Uj Nemzedék, 1925. július (7. évfolyam, 144-170. szám)

1925-07-01 / 144. szám

U] Nemzedék Szerda, 1925 Julius 1. 4 Egy elfelejtett tudós magyar pap laboratóriumában Az elektromos dynamógép magyar felfedezőjének emlékünnepére készül a tudományos világ — Az Új Nemzedék tudósítójától. — A magyar fizikusok bensőséges emlék­ünnepre készülnek. Most van harminc éve, hogy Jedlik Ányos dr., bencésrendi tanár, a híres fizikus 95 éves korában meghalt. Régen volt amikor Jedlik a kísérletei során a mágnestűt folytonos forgásba hozta és több mint félszázad múlt el az­óte, hogy a forgó mágnesből elektromos kocsi lett, amelyen naponta csodálkozás nélkül járunk-kelünk. Jedlik Ányos neve azért ma már nem kelt kíváncsiságot, hanem inkább tiszteletre indít, mint a tudomány történetének egy nagy alakjáé. Kérésünkre egyik neves fizikusunk eze­ket mondotta el Jedlik Ányosról: Jedlik Ányos 1800. január 11-én szüle­tett Szimon, Komárom megyében. Egy­szerű földműves emberek gyermeke volt. A hatodik gimnázium elvégzése után 1817-ben a szent Benedek-rend növendékei közé lépett. 1818-ban már a bencések rend­jében van Pannonhalmán. Innen kezdve egész életét kedvenc tanulmányának, a fizikának szentelte. 1839-ben a pesti egye­temen elfoglalta a fizikai tanszéket és eb­ben az állásban 38 évig működött. Ki­nevezésekor az akkori szokás szerint előbb versenyvizsgán kellett kimutatnia erre való rátermettségét. 1863-ban az egyetem rektorává választotta. 1878-ban nyugalomba vonult vissza a győri bencé­sek házába és ott is halt meg 1895-ben. Jedlik Ányos az ernyedetlen szorgalmú tudósok, kutatók közé tartozik. A szabad­ságharc alatt, mint egyetemi tanár a­ nép­felkelőkkel együtt részt vesz az ország fővárosát, az akkor még ifjú Pestet védő sáncok fölépítésében, éjjel pedig labora­tóriumába visszavonulva folytatja félbe­szakított tudományos munkásságát. Az igazi tudóst jellemz­ően, kutatásai kezdete rendszerint a gyönyörködés volt az eddig elért eredményekben, elmerülés egy vagy más olyan jelenségben, amelyet laboratóriumában visszaidézhetett és amelyet frissen érkezett tudományos munkákból és folyóiratokból megismer­hetett. A XIX. század gazdag volt, tudo­mányos meglepetésekben, az elektromos­ság ekkor kapta meg első kutatóit. Az első kísérletek : az első sikerek A legutolsó fejlődés az elektromosság terén abban az időben, amikor Jedlik foglalkozni kezdett vele. Van Marum gépe volt­ a leydeni Teyler-Múzeumban. Ez már két láb hosszú szikrákat produ­kált, Jedlik ezzel nem elégedett meg s a pesti egyetem szertárában talált Domin Ferenc tudós jezsuita atya elektromos gépét tanulmányozva a szikra hosszát leydeni palackok sorozatának különös kisülési módjai által növelte. A legjobb ilynemű gépét a magyar orvosok és ter­mészetvizsgálók 1863-ban Budapesten tar­tott ülésén be is mutatta. Ezzel már 90 centiméter hosszú szikrákat is létre­hozott. Ezek a kísérletei abban az időben felülmúlták az összes eddig végzett kí­sérleteket. Egy másik eszközét, az úgynevezett „idséves villámszedőt, az 1873-iki bécsii kiállításon is bemutatták. 1882-ben Carl „Repertoriumá“-ban ezt meg is ismertet­ték német nyelven a nagyvilággal, igaz, hogy akkorra már Mach. Holz is megta­lálták a sürítők ki­sír­lésének ezt a módját. Jedlik felfedezésének az elsőbbsége azon­ban kétségbevonhatatlanul kimutatható magyar nyelvű értekezéseivel. A villamos kocsik őse Az elektromosság mellett a mágnesség volt e kor legnagyobb tudományos szén­­„csöves villámszedőt“ az 1873-iki bécsi mágnest készíthessen, kigondolt­­an elek­­tromágneses­ mágnesező gépet. Ám ennél sokkal nagyobb felfedezései: az elektromágneses motor és az elektromágneses dinamógép. Ezek Jedlik magányos laboratóriumá­ban látták meg a napvilágot, de sajnos onnan nem kerültek ki soha, rejtve ma­radtak. Sem ő, sem pedig azok, akik az elzárkózott tudós műhelyébe járatosak voltak, nem ismerték fel idejében e felfed­­ezések jelentőségét. Jedlik maga felfedezéséről se folyóira­tokban, se könyvekben nem tett j­elentést, csak az elsőről, az ..elektromágneses forgókészüléké-rő­ szeretett beszélni. Hogy ezt hogy sikerült felfedeznie, elmondotta többek közt Eötvös Lóránt bárónak is, akit Jedlikről tartott emlékbeszédében tag adja ezt elő: „1825 őszén a Bencéseik győri líceumában tanított fizikát Jedlik, akinek teljes fi­gyelmét lekötötték az akkor még újdonság varázsával ható elektromágneses jelensé­gek. Ismételte őrstednek egy kísérletét: a mágnestű áram okozta ki térítését. A mág­nestűt elektromossággal cserélte fel és amikor látta, hogy az áramtekercs az elek­tromágnest nagy erővel löki ki, arra a gon­dolatra ébredt, hogy nem lehetne-e ezt így folytonos egyirányú forgásban tartani. Egy kis módosítás az eszközön: a gerjesztő áram irányát meg tudta változtatni a mozgás kellő pillanatában és már meg volt a kívánt ered­mény. Ám előadásra kellett közben sietnie. Óra után laboratóriumába rohant és látta, hogy készüléke még mindig folytatta a sza­kadatlan körmozgást. Még kilencvenéves ko­rában is meghatottsággal gondolt vissza erre a felfedezésére, bár dicsősége igazi értékének öntudatára nem jutott el soha. Idők folyamán — rettenetes szerény­sége ellenére is — eljutott a külföldre is Jedlik Ányos elektromágneses gépeinek hire és oklevélszerű bizonyítékok nélkül is hitelre talált. Tekintéyes tudósok ma is megemlítik könyveikben, mint az elektro­mágneses forgókészülék alkotóját. Az legelső dinamógép legnagyobb felfedezése — amelyet saj­nos csak mi tudunk ma már kellőleg meg­ítélni és értékelni, — az elektromos dynamógép volt, illetőleg ennek az alap­­elve. Erről a világ, sajnos már mit sem tudott és ő maga sem tett róla említést. Faraday felfedezése után e téren komoly fejlődést Siemens képviselt csak, aki a berlini akadémián leszögezte a dynnanó­­elektromosoknak nevezett gépek elvét. Ladd­­ilyirányú gépe már az 1867-iki pá­risi kiállításon méltó feltűnést keltett.­­ Az elektromos dynamógép felfedezésé­nek ezen általánosan elfogadott históri­­kumával szemben — ha vakmerőnek is tű­nik fel az állítás — Jedlik már évekkel előbb felismerte fizikai jelentőségét. Esz­tendők hosszú sorával Siemens előtt tudta azt, amit Siemens kimondott és előbb készített tényleg működő gépet is, mint az angol Ladd. A budapesti egyetem fizikai szertárában van egy elektromos motorol és elektromos áramkeltőül hasz­nálható gép, amely Jedlik Jiezefowskival van bevezetve. „Kigondolva jön Jedlik Ányos által, elké­szítve pedig Nuss pesti gépészműhelyében. Beszerzési ideje 1861, ára Ib­ forint 91 kraj­cár A használati utasításban azután a dynamógép igazi elve tisztán és világo­san le van fektetve. Jedlik tehát hat év­vel előzte meg az úgynevezett approbált felfedezőket, sőt a, saját feljegyzései és a mechanikusok állítása szerint, a gép va­lószínűleg sokkal előbbről, már az ötve­nes évek elejéről származik- A magyar tehetségek nagy részének kö­zös sorsában osztozkodik Jedlik Ányos is. Az igazi tudományos levegő hiányba, a csendes laboratóriumi kutatómunka né­maságában és az igazi tudós szerény visz­­szavonultsá­grában Jedlik Ányos nem fej­lődhetett oda, ahová nagyszerű felfedezé­sek révén fejlődni kellett volna. Szerény­sége megakadályozta, bár megérdemelte volna, hogy világszerte híres ember le­gyen. A népoktatási törvény és az ipartörvény összeütközése sok iskolakerülőt nevel A harmadik kerületben az iskolakerülők bírsága is több, mint a másik kilenc kerületben együtt — Kor­látozni kell a gyermekmunkát — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — A minap részletesen beszámolt az Uj Nemzedék arról, hogy a fővárosban mi­lyen állapotok vannak a népiskolai okta­tás terén és ez alkalommal rámutattunk, hogy a harmadik kerület, vagyis Óbuda és Újlak kivételével az iskolakerülők száma valamennyi kerületben csökkent. Ez a csökkenés részben a népoktatásról szóló 1921. évi 30-ik törvénycikk végre­hajtásának tudható be. Ez a törvény a mindennapi iskolázás kötelezettségét mon­dotta ki a gyermek hatodik évétől egé­szen a tizenkétéves korra, továbbá intéz­kedett, hogy a 12-ik évtől a tizenötéves kor betöltéséig ismétlő jellegű iskolába kell járnia a mindkétrendbeli fiatalság­nak. Azt a szülőt, aki a törvény intézke­déseinek eleget nem tesz, bírsággal, pénz­­büntetéssel, sőt a törvény súlyosabb, illetve huzamosabb megsértése esetén el­zárással sújtják. Ennek a törvénynek voltak jó követ­kezései is, azonban a végrehajtás során bukkantak fel nehézségek is és ezek sokban leront­ják a törvény kedvező hatását. Az Új Nemzedéknek a fővárosi nép­oktatásról szóló legutóbbi cikke általá­nos érdeklődést keltett és ezért utánajár­tunk, hogy a továbbiak tekintetében rész­letesen megállapítsuk, milyen nehézségek merültek fel az 1921-es népoktatási tör­vény végrehajtása körül. Beavatott helyen ezeket sikerült megtudnunk: — Az 1921-es iskolatörvény után, a kö­vetkező évben, 1922-ben jelent meg az új ipartörvény. Az új ipartörvényben benne­­maradt a régi ipartörvénynek az a ren­delkezése, hogy annak, a gyermeknek már adhatnak munkak­önyvet, aki a tizen­kettedik évét betöltötte. Itt tehát az új ipartörvény tulajdonképen ellentétbe ju­tott az új népoktatási törvénnyel, mert amíg az egyik törvény kimondja, hogy a tizenkét éves korban még kötelező az iskolázás, addig a másik törvény megengedi, hogy a tizenkétéves gyermeknek már munkakönyvet adjanak, tehát az ipari munkában felhasználják. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy az 1921-es nép­iskolai törvény végrehajtása nem csök­kentette olyan mértékben az iskolakerü­lők számát, amint azt el lehetett volna várni.­­ A másik nagy baj az, hogy egyálta­lán megengedik a gyermekmunkát. Ma a gyermekek ezrei dolgoznak a gyárakban és műhelyekben, napi 10—14 órán át, sőt éjszaka is, nevetséges bérekért, heti 50— 120 ezer koronáért. Ugyanakkor pedig a felnőtt munkások ezrei munka nélkül vannak. Ezen az állapoton csak a gyer­mekmunka korlátozásával és az éjszakai gyermekmunka betiltásával hozott genfi nemzetközi egyezség szigorú végrehaj­tása segíthet majd, továbbá az új ipar­­törv­ények a popoktebáni törvény való összha­ngbahozása, amire sürgős szükség lenne. A gyakorlat ma már tisz­­tán mutatja, hogy csak kiegészítő törvé­nyek rendelkezéseivel lehetne a helyzetet végképen orvosolni.­­ Az iskoláztatásról szóló törvény min­den zökkenő nélkül való végrehajtása ér­dekében elsősorban szükség volna arra, hogy megtiltsák a 12—15 éves gyermekeknek mun­kára való alkalmazását.­­ Ezzel segítenének a mai munkanél­küliségen is, mert a gyárak és műhelyek kénytelenek volnának a gyermek-munka­erők helyébe felnőtteket alkalmazni, így lehetne véget vetni annak a szégyenletes és tűrhetetlen, sőt erkölcstelennek mond­ható állapotnak, hogy egyes munkaadók hétről-hétre bocsátanak el felnőtt munká­sokat és helyettük olcsó gyermek-munka­­erőt alk­almaznak. Ez az oka annak a le­­­hetetlen helyzetnek, hogy ma sok család a gyermek kicsi keresetéből tartja fenn magát, a gyermek pedig elcsenevészedik és a lejtő útjára kerül, fizikai és erkölcsi tekintetben egyaránt.­­ Legalább azonban annyit ki kellene mondani, hogy minden munkaadó köteles a gyermek-munkaerők iskoláztatásáról megfelelő módon gondoskodni. Az isko­láztatás elmulasztásáért elsősorban a munkaadót kellene felelősségre vonni. Ki kellene mondani a­zt is, hogy 32—15 éves fiatalkorúak legfeljebb napi hat óránál többet nem dolgozhatnak. ■— A törvény által előírt bírságolás ed­dig meglehetősen céltalannak bizonyult, mert a legtöbb esetben behajthatatlan és csak az adminisztrációt terheli. Ehelyett az elöljáróság hatósági intézkedése után­i azonnal a rendőrhatósági eljárást kellene életbelépteink Budapest harmadik kerü­letében például , ahol különben a leg­több az iskolakerülő, annak ellenére, hogy az elöljáróság nagy munkát végez; az iskolázás érdekében — az iskolai bírságok és büntetések végösszege felülmúlja a többi kilenc kerületét. — Szükség volna arra is, hogy a kerü­leti elöljáróságokon raktárakat rendez­zenek be, ahol igazolt esetekben a gyer­mek cipőt, ruhát és iskolai felszerelést kaphatna. Természetes, hogy ahol a­ szülő az így kapott segítséget könnyelműen el­­prédálná, ott­­büntetőjogi felelősségrevo­­násnak kellene következnie. Ilyen intéz­kedésekre volna szükség, hogy az iskola­kerülők számát alaposan csökkenteni le­hessen. BUTORHITEL a Malomsok­y-g­y­á­r eladási vállalatánál EQ H■ ® Vf Henrik­nél, VH., Károly-körút 9 SSlMV/ffaSfö félemelet (az udvarban) a J­ KgMghalHMZftftafc nah 154 szociális kérdésben határoztak eddig a nemzetközi munkaügyi konferenciák Az idei konferencia eltiltotta a pékm­ű­­­helyekben az éjjeli munkát. — Biztosí­­tási ügyek szerepelnek a legközelebbi konferencia napirendjén. — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Genf, június 27. A világsajtó szinte észrevétlenül haladt el a nemzetközi munkaügyi konferencia ülésezése felett, amely pedig figyelemre­méltó határozatokkal gazdagította eddigi működését.­ A nemzetközi munkaügyi szervezetben, amely a népszövetségi intéz­mények közül leginkább bizonyította be eddig életrevalóságát. 58 állam foglal he­lyet. Hiányzik még a szervezetből Orosz­ország, az amerikai Egyesült Államok, Mexikó és Egyiptom, de ezekkel is állandó összeköttetést tart fenn a nemzetközi munkaügyi hivatal. Évről-évre összeül­nek a tagállamok kükül­döttjei, hogy kor­mányaik meghatalmazása folytán hatá­rozatok hozzanak, vagy tanácsokkal szol­gáljanak. Eddig 154 vonatkozásban fog­laltak állást a konferenciák. Mindegyik határozat egy-egy lépés a társadalmi igazságosság felé, ami máris észrevehe­tően enyhít­ a munka­­osztály helyzetén. Az idei konferencia három kérdést tár­gyalt, de az elnökség előterjesztését csak két kérdésben fogadták el. A harmadik kérdés nem kapta meg a kétharmad több­séget,­ amely az alapszabályok szerint szükséges. Az első határozat, amelyet egyhangúan, 125 szavazattal hoztak, ki­mondja, hogy a külföldi munkások épp­úgy élvezik a balesetbiztosítás előnyeit, mint az illető állam saját alattvalói. A második határozat, amely 81 szavazatot kapott 26 ellenében, eltiltja a sütödékben az éjjeli munkát este 11 órától kezdve reggeli 5 óráig. Ezt a határozatot Justin Godard volt francia munkaügyi minisz­ter javaslatára fogadták el, aki hazájá­ban már több mint húsz év óta küzd a szociális reformok terén. A harmadik előterjesztés, amely az üveghutákban kívánta megszüntetni az éjjeli munkát, csak 68 szavazatot kapott el 35 ellen, vagyis nem ment keresztül. Az a pesszimizmus azonban, amelyet ezzel kapcsolatosan egyes szocialista lapok ki­fejeztek, korántsem jogosult. A nemzet­közi munkaügyi konferencia parlamentá­risan­­ tárgyal, s ha az elnökség valame­lyik javaslata megbukik, az csak arra mutat, hogy a delegátusok hosszú és érette megfontolás után nyúlnak egy-egy égető kérdéshez. Az a vád sem állhat meg, hogy a konferencia lassan halad előre a reformok terén, mert hiszen szá­mot kell vetnie az egyes országok hely­zetével és határozatai nem tiszta forma­litások. Alig van rá eset ugyanis, hogy a határozatokat az illető államok ne emelték volna törvényerőre. A konferencia több szociális reform tárgyalását tűzte ki jövő évi ülésére is. Az egyik előterjesztés azt kívánja, hogy a munka közben szerzett, úgynevezett „hivatási“ megbetegedéseket a­ munka közben történt balesettel egyenlően bírál­ják el. Több rendbeli munkásbiztosítási pro­bléma is szerepel a jövő ülés napirend­jén. Mertens belga delegátus javaslatára a konferencia megbízást adott a nemzet­közi munkaügyi hivatalnak, hogy tart­son vizsgálatot a bányákban és szövegez­­zen meg javaslatokat a bányamunkások helyzetének javítására. Nyilvánvaló, hogy a konferencia hatá­rozatai a szociális fejlődés terén hátra­­­maradt országokban valóságos forradal­mat jelentenek. Ez a forradalom azonban békés és az emberiség boldogulását szol­gálja. A program még távolról sincs ki­merítve s alkalmasint nem is lesz mind­addig, amig ember él a földön, mert a társadalmi igazságtalanságokat lehetet­len teljesen kiküszöbölni. Méltán mond­hatta tehát Albert Thomas, a nemzetközi munkaügyi hivatal elnöke, a konferencia munkálatainak befejezésekor: — Minden áron ki kell tartanunk, hogy eredményt érjünk el, hogy megvalósítsuk azoknak kívánságait, akiknek szenvedése és nyomorúsága felcsap hozzánk, a dol­gozó férfiak, nők és gyermekek nagy tár­sadalmának, amely vállain hordja az em­beriség fentartásának óriási terhét. A szivem Ö az, aki fölfigyel, ha fáj a csönd, ő az, ki balgán, boldogan köszönt, ha jön a láz, a tavalyi, a régi . . . Ö az, ki most is bolondul reméli, hogy hajnal hajlik fáradt nappalomra. Ö az, ki látja, hogy a fáknak lombja fáradtan hull hull egyre csendesebben de hite soha-soha meg se rebben, mert rügyet sejt a száraz ágakon. Ő az, ki bízva, lelkesen, vakon rohan ezernyi délibáb után, az ő élete lemondás csupán, de könnyet szánakozva mégsem ejti s a tegnapokat mind-mind elfelejti és vár, pedig nem jöhet semmi többé... Ő az, ki liláimon mindörökké együtt marad velem s kisér híven: a szivem .. ., Dobay

Next