Új Művészet, 2009 (20. évfolyam, 1-12. szám)
2009-04-01 / 4. szám
fogása csak kiemeli testének fékvesztetten érzékies idomait, amelyekből a világrendítő hisztérikus asszony egész hódító, mérgező, veszedelmes, páratlan egyénisége beszél." Leírta képei keletiesen gazdag és meleg színvilágát, mely a preraffaeliták drágakőszerűen izzó színeire emlékeztet („mindegyik szín külön kiválik"), igaz nem voltak szavai arra az expresszív festőiségre, mely tanítványai közül például Rouault-t annyira inspirálta. Moreau művészetét a Justic naplójára annyira jellemző, hirtelen ötlettől és szubjektivitástól vezérelt összehasonlítással a kor ünnepelt, tragikus hősnőket nagy sikerrel megformáló, excentrikus színésznőjének újdonságához hasonlítja: „a légkör, amelyet képei árasztanak, s a világnézet is, amelyet oly páratlanul fejeznek ki - a modernizmus Sarah Bernhardt skáláját érték el a festészetben." Justh Zsigmondot korai halála megakadályozta életműve kiteljesítésében, ha meg is érezte az új művészet születését, műveiben ez csak halványan tükröződik. Babits Mihály, a preraffaeliták egyik legkorábbi hazai ismerője már beépítette a szimbolista élményt. Az Örök dolgok közé legyen híred beszőtt című verse Moreau ars poéticájához hasonlítható. Költeményében a századelő szfinx-asszonyainak, a francia festő Saloméjának végzetes szépségére ismerünk. „Új diszharmóniát vakítson rád a lelkem, hogy Egyiptom rovott kockáin lássalak szárnyas griffek között Nílus-öntözte telken állt félig meztelen, nagy tiarás alak. A francia mester széleskörű hazai visszhangjáról nem beszélhetünk, Salomé inkább Aubrey Beardsley megfogalmazásában vált inspiráló élménnyé a magyar közönség és a művészek számára. Annál érdekesebb ez a művészetéről szóló korai, frissen felvázolt, mégis a lényegi vonásokat megragadó híradás Just Zsigmond naplójából. Jegyzetek 1 Justh Zsigmond: Párizsi napló. 1888. In: J. Zs. naplója és levelei. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1977; Gellér Katalin: Justh Zsigmond Párizsi naplójának (1888) képzőművészeti vonatkozásai. Művészettörténeti Értesítő, 1983/4, 224-231. 2 A francia szakirodalom is kezdetben egy csoportba tartozónak tartotta a dekadens és a szimbolista írókat. A magyar költők (Babits, Juhász, Kosztolányi, Tóth Árpád) általában dekadensnek nevezték a mozgalmat, Ady inkább szimbolistának. Komlós Aladár: A szimbolizmus, II. kiadás, Gondolat, Budapest, 1977,36. 3 Justh Zsigmond: id. mű, 212. 4 Justh Zsigmond: id. mű, 2123. Hieroglif írás és szfinksz maga az asszony, s elömlik testeden az ékszerek sugara: a meddig ékszer és a meddig női test?" A magyar festők közül Nagy Sándor finom kidolgozású rajzos aktjai és a Szerelem temploma című grafikája, melyen a női testekből gótikus katedrálist formált, közel állnak Gustave Moreau nőmítoszához. A francia mesterrel ellentétben Nagy Sándor nem a romlást hozó femme fatale-t fogalmazta meg, hanem a szeretet és a szerelem képviselőit. Nagy fénytemplomot teremt nőalakjaiból. Párizsi tartózkodása alatt láthatta Moreau műveit, fotógyűjteményében is fennmaradt egy, a francia mester művéről készült reprodukció, melyet talán a hírneves, Európa múzeumait végigfotózó Braun testvérektől kapott, akik barátai voltak, s akikhez gyakran eljárt a kor neves akadémikus festőihez hasonlóan. A Rózsakeresztes Festők kiállításain (1892-től) is láthatta Moreau követői, például Armand Point és Jean Delville műveit, akik az emberi figurát szellemi tartalmak hordozójává emelték, és akik idealizáló, kvázivallásos nőképek festői voltak. Nagy Sándor: Három nő, 1916 ceruza, papír, 253x192 cm Salome-szindróma Gustave Moreau