Uj Nemzedék, 1920. május (2. évfolyam, 105-128. szám)

1920-05-26 / 125. szám

2 Új Nemzedék 1920 V„ 26. szándékukban, hogy biztosítsák a rutének számára a választásoknak és nemzetgyűlésük működésének teljes szabadságát. Végül a kisérő levél kilátásba helyezi Ma­gyarországnak a népszövetségbe teljesen egyenlő­jogú tagként való fölvételét, azzal a föltétellel, hogy híven teljesíti a békeszerződésből reáháruló kötelmeket. A szövetséges és társult hatalmak bi­zonyára teljesen tudatában vannak, mily súlyosak e Magyarországra rótt kötelezettségek. De ha Ma­gyarország jóhiszeműségét nem is lehet kétségbe­vonni, akkor, amikor a szerződés anyagi és erköl­csi követelései túlhaladják a lehetőség határait, a legjobb akarat is legyőzhetetlen nehézségekbe ütközik. A jelen óra súlyos volta, valamint a szövet­séges és társult hatalmak kétségbevonhatatlan te­kintélye egészen rendkívüli fontosságot ad azokn­ak az ígéreteknek, amelyek bennfoglaltatnak a Magyarországot a béke aláírására fölhívó ok­mányban. A határozott ígéretek összessége kifejezésre juttatta a közeledésnek azt a gondolatát, amelyet részünkről mi is érvényesíteni törekedtünk. A ma­gyar kormány meg van győződve arról, hogy a megértésnek e kibontakozófélben levő szellemében fogják megoldani a békeszerződésből kifolyóan fölmerülő vitás kérdéseket és ugyanez a szellem fogja megszüntetni azokat az igazságtalanságokat is, amelyek nincsenek kifejezetten ,megemlítve a kísérőlevélben, vagy amelyeket a kísérőlevél nem ismer el ilyeneküt. Ezen föltevésben és az ország súlyos helyze­tének teljes tudatában úgy véli a magyar kormány, hogy nem térhet ki a békeszerződés aláírása elől. Ezzel az elhatározásával a magyar kormány azt is bizonyítja, hogy Magyarország Középeurópa politikai rendszerének értékes eleme, melynek belső megszilárdulása Európának egyetemes ér­deke. Van szerencsém értesíteni Elnök Urat, hogy mihelyt a magyar kormánynak tudomására jut a béke aláírásának időpontja, Magyarország haladék­talanul ki fogja küldeni a kellő felhatalmazással ellátott megbizottait, hogy aláírják a békeszerz­ő­­dést A Fogadja Elnök Ur legmélyebb tisztletem nyilvánítását.­­ Budapest, 1920. május 18-án. Jr Simonyi Semajfim s. k. minisztériumok, Telekig k. külügyminiszter. / A Kárpátok dala mg áll a 'Kárpát büszke gránitomra £ A fiut fogannak rab magyar anyák, f Tekintsetek az örök csillagokra ! S daloljátok a Kárpátok dalát: *&­■ i f E bérc örök s a rabló bűn mulandátr § * Gránit határt itt istenkéz emelt,Jr 8 I Mit megcsúfolhat millió halowmos De földi törvény nem dönfi és pert . . . Földeinket bár rablók csipolják — s örök határunk méa­t csak a Kárpát­­ áll a Kájffm büszke gránitorma ^^^ilék­^fmngnak onnan a folyók, Hegyek szivének kincsét ide hordva, Érett kalászért küld cserébe sót. Gránit kart, mely földünk ölbe fogja, örök ölelésre istenkéz emelt, Kit megcsúfolhat millió halandó, De földi törvény nem dönti e pert, Földeinket bár rablók cibálják, örök határunk mégis csak a Kárpát, E gránitölbe zárt nagy róna hantján Apánk csontjából terem a kenyér, Anyánk csókjának íze él a magván, E szent magon, mely mindennel felér. E­grdnilálben egy a Sors örökre, Együtt jár telelni innen a madár. Nincs a földnek oly hatalmi ökle, Ki és vizeknek új törvényt csinál... Földeinket bár rablók cibálják, örök egy várunk mégis csak a Kárpát. Dutka Ákos SA menhelyi gyerek ! A napokban Székesfehérvárról jöttem az#noki fonaton. Egy másodosztályú kocsi folyoddtin kel­­­lett álldogálnom, de eleinte nem sejyzem­ semmi rosszat és vigan összebarátkoztammm­­ldogálással. A magas ablaküveg tábláján tüzet forró májusi dél­után futott velem a maga sjiényürüséges képeivel. S minden váltakozó kén^t^végig dsömölve, mint szelid, sárga bor, Xpfk­aunának csendes termé­­szetbölcselete. A t^jjflvalahol Martonvásár táján­ esett meg velem, ahol^Tegyik fülkéből észrevétlen elém­­­termett egy­ jfflmnyi kis fiú, szürke, vastag ruhában. Nem is tudom, hogyan vettem észre ezt a szürke kis bogarat, hiszen se nem szólt, se nem mozdult s nem ért föl a térdem kalácsáig sem. Csak, mikor észrevettem, állt az ablak alatt s nem kifelé nézett, ahogyan rendes, eleven gyerekhez illenék, aki habzsolja szemével a világot, hanem háttal, azazhogy a feje hátuljával állt az ablaknak. A feje tetejét vettem észre legelőbb. Az bizony nagyon szomorú volt , piszoknak, vannak egész foltjai a nyitott haja közt. A feje teteje szinte arány­talanul nagy, az arca szörnyen elvékonyodik az álla felé. Az egész gyerek nagyon kicsi és nagyon, na­gyon, áltatlan szomorú. Csak néz maga elé, nem is tudni hová. Lehajlok hozzá, majdnem kétrét görnyedve. — Hogy hínak­, kis fiam ? A feje nem mozdul, csak a szemét veti fölfelé egy kicsit. Egyhangúan, kedvetlenül, de pontosan mondja : — Rédei Árpádnak. — Ejnye, de ügyesen megtr­ondtad a neved. Hát aztán hová utazol te ebben a nagy vo­natban ? «. Hallgat, aztán de sem az arca el nem változik, sem szürkéskék szeme meg nem csillan. — Vissza a men­he­lyre. — A menhelyre ? Hát aztán jó-e ott a men­­helyen ? Hallgat, néz, aztán fakóan, de keserűséggel ki­böki . — Ott mindig csak ülni kell. — Nem jó az, te Árpád. Egy ilyen kis fiúnak, mindig csak ülni! Akkor látom, hogy most mégis elváltozott az arca. Elsötétedett, megkomorodott. — Ki mondja azt nektek, hogy mindig csak üljetek ? Bácsi ? néni ? Nem szól. Csak néz a maga kis semmijébe. To­vább faggatom : — A rétre vagy a kertbe sose mentek ? Játszani sose mentek ? Reménytelenül, tompán mondja maga elé : — Nincsen nekünk játékunk ! De szinte szemrehányás van benne, hogy én ezt nem tudom. Ontom feléje a kérdéseket . — Hát nem játszol ? — Nem futkározol ? — Nem birkózol ? — Nem dalolsz ? Nem muzsikálnak ? Hallgat konokul, mint aki nem érti e kérdése­ket, vagy mint akire az ihten dolgok nem is tar­toznak. — Hát kiáltani tudsz-e ? Kiálts egy nagyot, no ! Nógathatom én ezt. Hiszen én mesebeli dolgokat kérdek tőle, amikre hogyan feleljen, mikor — a lélek­búvárok szerint — minderre nincs „élménye“. Pöt­tömnyi kis bika, mered maga elé. Mikor már le­szállt a felhő a szivemre, mikor már nem fagga­tom, akkor megmozdul ám az arca, jön felém a lelke valami nagy örömmel, fizetségül a bizalmas szóért, de akkor fe létig szemrehányóan j .Y.ív.,'j­­„ trí.......... A­ppony­i levele a miniszter­elnökhöz • A magyar békék­ül dél­éig mult héten történt­­föloszlása alkalmából Apattnyi Albert gróf levelet­­ intézett a miniszterelnökhöz, amelyben kimutatja­­ a békeszerződés kiáltójgszságtalanságait és ellent- s mondásait s fönntartja azt a régebbi kijelentését,­­ hogy ilyen békét von ír alá. A történet jelentő­­­­ségű, hatalmas iagzságú magyar okirat szövege ez: " Elnök ur­^s szövetséges hatalmak legfőbb ta­­nára május 6-án közölte a magyar béke­küldöl­kiség.^válaszát a delegációnak Magyarország béke felté­telei tárgyában tett észrevételeire, valamint a békeszerződés véglegesen megállapított szövegét, felszólítván egyszersmind­ a küldöttséget, hogy tíz napon belül nyilatkozzék, föl van-e hatalmazva ezt a békeszerződést, úgy, amint most bemutattál­ni, aláírni. A magyar békeküldöttség az alábbi okoknál fogva erre nem véli magát fölhatalmazottnak: Legyen szabad mindenekelőtt a küldöttség el­nökének a főtanács 1920 január 16-án tartott ülé­sén a delegáció nevében tett szóbeli nyilatkozatából a következőket idéznünk: «Mélyen átérzem óriási felelősségem súlyát, midőn a bemutatott feltételek­kel szemben Magyarország első szavát kell kimon­danom. Még­sem habozom teljes őszinteséggel kije­lenteni önöknek, hogy azok­­ a békefeltételek, me­lyeket nekünk fölajánlani szívesek voltak, ha csak lényeges módosítások nem eszközöltetnek rajtuk, hazámra nézve elfogadhatatlanok." Már­pedig a januári szöveggel szemben lénye­ges módosítások a végleges szövegben sincsenek. De mi nem szorítkozunk erre a negatív kije­lentésre. Az említett beszéd folyamán a delegáció elnöke megjelölte a békeszerződés által fölvetettt területi kérdéseknek azt a megoldását, amely egy általunk közösnek hitt alapon és a szövetséges ha­talmak által hirdetett elveken, mindenekelőtt a né­pek önrendelkezési joga elvének alapján nyugo­dott. Tehát nem Magyarország régi területeivel szemben fennálló történelmi jogából indultunk ki, — nem mintha ezt a jogot kétesnek tartanók, nem­ mintha nem tiltakoznánk lelkünk egész erejével minden olyan beállítás ellen, amely évezredes bir­toklásunkat igazságtalanságnak minősiti — mi az érdekelt népek jogaihoz ragaszkodtunk, mikor szá­mukra népszavazást követeltünk. Ezt az utat azért választottuk, mert az ellentétek minden lehetőségét kerülni akartuk egy önmagában vitán felül álló és hatásában páratlanul működő elvnek alapulvéte­lével, mert azt is kijelentettük, hogy előre alávet­jük magunkat az érdekelt népek szabad akaratnyil­vánításának, mely a kellő biztosítékkal ellátott nép­szavazás útján nyerne kifejezést. Ezzel egyszers­mind végérvényesen feleltünk a nemzetiségek el­nyomása címén a magyar nemzet ellen szórt örö­kös vádakra, azáltal, hogy bírákká tettük ugyan­azokat, akiket állítólag elnyomtunk, mi indítványoz­tuk, mi követeltük, mi most is követeljük azt a bí­róságot, mely a legjobban tájékozott, a legilletéke­sebb és bizonyára a legszigorúbb. Ellenfeleink uta­sították azt vissza és ezáltal az egy tény által a­ kérdés eldöntöttnek látszik. Fájdalmas meglepetésünkre a szövetséges h­a­­zalmak a mi esetünkben elzárkóztak annak az elv­nek alkalmazásából, amelyet maguk hirdettek volt. De ez minket nem ment fel ama kötelezettség alól, hogy a magunk részéről ahhoz hűek maradjunk. Ez az elv megdönthetetlen erkölcsi erőt képvisel; mi azt meg nem tagadhatjuk, mert sok millió polgár­társunk emberi jogairól, az emberi méltóság egy kérdéséről van szó. Mondják ugyan nekünk, hogy a kérdéses népek már megnyilatkoztak volna új ál­lami összeköttetéseik mellett, melyekre a béke kö­telezi őket, de ez könnyen megállapítható ténybeli tévedés. Soha ilyesmi nem­ történt. Nem hisszük, hogy­ bárki is gondolna arra, hogy ilyen nyilaik cla­tát az érdekelt magyar- és németajkúakról, tehát az összes érdekelteknek majdnem feléről fel­tételesen. A más nemzetiségek körében folytak le gyűlések és tüntetések, még­pedig ellentétes irányúak, de so­hasem voltak oly tüntetések, melyek képviseleti jel­leggel bírtak, sem pedig oly gyűlések, melyek fel lettek volna hatalmazva arra, hogy azokon bármely nép nevében beszéljenek. Az így Magyarországtól elszakított területek lakosságának tehát kényszert kel­lene elviselnie, melyet szentesi c­n­ sem jogunkban, sem hatalmunkban nem áll. Különben is bármilyen lojalitással fogunk is alkalmazkodni szerződésileg vállalt minden kötele­zettségünkhöz, az az erkölcsi kötelék, mely ama né­pekhez köt minket, soha meg nem szakadhat; soha nem lehetünk közömbösek sorsuk iránt és ha, mint félő, a kisebbségek védelmére létesitett, szerintünk elégtelen minden megállapodás dacára is az üldözé­sek, melyeket szenvedniük kell, tovább tartanak, mi szünetlenül fogunk a nemzetek szövetségéhez fordulni, panaszainkat és szenvedéseinket ott érvé­nyesíteni addig a napig, amelyen a dolog természe­tes fejlődése békés hatásaival győzedelmeskedni fog az erőszakon, mely rajtuk elkövettetett. Elismerjük, hogy gazdasági és pénzügyi termé­szetű némely megjegyzésünk figyelembe vétetett. Annak a területnek, amely a szerződés értelmében Magyarország marad­, gazdasági helyzete ezután is nem kevésbbé kétségbeejtő. Az ország természetes kijáratai sem az Adrid, sem az Égei, sem a Fekete­­tenger irányában biztosítva nincsenek, megterhelve maradunk teljesíthetetlen pénzügyi követelésekkel, melyeknek némi könnyítését a jóvátételi bizottságok útján csak homályosan kilátásba helyezik, de nem biztosítják. Ebből a szempontból sem találhatunk alapot álláspontunk megváltoztatására. A döntő tény azonban a Magyarországot feldaraboló területi intézkedések változatlan fenntartása és a népek ön­rendelkezési joga érdekében kért népszavazás visz­­szautasítása, melyet az érdekelt népek számára kértünk. Ezzel számunkra meg van jelölve a követendő út. Nem is szólva a Magyarországal szemben benne rejlő igazságtalanságokról, ez a békeszerződés sérti ama népek kétségbevonhatatlan jogait, melyeket a­nélkül, hogy akaratukat nyilváníthatták volna, új államoknak ítéltek oda, tehát nyilvánvaló ellen­tétben áll a­zzal a szabadsági elvvel, melyet a magyar béke­küldöttség abban a hitben, hogy a szövetséges hatal­mak egyetértésével találkozik, alapul vett. Saját ér­­deme szerint elbírálva, ez a békeszerződés elfogad­hatatlannak látszik; a békeküldöttség tehát, amely­nek megbízása erre az elbírálásra szorítkozik, nem tarthatja magát felhatalmazottnak az aláírásra. Tudju­k, hogy a szükséges elhatározásokra kü­lönböző természetű szempontok döntő befolyást gya­korolhatnak, tudjuk, hogy hidegvérrel és világos lá­tással kell mérlegelnünk az általános helyzetet és annak a reménynek mértékét, mely ebből­ követke­zik és mely az elhatározások szabadságára hathat. Nem zárkózunk el annak elismerésétől sem, hogy a szövetséges hatalmaknak hozzánk intézett kísérő levele utat látszik nyitni a szerződésben foglalt némely igazságtalanság (ez az ő kitételük) kiküszö­bölésére. De ezek politikai szenvpontok, amelyek elbírálása nem tartozik a békeküldöttség illetékességi körébe; nem a megbízo í­t, hanem a megbízó van hivatva azok horderejűnek mérlegelésére és annak mérlegelésére, hogy mennyi súllyal esnek latba a végső elhatározások megállapításánál. Visszaadjuk tehát megbízatásunkat annak a kormánynak a ke­zébe, melytől azt vettük és átadjuk nekik azokat az okmányokat, melyeket ön szíves volt hoz­zánk eljuttatni. Ő van hivatva arra, hogy az ország érdeke szerint határozzon. .Az... .kötelessége, hogy feleljen az ön kérdésére, mely a béke aláírására vo­natkozik. Fogadja Elnök úr kiváló tiszteletem nyilvá­nítását­­ a magyar békeküldöttség elnöke Apponyi Albert gróf.

Next