Új Misszió, 2010 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2010-02-01 / 2. szám

23 elfogadni, hogy nem lehet valóságos a fejlődés, ha az nem az egész ember és minden ember fejlődése. XVI. Benedek ismét a reménységre, szeretetre és forrásokra, a hitre épít. A vál­ság arra kötelez, hogy újragondoljuk útitervünket, új szabályokat alkossunk a magunk számára, és új munkaformákat találjunk, hogy a pozitív reményekre összpontosítsunk, és vessük el a negatív dolgokat, így a válság az újragondolás és újraértelmezés alkalmává válik. A jelenle­gi nehézségeket ezzel az inkább bizalom­teljes mint szkeptikus szellemmel köze­lítjük meg alkalmas módon - írja. A gazdaságnál az egyenlőtlenségek el­leni harcban és a fenntartható fejlődésért hangsúlyozza az állami szerepek arányos (!) felerősítését, egyúttal nemzetközi szer­vezetekben történő felelős együttműködé­süket, a globális kihívásokra adott globális módon. A civil társadalom javuló műkö­dését, általános elvként a szubszidiaritást szorgalmazza, és megismétli XIII. Leótól az érdekvédelem és a szakszervezetek erő­sítésének fontosságát. Az ember nem „kóbor atom” A korábbi társadalmi tanításokkal is összhangban a legutóbbi megnyilatkozások is azt emelik ki, hogy a globalizáció és káros jelenségeinek kezelése csak a folyamatok megértéséből, az ember általános univer­zumbeli helyéből, céljából, kultúrájából in­dulhat ki. Az ember nem valami kóbor atom az univerzumban, hanem Isten te­remtménye, akit Isten halhatatlan lélek­kel akart megajándékozni, és akit mind­örökké szeret... A szeretet nem zárja ki, sőt megköveteli a tudást, ... a cselekvés bölcsesség nélkül vak, a bölcsesség szere­tet nélkül terméketlen. Legyen a szeretet értelemgazdag, az értelem pedig szeretet­teljes. Általuk (is) beteljesíthetően Isten ter­vében minden ember fejlődésre hivatott, mert minden élet hivatás. A keresztény Egyház ennek égi és földi dimenzióit indi­viduális és közösségi vonatkozásait szoros kapcsolatban kezeli... Hivatalos elfogadá­sának alázata ... valódi autonómiává ala­kul át, mivel szabaddá teszi a személyt. Tanítja, hogy amikor Isten eltűnik, elkezd kiüresedni az a képességünk is, hogy felis­merjük a természetes rendet, a célt és a jót. De a teljes (!) vallásszabadság hangsú­lyozásával írja, hogy a hívőknek az a köte­lessége, hogy fáradozásaikban minden jó­­akaratú emberrel - más vallásokhoz tar­tozókkal és nemhívőkkel is - összefogva világunkat valóban az isteni tervnek meg­felelővé tegyék. Az isteni meghívás Márai Sándor „olvasatában”: „Isten álarcát vise­led, mert ember vagy. ” „...Te vagy a kert és a kertész egyszerre. “ A globalizáció tagadhatatlan áldása, hogy a távolságok és idők „lerövidítése” révén egymás szomszédaivá tesz minket. Viszont felsorolt problémái bizonyítják, hogy nem tesz egymás testvéreivé. Sőt az orvoslandó baj még ennél is nagyobb, mert az önzés egyre uralkodóbb ideológiája már a legkisebb közösségeket (is) bomlasztja. A még élő összetartó erőt állami és világ­szinten támadja a gyakorlati ateizmus, (és nem csak szóval: tantermi „keresztkérdés”, éjféli mise résztvevőinek fegyveres megtá­madása) ... miáltal megfosztja polgárait erkölcsi és lelki erejüktől, amely pedig múlhatatlanul szükséges a sokoldalú em­beri fejlődéshez, megakadályozza a pol­gárokat, hogy megújult lendülettel halad­janak tevékenységükben, nagylelkű em­beri választ adva az isteni szeretetre. Add Istenem, hogy ne érjük el Márai Sándor korai vízióját: „S csüggedten ér­zem, hogy semmi és senki nincs olyan messze egy embertől, mint egy másik ember. ” Dobos Zsolt

Next