Új Misszió, 2010 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2010-02-01 / 2. szám
23 elfogadni, hogy nem lehet valóságos a fejlődés, ha az nem az egész ember és minden ember fejlődése. XVI. Benedek ismét a reménységre, szeretetre és forrásokra, a hitre épít. A válság arra kötelez, hogy újragondoljuk útitervünket, új szabályokat alkossunk a magunk számára, és új munkaformákat találjunk, hogy a pozitív reményekre összpontosítsunk, és vessük el a negatív dolgokat, így a válság az újragondolás és újraértelmezés alkalmává válik. A jelenlegi nehézségeket ezzel az inkább bizalomteljes mint szkeptikus szellemmel közelítjük meg alkalmas módon - írja. A gazdaságnál az egyenlőtlenségek elleni harcban és a fenntartható fejlődésért hangsúlyozza az állami szerepek arányos (!) felerősítését, egyúttal nemzetközi szervezetekben történő felelős együttműködésüket, a globális kihívásokra adott globális módon. A civil társadalom javuló működését, általános elvként a szubszidiaritást szorgalmazza, és megismétli XIII. Leótól az érdekvédelem és a szakszervezetek erősítésének fontosságát. Az ember nem „kóbor atom” A korábbi társadalmi tanításokkal is összhangban a legutóbbi megnyilatkozások is azt emelik ki, hogy a globalizáció és káros jelenségeinek kezelése csak a folyamatok megértéséből, az ember általános univerzumbeli helyéből, céljából, kultúrájából indulhat ki. Az ember nem valami kóbor atom az univerzumban, hanem Isten teremtménye, akit Isten halhatatlan lélekkel akart megajándékozni, és akit mindörökké szeret... A szeretet nem zárja ki, sőt megköveteli a tudást, ... a cselekvés bölcsesség nélkül vak, a bölcsesség szeretet nélkül terméketlen. Legyen a szeretet értelemgazdag, az értelem pedig szeretetteljes. Általuk (is) beteljesíthetően Isten tervében minden ember fejlődésre hivatott, mert minden élet hivatás. A keresztény Egyház ennek égi és földi dimenzióit individuális és közösségi vonatkozásait szoros kapcsolatban kezeli... Hivatalos elfogadásának alázata ... valódi autonómiává alakul át, mivel szabaddá teszi a személyt. Tanítja, hogy amikor Isten eltűnik, elkezd kiüresedni az a képességünk is, hogy felismerjük a természetes rendet, a célt és a jót. De a teljes (!) vallásszabadság hangsúlyozásával írja, hogy a hívőknek az a kötelessége, hogy fáradozásaikban minden jóakaratú emberrel - más vallásokhoz tartozókkal és nemhívőkkel is - összefogva világunkat valóban az isteni tervnek megfelelővé tegyék. Az isteni meghívás Márai Sándor „olvasatában”: „Isten álarcát viseled, mert ember vagy. ” „...Te vagy a kert és a kertész egyszerre. “ A globalizáció tagadhatatlan áldása, hogy a távolságok és idők „lerövidítése” révén egymás szomszédaivá tesz minket. Viszont felsorolt problémái bizonyítják, hogy nem tesz egymás testvéreivé. Sőt az orvoslandó baj még ennél is nagyobb, mert az önzés egyre uralkodóbb ideológiája már a legkisebb közösségeket (is) bomlasztja. A még élő összetartó erőt állami és világszinten támadja a gyakorlati ateizmus, (és nem csak szóval: tantermi „keresztkérdés”, éjféli mise résztvevőinek fegyveres megtámadása) ... miáltal megfosztja polgárait erkölcsi és lelki erejüktől, amely pedig múlhatatlanul szükséges a sokoldalú emberi fejlődéshez, megakadályozza a polgárokat, hogy megújult lendülettel haladjanak tevékenységükben, nagylelkű emberi választ adva az isteni szeretetre. Add Istenem, hogy ne érjük el Márai Sándor korai vízióját: „S csüggedten érzem, hogy semmi és senki nincs olyan messze egy embertől, mint egy másik ember. ” Dobos Zsolt