Uj Nemzedék, 1920. május (2. évfolyam, 105-128. szám)
1920-05-26 / 125. szám
2 Új Nemzedék 1920 V„ 26. szándékukban, hogy biztosítsák a rutének számára a választásoknak és nemzetgyűlésük működésének teljes szabadságát. Végül a kisérő levél kilátásba helyezi Magyarországnak a népszövetségbe teljesen egyenlőjogú tagként való fölvételét, azzal a föltétellel, hogy híven teljesíti a békeszerződésből reáháruló kötelmeket. A szövetséges és társult hatalmak bizonyára teljesen tudatában vannak, mily súlyosak e Magyarországra rótt kötelezettségek. De ha Magyarország jóhiszeműségét nem is lehet kétségbevonni, akkor, amikor a szerződés anyagi és erkölcsi követelései túlhaladják a lehetőség határait, a legjobb akarat is legyőzhetetlen nehézségekbe ütközik. A jelen óra súlyos volta, valamint a szövetséges és társult hatalmak kétségbevonhatatlan tekintélye egészen rendkívüli fontosságot ad azoknak az ígéreteknek, amelyek bennfoglaltatnak a Magyarországot a béke aláírására fölhívó okmányban. A határozott ígéretek összessége kifejezésre juttatta a közeledésnek azt a gondolatát, amelyet részünkről mi is érvényesíteni törekedtünk. A magyar kormány meg van győződve arról, hogy a megértésnek e kibontakozófélben levő szellemében fogják megoldani a békeszerződésből kifolyóan fölmerülő vitás kérdéseket és ugyanez a szellem fogja megszüntetni azokat az igazságtalanságokat is, amelyek nincsenek kifejezetten ,megemlítve a kísérőlevélben, vagy amelyeket a kísérőlevél nem ismer el ilyeneküt. Ezen föltevésben és az ország súlyos helyzetének teljes tudatában úgy véli a magyar kormány, hogy nem térhet ki a békeszerződés aláírása elől. Ezzel az elhatározásával a magyar kormány azt is bizonyítja, hogy Magyarország Középeurópa politikai rendszerének értékes eleme, melynek belső megszilárdulása Európának egyetemes érdeke. Van szerencsém értesíteni Elnök Urat, hogy mihelyt a magyar kormánynak tudomására jut a béke aláírásának időpontja, Magyarország haladéktalanul ki fogja küldeni a kellő felhatalmazással ellátott megbizottait, hogy aláírják a békeszerződést A Fogadja Elnök Ur legmélyebb tisztletem nyilvánítását. Budapest, 1920. május 18-án. Jr Simonyi Semajfim s. k. minisztériumok, Telekig k. külügyminiszter. / A Kárpátok dala mg áll a 'Kárpát büszke gránitomra £ A fiut fogannak rab magyar anyák, f Tekintsetek az örök csillagokra ! S daloljátok a Kárpátok dalát: *&■ i f E bérc örök s a rabló bűn mulandátr § * Gránit határt itt istenkéz emelt,Jr 8 I Mit megcsúfolhat millió halowmos De földi törvény nem dönfi és pert . . . Földeinket bár rablók csipolják — s örök határunk méat csak a Kárpát áll a Kájffm büszke gránitorma ^^^ilék^fmngnak onnan a folyók, Hegyek szivének kincsét ide hordva, Érett kalászért küld cserébe sót. Gránit kart, mely földünk ölbe fogja, örök ölelésre istenkéz emelt, Kit megcsúfolhat millió halandó, De földi törvény nem dönti e pert, Földeinket bár rablók cibálják, örök határunk mégis csak a Kárpát, E gránitölbe zárt nagy róna hantján Apánk csontjából terem a kenyér, Anyánk csókjának íze él a magván, E szent magon, mely mindennel felér. Egrdnilálben egy a Sors örökre, Együtt jár telelni innen a madár. Nincs a földnek oly hatalmi ökle, Ki és vizeknek új törvényt csinál... Földeinket bár rablók cibálják, örök egy várunk mégis csak a Kárpát. Dutka Ákos SA menhelyi gyerek ! A napokban Székesfehérvárról jöttem az#noki fonaton. Egy másodosztályú kocsi folyoddtin kellett álldogálnom, de eleinte nem sejyzem semmi rosszat és vigan összebarátkoztammmldogálással. A magas ablaküveg tábláján tüzet forró májusi délután futott velem a maga sjiényürüséges képeivel. S minden váltakozó kén^t^végig dsömölve, mint szelid, sárga bor, Xpfkaunának csendes természetbölcselete. A t^jjflvalahol Martonvásár táján esett meg velem, ahol^Tegyik fülkéből észrevétlen elémtermett egy jfflmnyi kis fiú, szürke, vastag ruhában. Nem is tudom, hogyan vettem észre ezt a szürke kis bogarat, hiszen se nem szólt, se nem mozdult s nem ért föl a térdem kalácsáig sem. Csak, mikor észrevettem, állt az ablak alatt s nem kifelé nézett, ahogyan rendes, eleven gyerekhez illenék, aki habzsolja szemével a világot, hanem háttal, azazhogy a feje hátuljával állt az ablaknak. A feje tetejét vettem észre legelőbb. Az bizony nagyon szomorú volt , piszoknak, vannak egész foltjai a nyitott haja közt. A feje teteje szinte aránytalanul nagy, az arca szörnyen elvékonyodik az álla felé. Az egész gyerek nagyon kicsi és nagyon, nagyon, áltatlan szomorú. Csak néz maga elé, nem is tudni hová. Lehajlok hozzá, majdnem kétrét görnyedve. — Hogy hínak, kis fiam ? A feje nem mozdul, csak a szemét veti fölfelé egy kicsit. Egyhangúan, kedvetlenül, de pontosan mondja : — Rédei Árpádnak. — Ejnye, de ügyesen megtrondtad a neved. Hát aztán hová utazol te ebben a nagy vonatban ? «. Hallgat, aztán de sem az arca el nem változik, sem szürkéskék szeme meg nem csillan. — Vissza a menhelyre. — A menhelyre ? Hát aztán jó-e ott a menhelyen ? Hallgat, néz, aztán fakóan, de keserűséggel kiböki . — Ott mindig csak ülni kell. — Nem jó az, te Árpád. Egy ilyen kis fiúnak, mindig csak ülni! Akkor látom, hogy most mégis elváltozott az arca. Elsötétedett, megkomorodott. — Ki mondja azt nektek, hogy mindig csak üljetek ? Bácsi ? néni ? Nem szól. Csak néz a maga kis semmijébe. Tovább faggatom : — A rétre vagy a kertbe sose mentek ? Játszani sose mentek ? Reménytelenül, tompán mondja maga elé : — Nincsen nekünk játékunk ! De szinte szemrehányás van benne, hogy én ezt nem tudom. Ontom feléje a kérdéseket . — Hát nem játszol ? — Nem futkározol ? — Nem birkózol ? — Nem dalolsz ? Nem muzsikálnak ? Hallgat konokul, mint aki nem érti e kérdéseket, vagy mint akire az ihten dolgok nem is tartoznak. — Hát kiáltani tudsz-e ? Kiálts egy nagyot, no ! Nógathatom én ezt. Hiszen én mesebeli dolgokat kérdek tőle, amikre hogyan feleljen, mikor — a lélekbúvárok szerint — minderre nincs „élménye“. Pöttömnyi kis bika, mered maga elé. Mikor már leszállt a felhő a szivemre, mikor már nem faggatom, akkor megmozdul ám az arca, jön felém a lelke valami nagy örömmel, fizetségül a bizalmas szóért, de akkor fe létig szemrehányóan j .Y.ív.,'j„ trí.......... Apponyi levele a miniszterelnökhöz • A magyar békékül déléig mult héten történtföloszlása alkalmából Apattnyi Albert gróf levelet intézett a miniszterelnökhöz, amelyben kimutatja a békeszerződés kiáltójgszságtalanságait és ellent- s mondásait s fönntartja azt a régebbi kijelentését, hogy ilyen békét von ír alá. A történet jelentőségű, hatalmas iagzságú magyar okirat szövege ez: " Elnök ur^s szövetséges hatalmak legfőbb tanára május 6-án közölte a magyar békeküldölkiség.^válaszát a delegációnak Magyarország béke feltételei tárgyában tett észrevételeire, valamint a békeszerződés véglegesen megállapított szövegét, felszólítván egyszersmind a küldöttséget, hogy tíz napon belül nyilatkozzék, föl van-e hatalmazva ezt a békeszerződést, úgy, amint most bemutattálni, aláírni. A magyar békeküldöttség az alábbi okoknál fogva erre nem véli magát fölhatalmazottnak: Legyen szabad mindenekelőtt a küldöttség elnökének a főtanács 1920 január 16-án tartott ülésén a delegáció nevében tett szóbeli nyilatkozatából a következőket idéznünk: «Mélyen átérzem óriási felelősségem súlyát, midőn a bemutatott feltételekkel szemben Magyarország első szavát kell kimondanom. Mégsem habozom teljes őszinteséggel kijelenteni önöknek, hogy azok a békefeltételek, melyeket nekünk fölajánlani szívesek voltak, ha csak lényeges módosítások nem eszközöltetnek rajtuk, hazámra nézve elfogadhatatlanok." Márpedig a januári szöveggel szemben lényeges módosítások a végleges szövegben sincsenek. De mi nem szorítkozunk erre a negatív kijelentésre. Az említett beszéd folyamán a delegáció elnöke megjelölte a békeszerződés által fölvetettt területi kérdéseknek azt a megoldását, amely egy általunk közösnek hitt alapon és a szövetséges hatalmak által hirdetett elveken, mindenekelőtt a népek önrendelkezési joga elvének alapján nyugodott. Tehát nem Magyarország régi területeivel szemben fennálló történelmi jogából indultunk ki, — nem mintha ezt a jogot kétesnek tartanók, nem mintha nem tiltakoznánk lelkünk egész erejével minden olyan beállítás ellen, amely évezredes birtoklásunkat igazságtalanságnak minősiti — mi az érdekelt népek jogaihoz ragaszkodtunk, mikor számukra népszavazást követeltünk. Ezt az utat azért választottuk, mert az ellentétek minden lehetőségét kerülni akartuk egy önmagában vitán felül álló és hatásában páratlanul működő elvnek alapulvételével, mert azt is kijelentettük, hogy előre alávetjük magunkat az érdekelt népek szabad akaratnyilvánításának, mely a kellő biztosítékkal ellátott népszavazás útján nyerne kifejezést. Ezzel egyszersmind végérvényesen feleltünk a nemzetiségek elnyomása címén a magyar nemzet ellen szórt örökös vádakra, azáltal, hogy bírákká tettük ugyanazokat, akiket állítólag elnyomtunk, mi indítványoztuk, mi követeltük, mi most is követeljük azt a bíróságot, mely a legjobban tájékozott, a legilletékesebb és bizonyára a legszigorúbb. Ellenfeleink utasították azt vissza és ezáltal az egy tény által a kérdés eldöntöttnek látszik. Fájdalmas meglepetésünkre a szövetséges hazalmak a mi esetünkben elzárkóztak annak az elvnek alkalmazásából, amelyet maguk hirdettek volt. De ez minket nem ment fel ama kötelezettség alól, hogy a magunk részéről ahhoz hűek maradjunk. Ez az elv megdönthetetlen erkölcsi erőt képvisel; mi azt meg nem tagadhatjuk, mert sok millió polgártársunk emberi jogairól, az emberi méltóság egy kérdéséről van szó. Mondják ugyan nekünk, hogy a kérdéses népek már megnyilatkoztak volna új állami összeköttetéseik mellett, melyekre a béke kötelezi őket, de ez könnyen megállapítható ténybeli tévedés. Soha ilyesmi nem történt. Nem hisszük, hogy bárki is gondolna arra, hogy ilyen nyilaik clatát az érdekelt magyar- és németajkúakról, tehát az összes érdekelteknek majdnem feléről feltételesen. A más nemzetiségek körében folytak le gyűlések és tüntetések, mégpedig ellentétes irányúak, de sohasem voltak oly tüntetések, melyek képviseleti jelleggel bírtak, sem pedig oly gyűlések, melyek fel lettek volna hatalmazva arra, hogy azokon bármely nép nevében beszéljenek. Az így Magyarországtól elszakított területek lakosságának tehát kényszert kellene elviselnie, melyet szentesi cn sem jogunkban, sem hatalmunkban nem áll. Különben is bármilyen lojalitással fogunk is alkalmazkodni szerződésileg vállalt minden kötelezettségünkhöz, az az erkölcsi kötelék, mely ama népekhez köt minket, soha meg nem szakadhat; soha nem lehetünk közömbösek sorsuk iránt és ha, mint félő, a kisebbségek védelmére létesitett, szerintünk elégtelen minden megállapodás dacára is az üldözések, melyeket szenvedniük kell, tovább tartanak, mi szünetlenül fogunk a nemzetek szövetségéhez fordulni, panaszainkat és szenvedéseinket ott érvényesíteni addig a napig, amelyen a dolog természetes fejlődése békés hatásaival győzedelmeskedni fog az erőszakon, mely rajtuk elkövettetett. Elismerjük, hogy gazdasági és pénzügyi természetű némely megjegyzésünk figyelembe vétetett. Annak a területnek, amely a szerződés értelmében Magyarország marad, gazdasági helyzete ezután is nem kevésbbé kétségbeejtő. Az ország természetes kijáratai sem az Adrid, sem az Égei, sem a Feketetenger irányában biztosítva nincsenek, megterhelve maradunk teljesíthetetlen pénzügyi követelésekkel, melyeknek némi könnyítését a jóvátételi bizottságok útján csak homályosan kilátásba helyezik, de nem biztosítják. Ebből a szempontból sem találhatunk alapot álláspontunk megváltoztatására. A döntő tény azonban a Magyarországot feldaraboló területi intézkedések változatlan fenntartása és a népek önrendelkezési joga érdekében kért népszavazás viszszautasítása, melyet az érdekelt népek számára kértünk. Ezzel számunkra meg van jelölve a követendő út. Nem is szólva a Magyarországal szemben benne rejlő igazságtalanságokról, ez a békeszerződés sérti ama népek kétségbevonhatatlan jogait, melyeket anélkül, hogy akaratukat nyilváníthatták volna, új államoknak ítéltek oda, tehát nyilvánvaló ellentétben áll azzal a szabadsági elvvel, melyet a magyar békeküldöttség abban a hitben, hogy a szövetséges hatalmak egyetértésével találkozik, alapul vett. Saját érdeme szerint elbírálva, ez a békeszerződés elfogadhatatlannak látszik; a békeküldöttség tehát, amelynek megbízása erre az elbírálásra szorítkozik, nem tarthatja magát felhatalmazottnak az aláírásra. Tudjuk, hogy a szükséges elhatározásokra különböző természetű szempontok döntő befolyást gyakorolhatnak, tudjuk, hogy hidegvérrel és világos látással kell mérlegelnünk az általános helyzetet és annak a reménynek mértékét, mely ebből következik és mely az elhatározások szabadságára hathat. Nem zárkózunk el annak elismerésétől sem, hogy a szövetséges hatalmaknak hozzánk intézett kísérő levele utat látszik nyitni a szerződésben foglalt némely igazságtalanság (ez az ő kitételük) kiküszöbölésére. De ezek politikai szenvpontok, amelyek elbírálása nem tartozik a békeküldöttség illetékességi körébe; nem a megbízo ít, hanem a megbízó van hivatva azok horderejűnek mérlegelésére és annak mérlegelésére, hogy mennyi súllyal esnek latba a végső elhatározások megállapításánál. Visszaadjuk tehát megbízatásunkat annak a kormánynak a kezébe, melytől azt vettük és átadjuk nekik azokat az okmányokat, melyeket ön szíves volt hozzánk eljuttatni. Ő van hivatva arra, hogy az ország érdeke szerint határozzon. .Az... .kötelessége, hogy feleljen az ön kérdésére, mely a béke aláírására vonatkozik. Fogadja Elnök úr kiváló tiszteletem nyilvánítását a magyar békeküldöttség elnöke Apponyi Albert gróf.