Uj Nemzedék, 1919. október (1. évfolyam, 3-27. szám)
1919-10-10 / 10. szám
nemesség fényűzése, bűnei, a „nye pozvelim“, Lengyelország feldarabolása, a szabadságharcok, az orosz börtönök . . . Kezdtem már érteni a Litinszky indulatos kiáltozásait. Megtudtuk Litinszkyről azt is, hogy nincs családja. Egyedül áll a nagy világban. Hogy miből él, azt senki se tudta. Délelőtt soha se látta senki. Egész délelőttre bezárkózott Kandia-utcai lakásába, soha senki meg nem látogatta s az ebédjét is maga főzte. Nekünk, gyerekeknek a szemében csak növelte a köréje szövődő romantikát az, hogy a Kandia-utcán lakott. Szűk, kanyargós, elég hosszú utca volt, sok titokzatos vasablakkal. Litinszky is egy ilyen vasablakos házban lakott, — s a hajdúnk elbeszélése szerint — ezekben a vasablakos házakban laktak a „kandia“ rablók. A rablómesterség a mi gyerekszemünkben irigylendő, kalandos életpályának tetszett s ezért csak még romantikusabb alakká nőtt előttünk Litinszky. Kandia rablónak gondoltuk s nem lepett volna meg bennünket, ha egyszer pisztolyokkal, tőrökkel felfegyverkezne láttuk volna. Egy délben nem győztünk az apánkra várni s ebédhez ültünk. A pecsenyénél tartottunk, mikor csak jön az apánk s tessékeli be Litinszkyt. Az húzódott, szabadkozott, de csak tisztességből s végül is az asztalhoz ült Mi tartottunk tőle egy kicsit, de nem féltünk. Utóvégre is se pisztoly nem volt az övében, se tőr. Mintha egy sajátságos, ismeretlen világ ült volna Litinszkyvel az asztalunkhoz. A ruhájának olyan szilvórium-szerű szaga volt, mintha századokig alvó öreg kúriából jött volna elő a gazdájuk. • Lassan evett, mindig teli kanállal s nagy falatokat A borát is mindig fenékig ürítette. Eleinte csak egy-egy szava volt, de később a bor megoldotta a nyelvét s áradozva beszélt. Olyankor mintha ezer emlék jutott volna eszébe s mintha apró felhőkkel teltek volna, meg széles, lágy arcvonásai s szelíd, nagy, kék szeme úgy mélázott, mint bárányfelhők közt egy-egy kis foltnyi kékség. Megcsodáltam bozontos haját is. Hatalmas, szőke fürtökben úgy hullámozta körül a fejét, mint lombkorona a terebély cserfát. A húgomra nézett ellágyulva, becézve: — Nekem is volt kislányom, — mesélte lágy, szlávos hangokkal. — Bizony még a naptól is óvtam ... A kék ruhája állott neki legjobban . . . Milyen szép volt . . . Soha, ha valahova ment, két szolgálólány kísérete nélkül el nem engedtem . . . Mindig kocsin járt . . . — S hol van most? — kérdezte az anyám. — Nincs! — sóhajtotta Litinszky s úgy elbúsult, nem mertük tovább kérdezni. Később megtudtuk, hogy alighanem tudott Litinszky, mert sohasem volt háza ember. De amit így kitalált, rögeszmeszrüen ismételte s végül maga is hitte. Majd az őseiről kezdett beszélni. — A Litinszkyek! Már a Kasimir idejében vojvodak voltak. A legrégil Sladlíta. Tetszik látni ezt a gyűrűt, — matatta az ujját az apámnak — török gyűr, Chorczimnál zsákmányolta egy Litinszky töröktől. Hát még amit Bécs alatt zsákmányoltunk, Saphirt, rubint, gyémántot, égésnyájakat, drága török hímzéseket, szőnyigeket, sátrakat, kiég papagályt, tevét. Nevetett, az asztalra borúlvá, könynyezve, féktelen jó kedvvel. — Igen, tevet is. Na, az volt nevetség, mikor hazament s teveháton vonult be a kastélyába. Hű, hogy gyűltek a csudájára a népek Mert sose láttak még tevét. A papagályok pedig rikácsoltak mindenféle érthetetlen török nyelven. Na, az volt varaim! S nevetett, kacagott, majd lefordult a székről. Azután a lengyel erdőkről beszélt, lengyel pusztákról, lengyel vidékekről. — A Kujaviak ... — kezdte, de csak a szeme folytatta. Elborult, elgondolkozott, puszták titkaival, messzeségeivel telt meg a tekintete. — Podolia... S a vizek, a nagy vizek ... A Visztula... Az Odera... A Narev... A Pilicaa . . . Úgy mondta ezeket a neve- 2 papiroson akartuk végigcsúsztatni a tollat és még talán ma is kisugárzik ősz apáink szeméből a hangtalan szemrehányás, mely tagadja életeredményeinket, mondván: az állam, az állam biztos kenyér . . . Sötét megrendüléssel nézzük az eseményeket, melyek kitépték a hivatalnokok tízezreinek kezéből a biztosnak hitt kenyeret Armikor Kunfi Zsigmond kijelentette, hogy az intelligencia pusztuljon el, lekicsinyeltük mondását, ha bántott fölháborított is kegyetlen cinizmusa. Ez a recitáció a márványra csendített arany muzsikájával beszélt és vigasztalt. Az állam biztos, az állam erős. Akkor még nem láttuk, nem tudtuk, hová fejlődik a tragédia. Most már tudjuk. A hivatalnokok tízezrei jönnek a nyomor országútján és nem akarják elhinni, hogy itt a vég, az állam nem alkalmazhatja őket többé. Ma várnak, tűrnek, sóhajtanak, bíznak. Az állam azonban arra rendezkedett, hogy nem tartja meg őket. Nem tudja, nem bárja, ráincsen pénze. A pénzügyi számítások e rideg taktusával azonban nem lehet elintézni a kérdést. A régi nagy Magyarország nevelte őket, kisajátítottaagysejtjeiket és idegrendszerükön keresztül élt. Tíz meg tízezernyi mesterségesen gyártott intelligenciát foglalt le magának és most nem hagyhatja el. Azokhoz a sokat emlegetett „illetékesekhez“ szólunk figyelmeztető szóval, hogy mentsék meg ezeket a szegény magyarokat, kiknek gyökerét kitépték ősi talajukból és palánta módon a hivatalszobák sárgaföldjébe ültették át. A kis Magyarország a nagy hivatalnoki karral mindent megcsinálhat. Reformot, uj közigazgatást, uj népnevelést. Magyarországon a „Holt kéz“ birtokában van összesen: Római kat. érseki és püspöki birtok: 709.193 kát. hold, görögkatolikus érseki és püspöki birtok 151.175 kát. hold, görögkeleti érseki és püspöki birtok 20.684 kát. hold, Hitbizományi birtok 2,329.206 kát. hold. összesen: 3,210.258 kát. hold. Ezzel szemben már 1910-ben 5.970.140 katasztrális holdnyi földbirtok volt zsidó kézen, csak a száz holdnál nagyobb komplexumokat számítva. Egyesülés vagy szövetség? Hozzászólás a keresztény pártok együttműködésének kérdéséhez. Tudom, hogy a t. Szerkesztőség nem lesz velem egy véleményen, mégis kérem, méltóztassék alábbi soraimnak helyt adni, mert önzetlen, hazafias aggodalomból fakadnak. Bizonyára igen örvendetes tény, hogy a keresztény pártok együttműködése sokkal zavartalanabb, mint a liberálisoké és mivel még sokan maradtak vissza liberális részen,akiknek a keresztény pártokban volna a helyük, a minél szorosabb együttműködés igen kívánatos és indokolt. Még fontosabb tényező az ország hangulata és itt elsősorban a Dunántúlra gondolok, ahol osztály, vagy foglalkozási különbségek teljesen elmosódtak a keresztény — nem keresztény nagy ellentétével szemben. Csak egy pártot akarnak, amelynek semmi más ismertetője, jellege ne legyen, mint az, hogy keresztény. A kérdés csak az, hogy a politikában nyersen érvényesüljön-e a közhangulat, vagy pedig ne gyakoroljon-e módosító, irányító befolyást kipróbált, tájékozott, messzebb jövőbe látó politikusok véleménye. Nem a liberálisokhoz való közeledésre gondolok, mert hiszen ennek a szüksége csak a választások után s ezek eredményéhez képest merülhet fel. De meg akarom vitatni a keresztény együttműködés szorosságának a kérdését. Azt hiszem, a keresztény pártok nem indultak el egészen abban az irányban, amelyben kellett volna nekik. Alkalmam volt nemrégiben az összes pártok vezéreivel beszélnem s ekkor a következő kijelentéseket hallottam. A keresztény szociális párt vezére, Haller István azt mondotta, hogy pártja egyetemes kereszténypárt akar lenni, nem pedig egy osztályé, akár a munkásságé, akár pedig csak a polgárságé Mint tudom, a párt agitációjában ezzel az igénnyel is lépett fel és soke polgári elemet vont magáihoz nem szerves okokból, mint inkább csak helyzeti előnye folytán, mert eleinte mint egyetlen keresztény párt jelent meg a nyilvánosság előtt. Ha tagjai után jellemezni akarnám, azt mondhatnám, a munkásság és kispolgárság pártja. A keresztény nemzeti párt mint az előbbinek természetes kiegészítője alakult meg, kifejezetten polgári jelleggel, bár, tudomásom szerint, kezdettől fogva arra törekedett, hogy a nemzeti egység pártja, tehát hogy szintén egyetemes keresztény párt legyen. Teleki Pál gróf és Wein Dezső úr ebben az értelemben is nyilatkoztak a pártról. Előbbi kijelentette, hogy csak a keresztény pártok együttműködésének létrehozására fogadta el a párt elnökségét, utóbbi pedig kijelentette, hogy a párt eredeti tervét, az összes keresztény pártok teljes egyesítését máig sem ejtette el. Egyedül a földművespárt volt hivatalosan ellene a fúziónak. Kifejezetten azért, mert a falu rossznéven venné tőlük, ha akármilyen szocialistákkal, vagy szo-ciálisokkal egyesülnének, de azt hiszem inkább a nagyatádi Szabó pártjára való tekintettel. De mit szólnak az egyesülés, vagy szövete sség kérdéséhez a közkatonák? Abban nincs véleménykülönbség, hogy a keresztény pártok együttműködésére szükség van s legalább is szövetségre kell lépniük egymással. De nemcsak a földművespártban, hanem mind a háromban igen erős áramlat van a fúzió ellen. További függő kérdés, hogy a nemzeti függetlenségi párt milyen állást foglal el ebben a kérdésben. Ennek a pártnak puszta léte bizonyítja, hogy ime három párt sem voltelegendő Lovászyék disszidenseinek a felszippantására, hanem szükség volt egy negyedikre. Márpedig nem az a cél, hogy egy nagy egyesült keresztény párt legyen kevés taggal, hanem inkább legyen, több szövetséges keresztény párt több taggal. Az a cél, hogy egyetlen keresztény se legyen a „liberális“ fronton. Ez az egyik megfontolás, amit szembeszegezek az egyesüléssel, mert azt tartom, hogy senkose legyen kénytelen megalkuvásra, ha keresztény párthoz csatlakozik. Legyen azért módja polgári, földműves, vagy munkás jellegét, az el nem tüntethetően meglevő, tehát letagadhatatlan osztály és foglalkozási különbségeket is kifejezésre juttatni. Az egyesülés vagy szövetség nem a tetszetősség, hanem a célszerűség kérdése és amint a világ egyetlen parlamentjében sem egyesültek a pártok a háború alatt sem, noha egyetértettek a háborús kitartásban, és amint egyik hadviselő szövetség sem egyesítette hadseregeit az egységes hadvezetés érdekében egy hadsereggé, csak szövetséges seregek maradtak, úgy indokolja a mi belpolitikánkban is a józan reálpolitikai célszerűség a blokkrendszert a funióval szemben. De van itt még egy másik igen lényeges, azt mondhatnám világpolitikai szempont. A keresztény irányzat sikere és győzelme nemcsak attól függ, hogy sok mandátumot szerez-e, nemcsak attól, hogy a feltétlenül keresztény érzésűeket egy választás céljaira összehozza, még csak nem is egyedül attól, hogy ezeket társadalmilag tartósan megszervezi. Hanem igenis függ attól is, hogy éppen azok a keresztények kerüljenek át, akik most a liberális fronton vannak s már most hódítsuk el azokat, akik csak most ingadoznak. Meg kell ragadni a kedvező pszichológiai pillanatot, hangulatot s mint a frontáttörésnél, most nem szabad lassítani az iramot, most kell kísérletet tenni minden pozíció elfoglalására. Vegyük figyelembe, hogy a mindenkori liberális irányzat sikerét nem a nem keresztények támogatásának köszönhette Magyarországon, hanem annak hogy a keresztények egy része támogatta. Ne felejtsük el egykönnyen, hogy helyzeti előnyök is vannak és a múltban a budapesti utca nagyobb politikai hatalom tudott lenni, mint az egész ország. Magyarország végigjárta a bolsevizmus nehéz iskoláját, ennek az országnak lesz feladata, hogy az egész világ okulására egy új szocializmust teremtsen. Bár tudom jól, hogy a marxista szocializmus már Németországban is revideálva van s ma már szinte csak a volt monarchia népeinek és Oroszországnak szomorú kiváltsága, mégis kétségtelen, hogy ma a marxi elmélet, akár jó, akár rossz, az egyetlen szélesen kiépített alap, melyről nagyarányú, erő. , Uj Péntek, 1919 október 10.