Uj Nemzedék, 1919. október (1. évfolyam, 3-27. szám)
1919-10-23 / 20. szám
*, Ferenc József, ő és Károly, tehát semmi kilátása sincs arra, hogy e tekintetben változás történjék. — Ez volt az egyetlen határozott nézeteltérés közöttünk, miután én hangsúlyoztam, hogy ez egy nagyon téves álláspont és atól előbb-utóbb mégis el fog kelleni térni. Ferenc Ferdinand a beszélgetés folyamán többször is rátért arra, hogy tudja, mennyire magyarellenesnek tartják őt, hogy azonban ez tiszta hazugság, amit ellenségei hír eseteinek, ő zsidóellenes, de nem magyarellenes, őt mesterségesen akadályozzák is abban, hogy Pestre jöjjön, mert féltékenyek reá. — Elmondta, hogy nem is mehet a feleségével például a királyi várba, felesége nélkül pedig nem szívesen menne. Erre én ajánlottam neki, hogy vegyen Pesten egy palotát, ezzel románt meg tudná nyerni a magyar nemzete, mely igazán könnyen elégíthető ki s keveset kíván. Rámutattam arra, hogy nem lehet csodálni, ha a legnagyobb rágalmak róla fogékony talajra találnak, mert sohasem látni, sohasemmutatkozik Pesen, nem beszél a magyar politikusokkal. Végül azzal búcsúztunk, hogy ő egészen a lépcsőházig kikísért és azt mondta, reméli, hogy sokszor fog látni. — Az azonban igaz, hogy azóta egyezer sem láttam. ígérete ellenére nem jött Peere és mikor miniszterségem végeidé a katonai kérdések megint akuttá váltak és a király, aki hajlandónak látszott az általunk követelt konceszsziókat elfogadni, újból kívánta, hogy e kérdésben is beszéljek a trónörökössel, Ferenc Ferdinánd megtagadta az általam kért audienciát. Acrenthal külügyminiszter közvetített, aki akkor Schönaich hadügyminiszterrel együtt kész volt a katonai kérdésben a magyar kormány álló ment jóra helyezkedni, de ő is határozott koffjearat kapott a főhercegtől. Csak annyit ígért aljprogerenthalnak, hogy majd beszélni fog velem egy udvari ünnepség alkalmával. De ezt sem étta meg, hanem akkor hozzám tüildte az adjutánsát azzal az üzenettel, hogy sajnálatára nincs ideje velem most beszélni és másnap vadászatra elutazik, úgy hogy egyelőre nem talállkozhatunk. — Többé nem is beszéltem vele. Én nem tudom megítélni, mik voltak az ő tótjai, milyen érzelmekkel viselhetett a magyarok iránt, nem tudom, hogy őszinte volt-e velem szemben, — de attól félek, hogy nem kevés, mert a háborús évek alatt hozzászoktak a gyors meggazdagodáshoz. Különösen a húsáraknál tapasztalhatjuk ezt. A mészárosok az utóbbi éve, alatt elég jól megszedték magukat, de azért még most is mohón igyekeznek kihasználni a helyzetet. A mostani túl magas húsárak nem magyarázhatók egyébbel, mint a mészárosok telhetetlenségével. Az én véleményem a tapasztalatok után az, hogy a maximális árakat ismét vissza kell állítani és ilyen értelemben már meg is tettem javaslatomat illetékes felettes hatóságomnál. A mostani körülmények között, miután az árak szabadjára vannak engedve, teljesen meg van a kezünk kötve és nem üldözhetjük az árdrágítást úgy, ahogy az megérdemelné. A felhozatal elég nagy s a közönségnek volna is kedve vásárolni, ámde ha ez sokáig így tart, nem lesz vásárló, mert különösen a fix fizetésű társadalmi osztály végképpen kimerül,ez pedig nem lehet érdeke sem a kereskedőknek, sem a kicsinyben való árusítóknak. A közönség, amely a háború alatt, sokat nélkülözött és sokat szenvedett a drágaság súlya alatt, a csarnoki kereskedőktől mindenesetre több méltányosságot és emberséget várna. Uj Nemzedék Csütörtök, 1919.október 23. ------------------------------------------------------------a Ismét áremelkedés az élelmiszerpiacon. A maximális árakat vissza kell állítani A központi, vásárcsarnok forgalma napok óta különösen fellendült. A vásárlók mintha pillanatokra felednék a horribilis árakat, szinte önfeledten vetik rá magukat az áruk nagy tömegére. Az eladók sietnek is kihasználni a keresletnek ezt a szokatlan alkalmát és rendületlenül tartják a megrögzött óriás árakat, sőt inkább felfelé igyekeznek azokat szorítani. Nem újság ma már, de meg kell ismét állapítanunk, hogy az élelmiszerárak kívánatos csökkenése helyett folytonos, következetes drágulást látunk az élelmiszer-piacon. Hivatalos adatok bizonyítják, hogy az utóbbi hetekben a felhozatal nagy mértékben javult s ezzel szemben különösen a gyümölcs és zöldségfélék ára szinte meglepetésszerűen fölfelé halad. A húsárak ismét ott állanak, ahol három-négy hét előtt voltak. A marhahús ára átlag 48—44 korona, holott még egy héttel ezelőtt is ugyanaz az ár 30—82 korona között váltakozott. Sertéshúst is láttunk tegnap és ma a nagycsarnokban óriási mennyiségben, de ennek az ára is megfizethetetlen: 68—70 korona. A mészárosok azzal biztatnak, hogy lesz még a hús drágább is, mert, szerintük, a felhozatal most már csökkenni fog. Eddig azonban azt láttuk, hogy a nagy felhozatal ellenére is a mésssárosok az árak fokozatos leszállításáról hallani sem akarnak. Beszélgettünk a hallatlan árdrágulás okairól és következményeiről a vásárcsarnok egyik régi szakemberével, Horváth János főellenőrrel, aki a saját személyes tapasztalatai nyomán a következőket mondotta: — Amikor a vörös uralom megbukása után a maximális árakat felfüggesztettük, azt hittük, hogy a felhozatal rohamos emelkedésével párhuzamosan esni fognak az árak is, de ebben alaposan csalódtunk. Ma ott tartunk, hogy hiába van nagy árbőség és a kereskedők hiába hivatkoznak a kereskedelem szabadságára, az árak immár utolérhetetlenek. Azt tapasztaltuk, hogy a kereskedők nem váltották be a sokáig hangoztatott ígéreteket, hogy tudniillik a maximális árak megszüntetése esetén ők majd gondoskodnak az árak természetes leszállításáról. Sajnosan tapasztaljuk nap-nap után, hogy a kereskedők és más árusok nem tudnak betelni a haszonnal és akármilyen nagy volna a felhozatal és akármilyen bőséges volna a kereslet, nekik ez mind A bolseviki „tanító“-képzés. Az Új Nemzedéknek az iskolák belső állapotáról írt cikkeihez kiegészítésül megkérdeztük Imre Sándor államtitkárt, mit csinált a bolsevizmus a tanító- és tanárképzéssel. Imre Sándor kérdéseinkre a következő felvilágosítást adta: — Az elemi népiskolai tanítóképzőintézetekben személyi változások ugyan nem voltak, de itt is sok ellentét támadt a tanárok között s nagy része volt az állapotok elvadulásában annak, hogy a háború miatt rendezett rövid tanfolyamok hallgatóival már a diktatúra előtt is igen nehéz volt az intézeti rendet megtartatni. Fokozta ezt a káros hatást az a körülmény, hogy a képzők tanárai közt is akadtak olyanok, akik a belső bomlást elősegítették. Az a kényszerűség, hogy a katonai szolgálatra bevonuló tanítónövendékek igen rövid tanfolyamokon szerezték meg az oklevelet, sok aggodalmat okozott már évek óta. Az pedig, amit ezen a téren a proletárdiktatúra tett, egyenesen végzetes az ifjakra és leendő tanítványaikra. A vörös hadseregbe belépőknek már a III. évről is vizsgálat nélkül adatták ki a bizonyítványt, a IV. éveseket is elbocsájtotték anélkül, hogy toldásukról meggyőződést engedtek volna a tanároknak. Vannak olyan ,,szovjet oklevéllel“ ellátott ifjak, akik a szénszünetek, a megelőző katonáskodás, végül a vörös hadseregbe való belépés miatt sem a III., sem a IV. osztályból jóformán semmit sem végeztek. A képesítő vizsgálatot is úgy rendezték, hogy elmaradt onnan minden nemzeti tárgy, sőt ezeken kívül minden „nehéz“ tárgy is, ezek helyett azonban a tanácsalkotmány jutott döntő szerephez. A nagy hiányok pótlására Huszár Károly elrendelte olyan tanfolyam tartását, amelyen a legtöbbet mulasztott tanulók félévig a III., félévig a IV. osztály anyagét tanulják a az érvénytelenített oklevelek helyett, szabályszerű vizsgálaton újat szerezhetnek. A polgári iskolai tanárképző főiskolák (a Pedagógium és az Erzsébet Nőiskola) sorsa egészen különleges volt a diktatúra idején. Ezekre már a Károlyi-kormány utolsó hónapjaiban kimondták, hogy nincs rájuk szükség, mert nem lesz polgári iskola sem. S mégis kinevezték mindkét főiskolához az új tanárok egész sorát, néhányat egyenesen azzal, hogy a két intézmény szellemét megváltoztassák. Igazságtalannak nem szabad lenni, tehát el kell ismerni, hogy voltak ezek között alapos készültségű és jóindulatú emberek is, de (a régi óraadókat kivéve) egy sem volt olyan, aki ismerte volna a feladatot, amelyre vállalkozott. Különben nemcsak a kinevezett tanárok nem ismerték ezeket az intézményeket, hanem az intézők sem. Jellemző erre, hogy a diktatúra utolsó hetében a népbiztosságon értekezletet tartottak a két főiskola „likvidálása“ tárgyában s ez éppen ellenkezően azzal végződött, hogy ha meg nem volnának, fel kellene őket állítani. Ami e két főiskola hallgatóit illeti- mindkét intézetben több megszédült növendék lett hive az „uj szellem“nek s férfiak és nők egyaránt igyekeztek „reformok“ címén minél nagyobb könnyítéseket eszközölni ki a tanulmányokban is, de főként a vizsgálatokon. Nevezetes körülmény, hogy a Pedagógiumban az ifjúsági mozgalom vezetői csaknem kivétel nélkül, sőt részesei is jórészt tévesek voltak, meg olyanok, akik az intézetnek csak katonai tanfolyamokon voltak hallgatói. A tanítóképző intézeti tanárképzésben semmi változtatás nem történt, csak a képesítő vizsgálaton könnyítettek itt is, mivel a jelöltek ezt sürgették a középiskolai tanárvizsgálati engedmények hatása alatt. " A középiskolai tanárképzésben annál nagyobb változások történtek. Megindultak ezek még a diktatúra előtt azokkal a tanfolyamokkal, amelyek speciális ismereteket akartak nyújtani a középfokú iskolák tanárainak, folytatódtak tanárképzőintézeti új előadók megbízásával, s végződtek „Középiskolai Tanítóképző Főiskola“ szervezésével. A diktatúra szelleme itt abban jelentkezett, hogy az új külön főiskola tanáraivá egészen fiatal embereket is neveztek ki, akiknek középiskolai tanári gyakorlatuk alig volt. Egyébként azonban abban, amit az előkészítő munkálatokból ismerek, felhasználhatót is látok s halaszthatatlannak tartom éppen a középiskolai tanárképzés reformját, mert szervezete is, tartalma is változást kíván. Ebből aztán következik a tanárvizsgálatok reformja is, amire nézve a diktatúra elrettentő példát adott. Itt is a könnyítéssel kezdődött a dolog, mert mint az oktatás terén általában, itt is érdekelteké lett a döntő szó abban, hogy mit kell tőlük megkövetelni. Elhagytak mindent, ami nehézzé és komollyá tette a tanári vizsgálatokat. Új tagok egész sorát nevezték ki a bizottságba, köztük olyat is, akinek középiskolai tanári képesítése sem volt, s érettségije sem. A pedagógiai és filozófiai vizsgálatot eltörölték, de még a diktatúra utolsó hetében sem voltak tisztában azzal, hogy a vizsgálati rendszert hogyan alakítsák. Igen sokat lehet keményen megbírálnunk és elítélnünk abból, amit a proletárdiktatúra csinált a tanító- és tanárképzés terén (főképpen az úgynevezett átképző tanfolyamokról kellene beszélni), de nem szabad a bírálásinál megállanunk, hanem gondoskodnunk kell a szükséges újjáalakításról is. Mindaz, amit az iskolák életéből éppen az Új Nemzedék is eddig feltárt, arra mutat, hogy tanáraink nevelésére nem fordítottunk eddig elég gondot. Beöthy Zsolt az irodalomról és a magyarságról. Mai lapunkban hírt adtunk arról, hogy október 11-én, a sötét emlékezetű őszirózsa-forradalom évfordulóján, Beöthy Zsolt emlékbeszédet mond Tisza Istvánról, akit történelmi pályájáról elsöpört ez a forradalom. Az Uj Nemzedék munkatársa fölkereste Beöthy Zsoltot, hogy véleményét hallja erről és a magyar irodalom időszerű kérdéseiről. A kitűnő tudós dolgozószobájában fogadta munkatársunkat. Dohányszinü, asinóroe, magyar kabát van rajta é® a hideg szobában könyvek között dolgozik. — A gyászbeszédemet a forradalom évfordulóján mondom el Tisza Istvánról, mint a Magyar Tudományos Akadémia dásztagjáról. Előzően istentisztelet lesz a református templomban, ahol két református püspök mond beszédet Utána a Nemzeti Szövetség helyiségében tartom meg emlékbeszédemet. A nagy összeomlásról beszélünk, mely romokba temetett itthon minden alkotó munkát és nagy mértékben megbénította az alkotó irodalmat is. Várjon a magyar irodalom hivatalos szervei, az Akadémia, a Kőfaludy Társaság, mit szándékoznak tenni, hogy a pusztuló magyar míveltséget foksé fölsegítsék . — Sajnos, egyelőre keveset mondhatok, mert össze se jöhettünk, nem szervezkedhettünk még. Szegények vagyunk. Tőkéink egyáltalán nem kamatoznak. — Mágia milyen lesz a magyar irodalom útja a jövőben? — Becsületes embereknek kell lennünk, munk más embereknek és magyar embereknek s akkor az irodalom ügye, akárcsak a múltban, biztosítva lesz. Legfontosabbnak azt tartom, hogy a magyar írók szokjanak le az üzletiesség elvéről és magáért az irodalomért miveljék az irodalmat, mint egykor, tekintsék szent ügynek, amelyért áldozni is kell A kritikának ki kell kerülni az újságok kezéből, amelyek eddig csak szolgálatokat tettek és érdekből emeltek vagy buktattak írókat. Igazán csodálatos, hogy akadtak nálunk írók, akik törődtek ezekkel a kritikákkal és komolyan vették őket. Mindenesetre azonban magyarnak és nemzetinek kell lennie a jövendő irodalmának. A zsidóság szerepéről igy szólt: — Én azt a szomorú és gyászos szerepet, amelyet a zsidóság játszott az utóbbi orradalomban, fő-