Uj Nemzedék, 1919. október (1. évfolyam, 3-27. szám)

1919-10-01 / 3. szám

,­­Andrássy Gyula gróf 1918 október 11-e után, miután az immár semmit sem je­lentő külügyminiszteri állásról leköszönt, el­tűnt az aktív magyar politika teréről, Jásza és Kunfi hadverő népe volt a magyar poli­tika, a magyar újságok agyonhallgatták az ideijét múlt államférfit, mindenáron el akar­ták feledni és feledtetni — és mégis csodá­­latoskép a magyar közönség szívében soha nem volt annyira aktuális, soha nem foglal­koztak vele annyit, mint ezekben az idők­ben. A fél és egész bolsevizmus napjaiban szinte legendás ködbe vonták alakját, a ma­gyarság minden külpolitikai álmát és vá­gyát őhozzá költötték. Mindenki tudta, hogy Andrássy harcolt értünk Londonban, „nagy beszédet tartott Versaillesben“, „visszatölti a demarkációs vonalat Szegeden“ stb. A magyar közönséget bizonyára érde­kelni fogja, hogy a valóságban mit csinált­­Andrássy Gyula gróf külügyminisztersége óta. Öt napi hiábavaló kétségbeesett kísér­letezés után éjszaka titokban hagyta ott no­vember elején a Ballhausplatzot, ahol atyja, mint a monarchia legnépszerűbb első állam­férfia dolgozott a hármasszövetség hatal­mas épületének megkonstruálásán. Bécstől Pozsonyig hajón, onnan autón Dénesfára vejéhez, Szirátky József grófhoz ment, anél­kül, hogy a magyar hatóságok útjáról tud­tak volna. Ekkor már a családi összekötte­tést is megszakította Károlyi Mihályékkal és csak messziről nézte, hogyan engedi át Károlyi az országot az anarchiának. Egy ideig a belső politikai harcot akarta felvenni ellene, de mivel ennek lehetőségei mindin­kább kisebbedtek, nagy nehézségekkel útle­velet szerzett és Svájcba ment, hogy az en­­tente-ot a magyar helyzetről tájékoztassa. "Az entene-dipl­omatákn­ál nem tudott érdek­lődést kelteni a magyar kérdés iránt. Akkor még mindenkit a németekkel való leszámo­lás foglalkoztatott A külföldi nagyközön­séghez írt fel­világosí­tó cikkei, melyek a Re­vue Politique International­eben jelentek meg, vörösek itthoni haragos vicsorgatásai után mindenki előtt ismeretesek. A kommunizmus egész ideje alatt An­drássy családjával együtt Svájcban tartóz­kodott, versaillesi és egyéb útjai csak Pes­ten készült ábrándozások. A bukás után azonnal hazajött Bécsben nagy meglepeté­sére szalonikocsi várta — erre a figyelmes­ségre a Peidl-kormány részéről nem volt el­készülve. Mint később kiderült a szalonka­rok­ önmagában, a létében, a szellemi kisugár­zásában. Tizenkét éves korában már nemi, beteg, egy cselédlánytól — s innen az utat egészen Tisza István meggyilkoltatásáig, a min­den keresztény egység és szépség, nagyság ellen való dühödt patkánylázadásig, a Ká­rolyi Mihályon át való országrontásig, az al­koholizmusig és nemi pszichopathológiáig pon­tosan, következetesen megfutotta. Róla nem egyszerű portrét, hanem regényt lehetne írni: ő és Pogány Pollák József, ez a két zül­lött újságíró — akik közül persze Kéri hatá­rozottan tehetség volt, Pogány­ Pollák pedig maga a tehetségtelenség — taszította bele Magyarországot a poklokba. Körülöttük nyüzsgött aztán az apróbb patkányok hada, akik sem tehetségben, sem a züllés nagy ará­nyaiban nem tudták utólérni, a Hajnal Je­nők, a Róbert Oszkárok,­­a Roboz Imrék, a Halasi Andorok, a Magyar Lajosok, a Gábor Andorok hada, akikben nem volt meg a dé­moni erő és szinte­ nagyság, de ugyanaz a pat­kányvér szaladgált moralitásuk ereiben és akik szóhoz jutása, életlehetősége csak annak a texasi anarchiának köszönhető, amely itt tizenöt éven át dúlt a pesti újságírásban, iro­dalomban és kritikában. Ezek és egyivású cimboráik ülték tele az újságírók otthonát és csináltak belőle egy olyan morális boszor­kánykonyhát, amelynek szörnyűségét egész nagyságában csak egy középkori festő képze­lete vagy egy Goya ecsetje tudná megeleve­níteni, s ezek és azonos lelkületű, legfölebb óvatosabb patrónusaik csináltak itt tizenöt éven át újságot, könyvet, haladást, közvéle­­ményt. Lendvai István,­csit egy fiat­­ember rendelte meg Budapes­ten, aki a Máv.-nál mint­­Andrássy gróf titkára­ mutatkozott be és kijelentette, hogy a „dezignált­ miniszterelnök“ parancsára kü­lön vonattal kell eléje mennie Bécsbe. A Máv. még ma sem tudja, hogy melyik élel­mes és elszánt bolseviki pályázott ki ezen a furfangos, de kényelmes utón Magyaror­szágból. A Pestre érkezett Andrássy Gyula a szó szoros értelmében hajléktalan volt. A dunaparti palotában rövidhajú mulatós zsi­dólányokat és egész a kulizmusig elszánt ifjú proletárokat oktatott a proletárművé­­szetre Mitz mester s ennek a „kultúr“-intéz­­ménynek nyomait még ma sem tudták el­tüntetni. A tiszadobi és tőketerebesi gyö­nyörű kastélyok a vörös háború alatt az el­lenséges harcvonalak közé kerültek és amit az októberi forradalom pusztításai elkezd­tek, azt az átvonuló hadseregek tetézték be. Ugyancsak tönkrement az erdélyi (magyar­­fenesi) birtok is, így tehát felváltva, a fe­jérmegyei Batthyány-kastélyban vagy Dé­nesién k­el­lett meghúzódnia mint vendégnek az egyik legvagyonosabb magyar grófnak. A vagyonában szenvedett veszteségek fel­sean becsülhetők, de ezeknél sokkal inkább sújtotta Andrássy grófot a történelmi és művészi kincseiben szenvedett kár. Az aty­jától örökölt, eddig nyilvánosságra nem ke­rült páratlan levélgy­űjtemény, többek közt Bismarck, Bearonsfied lord, Moltke, Ferenc József, Deák Ferenc, Eötvös József stb. ér­dekes és történeti jelentőségű írásai, a Ti­­szadobon volt fénykép­gyűjtemény szintén a múlt század legkiválóbb alakjainak aláírá­sával, feljegyzéseivel ellátva, úgy látszik mind elpusztultak a kommunisták kezén és ez a veszteség teljesen pótolhatatlan. A mű­tárgyak közül a legértékesebbek, melyek Bu­dapesten voltak, aránylag szerencsésen ke­rültek ki a viharból, mert rögtön a diktatú­ra reggelén múzeumokba kommunizálták őket és ott a régi tisztviselőik mindig gond­jukat viselték. Akik elmentek a „Szociali­zált Műtárgyak Kiállítására“, láthatták ott a híres Andrássy-féle francia, angol és olasz képeket, melyekre a főkommimizáló, Kencz­­ler Hugó elv­társ különös gyengédséggel te­kinthetett. Ez a nagy előszeretet csaknem végzetes mérveket öltött A kommün buká­sának estéjén megjelent Kenczler a Műcsar­nokban és kísérő nélkül bement a kiállítás helyiségeibe. A megbízható és tapasztalt múzeumi szolgáknak feltűnt ez a látogatás és csodálkozásuk növekedett mikor észre­vették, hogy ki jövet nagy malaclopó köpe­nye alatt szorongat valamit. Értesítették a rendőrséget, ahonnan rögtön detektívek­­ mentek Kenczler lakásaira és ott megtalál­ták Andrássy és a egész összelopott kiá­­­lítás talán legértékesebb darabját, Rem­,­brandt-nak híres ifjúkori önarcképett. Megállapították a detektívek azt is, hogy egy túraautó már készen áll, amelyen a de­rék elvtárs Rembrandtot ki akarta szöktet­ni az országból. Mikor azonban Kénedért kérdőre vonták, ki­jelentette, hogy csak biz­tonságba akarta helyezni a képet. A nyil­vánvaló lopási kísérlet dacára Kénedért nem tartóztatták le, mert állítólag Lukács népbiztos utolsó hivatalos ténykedéseként elrendelte szabadlábra való helyezését. A vidéki kastélyokban lévő kisebb ér­tékű festmények és nagyon szép régi búto­rok, szőnyegek, gobelinek csaknem mind tönkrementek. Andrássy Gyula gróf most egyelőre a múlttal foglalkozik. A berlini Allstein-cég felkérte, hogy írja meg háború alatti politi­kájának történetét. Ez a memoireszerű könyv, mely visszanyúl egészen a hármas­szövetség megalakulásainak idejéig, részlete­sen foglalkozik a monarchia háború alatti politikájával és rövid kü­­­­ü­gyminiszterségé­­nek történetével s egyik legszenzációsabb darabja lesz a magyar politikai irodalom­nak. Akiknek alkalmunk volt újabban An­drássy gróffal találkozni, megállapíthattuk, hogy az utolsó hónapok óriási lelki megpró­báltatásai energiáját és munkakedvét telje­sen érintetlenül hagyták. A dénesfau vén, fantasztikus lombozatú tölgyek alatt, úgy mint egy évvel előbb a tiszadobi tölgyesben, egész nap lehet látni karcsú, mozgékony alakját, amint a hallgatag utakat rója, ke­zében az elmaradhatatlan könyvvel és ceru­zával. A politika, társadalomtudomány és történelem magyar és külföldi irodalmait állandóan figyel­em­mel kíséri. Néha egy ere­deti összehajlású facsoportozat, a Repce va­lamely festői pártrészlete kizavarja gondo­lataiból, ilyenkor felébred benne az An­­drássyak művészi vére, mely ezt a politikus famíliát oly érdekesen kiegészíti és teljesen átadja magát a szép élvezetének. Egy-egy elrejtőzködő padon meghú­zódva, térdére fektetett falapokra szokta fel­vetni cikkeinek gondolatmenetét azzal a sa­játságos, rohanó, ideges írással, melyet raj­ta k­ívül alig tud valaki olvasni. Ezeket a cikkeket gyorsírónak szokta lediktálni, ilyenkor a dolgozószoba asztala, kandallója, kanapéja, fetője­ — ha a parkban diktál a pad és köröskörül a föld — fehérlik a szét­dobált falapoktól, melyekből a dolgozatot összeszedi. Érdeke®, már teljesen ősz fejét előrehajtja, hosszú, finom ujjai nyugtalanul sodorják az ezüst hajszálakat és acélos szür­késkék szeme messze jár a belső történések világában. Reggel 8-tól este 8-ig dolgozik, az ét­kezési szü­netek és rövid séták kivételével. A munkája fáradalmait, a politika zűrzavarait a munkaszünetnek ezekben az óráiban csa­ládi körébe visszahúzódva szokta kipihenni. A rokonságban nagyon szeretik, különö­sen a® apróságok, Pallaviumi, Cziráky, Batthyány gróf gyerekei, akik belső barát­ságban vannak a nagy államférfival. Andrá­ssy gróf valószínűleg az egész télen át a vidéken fog tartózkodni, hacsak a politikai élet valamely fordulata Buda­pestre nem szólítaná. A száműzött P Andrássy. Szerda, 1919 október % II] Nemzedék 3 Francia hír osztrák államcsődről. Bécs, szeptember 30. — A Berliner Thegrapheunion állítólag Párisból érkezett táviratot közöl, amelynek szövege a követ­kező: „Bécsi távirat szerint az osztrák kor­mányt­, tekintettel arra a vigasztalan hely­zetre, amelyben az ország élelmiszer- és szénellátása van, azt tervezi, hogy bejelenti a csődöt és a kormányhatalmat a szövetsé­ges missziók kezébe teszi le . A Mittagszeitung berlini tudósítója e hírhez ezeket jegyzi meg: — Mivel a Telegrapheumonnak, szint­úgy mint a többi berlini távirati ügynökség­­nek, ezidőszerint nincs tudósítója Parisban, nem tévedünk, ha feltételezzük, hogy ez az állítólagos párisi sürgöny a berlini szer­kesztőségben készült A bécsi déli lapok, amelyek valameny­­nyien köztik ezt a hírt, a legnagyobb hatá­rozottsággal szállanak vele szembe és meg­jegyzik, hogy a jelentés a szenzációhajhá­­szat bélyegét viseli magéra és nem vehető komolyan. Az osztrák állam helyzete két­ségkívül vigasztalan, de semmiesetre sem vezetne oda, hogy a kormányhatalmat átad­ják az antantnak. A bécsi lapok egyebek­ben rámutatnak arra, hogy Schumpeter dr pénzügyi államtitkár a minisztertanácsban bizonyára rövidesen megragadja az alkal­mat, hogy tiszta képet nyújtson az osztrák köztársaság pénzügyi helyzetéről. (MTT.) Bécs, szeptember 30. — (Tőzsde.) A vihar­­os áremelkedés a tőzsdén további előrehala­dást tett. Oka volt ennek egyrészt az eddig­re irányadó valutáris befolyás, másrészt pedig, mint további szilárdító tényező, Schumpeter dr államtitkár pénzügyi expozéja, amelyben beje­lentette az államháztartás egyensúlyának va­lószínű helyreállítását, úgy a ku­­lisszban, mint korlátértékben ugrászerűen, je­lentékeny tételekkel emelkedtek az árak; a kur­lisszban különösen a cseh és a magyar p­a­­pírok értek el jelentékeny emel­­­­kedést, míg a­ belföldi értékeket vés­zi­ nye­­­­reségbiztos mások részben leszorították. A vég-

Next