Uj Nemzedék, 1926. július (8. évfolyam, 145-171. szám)

1926-07-01 / 145. szám

Csütörtök, 1926 Július 1. topát h­armincszobás villában lakó vezérigaz.­lgetékig. —Az elmúlt években — mondotta a rendőr­ség egy főtisztviselője — az öngyilkossági osztályon kívül a legtöbb munkával a csalási és sikkasztási ügyekben dolgozó intellektuális osztály van elhalmozva. És ez nem véletlen tünet. A kettő között fájdalmas kapcsolat. Mennél többet sikkasztanak és csalnak a ban­károk, igazgatók és vezérigazgatók, a másik oldalon, a munkások és a középosztály sorai­ban annál többnek kell a Dunához, a golyó­hoz, a méreghez folyamodni. Akiknek kis pén­zét, kenyerét, munkalehetőségét elsikkasztot­ták ezek az urak.­­ Pontos statisztika a legutóbbi másfél esz­tendő anyagáról még nem áll rendelkezésre. Hozzávetőleges számítás szerint havonta át­lag negyven-negyvenöt csalási és sikkasztási ügyben nyomozunk. Kétnaponként tehát át­lag három feljelentés érkezik és három eset­ben indul meg a nyomozás. Ezek között van­nak úgynevezett „kisebb“ és „nagyobb" ese­tek. Régente az ilyen nagyobb esetek ritka­ságszámba mentek és valósággal felvillanyoz­ták a rendőrséget. Az elmúlt években azonban — sajnos — ezek a nagyobb esetek is minden­napivá váltak. Sőt megszokjuk lassan a leg­nagyobbakat is. — Hogy milyen nevezetesebb esetek voltak az utóbbi években­ elegendő felütni a naplót. bizonyos társadalmi osztály „legelőkelőbb“ nevei szerepelnek rajta. És ha a többszáz oldalas rendőrségi naplóban visszafelé lapozunk, néhány megdöbbentő esz­tendő „közgazdasági“ képe tárul elénk, ame­lyen keresztülviharzottunk. Név név és szám szám egymás mellett. Különös, megszokott, de sehogysem magyarhangzású nevek és számok húszmilliótól ötszázmilliárdig. És mindjárt mellette egy másik névsor. A feljelentők, a károsultak névsora. Oroszlánrészben jóhang­­zású magyar nevek és legfeljebb ötven-száz­­milliós számú összegek. Ötven-százmillió ko­ronák, néhány generáció munkás életének eredménye, amit elrabolt, elcsalt, elsikkasztott tőlük egy különös pénzéhes „közgazdasági és kereskedelmi“ tehetséggel megáldott faj. A vaskos naplóban a jelentéktelen és szürke Kohnok, Weiszok és Goldmannok tömegéből elevenen ütköznek ki a nagyobb port felvert közgazdasági botrányok szereplőinek nevei. Egymásután következnek a koronarontás, a szalámikontremin, a bécsi vonat aranycsem­pészeinek keleti hangzású nevei. Azután Heim Jack, Kondor, a 7?o//i­ bankház megszökött ve­zetői, a milliárdos sikkasztó, Tormai Rózsi, a többszáz egzisztenciát tönkretett Koch Rudolf, a nagystílű, repülőgépein járó panamista Hath Jani, az elmúlt évek legnagyobb szélhá­mosnője, Rónainé, a monokli® Tolnai-Turtet­­taub Szigfrid, Friedlagender olaszliszkai csoda­rabbi egész családja és rokonsága következ­nek. Majd az 1936. év nagyobb esetei. Haas vezé­rigazgató és társai a szénpanamisták, Mezei Jenő és veje, az ortodox Masken bank­ház tulajdonosai, a hadikölcsön-hamisító Wein­garten Jeromos, Fuchs Chaim, Rónai, Jaeger és hasonló nevű társaik, az Élet- és Járadék­­biztosító Bank vezérigazgatói (mindkét társa­ság öngyilkosságba kergetett embereket), a Mentor biztosító igazgatói és az igazgató és vezérigazgató urak végtelen sorozata. A nevek láttára önkéntelenül felmerül a kér­dés: — Hogyan oszlanak meg a csalók és sikkasz­tok felekezet­­ei? — Erről kérem nincs pontos kimutatásunk — hangzik a válasz. — A rendőrség ugyanis minden politikától mentes intézmény és tár­gyilagosan nyomozunk le minden ügyet, bár­milyen vallású az abban szereplő, csaló vagy hamisító is. Emlékezetből rekonstruálva és a kihallgatások előtt felvett személyi adatokra visszaemlékezve az utóbbi évek csalóinak és sikkasztóinak 90—95 százaléka zsidó. Alig 5— 10 százalék keresztény. Valóban hirtelenében másfél év bűnügyi történetéből alig két-három nevet tudnánk felemlíteni, amelynek viselői keresztények vagy kikeresztelkedettek lennének Felháborodással és aggodalommal tárgyalta a Fráz február 10-én a Bacher-botrányt Viharokkal teljes ülésen hangzottak el a­­ nem­zetgy­űlésen a Bacher-féle interpel­lációk. Először Baross János szólalt fel. Bachert mentette és a kormányt igyeke­zett felelőssé tenni az összeomlásért. A nyilvánvaló tendencia érvényesült ter­jengős interpellációjában. Sokkal nagyobb figyelemre méltó Petrovácz Gyula interpellációja, aki mindenekelőtt a pél­dás megtorlást sürgette. Rámutat­ott arra a szomorú folyamatra, amelynek során a malomipar kicsúszott a magyar kezeik­ből, a Bach­erek spekuláns vállalkozá­sává. Baross mindenről beszélt, csak ép­pen a Bacher-ügyről nem. Szabó József: Nagyon kerülgetni tet­etett a témát! —­ Amikor a Pénzintézeti Központ kép­telen a magyar iparnak termelési hitelt nyújtani — folytatta Petrovácz — amikor képtelen a magyar kereskedelemnek hóna alá nyúlni hítel segítségével (Úgy van! a közéven), amikor lehetetlen a magyar rok­kantakat kellő támogatásban részesíteni, amikor tehát az egész magyar gazdasági élet tőke és segítség hiányában, sorv­a­­dozni kénytelen, ugyanakkor kénytelen a Pénzintézeti Központ 133 milliárdot meg­­reszkírozni egy bajbajutott, egy túléhes, magát t­dspekulált zsidó vállalat alátá­masztására. És­ kénytelen a költség legna­gyobb részét, 100 milliárdot kamatmente­sen, 33 milliárdot pedig felkamatozással — de ezt is jutalékmentesen, —szóval a ma­gyar közgazdasági életben egészen szokat­lan előzékeny módon nyújtani azért, hogy ezzel megmentse a magyar nemzet hitel­képességének jó hírnevét. S ha én megvizsgálom azt, hogy kivel szemben ilyen előzékeny a Pénzintézeti Központ, akkor azt kell látnom, hogy egy olyan emberrel szemben, aki maga körül csak gyűlöletet, ellen­szenvet tudott kiváltani, aki összevá­sárolt egy csomó malmot, majdnem két tucatot, összevásárolt ezenkívül egy egész csomó egyéb vállalatot, a­melyekkel mint malom­ Napóleon, mint lisztdiktátor, egyrészt a magyar fogyasztóközönséget uzsorázta ki a liszt árának lehető felemelésével, másrrészt pedig kiuzsorázta a magyar mez­őga­zd­aságot a magyar búza árának leszorításával. (Úgy van­ a középen.) — Ezek azok a közgazdasági érdemek, amelyekkel ez az úr dics­eke­bh étik. Ami­kor a magyar búza neki drága volt, azon­nal földbirtokot vásárolt és megpróbálta a gabonát olcsóbban termelni, amikor a zsák volt neki drága, zsákgyárat alapí­tott és megpróbálta a zsák eladásából eredő hasznot is lefölözni. Vásárolt erdőt, létesített fűrésztelepet, szóval mindent maga akart megenni, úgyhogy ennek az akadályt nem ismerő, túléhes, túlspeku­­láló Molochnak magától értetődően erre a sorsra kellett jutnia. Háromnegyed­­billió korona adóssággal volt kénytelen csődöt mondani, de azt azután volt kény­telen tenni, amikor a magyar búzát angol pénzen az amerikai piacon volt kénytelen meg­­kontreminálni s amikor a magyar közgazdaság ellen egy hazafiatlan, egy hazaáruló lépést tett.­­ A csikágói tőzsdébe tört bele ennek az árnak a foga, amikor kinyújtotta csápjait az amerikai dollárok után is. De nagyon jól spekulált akkor, amikor a magyar közgazdasági élet nehéz helyze­tére való hivatkozással sikerült neki angol kölcsönt, még­pedig horribilis ma­­gasságú, egy egész és egynegyed millió angol fontos, tehát körülbelül 30 millió aranykoronás kölcsönt szereznie. Mon­dom, ezzel nagyon jól spekulált, mert ha ő ezzel nyereséget biztosított volna magának, akkor egészen biztosan nem osztotta volna azt meg a Pénzintézeti Központtal, de meg volt győződve arról, hogy ha rajtaveszt, a Pénzintézeti Köz­pont és a magyar közgazdaság a szé­gyentől való félelemben ki fogja segíteni. Erdélyi Aladár: A nyereségi adóval is adós maradt! Meskó Zoltán: Adót sem fizetett! Gaál Gaston: Mennyi vagyonadót fize­tett várjon ez az ur! Erre nagyon ki­váncsi vagyok? Szeretném, ha a pénzügy­­miniszter úr földerítené ezt a nagy ré­­buszt! Meskó Zoltán: Ez a Bach-kor­szakba való!­mit látunk! Azt látjuk, hogy a sajtónak különösen a bal­oldali része, igazán úgy­szólván nem is foglalkozik ezzel az ügy­­gyel, vagy legfeljebb védőbeszédek­et, ve­zércikkeket ír ebből az ügyből kifolyólag; ugyanaz a­ sajtó, amely például egészen apró ügyekben — mint a Tanítói Bank vagy a Pálky­ Bank ügyében, amelyek­hhez képest csekélységek, porszemek — hasábokat és hasábokat irt. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől és a középen.) Szabó József: Most hallgatnak! Köziben fra­nkviha­r kerekedte­tt, különö­sen Fábián Béla lármázott. Az elnök, Fábián képviselő urat ké­rem, m­éltózta­ssék cs­endiben maradni. Hoyos Miksa: Ne csak mindig ön or­dítson, legyen nekem is szavam! Lendvai István: Kíméljék Fábián fü­leit! (Nagy za­j.) Fábián Bála: Mit beszél az a gyáva csirkefogó Ottan? Felkiáltások a jobboldalon és a közé­pen. Rendre! Rendre. Zsirkay János: A kis talmudist­a! (Nagy zaj.) Fábián, a mentelmi elé kerül. Petrovácz Gyula: A pénzügyminiszter úr találjon módot, amellyel az ilyen ese­tek megismétlődését megakadályozza. Erdélyi feltárja Bacher adócsalásait és spekuláció­jának kulisszatitkait — Fel­h­ábo­rod­ás­omban legelső voltam, — mondotta Erdélyi interpellációjában — aki kértem a pénzügyminiszter urat, vizsgálja meg, hogy az a Bacher Emil, akdnek mérhetetlen vagyonát most máig számszerűen is ismerjük, várjon mennyi adót fizetett, mennyivel járult­ hozzá az ország terhének viseléséhez. (Zaj.) Lendvai István: Tizennyolcmillió havi jövedelem után! Erdélyi Aladár: A múlt évi szomorú, termés után a gabona ára rohamosan kezdett esni. Amikor azt láttam, hogy a magyar búza nemcsak hogy a világpari­tást nem érte el, hanem 293 ezer koronára esett le a faluban, tehát fele volt a világ­paritásnak, akkor önkéntelenül arra a gondolatra kellett jönnöm, hogy itt go­nosz, kegyetlen kezek nyúlnak bele a ma­gyar közgazdasági életbe. (Úgy van!) S íme, amit akkor sejtettem, kutattam, arra nézve ma bizonyítékok vannak ke­zemben, hogy gonoszok voltak azok, akik letörték a magyar búza árát. Mert ha ez annyit jelentene, hogy olcsóbban táplál­kozott ez a nemzet, akkor kibékítené a tudat, hogy a testvérem legalább olcsón jutott a kenyérhez. De nem erről van szó, hanem arról hogy azt a kivitt buzit, amelyet egyedül tudok fizetési eszközül felhasználni a nemzetközi viszonylatban, három-négy aranykoronával olcsóbban fizeti meg a külföld azért, mert gonosz kezek spekulálnak a búzával. Kik voltak ezek a gonosz kezek! Lendvai István: Zsidók! — A múlt esztendőben az igen­­. Bacher úr, aki korlátlan kényura volt egy nagy, hatalmas vállalatnak, sok százmilliárd­­nak, a csikágói tőzsdén megjátszotta a la hauiss­e a búzát s a múlt esztendőben több mint száz­­milliárdot vágott zsebre e címen ő maga és a vállalata. Szeretném tud­ni, hogy ebből mennyit adott le a magyar államnak. Az lett a következmény, hogy azok a kis sápos emberek, akik eb­ben a nem­zetben sohasem tudnak a tisztességes munka útján gazdagodni, azt figyelték, hogy az idén ez a mindenhatónak tekin­tett, Bacher Emil hogyan fog játszani a csikágói tőzsdén. Semmi mást nem csi­náltak, csak arra figyeltek. És amikor Bacher nem a maga neve alatt, hanem más neve alatt indította meg a­z akciót és megfordítva, a la baisse spekulált, akkor ezek köréje sereglettek és így ért­hetjük meg, hogy Magyarországból Csi­­kágóban 5 millió méter mázsával kontre­­minálték meg a magyar búzát. Lendvai István: Ez ellen nem háborod­nak fel azon az oldalon! Erdélyi: Ekkor következett be az a nem várt eset, hogy Argentínában, amely a világ búzatermésének mintegy egy harmadát szolgáltatja, beütött a fe­kete rozsda. — Hiába volt minden spekuláció, be kellett következnie a búzaár emelkedésé­nek. Ez volt az, aminek következtében Bacher 70 milliárdot, a társasága pedig hamarosan szintén nagy összeget veszí­tettek. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) — Amikor tehát egyszerre bekövetke­zett a katasztrófa, ez a spekuláns és azok, akik a bőrüket akarták menteni, most tó­gába öltöznek, kiállanak a viapra és azt hirdetik, hogy ők azért nem tudnak eleget tenni kötelezettségüknek, mert a frankügy­­gyel kapcsolatban elromlott a hitelük. — Ez nem egyéb ismét, mint gonosz spekuláció az ország becsületének rová­sára. (Igaz! Úgy van! Taps a balközépen.) Lendvai: Elénekelhetjük, hogy Glória, Viktória! (Derültség.) ­ Petrovácz szigorú megtorlást követel és a Bacher-vagyon teljes feláldozását Petrovácz Gyula. Azt a körülményt, hogy a Pénzintézeti Központ becsületün­ket az angol pénzpiaccal szemben meg­védeni iparkodott, csak helyeselni tudom. Helyeselni tudom azt, különösen a mai helyzetben, amikor néhány esztelen em­ber ostobasága miatt a mai külpolitikai helyzetünket meglehetősen ferde megvi­lágításba helyezték. Rothenstein Mór: Csak ostobaságról van szó! . Felkiáltások jobbfelől: Móric! Móric! Zsirkay János: Móric, mint fajvédő! (Derültség.) Megkérdezte az interpelláló, vájjon van-e biztosítékunk arra nézve, hogy az idefordí­tott pénz nem lesz fonde perdu é­s hogy van-e biztosítékunk arra nézve, hogy a Bacher-vagyon teljes feláldozása után — amit elsősorban kell követel­nünk — (Úgy van­ a középen.) az összeg elé nagy-e arra, hogy ezzel el lehet menteni ezeknek a vállalatok­­­ prosperitását és fenmaradását. — Én arra is nagyon kiváncsi vagyok, — folytatta — hogy micsoda megtorlás áll a kormánynak az ilyen bűnösökkel szem­ben rendelkezésére. Ha ez a kockázat nincs is­­meg és a pénzügyminiszter m úr biztosít engem arról, hogy a Pénzintézeti Központ pénzét nem fenyegeti semmi ve­szedelem, akkor is nagyon elítélő szavam van a Viktória-részvények eséséből folyó nagy nemzetgazdasági kár miatt. Mert hiszen köztudomású, hogy a 400.000 ko­rona névértékű Viktória-részvények két hét alatt 40.000 koronára, tehát tizedré­­szüikre estek le, amiből körülbelül 70 milliárd korona kár érte azokat a részben gyanútlan embereket, akik a Viktória-részvények birtokában van­nak. —­ Ezt a 70 milliárdos kárt megtéríteni már teljes képtelenség. — Szerintem ez sokkalta súlyosabb esete a magyar közgazdaságnak, mint maga az egész franku­git. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől és a középen.) És mégis ! Új Nemzedék 3 Háromszázmilliós igazgatóság! tank­émet Erdélyi: Vájjon azok, akik a Viktória­­malomnak hitelt nyújtottak, megkérdez­ték-e a magyar kormányt, hogy adjanak-e kölcsönt. Ha nem kérdezték meg, vájjon hol konstruáljam meg azt az erkölcsi ala­pot, amely engem arra kényszerít, hogy a nemzet pénzével váltsam meg a hitelt. (Úgy van­ a balközépen. — Zaj.) — Ha más nem, felelős az az igazgatóság, amely évenként csekély 300 millió korona tant­émet vett fel személyenként. Gaál Gaszton: Egy volt miniszter is van köztük és egy nemzetgyűlési képvi­selő is! — Én tehát — mondta a szónok — csak úgy tudom megérteni ezt a dolgot, hogy először is annak a Bacher Emilnek. — akiről mindenki tudja, hogy a Viktória részvényeiből 420 ezer darab volt az övé, akiről tudjuk, hogy 2000 hold halastava van ... Lendvai István: Azért szeret a zavaros­ban halászni! Erdélyi: . . . akinek nagy bérlete van, akinek vagyonát 420 milliárdra becsülik és a többieknek, kötelességük, hogy egész vagyonukat erre a célra fordítsák. (He­lyeslés a baloldalon.) Párhuzamba állította Bacherék szanálá­sával a mezőgazdaság válságát. Összesen 80 milliárdot tudtak akkor kapni. — De semmi körülmények között nem tudnék belenyugodni abba, — mondta a továbbiakban — ha ez a szanálás csak úgy történt, hogy elsősorban is annak a Bachernek, aki tulajdonképen csődbe vitte az egész intézményt, még az utolsó fillérje sincs lekötve. Nem tudnék bele­nyugodni abba, ha azok az igazgatósági tagok, akik közé a következők tartoznak: Bacher Emil, Adler Lajos, Guttmann Emil dr., Cstei-Herczog Mór Lipót báró, Rózsavölgyi Manó dr., Gratz Gusz­táv, Marschall Ferenc dr., Pollner Dezső és Bacher Béla — teljesen le nem vonnák a konzekvenciát és el nem ismernének minden anyagi felelősséget. (Helyeslés a baloldalon és a középen.)­­ Ne történhessék meg, hogy itt min­denféle spekuláns az ország becsületének rovására arra vetemedjék, hogy felvegyen összegeket és akkor a magyar állam le­gyen kénytelen helyette azt megfizetni. Mert en­gem nem kes­erít el az, ha a rész­vényesek között ott van Baeher Emil 420.000- rel, Adler 1500-zal, a két Herzog 150.000- rel, Friedmann Ernő 500-zal is ezeknek pénze elvesz, de érdekes az, hogy más részvénytársaságoknál, amelyekbe kis­emberek bizalmukat helyezték, ez a bizalom meg ne rendüljön. (Helyeslés balfelől.)­­ Legyünk tisztában azzal, hogy a ma­gyar közgazdasági életet nekünk meg kell menteni, de erre az első feltétel az, hogy a részvénytörvényeket meg kell változ­tatni. (Élénk helyeslés és taps a balolda­lon és a középen.) Hol van az megírva, hogy osztalékot nem fizetnek, de 10—15 igazgató automobilon csuszkál ebben az or­szágban? (Nagy zaj.) — Hol van az megírva, hogy 60—70 mil­liárdos költségeknek több, mint fele az igazgatói költségekre esik s akkor a­ sza­nálást a magyar állam végezze a, nehezen beszedett adó fillér­ekből? Én ezek ellen tiltakozom. — Micsoda port vert fel, amikor,egy igaz­gató 50.000 dollár költséggel utazott kis Amerikába. Nekünk gondoskodnunk kell- e ...­­ .. ./ "

Next