Új Művészet, 2009 (20. évfolyam, 1-12. szám)
2009-04-01 / 4. szám
Bordács Andrea Már a jövő sem a régi Sarkvidéki hisztéria - kortárs finn képzőművészet LUMÚ, 2009. IV. 12-ig A képeslapok téli, havas tájainak nyugalmat, idillt sugalló látványa a valóságban számos frusztráció, félelem gyökere lehet. A hó nemcsak a szépség megtestesítője: a természetbe zártság kiszolgáltatottsággal és védtelenséggel párosulhat, elég, ha csak Kubrick Ragyogására gondolunk. Egy kortárs finn művészetet bemutató tárlaton a mindenfelé havas tájra építő koncepció az amúgy is meglévő sztereotípiákat idézi meg, ami ellen a kortárs művészet általában minden mozzanatával küzd. Ugyanakkor ezt a közhelyet jelen pillanatban maguk a kurátorok is felerősítik: az amerikai Alanna Heiss és a finn Marketta Seppala mintha a New York-i P. S. 1-ből a LUMÚ-ba érkező kiállításukon a finnségnek valamifajta esszenciális jellemzőjét próbálnák megragadni, noha ezek a karakterjegyek tudományosan kevéssé igazolhatók, s a kortárs művészeti beszédmód is elutasítja ezeket a toposzokat, pedig az identitáskérdés központi programjai közt szerepel. Érdekes módon a 2006-os műcsarnoki skandináv kiállítás is kifejezetten kerülte a skandináv lét kliséit, s most épp egy amerikai és egy finn kurátor tér vissza az ugyan izgalmasnak hangzó nemzetkarakterológiai szemponthoz. A kiállítás címéül a provokatív Sarkvidéki hisztéria címet választották, ami jelen esetben nemcsak egy frappáns fantáziacím, hanem a kiállítás alapjául szolgáló, s részben a katalógusban is olvasható Marko Tapio nemzetkarakterológiai írásának fő szempontja. A hóba zártság üzenetét az eszmei szempontokon túl vizuálisan is erősíti a mintegy a kiállítás mottójául/ lógójául választott művel, a havon álló hatalmas tengerjáróhoz induló karmester látványával. Mindezek ellenére a kiállításra meghívott 16 művész munkái felettébb izgalmasak, elsősorban a fóbiák, a természet, a víziók és a jövő problémacsoportja köré épülnek. A kortárs északi, pontosabban a finn művészettel már az elmúlt években is több alkalommal találkozhatott a hazai közönségi, akár csoportos kiállítás keretében vagy épp az egyes művészek munkáival más kontextusban. A mostani bemutatóhoz kísérőanyagként a kurátorok által a New York-i kiállításhoz készített katalógus, illetve annak egy magyar nyelvű melléklete szolgál. Az itt olvasható szövegek azonban a sarkvidéki hisztéria jelenségének az 50-es években megfogalmazott elméletén kívül nem túl sok támaszt nyújtanak a művek értelmezésében, ugyanis jórészt olyannyira semmitmondóak, hogy a szöveg alapján többnyire még a művek megtekintése után sem lehet beazonosítani, mely alkotásról van szó. A nemi szerepek problémái, az emlékezés, a természet és a technika kapcsolata, pontosabban a természet jövője téma foglalkoztatja a kiállítókat, gyakran nem is válnak szét ezek a témák egyegy művön belül. 12