Uj Nemzedék, 1925. november (7. évfolyam, 247-271. szám)

1925-11-01 / 247. szám

B­EB il _ B JFU £3v3 «gyes ván­ás« helyben, jjpfi 1»1! BH M atgSSBSte, IS! Telefon: 127-47, 127-48. -Kdében és pályaudvaron i­gafH igfsS­ggSPS J. 65. Gyorsírók: -------------­.-ooo kor. Wienben hét- jjSjgg­SgPS «gSSraiffflPli BffiMPpgsjilft Fiókleadóhiva­tatok: VIII., USznap és vasárnap 2500 Ha» 18bB 8881 llilluilll /»SK Rákóczi-út 1. n­., Telefon, matrék kor. — Hirdetések ÉSBB VMH ■BMBk. BÉBI BBB üteg J. 136-06, Teréz-barat 62. «nwi díjszabás szerint. 4B&W HU­gHH Kft. JHH Telefont 121—41. Vll. évfolyam 247­ (1797.) szám +­ Vasárnap ♦ Budapest, 1925 november 1. Dies atra Ma hét esztendeje, hogy először süvöl­tött bele a magyar történelembe a nem­zetközi forradalom szava: ma hét eszten­deje fehér őszirózsás automobilok rohan­tak végig a magyar főváros utcáin s az ujongó csőcselék röhögve állott sorfalat a régi szent istváni Magyarország rava­tala mellett. Egy sereg emlék, egy sereg fájdalom írásit bele szivünkbe és lel­künkbe, a hét esztendőnek minden szenve­dése, minden szomorúsága és sülyedtsége elkezd beszélni megint arról a napról, amely megfordította a magyar történe­lem járását, amely kimozdította tengelyé­ből a magyar életet. Ez a nemzedék,­amely keresztül élte e fájdalmas napot, nem tudja elfelejteni soha többé s a megaláztatás­­nak e fájdalmas emléknapján ,felszakad­nak lelkében a régi sebek, kérdések pat­tognak eléje, hogy miért volt szükség erre a napra és ki annak a felelőse. A fe­lelős­ek egy része patkánymód elmenekült idegenbe, másik része azonban itthon ma­radt és cselekvő szerepvivője a magyar politikának és a magyar életnek. Arra a kérdésre, hogy a bűnre miért nem jön a bűnhődés, a gaztettre miért nem kö­vetkezett megtorlás, nem tud kielégítő választ adni senki sem s a keresztény köz­vélemény ma is ott van a meg nem­­oldott és meg nem válaszolt kérdés mellett. Az októbri­zmus politikája felelős mindenért, ami­ történt. Még a bolsevizmusnál is vét­­kesebbek azok, akik kinyitották az októ­beri forradalom szenny csatornáinak el­záró rácsait, akik a magy­ar életbe bele­­szabadították a politikai csőcseléket, a söpredéknek és az aljas orgyilkosoknak azt a társaságát, amely­­ végrehajtotta Magyarország megcsonkítását, amely a népjogok nevében beengedte a bocskoros csőcseléket Magyarország ősi határai­ közé. A férfiatlanságnak és a gyávaság­nak, e hitvány társasága azonban gyöke­ret vert az erkölcsi szemétdombokon, ame­lyet nem tudott eltakarítani a magyar közéletből az ellenforradalom sem s gyö­kérszálain keresztül az októberi forrada­lom tartalmából szívja, magába az éltető­erőt és az életet. Az októbrizmus ma, amikor már a történelem lemérte és ami­kor a történelem már ítélt rajta, nemcsak hogy nem pusztult ki a közéletből, hanem egyre szemérmetlenebből és egyre tolako­dóbban jelentkezik cinkostársainak és végrehajtóinak a marxi szociáldemokrá­ciának jóvoltából. A marxi szociáldemo­krácia szolidaritásba helyezkedett a for­radalommal, amely neki egyik fegyver­ténye volt és ma, amikor Tu­a István tragikus halálának emléktábláját leleple­zik a nemzetgyűlés épületében, az a tár­saság, amely a forradalmat csinálta és megvalósította, tüntetően távolmaradt et­től az ünneptől. Meg is értjük és nagyon helyeseljük, hogy nincsenek ott, hogy neon rontják a fájdalomnak, a megemléke­zésnek és a szomorúságnak ünnepi han­gulatát, hogy nem jönnek oda álszentes­kedő arccal azokhoz az emlékekhez, ame­lyek a magyarság egyetemének örök in­telmet jelentenek, örök figyelmeztetést adnak, hogy többé ne üljenek fel a hitvá­nyoknak, hogy többé ne kápráztasson el senkit sem a vérvörös színű forradalmi lobogó. Tisza István és Návay Lajos emléktáb­lája mellett illegdö­bbenéssé... és magába­­roskadt fájdalommal áll az egész magyar nemzet ezen a napon. És megint csak a felelősöket keresi, megint csak kérdi, hogy miért nem jött a bűnre bűnhődés, hogy a földi igazságszolgáltatás kezét micsoda hatalom és micsoda erő fogta le? Tisza István nemes alakja, hét év távlatából nézve méreteiben és jelentőségében meg­­­nőtt és megizmosodott. Tisza István sze­mélyében pusztította el az oktobrizmus akkor létező egyetlen ellensúlyát, aki megtudta volna talán állítani a végzetet. Az orgyilkosok bandája, amely ujongva­­ujongott holttesténél, ma közömbösen és talán gúnyosa­n megy el az ünnepség mel­lett abban a tudatban, hogy jó munkát végzett, mert kidöntötte a nemzeti gondo­latnak egyik oszlopát. Ők más konzekven­ciát vonnak le ebből a napból, ennek a napnak történelmi jelentőségéből, ők ta­lán titokban az összeesküvő tanyákon arra gondolnak, hogy azok az eszközök, ame­lyekkel Tiszát és vértanútársait félreta­­szították az életből, még megvannak, és jöhet egy alkalom, amikor megint előve­szik fegyvertárukból. Ezen a napom a forradalom és az ellenforradalom két egy­mással ellentétes motívuma csendül meg, elhallgattatván minden más hangzását a magyar életnek, a magyar politikának és a magyar létküzdelemnek. Mind a két magyar motívum egyformán szólal, de hogy az ellenforradalmi motívum, az el­lenforradalmi gondolat, a régi rend helyreállításának hangja legyen az erő­sebb, ahhoz a magyar szolidaritásnak, az agg­yévál­ásnak és az egyetakarásnak ösz­­szeforrasztó erejére van szüksége ennek a boldogtalan nemzetnek, amely az erőt a­­ööedelemre csak a múltból tudja szerezni. Méltóságteljes gyászülés keretében leplezték le a parlament hősi halot­tainak emléktábláját Tizenhárom front-halott, Tisza István és Návay Lajos emléke Scitovszky, Huszár és Zsitvay ünnepi beszéde — Az Uj Nemzedék tudósitójától. — A halottaknak járó kegyeletnek és em­léknek szentelte mai ülését a nemzetgyű­lés. Egy délelőttre áthidalta a politikai különbségeket, a pártharcokat a közös fájdalomnak az átérzése és a hősi halot­tak, a vértanúk emléktáblái előtt fensé­ges, megható egységgel hódolt a nemzet­gyűlés. Ott volt minden párt, majdnem valamennyi képviselő, csupán a szociál­demokraták hiányoztak, de azoknak a távolléte, akik érzésileg úgy sem tudtak volna részt venni a mai gyászünnepségen, még ha akartak volna is, talán még harmoniku­­sabbá tette a ma délben lefolyt emlékün­nepet. A delegációs terem piros szőnye­gekkel bevont folyosóján piros-fehér-zöld lepel borítja az emléktáblákat. A lépcső­­fel­járatn­ál délszaki növények állanak, a két emléktábla előtt egy-egy dobogó, jobbra és balra széksorok. Egyszerű, mégis megható pompa­dja meg a keretet a szívbe markoló ünnepségnek. Az ünnepi ülés Tizenegy óra múlt el tíz perccel, ami­kor az ülésterembe hívó csengők megszó­lalnak. A folyosók és a karzat is zsúfo­lásig tele van fekete ruhás közönséggel. Megjelentek erre az ünnepies alkalomra a régi politikai élet résztvevői, a munka­párt tagjai igen nagy számban. A főren­dek közül is sokan jöttek el. Itt látjuk a diplomatákat, a katonaságnak és a külön­böző hatóságoknak képviselőit. A képvise­lők valamennyien fekete ruhában, zsakett­ben, vagy Ferenc­ József-kabátban jöttek be a Házba és ezúttal szinte teljesen meg­töltik az üléstermet. A jobboldal és a közép padsorai zsú­folva vannak. A szociáldemokraták­ vad­jai üresek. A kormány tagjai közül Bethlen István gróf miniszterelnök, Vess József, Klebelsberg Kunó, Rakov­szky Iván, Bod János, Walkó Lajos és Pesthy Pál miniszterek vannak jelen. Mindjárt az ülés megnyitása után Szcitovszky Béla teszi meg elnöki emunciációját. Scitovszky beszéde — Halottak napja küszöbén ezt az ülést a m­i halottak ábn­aik szenteljük. Hősök és vértanuk emlékének áldozunk ma. Nincs a világon nemzet, amelynek a napi mim­fiájában s küzdelmeiben annyira szüksége volna a mattra és a múltnak hő­seire, mint a magyarnak. A háborúból és az azt követő időikből az országgyűlés is kivette részét. Ezek a férfiak ott a nagy világégésben is megállták helyüket és a nemzetünket ért legnagyobb megpró­báltatások idején is egész embereknek bi­zonyultak. De az ő vérük nem­­volt ele­gendő győzelmünkhöz, mert hisz az egész világgal álltunk szemben. Ez az emlék­tábla az ő hősi tetteiket hirdeti, a másik tábla pedig a vértanukról emlékezik meg. Ma van hetedik évfordulója annak a gyá­szos emlékű napnak, amelyet ki szeret­nénk törülni tört­énelmüinkből. Ezelőtt hét évvel gyilkolták meg Tisza István grófot. Mikor az elnök Tisza István gróf nevét említi, a nemzetgyűlés tagjai felállnak és úgy hallgatják az elnök beszédét. Szcitovszk­y Béla ezután emelkedett sza­vakkal méltatta Tisza István egyéniségét, bátorságát és mindig egyenes uton járó célkit­ű­zését. — Ma m­ég kitérő Bitet a kor­társak íté­lete — mondotta — de szándékainak ön­zetlensége, jellemének tiszta nemzeti meg­győződése és kötelességérzete a tanúbi­zonysága annak, hogy faja iránti mély­séges szeretettel áthatott* önfeláldozással iparkodott a kötel-és­szét teljesíteni. Leg­jellemzőbb rá egyik mondása, amelyben bemyerezgett az őt fenyegető veszedelem megsejtése. Nehéz viszonyok között, mit bánja a becsületes ember, mi lesz saját személyével? Amikor a négy katonaruhá­ba öltözött martal­lénak a fegyvere élete kioltásával szabadította rá hazánkra az anarrhiát, utolsó sóhajtása az volt: Ennek így kellett történnie. Érezte, hogy egész élete csak úgy lesz teljes, ha halálával is hat tovább és nőtt a mártírok tábora mindenfelé, amelyre a megcsonkított haza területén az anarchia véres keze elnyúlt. ■ im—BH—11 I A parlament hősi halottai Ezután a képviselők és a közönség át­vonultak a delegációs folyosóra, az em­léktáblákhoz, ahol a hatalmas sokaság néhány perc alatt elhelyezkedett. Az ün­nepséget a Budai Dalárda nyitotta meg a magyar Hiszekeggyel, majd Huszár Károly lépett a dobogóra és megtartotta beszé­dét a hősi halottak emléktáblája előtt. — Egy hajótörött, bus nemzedék gyújtja meg a nemzeti önfeláldozás oltárainál a szent megemlékezés örök mécseseit. A magyar országgyűlés két házának és a törvényhozás tisztviselői és alkalmazottai 13 hősi halottjának emlékét ércbe öntet­tük. A magyar nemzetgyűlés kegyeletes hódolatának szerény tolmácsa vagyok a hősök emléktáblájánál, amelyhez időtlen­időkig járni fognak az utódok, tanulni férfi virtust és igaz honszerelmet. Megint tizenhárom vértanú! Tizenhárom drága vércsepp a magyar szenvedés mélységes tengeréből. Tizenhárom csillagszem Csaba királyfi legendás tejutjáról. Tizenhárom hősi halott neve a millió névtelenből. Életüket ádáz csatában elvette az ellen­ség, de a magyar história egén, mint örök csillagok gyulladtak ki dicsőséges neveik, most mikor a lepel lehull a mű­vész alkotásáról. Huszár Károly e szavainál lehullott a nemzetiszínű lepel a bal­oldali emléktáb­láról, amelyen arany betűkben fénylett a tizenhárom hősi halott neve. A fiatal Eszterházy Pál gróf főrend, a daliás dunántúli mágnás huszártiszt, szi­vét rohamozó huszárjai élén érte az el­lenség golyója. A történelmi középnemes­ség egyik legkiválóbb hőse a deresfejű, ifjú lelkű Désy Zoltán népfelkelő had­nagyot Erdély veszedelmének ösztönös megérzése hajtja ki önként a frontra. A magyar hazaszerető németség hűsé­gének vértanúja Dahinten Ernő, a szá­szok kiváló képviselője.. A déli végeken a szerb betörés idején a Száva mocsarai között tűnt el, ahol egyedül is magyar lélekkel, hősiesen védte a magyar zászló becsületét. Nagy Sándor kö­nyvtártiszt, a tüdős tanár saját vérével irta meg a gorlicei áttörés legendás történetét, Hugonnay Viktor gróf a wolhimiai ingoványokban vérzett el. Takács László, a Ház építésze, betegen is kiment a frontra és a kalicsi sáncok ásatása közben kapta halálos sebét. Szilágyi Lajos György dr. a harc­téren szerzett tífusz áldozata lett. Jióry Sándor kilenc lőtt sebbel esett hadifog­ságba. Fábián Vilmost és Skuléty­­Jó­zsefet a szerb f­ogság borzalmai kínozták korai halálra Kiss Gábor altiszt a urze­ni isti vár körül folyó ütközetben tűnt­­.4. Takács Ferenc Lublin alatt a régi orosz határ legelső községénél lett hősi halott. Gubányi Pál, a Ház asztalosa, mint vitéz Molnáry-baka, a imacsói bánság földjén küzdött utolsó leheletéig. Magyar hitnek büszke bajnokai, ma­gyar reménységnek korán elhervadte­tte rágni, magyar hazaszeretetnek dicsőségérő , vértanúi mind a tizenhárom. „Ezer év óta vérzünk .. . A tizenhárom hősi halott cselekedetei­nek felidézés© egy pillantás a világháború poklába. Erényeiknek idevetítése a mai sivár kor szemei elé nagy tettek diadal­mas vágyát kivárnia feléleszteni. Az ő véráldozatuk nélkül még a mainál is szo­morúbb lett volna Európa arculata és a magyarság sorsa. Ezer év óta vérzünk e rögön, mint ide­gen népek­ védői és erjesztő kovásza, mint a keresztény civilizáció őrzői. Hányszor lettünk idegen világbirodalmi álmok vé­res áldozatai, s most is itt állunk, — bár sokszor megaláztattunk­­—, itt állunk ma­gányosan, megfogyatkozva, árván, elha­gyottan. Magyarország Európa le­gh­old­oktala­nabb hadiárvája. Velünk magyarokkal még éreztetik a csatatér hullaszagát. A há­borús gyűlölség még nem múlt el ellensé­geink­­szívéből. Az ellenség béke­­palást­ja ráncai között még iit tőröket rejteget a magyarság ellen. Magyarország feldara­bolása óta az égbekiáltó halálos bűn lel­kiállapotában van egész Európa. Azon a z sebkötésen, melyet trianoni békekötésnek csúfol az emberiség, még egyre átüt a vér­­ .­­ . . Huszár Károly ezután lendületes sza­vakban mutatott rá arra, hogy a­ mi há­borúnk csak védekezés volt, az ellenünk már előzetesen kimondott, igazságtalan ítélet ellen. — De ne azokat sirassátok, — mondotta — akik dicsően haltak meg a hazáért, hanem azokat, akik nem akarnak a hő­sökhöz méltóan élni a honért! Amit a sírok suttognak ... — Hallgassátok meg a harctéri sírok suttogását, mert a halál az élet tanítója, így szól a hősi halottak szava: ,,Minden nemzet hagyományaiból él. A jelen, küzdelme és munkája, egy ismeret­len terv szerint a jövő számára folyik. A hősi halottak nemes életpéldája a leg­nagyobb erkölcsi akkumulátora s ki­fogyhatatlan kincsesbányája a magyar nemzetnek is. A nemzeti bukás és eler­nyedés idején a­ magyar vértanuk a rendületlen bizalom maghintői. Satnya az a nemzedék, amelyik csak a finis Hungáriáé nagy sikolyát hallja meg, vagy sokszor még azt sem. — Ti hősi halottak, roham­sisakos vér­tanuk éppen jókor jöttek haza szétnézni feldúlt honotokban. Messze sírokból jöt­tek, mint az éji látogatás édesanyja, meg­nézni a családot, az özvegyet, az árvát, a szülőföldet, az édes magyar hazát. A ti mostani­­ jelentkezésiek, a dicső díszsza­­kasz a hősi halottaknak, élő tiltakozás a személyeskedések és szószáty­árkod­ások, a pártütések és a széthúzások csúnya zsib­vásáron. A ti csontkarjaitok kinyúlnak a tömeg­sir­okból, mint egy nagy mementó. — A ti szellemi megjelenésiek, — halha­tatlan hősök — fenséges tanúbizonysága az örök nemzeti egységnek, mert egy a nemzet az élőkben és a holtakban. A his­tória prizmáján semmivé homály­oszlnak azok a különbségek, amelyeket a közélet hétköznapi harcaiban olyan szétválasz­­tóknak látunk. Aki ezt a nagy egységet, a múltnak, jelennek és jövőnek örök nemzeti egységét meg akarná bontani, vagy tagadásba venné, az ellen feltámad­nának a világháború magyar hősei és a százados sírokban nyitvó milliók. — Isten napja, süss rá a borongás, bus magyar ugarra és keltsd ki a hősök te­mérdek temetőiben a világ minden táján a magyar mártírok magvát, hogy a népek tavaszának verőfénye mielőbb uj életre csókolhassa a magyar hősiesség szellemét és megrövidítse rettenetes rabságának és elnyomatásunk itéletideje. Őszi magyar szél,­ vedd fel szárnyaira, a hősök porát és vidd el a csüggedőknek biztató üzenetül

Next