Uj Nemzedék, 1920. szeptember (2. évfolyam, 207-231. szám)
1920-09-01 / 207. szám
4. Szerda — (Előléptetések a nemzeti hadseregben.) A kormányzó — mint a hivatalos lap közt — az alábbi hadifogságból visszatért tényleges tisztek utólagos pótkinevezését rendelte el Zakariás József, Ludvig Viktor, mohácsi Párducz Sándor őrnagyot alezredessé, szirma-bessenyei Szirmay László, Keuwirth Géza századost őrnaggyá, Mazányi Miklós, Oswald Emil, Krizmar Lajos hadnagyot főhadnaggyá, Drier Ferenc tengerész hadapródjelöltet korvetthadnaggyá nevezte ki. (Iskolai hír) A Fehérvári-úti magánelemi iskolába a beiratkozások és felvételek megkezdődtek. Hely minden osztályban már csak korlátolt számmal van. (IM Fehérvárirt 11—II.) — (Egyesületek, gyűlések.) Az Ébredő Magyarok Egyesülete V. kerületi szervezete augusztus 31-én este 7 órakor a Berzenczey utca létszám alatti helyiségben (tornaterem) propagandagyűlést tart, amelyen Zákány Gyula nemzetgyűlési képviselő is felszólal. * (Lysistrata — Makrancos hölgyek.) A Scala színház operettje e hét minden estéjén és vasárnap délután is színre kerül a bemutató előadás együttesével, élén az operaházi vendégekkel és Honthy Hannával a címszerepben. * (Beszédművészeti iskola.) Szinaművészeik, moziszinészek, táncművészeik, szinházi rendezők, egyházi kritikusok, előadók, szónokok, vitázók, szavalóművészek, recitátorok képijébe a beiratkozások V. ker., Déry-utca 8. szám, I. em. A ajtó alatt naponta délután 3—5 óráig tartatnak. Hibásbeszédünk részére külön gyógytanfolyamok. * (Ma, kedden este) búcsúzik Odry Árpád a Fasorkabaré közönségétől. * (Kornstein Egon hegedűtanfolyama) és kamarazene-kurzusa szeptember 1-én kezdődik. Értekezni Vilmos császár-út 62. (Tel. 63—39.) alatt lehet. * (Az Uránia) amerikai és dán műsora 4, 1 6, 148 és 9 óra 15 perckor kezdődik. Briliánsokat, aranyat ,hihetetlen magas áron vesz ESIPASS, Királfy u. 50, S kiulő minőségűs, dohmentes, g Li’:3 kilója..............74 korona. Naponta friss NYÚL és FOGOLY legolcsóbb naptárbem. HSIWATH NÁNDOR 7Vn Vámház-korut 4. sz. iVM Tiirr István-utca 7. sz. AUTOMOBILOK * PNEUMATIK • BáRDI 1 taheNutca 25. Cyár-atoa 281 Budapest, VI., Liszt Ferenc-tér. 4» » D n S R F A ■! e szeptember 1., 2., a, *. és 6-iu IC EBÜSFsSSifiSlo d. e. 10—12-ig és d u. Yh—VM-Iff íW——3^10 évi 1290 korona Beirdsi díj (a fűtési aElUny ) díjjal együtt) 209 korona. Az Intézet két évre szóló Évkönyvét SO korona előzetes L beküldése ellenében küldi meg az igazgatásig. B0R0SH0390K A V J TÖLGYFAHORDÓK 50—900 literig HaSZNÁLT TÖLGYFABORDÓK 50—900 literig. KITŰN& RAKTÁRI HORDÓK 200-2300 literig, tölgyfából, alig használtak. B5üM KALMAN [észmári Bpest, VL Szabolcs-ra. 19. (Aréna-út mellett) Tel. 148-12. a TO—60 faefoSol, M szokh.ová&fc Irctida szlavónizri tötfjfffából transport és félhordók drandikm'raistfSron Teteftm# Klein és jOascoffisfty, 89—IS. Budapest, FX„ Király-utca 28. a . m R| f f. SZ&fcL6écFÖ§8ED összes Ml. Ill iff |IL“4YIS!£!! | Ötórai tea “1A!k"3 Hfliöntermek.Este hangverseny easuök. Frenreisz István illUMST, MIMI FOSTL ékszerész* IV., Semmelweiss-aten 19. sz., I. emelet NYÍLT-TÉR Új szevezeték KÖZGAZDASÁG — A Központi Sajtóvállalat R.-T. ma tartotta az 1919. december 31-én lezárt első üzletévre vonatkozó közgyűlését, amely a következő mérleget állapította meg: Vagyon: Pénzkészlet: 666.660.25 K. Követelések: 7.386.993.05 K. Értékpapírok 670.939 K. Óvadék és letét 241.700 K. Anyag és felszerelések 1.423.059-60 K. A vállalat kiadásában megjelenő lapok 288.130 K. Befizetések a felemelt alaptőkére 7.432 318.28 K. Letét 91.700 K. Hitelezők 1.457.612.82 K összesen 11.981.631.10 K. Eredményszámla: Tartozik: Üzemi kiadások 6.214.988.52 K. Leírások 173.305.42 K összesen 6.388.293.94 K. Követel: Üzemi bevétel 4.809.823-67 K. Egyéb bevételek 274.321.07 K. Veszteség 1.304.149.20 K. összesen 6.388.293.94 K. 1 . A biztosítás államosítása, Olaszország példája nyomán most Brazília is foglalkozik a biztosítás államosításával, abból a célból, hogy fokozza a magánbiztosítóknak kiszolgáltatott felek biztosságát és sok olyan millióval növelje az állam bevételét, amely eddig a részvénytársaságoknak jutott. A brazíliai szövetségtanács által benyújtott javaslat értelmében a biztosítás teljesen az állam kezére kerül, és az állam területén működő összes biztosítótársaságokat felszámoltatják. Magyarországon is üdvös lenne, ha a hatalmas bel- és külföldi érdekeltek befolyásának és érthető ellenzésének megtörésével szintén foglalkoznának a biztosítás államosításával. A magyar bor külföldi értékesítése. Sátoraljaújhelyről jelentik: Tokajhegyalja szőllőbirtokosai Thuránszky László kormánybiztos elnöklete alatt értekezletet tartottak, amelyen az összes időszerű szőlészeti és borászati kérdésekkel foglalkoztak. Részletesen foglalkozott az értekezlet borunk értékesítésének kérdésével Az értekezlet államilag támogatott pinceszövetkezetet és egy borminősítő bizottság felállítását jelölte meg oly célból, hogy Tokajhegyaljáról a külföldre csak kifogástalan minőségű bor legyen szállítható. — Drágul a nyersbőr ás a margarin- A tél kötelezésa és a fotopedátikai helyzet folya egész Európában, újból drágul a bőr. Magyarországosm főleg a csehek, és a® osztrákok érdeklődnek nyersálra, Érint. A marhabor ára az öténik kereslet folytán 2—5 koronával emelkedett, Kg .-ként 45—50 koronát fizettek érte a válgóhidéig. A faggyupiac saálárdsága a Külföldön engedett, de érmék, a hatása nálrást alig érezhető, mert a termelés a szükségleteket fedezni nem képes s mert az értékpiac árainak drágulása a margarint is versenyképesebbé tette. — Vécvezezés a gabonaüszög ellen. A földm mivelési miniszter valimvennei törvényhatóságnak masutssziku jöttte, hogy a mezőgazdaság érdekeit nagymértékben veszélyeztető s a közvagyont pusztító növény kártevő gombák elleni védekezés előmozdítása érdekében szükséges védékes tüzéreket a községi elökjáróságok szerezzék be. 1 kg. rézgáncs kb. 3 métermássa, 1 kg. 40 százalékos formalin kb. 9 métermássa, 1 doboz (egynegyed kg.) nepulin kb. 3 métermássa és 1 doboz (40 deka) .klóról ugyancsak 3 méter mássa vetőgabona csávázásához szükséges. Drágul a szósz. Miközben a borpiacon a szüret előtti szokásos mesterkedésekkel a második kéz szervezetei az árakat lenyomni törekszenek, az alkoholtermelés többi terén már megindult a® új kampányt jellemző árdrágulás. A szesszütésben e héten, ismét szilárd irányzat uralkodottés az árak drágábban zárultak. A finomított eresz adózva helyben 156 koronáiért kelt el Nagy élénkség a káébörzén. Az Agenzia Americana jelenti szikratávíró írtján: A kávépiac igen élénk a nagy börze tranzakciók miatt. A kávé jegyzése a newyorki tőzsdén 80 ponttal emelkedett. Lantos kávé jegyzése: 4-es típus 8075 reis á 10 kg., 7-es típus 8000 reiis á 10 kg. napi eladás 30.000 zsák, késztet Rióban 1,741.038 zsák. 200 zsák kávét behajóztak Marseille részére. A korona jegyzése a zürichi devizapiacon hétfőn 2.00 volt, vagyis az utolsóelőtti jegyzéssel szemben változatlan. ,'/zj szeptember 1. •PilwarWs striteum reaztjaték : Katoli és RUmer. DORTOS G GYULA vendégjátéka MEGHOSSZABBÍTVA! Előadás kezdete 1/18 órakor. 13 EMI STR ^YAL ORFEUM Szeptember lőtt, szerdán órakor MHtiti döaáás. órakor 75© kor.KáérS késskiSKk MÉRET SZERINT ÍSffl ÉS Mi kW HÚS Cipőket kiifíiii izMiMMt! Igazolvány idwatafaiuió! gihű mm ha Budaiisst, IV., Kostul,! Lajos-utca 4. firaiiüiiTiiii Minden szó 3 kor. Nagy bellivel 6 kor. APRÓHIRDETÉSEKET az UJ NEMZEDÉK részére felvesz a kiadóhivatal (IV., Gerlóczy-utca 11., II. 10. A Közp. Sajtóvállalat könyvkereskedése Duna-utca 0.), minden hirdetési iroda és a következő dohánytőzsdék: Egyetem-tér 5., József-körút 2., Kecskeméti-utca 14., Múzeum-körút 18., Rákócziút 50., Üllői út 53/a. Andrássy út 84. Vidékről .legcélszerűbb az apróhírdetésre szánt összeget postautalvány útján a kiadóhivatalhoz küldeni a szöveget az utalványra írni. Lehet levélben is apróhirdetési szöveget küldeni, de az esetben kérjük a hirdetés árát levélbélyegben a levélhez mellékelni. ©fcSsfiáa ORIOyÓDA, kívánatra elelemni is. Itt hét éves, legfeljebb 20 gyermek számára. Német, flörd, torna, séta. Egyéni foglalkoztatás. V., Alkotmány utca 4. V/22. (Lift). Megbeszélés tizenegytől háromig. Telefon 106—41. VIZSGÁKRA előkészít, vidékieket is. Fővárosi Szeminárium, Almássy tér 3. 4562 Fogyalztos és nők részév© HÁZVEZETŐNŐNEK (papi házhoz hű) anyahelyettesnek, esetleg gyermekek mellé ajánlkozik intelligens hadi özvegy. Cim: „Esztergom“, Anna utca 12. 4862 PERFEKT gép- és gyorsirónő azonnali belépésre kerestetik. Jelentkezés a délelőtti órákban. IV., Gerlóczy utca n. I. emelet, Magyar Nemzeti Gazdasági Banknál. 7460 Fagyatfeszás .férfiak részér© Újságkihordókat fel VESZÜNK. IV., GERLÓCZY UTCA 11. 4678 SJ)fő személyes tisztviselői étkező részére gyakorlott óvadékképes vezető kerestetik. Ajánlatok „Étterem“ jeligére a kiadóba. 4685 Ruha, szőnyeg TEHERNEMÜT bárkinél magasabb árban veszek, hi■ásra jövök. Fehér, Lipótkörút 12., 4501 PERZSA, smyrna és másfajta szőnyeget legmagasabb árban veszünk Rudas és Hadi, Szív utca 28. Telefon 80—43. 4655 VISELT férfiruhát, cipőt veszek. Laphivásra jövök. Kertész, Király utca 24. 1/6. 4707 LAKÁSÁRA jövök viselt férfiruhát venni. Salgó, Hajós utca 15. Telefon 77—32. __________________________4366 LAKÁSÁRA jövök használt férfiruhát venni. Somogyi, Petőfi -utca 8 Telefon 140 0 00 __________________________4704 VISELT férfimbát* cipőt veszek. Hívásra jövök. Münz Király-utca 35. 4705 ELEGÁNS férfiöltönyök, eszkabátok, télikabátok, dús választékban* legolcsóbban vásárolhatók. Turcsánynál, Szondi-utca 5, Terézkörút sarkán. 4664 • Szoba — Ellátás KÉT keresztény urileány bútorozott szobát keres J Budán. Leveleket „Szeptem-* bérre*4 jeligére a kiadóba. 4635 BÚTOROZOTT szobát keresek, nappali használatra III. M., Aréna-ut 11-a III. em. 4700 |JaRfasx®r -----------------------------------------ZONGORA ÉS PLAJÍBIO. mind a kettő elsőrangú gyártómány és a legjobb állapok*ban eladó. Harmónia t. i.V., Váci utca 26. Telefonj 98-46. a5 és ©Sadis HAMIS FOGAIDAT, ezüstüöt és aranyat legmagasabb árban veszek. Vysckográd, Tisza Kálmán tér 13. Hi-i vásra jövök. 41c39 LEGMAGASABB árat fizetek viselt férfi ruháért. Hi-1 vásra házhoz jövök. Silber. Telefon 101—14. 4008 AMERIKAI SOKSZOROSÍTÓ, teljes felszereléssel, — Íráshoz, rajhoz, gépíráshoz — olcsón eladó. Work, Nagy-, mező-utca 8. 4702 Butor HÁLÓSZOBÁK, világos, fidezett és csiszolt szilfa, első rangu kivitel, modern. Rákosszentmihály, mtlasztalos, Rózsa utca 37. 41M4 InigaSban KERESEK birtokot, házat, nyaralót, bérletet, lakást vevőim részére. Molnár építész, Fehérvári út 34. Telefon József 85—48. 4410 ÖRÖK lakásrészt keresek megvételre. Cím a kiadóban: ___________________ 4645 MAKON egyedül álló, lóforgalmu, nagy vidékkel bíró gőzfürdő, betegség miatt el-,adó azonnal. Értekezni lehet Mayer Károly Makón, Teleki utca 2. 4651 ELADÓ ÜZLETHÁZAK: Esztergomban, mesés forgalmú vendéglő, teljes berendezéssel, házzal, kettőszázezerért. Kalocsán vegyeskereskedés, 40 éves üzlet, berendezéssel, 8 szobás úri lakkal négyszázezerért. Mattyók mérnök, Lónyai u. 45. József 22—09. BODROGKÖZBEN 120 hold szántó, 20 hold világhíres hegyaljai szőllő, kettő lakóházzal eladó. Jeszenák, Rákosszentmihály, Pálya-ut 11. sz. 4686 SZADÁN kisbirtok úri lakkal 45.000 K-ért eladó. Je-j Szenák postafelügyelő, Rá- kosszentmihály, Pálya-ut 11 4685 CSALÁDI HÁZ beköltözhető villamosnál, ötvenötezer koronáért eladó. Értékesítő, 1 Ferenc-körut 21. 4703 3 nyomatott * Folyai irodalmi és nyomdai részvénytársaság körforgógépem. Budapest, V, Honvéd u. 10* Kiadta a „Központi SarMvíHaia^ «, t. j S€fBS2fiiiy skipiis ®„KÉVE“ ICHÉMI ÁRUHÁZ SZÖVETKEZET f Árusítás: IV, Kossuth Lajos u. 20. 80.cm.Tag saéle: felvétel és üzletrészleg Ka» lvor-{Bocz)-au* s^Felanko vászon —__________ a yzés 9. EZ aeter te fiQ-_K 80’•*« -r~« Ha CiJOEL_____..._____« 08—« 88c « Pamutvászon ...................« 72*_ 7B« « Jq, grenati > salnes____yk.a 78 —« 35•«« Creton (k< oetö)________« 78'— 80« V^tagsaáiu ettoa_________ 3-i*_ n.« Creton (ía Veil) ................... <c 85'—« Lepedő-vászon (OAseevarráera) »3T i»—a 80— «S. Fana ot vásaun___________— %«■€ Sifon jó középminőség____« 92*60 ét In alton mosott,__________ (t 95 —« m V« «s./ Ia. seplin cőtőtö, _______« 1)5'~a m} ■«« 5& toon.................................... 130*-*t. 80c la sefhir világos ... ______« 103—c la‘sífon...________...__« hoS5;;C la angol sephír .. ..'-r,« ns*—« 80 :n-A la bottlat slíon ____« ISO*— HO' « *« la féhomomti Tászoo_____« 530* — no.«« Lamasat abrosz ____— L!« 310*-c 140' •' € Lepedő-vásáron...____.•C 220*—« || A» mom&E belépőtegei is részesen nércezett áraből Egy fakfr&z.-------------- 100 K Égj- atepfóványi üzletrész WOO K L BeiratSs-6%, tevásdí físzkönyv 4«K f S^#17p5 Mfin&et mozdítjek el, fea minél tömegesebben lámtok be a „&É¥Éd-e.