Uj Nemzedék, 1926. július (8. évfolyam, 145-171. szám)
1926-07-01 / 145. szám
Csütörtök, 1926 Július 1. topát harmincszobás villában lakó vezérigaz.lgetékig. —Az elmúlt években — mondotta a rendőrség egy főtisztviselője — az öngyilkossági osztályon kívül a legtöbb munkával a csalási és sikkasztási ügyekben dolgozó intellektuális osztály van elhalmozva. És ez nem véletlen tünet. A kettő között fájdalmas kapcsolat. Mennél többet sikkasztanak és csalnak a bankárok, igazgatók és vezérigazgatók, a másik oldalon, a munkások és a középosztály soraiban annál többnek kell a Dunához, a golyóhoz, a méreghez folyamodni. Akiknek kis pénzét, kenyerét, munkalehetőségét elsikkasztották ezek az urak. Pontos statisztika a legutóbbi másfél esztendő anyagáról még nem áll rendelkezésre. Hozzávetőleges számítás szerint havonta átlag negyven-negyvenöt csalási és sikkasztási ügyben nyomozunk. Kétnaponként tehát átlag három feljelentés érkezik és három esetben indul meg a nyomozás. Ezek között vannak úgynevezett „kisebb“ és „nagyobb" esetek. Régente az ilyen nagyobb esetek ritkaságszámba mentek és valósággal felvillanyozták a rendőrséget. Az elmúlt években azonban — sajnos — ezek a nagyobb esetek is mindennapivá váltak. Sőt megszokjuk lassan a legnagyobbakat is. — Hogy milyen nevezetesebb esetek voltak az utóbbi években elegendő felütni a naplót. bizonyos társadalmi osztály „legelőkelőbb“ nevei szerepelnek rajta. És ha a többszáz oldalas rendőrségi naplóban visszafelé lapozunk, néhány megdöbbentő esztendő „közgazdasági“ képe tárul elénk, amelyen keresztülviharzottunk. Név név és szám szám egymás mellett. Különös, megszokott, de sehogysem magyarhangzású nevek és számok húszmilliótól ötszázmilliárdig. És mindjárt mellette egy másik névsor. A feljelentők, a károsultak névsora. Oroszlánrészben jóhangzású magyar nevek és legfeljebb ötven-százmilliós számú összegek. Ötven-százmillió koronák, néhány generáció munkás életének eredménye, amit elrabolt, elcsalt, elsikkasztott tőlük egy különös pénzéhes „közgazdasági és kereskedelmi“ tehetséggel megáldott faj. A vaskos naplóban a jelentéktelen és szürke Kohnok, Weiszok és Goldmannok tömegéből elevenen ütköznek ki a nagyobb port felvert közgazdasági botrányok szereplőinek nevei. Egymásután következnek a koronarontás, a szalámikontremin, a bécsi vonat aranycsempészeinek keleti hangzású nevei. Azután Heim Jack, Kondor, a 7?o//i bankház megszökött vezetői, a milliárdos sikkasztó, Tormai Rózsi, a többszáz egzisztenciát tönkretett Koch Rudolf, a nagystílű, repülőgépein járó panamista Hath Jani, az elmúlt évek legnagyobb szélhámosnője, Rónainé, a monokli® Tolnai-Turtettaub Szigfrid, Friedlagender olaszliszkai csodarabbi egész családja és rokonsága következnek. Majd az 1936. év nagyobb esetei. Haas vezérigazgató és társai a szénpanamisták, Mezei Jenő és veje, az ortodox Masken bankház tulajdonosai, a hadikölcsön-hamisító Weingarten Jeromos, Fuchs Chaim, Rónai, Jaeger és hasonló nevű társaik, az Élet- és Járadékbiztosító Bank vezérigazgatói (mindkét társaság öngyilkosságba kergetett embereket), a Mentor biztosító igazgatói és az igazgató és vezérigazgató urak végtelen sorozata. A nevek láttára önkéntelenül felmerül a kérdés: — Hogyan oszlanak meg a csalók és sikkasztok felekezetei? — Erről kérem nincs pontos kimutatásunk — hangzik a válasz. — A rendőrség ugyanis minden politikától mentes intézmény és tárgyilagosan nyomozunk le minden ügyet, bármilyen vallású az abban szereplő, csaló vagy hamisító is. Emlékezetből rekonstruálva és a kihallgatások előtt felvett személyi adatokra visszaemlékezve az utóbbi évek csalóinak és sikkasztóinak 90—95 százaléka zsidó. Alig 5— 10 százalék keresztény. Valóban hirtelenében másfél év bűnügyi történetéből alig két-három nevet tudnánk felemlíteni, amelynek viselői keresztények vagy kikeresztelkedettek lennének Felháborodással és aggodalommal tárgyalta a Fráz február 10-én a Bacher-botrányt Viharokkal teljes ülésen hangzottak el a nemzetgyűlésen a Bacher-féle interpellációk. Először Baross János szólalt fel. Bachert mentette és a kormányt igyekezett felelőssé tenni az összeomlásért. A nyilvánvaló tendencia érvényesült terjengős interpellációjában. Sokkal nagyobb figyelemre méltó Petrovácz Gyula interpellációja, aki mindenekelőtt a példás megtorlást sürgette. Rámutatott arra a szomorú folyamatra, amelynek során a malomipar kicsúszott a magyar kezeikből, a Bacherek spekuláns vállalkozásává. Baross mindenről beszélt, csak éppen a Bacher-ügyről nem. Szabó József: Nagyon kerülgetni tetetett a témát! — Amikor a Pénzintézeti Központ képtelen a magyar iparnak termelési hitelt nyújtani — folytatta Petrovácz — amikor képtelen a magyar kereskedelemnek hóna alá nyúlni hítel segítségével (Úgy van! a közéven), amikor lehetetlen a magyar rokkantakat kellő támogatásban részesíteni, amikor tehát az egész magyar gazdasági élet tőke és segítség hiányában, sorvadozni kénytelen, ugyanakkor kénytelen a Pénzintézeti Központ 133 milliárdot megreszkírozni egy bajbajutott, egy túléhes, magát tdspekulált zsidó vállalat alátámasztására. És kénytelen a költség legnagyobb részét, 100 milliárdot kamatmentesen, 33 milliárdot pedig felkamatozással — de ezt is jutalékmentesen, —szóval a magyar közgazdasági életben egészen szokatlan előzékeny módon nyújtani azért, hogy ezzel megmentse a magyar nemzet hitelképességének jó hírnevét. S ha én megvizsgálom azt, hogy kivel szemben ilyen előzékeny a Pénzintézeti Központ, akkor azt kell látnom, hogy egy olyan emberrel szemben, aki maga körül csak gyűlöletet, ellenszenvet tudott kiváltani, aki összevásárolt egy csomó malmot, majdnem két tucatot, összevásárolt ezenkívül egy egész csomó egyéb vállalatot, amelyekkel mint malom Napóleon, mint lisztdiktátor, egyrészt a magyar fogyasztóközönséget uzsorázta ki a liszt árának lehető felemelésével, másrrészt pedig kiuzsorázta a magyar mezőgazdaságot a magyar búza árának leszorításával. (Úgy van a középen.) — Ezek azok a közgazdasági érdemek, amelyekkel ez az úr dicsekebh étik. Amikor a magyar búza neki drága volt, azonnal földbirtokot vásárolt és megpróbálta a gabonát olcsóbban termelni, amikor a zsák volt neki drága, zsákgyárat alapított és megpróbálta a zsák eladásából eredő hasznot is lefölözni. Vásárolt erdőt, létesített fűrésztelepet, szóval mindent maga akart megenni, úgyhogy ennek az akadályt nem ismerő, túléhes, túlspekuláló Molochnak magától értetődően erre a sorsra kellett jutnia. Háromnegyedbillió korona adóssággal volt kénytelen csődöt mondani, de azt azután volt kénytelen tenni, amikor a magyar búzát angol pénzen az amerikai piacon volt kénytelen megkontreminálni s amikor a magyar közgazdaság ellen egy hazafiatlan, egy hazaáruló lépést tett. A csikágói tőzsdébe tört bele ennek az árnak a foga, amikor kinyújtotta csápjait az amerikai dollárok után is. De nagyon jól spekulált akkor, amikor a magyar közgazdasági élet nehéz helyzetére való hivatkozással sikerült neki angol kölcsönt, mégpedig horribilis magasságú, egy egész és egynegyed millió angol fontos, tehát körülbelül 30 millió aranykoronás kölcsönt szereznie. Mondom, ezzel nagyon jól spekulált, mert ha ő ezzel nyereséget biztosított volna magának, akkor egészen biztosan nem osztotta volna azt meg a Pénzintézeti Központtal, de meg volt győződve arról, hogy ha rajtaveszt, a Pénzintézeti Központ és a magyar közgazdaság a szégyentől való félelemben ki fogja segíteni. Erdélyi Aladár: A nyereségi adóval is adós maradt! Meskó Zoltán: Adót sem fizetett! Gaál Gaston: Mennyi vagyonadót fizetett várjon ez az ur! Erre nagyon kiváncsi vagyok? Szeretném, ha a pénzügyminiszter úr földerítené ezt a nagy rébuszt! Meskó Zoltán: Ez a Bach-korszakba való!mit látunk! Azt látjuk, hogy a sajtónak különösen a baloldali része, igazán úgyszólván nem is foglalkozik ezzel az ügygyel, vagy legfeljebb védőbeszédeket, vezércikkeket ír ebből az ügyből kifolyólag; ugyanaz a sajtó, amely például egészen apró ügyekben — mint a Tanítói Bank vagy a Pálky Bank ügyében, amelyekhhez képest csekélységek, porszemek — hasábokat és hasábokat irt. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől és a középen.) Szabó József: Most hallgatnak! Köziben frankvihar kerekedtett, különösen Fábián Béla lármázott. Az elnök, Fábián képviselő urat kérem, méltóztassék csendiben maradni. Hoyos Miksa: Ne csak mindig ön ordítson, legyen nekem is szavam! Lendvai István: Kíméljék Fábián füleit! (Nagy zaj.) Fábián Bála: Mit beszél az a gyáva csirkefogó Ottan? Felkiáltások a jobboldalon és a középen. Rendre! Rendre. Zsirkay János: A kis talmudista! (Nagy zaj.) Fábián, a mentelmi elé kerül. Petrovácz Gyula: A pénzügyminiszter úr találjon módot, amellyel az ilyen esetek megismétlődését megakadályozza. Erdélyi feltárja Bacher adócsalásait és spekulációjának kulisszatitkait — Felháborodásomban legelső voltam, — mondotta Erdélyi interpellációjában — aki kértem a pénzügyminiszter urat, vizsgálja meg, hogy az a Bacher Emil, akdnek mérhetetlen vagyonát most máig számszerűen is ismerjük, várjon mennyi adót fizetett, mennyivel járult hozzá az ország terhének viseléséhez. (Zaj.) Lendvai István: Tizennyolcmillió havi jövedelem után! Erdélyi Aladár: A múlt évi szomorú, termés után a gabona ára rohamosan kezdett esni. Amikor azt láttam, hogy a magyar búza nemcsak hogy a világparitást nem érte el, hanem 293 ezer koronára esett le a faluban, tehát fele volt a világparitásnak, akkor önkéntelenül arra a gondolatra kellett jönnöm, hogy itt gonosz, kegyetlen kezek nyúlnak bele a magyar közgazdasági életbe. (Úgy van!) S íme, amit akkor sejtettem, kutattam, arra nézve ma bizonyítékok vannak kezemben, hogy gonoszok voltak azok, akik letörték a magyar búza árát. Mert ha ez annyit jelentene, hogy olcsóbban táplálkozott ez a nemzet, akkor kibékítené a tudat, hogy a testvérem legalább olcsón jutott a kenyérhez. De nem erről van szó, hanem arról hogy azt a kivitt buzit, amelyet egyedül tudok fizetési eszközül felhasználni a nemzetközi viszonylatban, három-négy aranykoronával olcsóbban fizeti meg a külföld azért, mert gonosz kezek spekulálnak a búzával. Kik voltak ezek a gonosz kezek! Lendvai István: Zsidók! — A múlt esztendőben az igen. Bacher úr, aki korlátlan kényura volt egy nagy, hatalmas vállalatnak, sok százmilliárdnak, a csikágói tőzsdén megjátszotta a la hauisse a búzát s a múlt esztendőben több mint százmilliárdot vágott zsebre e címen ő maga és a vállalata. Szeretném tudni, hogy ebből mennyit adott le a magyar államnak. Az lett a következmény, hogy azok a kis sápos emberek, akik ebben a nemzetben sohasem tudnak a tisztességes munka útján gazdagodni, azt figyelték, hogy az idén ez a mindenhatónak tekintett, Bacher Emil hogyan fog játszani a csikágói tőzsdén. Semmi mást nem csináltak, csak arra figyeltek. És amikor Bacher nem a maga neve alatt, hanem más neve alatt indította meg az akciót és megfordítva, a la baisse spekulált, akkor ezek köréje sereglettek és így érthetjük meg, hogy Magyarországból Csikágóban 5 millió méter mázsával kontreminálték meg a magyar búzát. Lendvai István: Ez ellen nem háborodnak fel azon az oldalon! Erdélyi: Ekkor következett be az a nem várt eset, hogy Argentínában, amely a világ búzatermésének mintegy egy harmadát szolgáltatja, beütött a fekete rozsda. — Hiába volt minden spekuláció, be kellett következnie a búzaár emelkedésének. Ez volt az, aminek következtében Bacher 70 milliárdot, a társasága pedig hamarosan szintén nagy összeget veszítettek. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) — Amikor tehát egyszerre bekövetkezett a katasztrófa, ez a spekuláns és azok, akik a bőrüket akarták menteni, most tógába öltöznek, kiállanak a viapra és azt hirdetik, hogy ők azért nem tudnak eleget tenni kötelezettségüknek, mert a frankügygyel kapcsolatban elromlott a hitelük. — Ez nem egyéb ismét, mint gonosz spekuláció az ország becsületének rovására. (Igaz! Úgy van! Taps a balközépen.) Lendvai: Elénekelhetjük, hogy Glória, Viktória! (Derültség.) Petrovácz szigorú megtorlást követel és a Bacher-vagyon teljes feláldozását Petrovácz Gyula. Azt a körülményt, hogy a Pénzintézeti Központ becsületünket az angol pénzpiaccal szemben megvédeni iparkodott, csak helyeselni tudom. Helyeselni tudom azt, különösen a mai helyzetben, amikor néhány esztelen ember ostobasága miatt a mai külpolitikai helyzetünket meglehetősen ferde megvilágításba helyezték. Rothenstein Mór: Csak ostobaságról van szó! . Felkiáltások jobbfelől: Móric! Móric! Zsirkay János: Móric, mint fajvédő! (Derültség.) Megkérdezte az interpelláló, vájjon van-e biztosítékunk arra nézve, hogy az idefordított pénz nem lesz fonde perdu és hogy van-e biztosítékunk arra nézve, hogy a Bacher-vagyon teljes feláldozása után — amit elsősorban kell követelnünk — (Úgy van a középen.) az összeg elé nagy-e arra, hogy ezzel el lehet menteni ezeknek a vállalatok prosperitását és fenmaradását. — Én arra is nagyon kiváncsi vagyok, — folytatta — hogy micsoda megtorlás áll a kormánynak az ilyen bűnösökkel szemben rendelkezésére. Ha ez a kockázat nincs ismeg és a pénzügyminiszter m úr biztosít engem arról, hogy a Pénzintézeti Központ pénzét nem fenyegeti semmi veszedelem, akkor is nagyon elítélő szavam van a Viktória-részvények eséséből folyó nagy nemzetgazdasági kár miatt. Mert hiszen köztudomású, hogy a 400.000 korona névértékű Viktória-részvények két hét alatt 40.000 koronára, tehát tizedrészüikre estek le, amiből körülbelül 70 milliárd korona kár érte azokat a részben gyanútlan embereket, akik a Viktória-részvények birtokában vannak. — Ezt a 70 milliárdos kárt megtéríteni már teljes képtelenség. — Szerintem ez sokkalta súlyosabb esete a magyar közgazdaságnak, mint maga az egész frankugit. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől és a középen.) És mégis ! Új Nemzedék 3 Háromszázmilliós igazgatóság! tankémet Erdélyi: Vájjon azok, akik a Viktóriamalomnak hitelt nyújtottak, megkérdezték-e a magyar kormányt, hogy adjanak-e kölcsönt. Ha nem kérdezték meg, vájjon hol konstruáljam meg azt az erkölcsi alapot, amely engem arra kényszerít, hogy a nemzet pénzével váltsam meg a hitelt. (Úgy van a balközépen. — Zaj.) — Ha más nem, felelős az az igazgatóság, amely évenként csekély 300 millió korona tantémet vett fel személyenként. Gaál Gaszton: Egy volt miniszter is van köztük és egy nemzetgyűlési képviselő is! — Én tehát — mondta a szónok — csak úgy tudom megérteni ezt a dolgot, hogy először is annak a Bacher Emilnek. — akiről mindenki tudja, hogy a Viktória részvényeiből 420 ezer darab volt az övé, akiről tudjuk, hogy 2000 hold halastava van ... Lendvai István: Azért szeret a zavarosban halászni! Erdélyi: . . . akinek nagy bérlete van, akinek vagyonát 420 milliárdra becsülik és a többieknek, kötelességük, hogy egész vagyonukat erre a célra fordítsák. (Helyeslés a baloldalon.) Párhuzamba állította Bacherék szanálásával a mezőgazdaság válságát. Összesen 80 milliárdot tudtak akkor kapni. — De semmi körülmények között nem tudnék belenyugodni abba, — mondta a továbbiakban — ha ez a szanálás csak úgy történt, hogy elsősorban is annak a Bachernek, aki tulajdonképen csődbe vitte az egész intézményt, még az utolsó fillérje sincs lekötve. Nem tudnék belenyugodni abba, ha azok az igazgatósági tagok, akik közé a következők tartoznak: Bacher Emil, Adler Lajos, Guttmann Emil dr., Cstei-Herczog Mór Lipót báró, Rózsavölgyi Manó dr., Gratz Gusztáv, Marschall Ferenc dr., Pollner Dezső és Bacher Béla — teljesen le nem vonnák a konzekvenciát és el nem ismernének minden anyagi felelősséget. (Helyeslés a baloldalon és a középen.) Ne történhessék meg, hogy itt mindenféle spekuláns az ország becsületének rovására arra vetemedjék, hogy felvegyen összegeket és akkor a magyar állam legyen kénytelen helyette azt megfizetni. Mert engem nem keserít el az, ha a részvényesek között ott van Baeher Emil 420.000- rel, Adler 1500-zal, a két Herzog 150.000- rel, Friedmann Ernő 500-zal is ezeknek pénze elvesz, de érdekes az, hogy más részvénytársaságoknál, amelyekbe kisemberek bizalmukat helyezték, ez a bizalom meg ne rendüljön. (Helyeslés balfelől.) Legyünk tisztában azzal, hogy a magyar közgazdasági életet nekünk meg kell menteni, de erre az első feltétel az, hogy a részvénytörvényeket meg kell változtatni. (Élénk helyeslés és taps a baloldalon és a középen.) Hol van az megírva, hogy osztalékot nem fizetnek, de 10—15 igazgató automobilon csuszkál ebben az országban? (Nagy zaj.) — Hol van az megírva, hogy 60—70 milliárdos költségeknek több, mint fele az igazgatói költségekre esik s akkor a szanálást a magyar állam végezze a, nehezen beszedett adó fillérekből? Én ezek ellen tiltakozom. — Micsoda port vert fel, amikor,egy igazgató 50.000 dollár költséggel utazott kis Amerikába. Nekünk gondoskodnunk kell- e ... .. ./ "