­ségességből fakadt, hogy be akarják ta­pasztani a szövetségesek táborában tá­tongó legveszedelmesebb rést. A belga válság viszont közvetlenül érinti a nyugati szövetségesek hadviselését, mivel a bel­giumi zavargások életbevágóan fontos ka­tonai érdekeket is veszélyeztethetnek. Ez tette szükségessé a szövetséges katonai hatóságok beavatkozását, amit viszont lon­doni baloldali körökben kedvetlenséggel és általános rosszulással fogadtak. Az olaszországi válságról az angol főváros­ban igen tartózkodóan nyilatkoznak, mi­vel Olaszország még jobban mindhárom nagyhatalom befolyási körébe esik. Egyéb­ként Londonban bizonyos aggodalom álla­pítható meg amiatt is, hogy az úgyneve­zett felszabadított országokban a kollabo­­rácionistákkal való leszámolás könnyen osztályharcra szolgáltathat ürügyet. Amszterdam, november 30. Az an­gol hírszolgálat közli, hogy a Brüsszelből érkezett legújabb hírek szerint Belgiumban tovább terjed sztrájk. Csak­nem valamennyi posta- és telefonhivatal­nok, valamint az öntödék és a gyárak sok munkása beszüntette a munkát. Brüsszel­ben alig néhány villamos jár. Az utcákon páncélkocsik cirkálnak. Lisszabon, november 30. Az angol hírszolgálat jelenti, hogy a Burton on Trent közelében az angol légi­erő felrobbant bombaraktárának helyén folyó mentési munkálatokkal, mint a hely­színre érkezett első orvosok egyike szer­dán kijelentette, valószínűleg rövidesen felhagynak. Azokat az embereket, akik a lőszertároló helyeken voltak, többezer tonna föld borítja, mondotta az orvos. Több száz ember hetedig tartó munkával jut­hatna csak el a bombaraktár földalatti helyiségeiig. A hatóságok alkalmasint be­látják ennek a vállalkozásnak reményte­len voltát és elrendelik a mentési munká­latok beszüntetését. Stockholm, november 30: Mint az angol hírszolgálat Washington­ból jelenti, a külügyi bizottság szerdán egyhangúlag jóváhagyta Stettinius külügy­miniszteri kinevezését. A Svenska Dagbladet közli, hogy Talinn­­ban ismét életbe léptették a szovjeturalmi rendszert, amely 1940—41-ban, Észtország első megszállásakor hatalmon volt. Bern, november 30. Mint a s­vájci távirati iroda Parisból jelenti, a kedden ülésezett minisztertanács elhatározta, hogy gyorsítják az eljárást a Németországgal együttműködök ellen. A fellebbviteli eljárást decentráltan folytat­ják le. Amszterdam, november 30. Az angol sajtóban néhány hónappal ez­­előtt nyilvánosságra került ama szovjet­­tervet, hogy a balkáni államokat szovjet­­befolyás alatt álló föderációban egyesít­sék, angol részről, mint „az illető orszá­gok érdekei védelmének leghelyesebb meg­oldását“ megvalósításra ajánlják. A Bal­kán bizottság vezetői, Noel Buxton és Edward Boyle a Times kiadójához intézett írásukban egy ilyen Balkán-föderáció mel­lett foglalnak állást. A jelen pillanat al­kalmasnak látszik — írják — ennek a kérdésnek újbóli felvetésére. Remélni le­het, hogy minden balkáni országban akad­nak olyan, a közelmúlt eseményeinek ha­tása alatt álló tanult emberek, akik ezt a kivételes alkalmat megragadják. Az írás szerzői végülis azt követelik, hogy Anglia rövid időn belül tömörítse és támogassa ezeket az erőket. Az angol hírszolgálat diplomáciai tudó­sítója jelenti, hogy az új lengyel mene­kült kormányt a szocialista A­rk­uzewszki alakította meg Londonban. Az új kor­mány külügymini­sztere Tarnovszki lett, aki Kukiel altábornagy ideiglenesen meg­bízott nemzetvédelmi miniszterrel együtt­­pártonkívül. A belügyminiszteri tárcát a nemzeti demokrata Berogovszki vette át, míg a szocialista Krapinszkit az újjá­építési ügyek intézésével bízták meg. Pragier dr. tájékoztatásügyi miniszter ugyancsak a szocialista párthoz tartozik. A lengyel menekült kormány új kü­lügyi minisztere hivatásos diplomata. A belügyi miniszter a lengyel­országi úgynevezett földalatti mozgalom vezetője volt. Bern, november 30. ♦ A londoni Financial News ,,A felszabad­ilítás ára“ címmel tanulságos jelentést közöl az úgynevezett felszabadított orszá­gok élelmezési helyzetéről. A lap szerint az ínség oka az, hogy megszűnt a kiváló német szervezés. Franciaországban, Bel­giumban, Hollandiában, Görögországban, Jugoszláviában és Olaszországban — írja a lap — a felszabadított népek a legna­gyobb nélkülözések közt élnek. Még a leg­szükségesebb dolgokat is nélkülözik és alig tudják életüket fenntartani. Az Exchange jelenti Athénből. Míg eddig a kormány és az ellenállási mozgalom kö­zötti politikai tárgyalások a megértés szel­lemében folytak és minden kilátás megvolt a békés megoldásra, most a baloldali pártok makacs magatartása miatt nagy nehézsé­gek támadtak, így a baloldali pártok többi között a szabadcsapatosok leszerelése te­kintetében jelentős módosításokat kíván­nak és követelik, hogy oszlassák fel a re­guláris hadsereghez tartozó görög Rimini­­dandárt. Követelik továbbá, hogy két és fél hónapon belül általános választások le­gyenek. Elvetették Papandreunak azt a ja­vaslatát, hogy hat hónapon belül tartsák meg a választásokat. ,1’ÉMEK, 1344 RKOEMBEE 1 MHMmMer nr fa» héfltílxnap 1 pangd, n«Sn>p (• ftnnepnap 1.00 T, ltf, M**b hlrdetóa 08 mm) 10—r, lUetn IS— T. AlMAkeresCkTW* M% Wi —. ELVESZETT a vasúton feladott utazókosár, mely Balatonföldvárról Budapest- Déli pályaudvara lett irányítva. Tartalma: női ruhák, gyermek­­holmik, származási okmányok és egyéb iratok. Kérem, aki tud a csomagról, jutalom ellenében ér­tesítsen. Címem: PÁL FERENC, Bpest, VIII. Csokonai­ u. 6. fajz. ELVESZETT barna aktatáska családi okiratok­kal Hurtyadi-Buzás Károly névre november 15 körül, Apc,Zagyva­­szántó között. Magas jutalom el­­lenében kérjük megtalálójának értesítését. Tel.: 167-634. [ Lewaleié] | Sztankovits L. József tartózkodási helyét adja le „Dodi C. 458“ jeligére a ki­adóhivatal­ba. . NAGY SÁNDOR fhdgy. keresi Szentegről család­ját­, rokonait és Nagy Ernő Oti­­szári ti­sztet. Cím­e: Koppán­y szántó, Tolna megye. KECSKEMÉTRŐL keresem szüleim, Koncz Andrásé­­kat. Aki tud róluk, értesítsen! Föl­DY IMRE, Székesfehérvár, Budai-úsi 19. KECSKEMÉTRŐL MESTER LÁSZLÓ keresi feleségét és kisleányát. Weil Alajos ékszerész családjá­val menekültek okt. 30-án Lajos­­mizsén keresztül. Aki tud róluk, értesítést Váczy Zoltán, Csurgó, vagy özv. Friedrich Józsefné, Budapest, VIII. Kisfaludy­ utca 22. I. 2, szíveskedjék küldeni. Kiss Károly (Nagyszénás) bethleni postames­­terhelyettes címe: Érsekvadkert, Nógrád megye. Kérem BALOGH SÁNDOR dr ügyvéd urat — állítólag Sopronba távozott — és kunmadaras­ is­merőseimet,­ közöljék velem címü­ket az 1, 202 tábori postaszámra. Sípos Sándor fhidgy. HÓDMEZŐ VÁSÁRHELYRŐL hozzátartozóikat keresik: D. Nagy Sándor karp. őrv., Mol­nár Ernő őrv.,Blaskovics Sándor, Vetró Pál, Rostás János és Kom­lód Sándor honvédek. Címük: Tát­­ori posta K 198 Akik tud­nak róluk, szíveskedjenek írni. Hátfalvi Béla dr. értesíti hozzátartozóit, hogy címe Budapest,­ XII. Für­ju tea 19/b. Debrecenből keresem az édesan­yám­át, szzv. Szent-Andrássy Árpádnét, vala­­mint László és Tibor öcsémet. Szent-Andrássy Gyula dr. Móv titkár, Tapolca, pályaudvar. SZENTIR­MAI GYULA kerényi közállatorvost keresi fia. Mi a gyerekekkel együtt jól va­gyunk, Esztergom, Baross Gábor­­utca 16 számra értesítést kérünk. Vécsy Lajos Zrs. kéri kisvárdai ismer­őseit, aki szüleiről és testvéreiről tud, ér­tesítse Budapest, XII. Fürj-utca 32/a. Tamás Béla címén. Tiszalökiek! Kérem, aki tud családomról, ér­tesítsen engem: Osváth Sándor, Magyaróvár, Timár-utca 2. " f­­orvátfi Sándor Topolyáról (Bácska) kéretik címét adja le Hegedűs Alotól, Budapest, Drégely-u, 10, aWu »

Next