Uj Nemzedék, 1925. augusztus (7. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-01 / 171. szám

ai Nemzedék Józsefvárosi lakásháboru végrehajtással, gombostűvel és cseréppel, síró ikrekkel és éjszakai botránnyal Amikor a házigazda csak rendőri beavatkozásra engedi be éjszaka a lakót ikreivel a lakásába — Az Uj Nemzedék tudósí­tójától. — Szerdán déli­tán, 6 óra tájiban Némedy Jenő ügyvéd panaszára előállították a VIII. kerületi kapitányságra, majd on­nan a főkapitányságra, a Pál­ utca 6- sz. házból Nagy János ablaktisztító vállal­kozót és feleségét, akik Némedy ügyvéd­nél albérletben laktak egy kis cselédszo­bában. A házaspár elleni az volt a panasz, hogy az asszony baltával fenyegette meg Némedy egy ismerősét. A­ főkapitánysá­gon kihallgatták Nagy Jánost, akinek előadásából a mai viszonyokat rendkívül jellemző elkeseredett lakásháborúság részletei derültek ki. Nagy János mint­egy nyolc hónapja lakott Némedy ügy­védnél, aki a cselédszobát a lakás takarí­tása fejében adta oda neki. Mintegy fél esztendeig semmi baja sem volt Némedy­­nek Nagy Jánossal, az ablaktiszt­ó szor­galmasan takarítgatta a lakást és béké­sen éldegélt feleségével a kis szobács­kában. A hadüzenet A háborúság két hónappal ezelőtt ütött ki közöttük, amikor a Nagy - családot családi örömök érték. Két kis iker gyer­mekük született Nagyéknak és boldog­ságukat csak az zavarta, hogy házigaz­dájuk most már azt akarta, hogy távoz­zanak el a lakásból. Nagy hajlandónak is mutatkozott erre és először 3 milliót, később pedig 200.000 koronát adott át Némedy ügyvédnek, aki ennek fejében megígérte, hogy másik lakást szerez Nagyéknak és ikreiknek. Az ablaktisztító türelmesen várt a megígért­ lakásra, de bizony abból nem lett semmi, tillenben a házigazda — Nagy­ék szerint — ez időtől kezdve mindent elkövetett, hogy­ őket­ a szobából való távozásra bírja. Még fel­­lakoltatási keresetet is adott be ellenü.i. Ebben augusztus 6-án lesz határozat. Nagy most már nem takarított, hanem havi 350.000 karma bért fizetett a cseléd­szobáért az ügyvédnek. Ez időtől kezdve pedig kis lakásháború­­ság támadt az ügyvéd és lakói között. Napirenden voltak az éles összeszólalkozá­­sok, amelyek rendszerint úgy végződtek, hogy­ Nagyot beidéztették a rendőrségre. Az is előfordult, hogy — ismeretlen tet­­tes — papirosba rejtett gombostűkkel és hamuba szórt üvegdarabokkal hintette be a konyha padlóját, hogy ha Nagyék ki­jönnek vizért, ez elől a furcsa forgalmi akadály elől megrot­izál­janak s — a további kellemetlenségek elkerülése végett—­ köl­tözzenek ki az ominózus cselédszobából. Mivel azonban Nagynak a lefizetett 3.200.000 korona ellenében nem szerzett másik lakást Némedy ügyvéd, az ablak­tisztító polgári pert indított az ügyvéd ellen és perét meg is nyerte. Múlt szom­baton már végrehajtók jelentek meg Né­­medy ügyvéd lakásán, hogy az előzetes foglalást megejtsék. Ezzel lezárult a la­kásháború első fejezete. Négy markos fiatalember A háborúban csütörtökön délután ál­lott be váratlan fordulat. Amikor N­agy 6 óra tájban, munkája végeztével, haza akart térni lakásába, négy markos fiatal­­embert talált a cselédszobában. — Menjenek ki a lakásból! Nem kell ide lakáshivatal, ki a kölykökkel! — ripakod­­tak rájuk. „ Nagyné erre kijött a sodrából és izgal­mában felkiáltott: — Hozd már azt a baltát! Megjegyzendő, hogy Nagyék állítása szerint egyáltalában nincs k­is baltájuk. Némedy ügyvéd rendőrt hivatott és be­vitette lakóit a rendőrségre. Az ikrek — akik miatt a háborúság kitört — édes­­deden álmodtak benn a kis cselédszobá­ban. Az asszony megkérte a viceházmes­­tert, vigyázzon távollétében az ikrekre. Az ablakokat nyitva hagyta. Telt-múlt az idő és Nagyék még mindig nem kerültek elő. Nagyot bekísérték a főkapitányságra. Közben az elhagyott, kéthónapos ikrek szivetfacsaró sivalkodásba kezdtek. A vi­dék, hogy lecsittítsák őket, be akartak menni a szobába, de a lakás zárva volt. Erre a vici bemászott az ablakon és ki­hozta a sivá-rivó, éhező-szomjazó aprósá­gokat. Némedy ügyvéd ekkor kijött és rájuk ripakodott: — Micsoda tolvajok! Bemennek a más ablakán! Mindjárt rendőrt hozatok és he­vítetem magukat is! Hiába magyarázta a vici, hogy a gye­rekekről akart gondoskodni, az ügyvéd hajthatatlan volt. Újra rendőrt hívott, aki azonban nem állt kötélnek, hanem ki­jelentette, hogy bizony nem tehet semmit ebben az ügyben. Kivül tágasabb "A vidék pedig szépen karjukra vették a siránkozó, apró porontyokat és szüleik után vitték a rendőrségre. Nagy Jánosé­kat azonban csak éjfél után engedték el a rendőrségről. Fáradtan, karjukon az apró ikreikkel tértek haza, de a lakásuk ajtajá­nál váratlan meglepetés érte őket. Az ajtó zárva volt és lakat függött rajta. Döröm­bölni kezdtek az ajtón, de Mária, a kö­nyörtelen háziúr nem engedte be őket. Ott álldogáltak órákhosszat a fi­re-rivó ikrekkel a folyosón, míg végre eszükbe jutott, hogy a rendőrség intézménye nem­csak Némedy ügyvédnek áll rendelkezé­sére és most már — éjfél után 2 óra táj­ban — ők hivattak rendőrt. A rend derék őre ■— e napon immár a harmadik — a tényállás alapos meghall­gatása után feldörömbölte a háziurat és rászólt. — Tessék beengedni ezeket az embere­ket a lakásukba. A törvény nevében ve­gye le a lakatot! — Még a maga parancsára sem veszem le! — válaszolta a házigazda. A rendőr utasításért telefonált a fő­­kapitányságra, ahol azt mondták neki, hogy kerítsen egy baltát és azzal verje le a lakatot. A házmester odaadott neki egy baltát és a rendőr — nyomában Nagyékkal, a síró ikrekkel — ismét fel­ment a második emeletre, hogy a lakatot eltávolítsa és Nagyékat lakásukba beve­zesse. Ekkorra azonban már a házigazda úgy látszik jobb belátásra jutott, mert a lakatot közben eltávolította és fia, Na­gyék késő éjjel be tudtak végre inni lakásukba és az agyonzaklatott ikrek is pihenőre tér­hettek. A lakásháborúban, amelynek részleteit még ma is izgatottan tárgyalják a nagy állami bérház lakói, ezzel a méla akkord­dal egyelőre fegyverszünet állott be. Azonban, hogy a józssefvárosi lakáss­traté­­gák jósolgatják, folytatása még követke­zik. A további hadmozdu­latokról min­denesetre lelki­ismeretesen be fog számolni haditudósítónk. Teherautó és olajszálató kocsi összeütközése a Baross-téren — Az Új Nemzedék tudósí­tójától. — Izgalmas autókaramból játszódott le ma dél­előtt 1X órakor a Baross-téren, ahol a nagy forgalom közepette egy autó és egy hordók­kal súlyosan megrakott teherkocsi ütközött össze. A községi kenyérgyár egyik hatalmas teherautója a Rákóczi-v­áros a Baross-térre való kanyarodásánál neki­rohant egy olajos­­hordókkal magasan megrakott teherkocsinak. Az összeütközés ereje a teherkocsit megfordí­totta tengelye körül A kocsis hatalmas ívben röpült le a bak­ról és véresen terült el a kövezeten. A lovak megvadultak, elszakították az istrángot és vágtában rohantak bele a N­arass-tér forga­tagába. A kocsin elszakadtak a kötelek s a vashordók hatalmas robajjal omlottak az utca burkolatra. Esés közben több hordónak beszakadt az alapja, vagy az oldala és folyt az olaj. A mentők Kis János kocsist első­segélyben részesítették. A karambol félóra hosszáig akadályozta meg a forgalmat, de a Mosonyi­ utcai laktanyából kivonult rendőrség helyreállította a rendet. A szovjet megállapította a mezőgazdasági kon­cesszió nyújtásának elveit — Az Új Nemzedék tudósítójától. —* Berlin, július HL Moszkváiból jelentik. A földmivelésügyi nép­­biztosság előterjesztette a mezőgazdasági kon­cessziók nyílj­tásának elveit. Eszerint a kül­földiek koncessziót csak abban az esetben nyerhetnek, ha egy mezőgazdasági nagyüzem fejlesztése saját eszközökkel nem érhető el. A koncessziók külföldi tulajdonosai mintagazda­ságokat kötelesek létesíteni. A koncessziók tárgya lehet: merinótenyésztés, sórtemesítés, talajjavítás, mez­őgazdasági iparfejlesztés. A koncesszionált terület nem lehet több tízezer négyzetkilométernél. Állást keresők kís­érjék figyelemmel a NEMZETI ÚJSÁG apró­hirdetéseit. 3 A demokratikus blokk otromba támadást intézett a belügyminiszter ellen A belügyminiszter már egy hete itthon van, de a demokraták még mindig lovagoltatják — Az Új Nemzedék tudósítójától.­­ A­ főváros központi választmány­a tud­valévően tegnap este ülést tartott és ez alkalommal összeállították az új válasz­tói névjegyzéket, amely a nemzetgyűlési választók 1926-ban érvényes névsorát tar­talmazza. Az ülésen indítvány hangzott el, hogy a­ központi választmány az augusztus elsején lejáró határidő meg­hosszabbítását kérje a belügyminiszter­től. Erre az indítványra a demokrata blokk oldaláról Bródi Ernő szólalt fel és kijelethette, hogy a terminust nem lehet elhalasztani.­­ A belügyminiszter most nincs kéznél, ő most lovon járja be az országot. Ha csakó lovasított k­özponti választmányi ta­gokat nem küldenek utána, akkor nem le­het az ügyet elintézni. Idáig Bródi Ernő. Az ízléstelen felszóla­lás azonnal élénk tiltakozást váltott ki a köz­ponti választmány keresztény polgári tagjai között. Megjegyezzük, hogy a belügyminiszter vidéki körútját már egy héttel ezelőtt be­fejezte és a múlt hét végén már a fővá­rosban volt, a mai minisztertanácson pe­dig személyesen vett részt. A vidéki kör­útja során pedig, ahogy értesülünk, ad­minisztrációs szemlét tartott, tehát nem szórakozó lovaglásról volt szó. Úgy látszik, a központi választmány egyes tagjainak zokonesett ez a lóháton, tett hivatalos körút és annak ellenére, hogy nemrégiben még a hivatali autón tett körutakat kifogásolták ezek a szemé­lyek, most következetlenek maradtak ön­magukhoz és megbotlottak a lovas kör­utazásban is. Talán az fáj a központi vá­lasztmány egyes tagjainak, hogy vannak olyanok is az országban, akiknek a lovag­lásra már ezeréves jogcímük van és őseik ugyanazon a Vereckei-szoroson jöttek be, mégpedig lóháton, ahol a központi vá­lasztmány egyik-másik tagjának az ősei egy-k­ét generációval ezelőtt jöttek csak be, de nem lóháton. Az új ideiglenes választói névjegyzéket egyébként elfogadta a központi választ­mány és ezzel a Budapest területén lakó választók száma több mint harmincezer, fővel emelkedett. A beruházási programot tárgyalta a mai minisztertanács, a játékbank délig még nem került szóba Négy miniszter és öt miniszterhelyettes vett részt a mai minisztertanácson — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Tass József miniszterelnökhelyettes m­el­lr­öklésév­el a kormány ma délelőtt 10 óra­kor tartotta meg a rendes heti miniszter­­tanácsot. A minisztertanácsot a népjóléti minisztérium épületében, Vass József mi­niszter hivatali szobájában tartották meg. Tíz órakor egymásután­­jelentek meg a kormány Budapesten időző tagjai és a tá­vollévő miniszterek helyettesei. A minisz­tereik közül ott volt Bod János, aki feljött Almádiból, mert a pénzügyi tárcát is érintő fontos kérdések kerülnek ma szóba. Megjelent Rakovszky Iván belügymi­niszter is, aki a múlt héten befejezett vidéki körútja után már átvette a bel­ügyminisztérium vezetését, továbbá Ma­yer János földművelésügyi miniszter is. A honvédelmi minisztert Algya-Papp Sándor tábornok képviselte, a szintén távollévő kultuszminisztert Tóth János államtitkár, az igazságügyi minisztert Szászy Béla államtitkár, a Felvidékre utazott Walkó Lajost pedig kereske­delmi miniszter minőségében­­ Wimmers­­perg Frigyes báró­ államtitkár, külügy­miniszteri minőségében Kánya Kálmán rendkívüli követ és meghatalmazott mi­niszter képviselte. A miniszterelnökség részéről Prónay György, báró államtit­kár jelent meg. A mai minisztertanácson elsősorban a beruházási program részleteit tárgyal­ták, mert a keretekre nézve a terveket már a népszövetségi főbiztos is jóvá­hagyta. A kormánynak ugyanis az a­ szándéka, hogy pár napon belül kiírja az összes állami beruházásokat valamennyi tárca körében és ezzel folyósításra k­erül a közmunkákra előirányzott összeg. Má­sik napirenden lévő kérdés a­ játé­­bank ügye, amely jelenleg úgy áll, hogy a ter­vezetek már a pénzügyminisztériumban vannak, de döntés semmilyen irányban sem történt. A játékbank felállítását, legalább is ami Budapestet, vagy a Balatont illeti, már elvetettnek lehetett tekinteni. Most mégis részben azért kerül miniszterta­nács elé a dolog, hogy a beérkezett aján­latokról referáljanak, másrészt pedig azért, mert Sopron kérte a legutóbb, hogy szerencsétlen gazdasági helyzetén a játékbankkal javítsanak. A játékbank kérdését azonban csak ak­kor tárgyalja a minisztertanács, ha elő­zetesen a beruházást és a köztisztviselői státusrendezést letárgyalják. Déli tizenkét órakor a minisztertanács még tart. A DESzNÁRT hozzájárult az átszállójegyek 500 koronás leszállításához *—* Az Új Nemzedék tudósítójától —. Mint ismeretes a BESzKÁB igazgatósága tegnap este ült össze, annak a javaslatnak a letárgyalsára, amelyet a főváros közlekedés­ügyi bizottsága tett a villamos menetdíjak leszállítása ügyében. A javaslat szerint az átszállójegyek árát a belterületen 500 koroná­val mérsékeljék, míg külterületre továbbra is 3500 korona maradjon az átszállójegy ára. A Beszkár igazgatósága , mint az Új Nemze­dék tegnap közölte, kijelentette, hogy a Beszkár nincs ellene a villamosjegyek ára leszállításának, de a főváros tanácsának az állásfoglalását még nem ismeri és így ebben az ügyben nem dönthetett. A tegnap esti tanácskozáson, amely éjfél után 2 óráig tartott, végre a BESZKÁB is meghozta határozatát ebben a fővárosi lakos­ságot annyira érdeklő kérdésben. Alkalmunk volt a BESZKÁB igazgatóságának állásfog­lalásáról megkérdezni, Sztrokay Kálmán vezérigazgatóhelyettest, aki a ma éjszakai ta­nácskozás eredményéről a következőket mon­dotta: — Az igazgatóság állásfoglalásáról már meg­fogalmaztuk a kommünikét, amely szerint az igazgatóság ugyanazt a határozatot hozta, mint a közlekedési bizottság és a tanács. Ilyen értelemben tesszük meg a legrövidebb időn­­ belül felterjesztésünket a kereskedelmi minisz­tériumhoz, amely végső fokon dönt a vitel­díjak leszállítása kérdésében. A felterjesztés elkészítéséhez már hozzáfogtunk és amint el­készülünk ezzel a munkával, nyomban eljut­tatjuk a kereskedelmi miniszterhez. Így szól a nyilatkozat, amely azt jelenti, hogy az átszállójegyek mérséklése nemsokára életbe lép. Meg vagyunk győződve róla, hogy ennek a javaslatnak a valóra válása, nem fog a kereskedelmi minisztérium ellentétes ál­lásfoglalásán meghiúsulni. Reméljük, hogy a kereskedelmi miniszter is hozzájárul a közle­kedésügyi bizottság, a főváros tanácsa és a BESZKÁR igazgatósága együttes javaslatához és így nemsokára már 300 k tmronás átszálló­­jeggyel közlekedhetik a BESZKÁR vonalain a főváros közönsége.

Next