Új Művészet, 2013 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2013-12-01 / 12. szám

^ ELŐJELEK AFRA JANOS REND A JELEK ROMJAIN Körkörös romok - Ország Lili kiállítása MODEM, Debrecen, 2014. január 19-ig Ország Lili(1926-1978) életműve nélkül a modern magyar fes­tészet kétségtelenül szegényebb lenne, sőt talán bátortalanabb, deszakralizáltabb és provinciálisabb összképet közvetítene a nemzetközi színtér felé. Ha a MODEM figyelemre méltó kiállítása - amely az 50-es években készült képektől indulva vezet végig minket az életmű fontosabb periódusain - jeljességre nem is törekedhet, az előbbi, elsőre túlzónak látszó belátást min­denképpen felismerhetővé teszi. Ha csak a képek sorozatára figyelünk, akkor is érezzük, hogy ország sosem elégedett meg az újra és újra felfedezett szimbólumok - falak, utak, labirin­tusok, szfinxek, sírkövek, írásjelek - tisztelt alkotókat követő másolásával, mindig új kontextust, új összefüggésrendszert keresett, s saját életművén belül is képes volt a megújulásra. A tematikusan tagolt tárlat nem ragaszkodik szigo­rúan az időbeli linearitáshoz, az egyes egységeken belül a festmények inkább motívumok és kurátori asszociációk, egymásra rímelő képstruktúrák mentén szerveződnek, viszont az életmű-periódu­sok között már nem jellemző a keveredés, inkább a finoman hangolt átvezetés. A kurátor, Farkas Zsófia érezhetően nem a legismertebb képek egymás mellé állítására törekedett, a korábban kevesebb figyelmet kapott vagy nagyközönség elé régen - Debrecenben pedig sosem - került darabok adják a kiállítási anyag jelentős részét. A kiállítótérbe lépve rögtön a szürrealizmustól inspirált, asszociációkra építő fotómontázsok és az elsősorban Chirico erőteljes hatásáról árulkodó olajképek közt találjuk magunkat, melyek közül csak az 1952-es Önarckép lóg ki a maga puritán tanulmányszerűségével. A Magtár(1953) és a Nagy Fal II. (1955) például a Chirico keze alatt évtizedekkel korábban tökéletességre fejlesztett szürrealista térkonstrukciók tanulságát próbálja újrafogalmazni, ám csekély eredménnyel. A lazúros elnagyoltság még kezdetlegesebb, szinte vázlatszerű kom­pozíciókat eredményez az 1950-es évek közepére datált Temető és a Visszapillantó, valamint a Hóember(1955) című művek esetén, melyek nem sokat sejtetnek abból a zsenialitásból, amely az életmű későbbi periódusaiban reve­la­tív erővel nyilat­kozott meg. A falak viszont Ország Lilinél is fontos, egyben személyes - a szakralitással és a zsidó sorsnarratívával összefonódó - jelentéssel telített szimbólumok mér ebben az időszakban is. Az 1955-ös Cipők, a Kislány Fal előtt, a Fekete ruhás nő, a Szorongás, valamint az egy évvel későbbi Nő Fal előtt sokkal izgalmasabb, erőteljesebb képek, mint az előzőek­­ rövidebbre zárt horizontokkal, kontúros falrendszerekkel, karakteresebb alakokkal. A Nő fal előtt már-már Magritte képeinek nyugtalanító logiká­ját idézi meg azzal, ahogy a háttal álló alak és az ő árnyékával érintkező útjelző tábla kézábrázolása ellentétes irányba mutatnak. Egyszerre érezzük a mesterek, Bálint Endre és Vajda Lajos hatását az Újhold születik (1957) című nonfiguratív képen és a Corpuson (1959), ezek a már a következő periódus munkáihoz átvezető Kompozíció /­//-vel (1961) előjelzik meg a 60-as évek figuralitástól bátrabban eltávolodó, a zárt hori­zontokat felszámoló, illetve az alapként használt felületet, magát a vásznat vagy a farostot falszerű képződménnyé avató munkák sorát. A személyes Ország Lili: Nő fal előtt, 1956, Olaj, vászon E 3 CV O5>>fD c '13> C cu in 12 új művészet 2013J2

Next