Új Művészet, 2013 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2013-12-01 / 12. szám
beilleszteni Marc Chagall figuráját is, azzal a plusszal, hogy esetében egyfajta lelki rokonságot is érzékelt Ámos és szűkebb baráti környezete, amiből valamikor az idők folyamán megszületett a „magyar Chagall" toposza. Ez a toposz nem is olyan nagyon rég, 2001-ben Kőbányai Jánosnak köszönhetően egy kiállítás rendezésére sarkallta a Francia Intézetet, amely az Ámos Jelenései címet kapta, és az akkor a Zsidó Múzeumban látható nagyobb Chagall-kiállítással próbált párbeszédet kezdeményezni. A párbeszéd igazából csak most, 12 évvel később valósult meg, és mint minden párbeszéd a maga módján akár még érdekes is lehet, de Ámos művészetének értelmezéséhez nem tesz hozzá túl sokat, inkább egy érdekes intermezzo, egy apró link, amely bekapcsolhatja a nemzetközi diskurzusba Ámost és a magyar szürrealistákat. A bekapcsolás most, 2013-ban Budapesten, a Nemzeti Galériában meg is valósult, de persze csak lokálisan, egy szépen installált, jól bevilágított, európai színvonalú, másrészt viszont „bombasztikus" és „önkolonializáló" (mindez csupán nézőpont kérdése) kiállítással, amelyet Kőbányai szövegeire (a katalógust legalábbis szerzőként ő jegyzi) építve Kolozsváry Marianna rendezett meg. Maga Kőbányai amúgy szintén egyfajta haszid értelmezést rendel Ámoshoz, amelyet azonban romantikus pátosszal párosít, hiszen mindenekelőtt az „apokalipszis képköltője"-ként tekint Ámosra, ami természetesen legitim interpretáció, hiszen a Holokausztot a II. Világháború szinekdochéjaként le lehet írni bibliai apokalipszisként. Az viszont már egy másik kérdés, hogy maga a „képköltő" mennyit tudott és tudhatott a politikai alkukról és a gazdasági szempontokról, illetve a szisztematikus genocídiumról, az Endlösungról, vagyis az európai zsidóság összegyűjtéséről és elpusztításáról, amelyhez a magyar hatóságok megdöbbentően „lelkesen" asszisztáltak. Bármennyit is tudott azonban Ámos, a legenda szerint elfogadta sorsét, utolsó szavai az őt szökésre buzdító feleségéhez, Anna Margithoz akár egy haszid csodarabbi történetébe is beleillenének: „menjen minden, ahogy a víz folyik". Ez az 1944-es mondat azonban egyúttal már a végső összeomlás jele is lehet. Nehéz lenne pontosan megragadni, hogy Ámos mikor is pillantotta meg a „történelem angyalát", és mikor is foszlott szét az álomvilág, a „magyar Chagall" világa, amelyben képeinek tanúsága szerint hinni akart. Egy azonban biztos, valamikor 1943 folyamán, valahol Ukrajnában átértékelte a híres párizsi utat is, és a nagy találkozást Chagallal, mert megjelent előtt a Cuernica és annak Minotaurusza, akitől aztán már élete végéig nem is tudott megszabadulni, mert a „szörnyeket" még a Jelenések könyvének bosszúálló angyalai sem tudták elpusztítani.9 1 Giorgio Agamben: Homo Sacer. Sovereign Power and Bare Life. Stanford University Press, Stanford, 1998 2 Az emplotment(cselekményesítés) Hayden White kifejezése, aki amúgy Paul Ricoeurtől kölcsönözte azt. V.ö.: Hayden White: Metahistory. The Historical Imagination in 19th Century Europe. Johns Hopkins University Press, Baltimore, 1973. Később White-ot amúgy éppen a Holokauszt kutatói bírálták konstruktivizmusa és relativizmusa okán, ami után White bevezette a „modern esemény" (ilyen minden genocídium) meglehetősen misztikus fogalmát, amelynek tragikuma nem enged meg csak egyféle hangot és csak egyféle elbeszélést. V.ö.: Hayden White: A modern esemény. In: Kisantal Tamás (szerk.): Tudomány és művészet hozott. A modern történelemelmélet problémái. L'Harmattan-Atelier, Budapest, 2003, 265-286 . Benjamin, Klee és Ámos figuráját tudtommal először Túrás Hedvig kapcsolta össze írásban. V.ö.: Túrás Hedvig: Angyalokra szükség van. In: András Edit (szerk.): Angyalokra szükség van. Tanulmányok Bernáth Mária tiszteletére. MTA Művészettörténeti Kutatóintézet, Budapest, 2005.301-311 11 Ámos szimbólum-használatához lásd: Passuth Krisztina: Ámos Imre szimbólumrendszere, Ars Hungarica, 1975/1.65-89; és Petényi Katalin: Ámos Imre apokalipszis sorozata. Ars Hungarica, 1977/2. 267-276 5 V.ö.: Ámos Imre naplója, 1938. február 26. In: Egri Mária és Kőbányai János (szerk.): Ámos Imre. Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok Múlt és Jövő, Budapest, 2003.246 A kiállítást Kőbányai János rendezte, aki az 1990-es évek végétől kezdve több nagyobb lélegzetű tanulmányt is szentelt Ámos munkásságának. Ezek egyfajta szintéziseként jött létre misztikus hangvételű monográfiája: Ámos Imre. Az Apokalipszis képköltője. Múlt és Jövő, Budapest, 2005 . Kőbányai János: A művészet és az ember története határán. Marc Chagall és Ámos Imre. In: Kolozsváry Marianna (szerk.): Ámos Imre, a „magyar Chagall". A háború örvényében, 1937-1944. Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2013,11-49 8 Kőbányai János idézi Ámost egy Anna Margittal készült kései, 1991-es interjúra hivatkozva: Kőbányai 2005,45 9 Ámos Imre naplója, 1943. augusztus 26. In: Egri - Kőbányai, 2003,45 Ámos Imre: Önarckép angyallal és órával, 1941, papír, lavírozott tus, 58,9 x 27,7 cm új művészet 2013_12 11