Uj Nemzedék, 1926. július (8. évfolyam, 145-171. szám)

1926-07-27 / 167. szám

4 III IfsffiErdék Kedd, 1326 július 27. r-hra wHBviBrtfflH—r—a A gépimádók tébolydásává züllesztette a vörös Oroszországot Romlott agynak dühöngése az „új művészet“ — Még Trockij is felemelte szavát a „szómunkások“ ellen — Szédületes fényűzés és szédületes nyomor ‘ — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Haszán Károly nagyszabású munkása­inak — amely Az égő Oroszország címmel •ezévi könyvtermelésünk kiemelkedő ese­ménye — egyik legérdekesebb fejezete azt­­a szellemi és erkölcsi kisiklást vázolja, •amely a vörös „paradicsomot valóságos tébolydává tette. Cáfolhatatlan adatok­kal bizonyítja, hogy a bolsevista biroda­lom hatalmas őrültekházának mondható amelybe a lelkibeteg népbiztosok bezár­ták az orosz népet. Lenin, a paralitikussá vált vezér, maga köré gyűjtötte a dü­höngő, a megszállott lelkű egyéneket, amilyeneket könnyen talált, mert az­­orosz­­nép egésze hihetetlenül naiv s tete­mes része nem egészséges lelkű. A bolsevizmus kapóra jött, hogy az orosz nép századok óta ábrándokban ke­resett menekülést az elnyomatás által okozott szenvedéseiből s a világháború alatt várta az ezeréves ország a mille­­nium eljövetelét, amelyet az idők teljes­ségének és a földi boldogság tündérkor­­szakának hitt. A bolsevizmus egyenes leszármazottja az orosz szektariusok misztikus és orgiasztikus gondolkozásá­nak. Lényegében csak igen csekély há­nyada a politika, mert voltaképen töké­letes m­egváltoztatását akarja az emberi, életnek. Ennek érdekében a bolsevisták hihetetlen vakmerőséggel arra vállalkoz­tak, hogy az ember benső alaptermé­szetét változtatják meg. Öntudatos, lelki életet élő emberek helyett gondolkodni nem kívánó automatákat, az egyéni élet szépségeiről eleve lemondó , kollektív gépembereket akarnak nevelni. — Oroszországban egy világ keletkezik — idézi Huszár Károly Fülöp Miller Renét — ahol senki nem találja örömét az életben, amelyben a képeknek­­ nincs szí­nük, a zenének nincs összhangja és meló­diája, a világnézetnek nincs támasza a szellemben, egy mechanizált világ, amely­ben már csak lelkevesztett gépek létez-A kommunista rend valóban mindenkit meg akar fosztani egyéniségétől s a „gé­pek paradicsomába“ akarja bevezetni az emberiséget. A bolsevizmus saját szavai szerint „nyugdíjba szeretné küldeni a régi isteneket“, de új bálványokat állít a tö­meg szemei elé, amely azokat máris le­borulva imádja. A bálványszörnyetegek helyett a gépimádás a kommunista töme­­gk uj vallása. A csavarok, a lendítőkere­­kek, a motorok, a kalapács,­ a sarló, a kapa és a villanyt jelképező ábrák olyan tiszteletnek örvendenek, mint a pogány istenek. Dobnyinszki kommunista festő­művésznek van egy jellemző rajza, amely ,,A látható isten“ tiszteletét ábrázolja, ahol az ezerfejű tömeg valóságos önkívü­letben ünnepli a gépet, a kor új bálvá­nyát. Eben a vörös tébolydában a szellem szárnyalása — ellenforradalmi vétség. A proletár őrület hóbortosai azonban azt hirdetik, hogy az orosz forradalom vi­harát egyesíteni kell az amerikai cicl tempójával. Egyik fanatikus­­ vezérük, Krinszki, művészileg megörökítette „A gépimádók templomát Talin, a bolse­vista építész, megtervezte a III. inter­­nacionálé üvegből való óriási emlé­kmű­­­vét, amely a bábeli toronyra emlékeztet. Koroljev szobrász olyan futurista szob­rot állított Bakuninnak, hogy azt a munkások maguk rombolták­ le. A kom­munista bölcsészek még tovább mennek. Lenin például egyik levelében azt írta Gorkijnak, hogy „önmagát köpi le, aki az istenség eszméjével foglalkozik.“ Az egész orosz kommunista irodalom egyetlen nagy sikoly, a megkergültek, a bomlott agyunk lármás dühöngése. Pi­­szarev parancsát követik, aki az­­ új ember megteremtése érdekében azt aján­lotta az oroszoknak, hogy minden léte­zőt kíméletlenül romboljanak le. — Amit szét tudunk verni, azt össze is kell zúzni. Csak az a maradandó, amit az emberiség nem tud elpusztítani. Ami darabokra hull, az értéktelen holmi a társadalomban. Minden esetben tört és zúzzál kíméletlenül, ez nem árthat, csak használ. S valóban, a régi Oroszország minden kulturális és művészi szépsége, székes­egyházainak kincse, palotáinak gazda­sága összezúzott cserepek módjára hever a népbiztosok lábai előtt, de azért a nép­biztosok feleségei külön drága porcel­á­­nokat készíttetnek maguknak a cár egy­kori híres ker­amin-gyárában. Csak ritkák a világos percek. Ilyen tiszta pillanatban írhatta Trockij a kö­vetkező sorokat: — Proklamációkkal nem lehet új művé­szetet teremteni. A proletárdiktatúra sem képes ,új stílust teremteni, mert ez még nem a produktív szervezete az új társadalomnak, csak egy fejezete a küzde­lemnek. A busz, harminc, esetleg ötven évig tartó időszaka a proletár világforra­­dalomnak fájdalmas és nehézkes átmenet ,SX az egyik, szociális, formából a má­sikba, de semmiesetre sem fogható még úgy fel, mintha egy új kulturkorszak lenne. Amit a futurista orosz költészet produ­kál „a szavak kémiája“ terén, az az őrü­let teljessége. A költők „szóvegyészeknek“ és ,,szómunkásoknak“ nevezik magukat. A vörös poéták minden sora gyilkosságra való felhajtás. Bednn, Lenin kedvenc köl­­ője „Mauser elvtársról“ írt egy dicsőítő himnuszt, amelyben a terroristák puská­ját énekli. Majakovszki ,­Százötven mil­lió“ című költeményében a „burzsuj kopo­nyákat“ ajánlja hamutartónak a prole­tárok részére és azt mondja, hogy ő csak a tömeg gramofonja. Külön egyesületek alakultak, amelyeknek „laboratóriumai­ban“ az írók „új szópreparátumokat“ ké­szítenek. Ebből olyan általános nyelvron­tás­ lett, hogy ellene már Trockij is fel­emelte tiltakozó szavát. A zenét is forra­­dalmasították és a kommunista zeneka­rokban, mint közkedvelt hangszer szere­pel a nőzsip, a gyári sziréna, a zakatoló gép és a puskaropogás. Az theista propagandát nyílt utcán, tűzzel-vassal végzik. Az erkölcsi züllött­­ségre jellemző, hogy bizottságokat állí­tottak fel, amelyek engedélyeket adhat­nak a magzatelhajtásra. A szeméremér­zés teljesen kiveszett a kommunista tár­sadalomból, de ez nem is lehet máskép­p ott, ahol a nők a férfiakkal együtt tízez­rével lettek besorozva vörös katonának. A szörnyűségek között a feláldozott osztályok helyén új forradalmi, uralkodó réteg képződött. Ma is vannak, akik Oroszországban luxusban élnek, finom bundákat és drága ékszereket hordanak, éjjeli mulatóhelyeken dorbézolnak, játék­barlangokban üldözik a szerencsét, lóver­senyeznek és pálinka gyártásból vagyono­soknak. Változatlanul fennállanak a nyo­mortanyák, bünhelyek, lebujok, szóval a koldusok és gonosztevők egész sötét vi­lága. A nagy átalakulás azonban nincs be­fejezve. Az emberi természet kitör a szovjet rabszolgáiból s az egyéniség kö­veteli a maga jogát a kommunista tár­sadalomban és államiban. A keleti egy­ház az elnyomás alatt nagy tisztulási folyamaton megy keresztül, amelyben megszabadul attól a sok iszaptól, ame­lyet az emberi gyarlóságok raktak rá és közeledik Fáma szelleméhez. A val­lásos érzés hatalmasan lobog fel minde­nütt s ma már a szovjetállam fölött is felkelőben van a hit ragyogó napja. Mi­ként Babilonban, Júdeában, Athénban és Rómában összeomlottak a hamis bál­ványok, a gépimádók tébolydásában is bekövetkezik biztosan a kiábrándulás. . Állástalan emberekkel „razziáztatott“ egy rulettklub a konkurrens cégnél Száz szerencsétlen ember vasárnapi pihenőjét rabolták el a rulettvezérek Az Aradi-és a Petőfi Sándor-utcai klubok harca — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Vasárnap este hat órától kilencig süni egy­másutánban izgatott, dühösen, szinte fenyege­tően lármázó embercsoportok érkeztek a fő­­kapitányságra. Egy-egy csoportban nyolc-tíz férf dühöngött, ágált, gesztikulált. Csupa el­keseredett arc. A legkülönfélébb társadalmi osztályok képviselők Intelligens arcú, elegáns férfiaktól kezdve, kopott szmokingos állásta­lan pincérekig. De vala­mennyieknek — a B- listás volt magasállású tisztviselőnek és a fa­cér pincéreknek — közös bajuk­, közös pana­szuk volt. •— Feljelentést akarunk tenni — szólította meg a Zrinyi­ utcai kapuban posztóló rendőrt, az első csoport vezetője. Ez a csoport ponto­san hat óra öt perckor érkezett a főkapitány­ság elé. A rendőr útbaigazította őket a központi ügyeletre. Az ügyeletes rendőrtanácsos előtt valamennyien egyszerre kezdtek beszélni. A tanácsos csak egyes szavakat, ideges mondat­­töredéket értett meg. . .... Gazság! . . . felültetik az embert... szélhámosok ... az egész vasárnapot elrabol­ják tőlünk . .. Közel negyedóráig tartott, miig annyira le­­csillapodtak, hogy érthetően elő tudták adni, miért és ki ellen akarnak feljelentést tenni, ki ültette fel őket és ki az a szélhámos, aki egész vasárnapjaikat elrabolta. A kapu elé ezalatt új csoportok érkeztek, akiket a rendőr nem engedett be addig, amíg ez első csoport panaszát odabent fel nem vet­ték. Nem tudhatta, hogy ezeknek is ugyanaz a bajuk: ötven-hatvan főnyi tömeg verődött tehát össze a kapu előtt, mialatt az első csoport elő­adásából kirajzolódott a komikus színezetű, de vérlázító vasárnap délutáni kaland, ami ezeket a szerencsétlen embereket a főkapi­tányságra hajtotta. Zsetonosok felvétetnek­­ az Aradi­ utcában Egyik napilap vasárnap reggeli számában a „betöltendő állások a férfiak részére“ című rovatban a következő apróhirdetés jelent meg: Napi 200.000 korona fizetés mellett zsetonosok és krupiék játékkaszi­nóba felvétetnek. Reflektánsok je­lentkezhetnek.. délután 4-től 8-ig. Aradi­ utca 50., I. emelet 6. Mi sem természetesebb, minthogy vasárnap délután három órakor már sorban állottak az emberek az Aradi­ utcai házban. Mindegyik e fényes fizetésű zsetonos vagy krupier állásra pályázott. Csupa állástalan, B-listás ember, akik naponként végig böngészik az újságok apróhirdetéseit. A hirdetés utasítása szerint azt első emelet 6. számú lakás előtt sorakoztak fel Az elő­szobaajtón fényes cégtábla hirdette, hogy az I. emelet 6. dr. Spitzer Sigfried lakása. A já­ratosok furcsának találták, hoigy egy magán­lakásban akarnak krupiékét szerződtetni és érdeklődtek a házmesternél. Hamarosan meg­tudták, hogy Spitzer Sigfried lakásában né­hány hét óta egy rulettklub működik, amely Stern Jenő tulajdona. — De ez a Stern csak egy Strohmann — tet­ték hozzá a bennfentes házbeliek — a klub tu­lajdonképpen a „méltóságos űré“. Az érdeklődők megnyugodtak, hogy jó he­lyen járnak és beálltak a sorba. Négy óra tájban megnyílt az ajtó és egy borotvált arcú inas bebocsájtotta az első tur­nust. Tíz embert. Egy „titkár úr“ fogadta őket. Barátságos, biztató beszéddel. — Nagyon sajnálom uraim, hogy megvára­koztattuk önöket. Sajnos, a kaszinónkban volt üres állásokat már délelőtt betöltöttük prote­­gált emberekkel. De azért ne­­­éltóztassék kétségbeesni. Önöket, akik elsőnek érkeztek, mégis el fogjuk helyezni a másik kaszinónk­ban. Most én fogom protegálni önöket. Fárad­janak át a Petőfi Sándor­ utca 3., III. emelet 66. szám alá, jelentkezzenek ott Laveaux gróf­nál, hivatkozzannak rám és rögtön szép ál­láshoz jutnak. — Igaz, kérem, — fűzte még hozzá tanács­adóén — a többi künnlevőknek ne szóljanak semmit. Azok az állások ott önöknek vannak fenntartva. „Razzia“ a Petőfi Sándor-utcában Az első csoport tagjai szivükben hálával búcsúztak el a titkár úrtól és a künt vára­kozók előtt titkolódzva elsiettek a Petőfi Sán­­dor-utca felé. A III. emelet 66. szám alatt nyu­godtan becsöngettek. A csöngetésre felcsapó­dott a kémlelő rés és a nyílásban egy für­késző szempár jelent meg. A következő pillanatban idegesen becsapó­dott a kis rézajtó és benntről őrült látás-futás, ideges kiáltozás, parancsosztogatás és csoszo­­gás hallatszott. Az egészből­­csak egy szót ér­tettek meg a folyosón várakozók, de ez az egy szó különböző hanghordással többször is­métlődött. Férfi és női orgánumokon hal­latszott: — Razzia , razzia. . . . Jó pár percig tartott, m­ig belül pantien al némult és az ajtó kinyílott. Laveaux gróf és Hedzsizs Emil titkár udvarias, előzékeny mo­sollyal fogadták a befelé tolongó tíz embert A szomszéd szobában egy csomó férfi és nő leskelődött kíváncsian egy üres zöld asztal mellett. Rulettasztal volt, amelyről hirtelen mindent elpakkoltak. — Mennyi detektív! — álmélkodott az egyik hölgy. — Méltóztassanak befáradni az urak, — fo­gadta a gróf a detektiveknek vélt állást kere­­sőket. — Egyszerű baráti összejövetel van itt. — Az állások ügyében jöttünk — kezdte végre az egyik krupierjelölt. Laveaux gróf és Hedzsizs csodálkozva néztek rá. Meg voltak győződve, hogy ez valami de­­tektívtrükk akar lenni. Hosszas, izgalmas ma­gyarázatokba került, amíg mind a két részről megértették, hogy valami nincs rendben és hogy az állástalan embereket valaki különös érdekeinek szolgálatába állította. Elsőnek a rutinosabb Laveaux gróf és tár­sai értették meg a helyzetet. Amikor meglát­ták az emberek kezében szorongatott apró­hirdetést és meghallották, hogy honnan kül­dötték őket, rögtön tudták, hogy a konkur­rens rulettklub az ő klubjukban folyó játék megzavarására használta fel ezeket a szeren­csétlen embereket. Meg is magyarázták nekik. Amikor azután ők is­­megértették miről van szó, hogy nyomo­rúságukat és állástalan voltukat hatalmas rulettklub-vezérek arra használják fel, hogy a konkurrens „cégnek“ kellemetlenkedjenek és ezért az egész heti, munkát hajszoló robot után a pihenésre szánt vasárnapjukat kíméletlenül elrabolják, elkeseredett hangon fenyegetődzni kezdtek. Laveaux gróf végre is csak úgy tudta megmenteni a helyzetet, hogy felszólí­totta a felültetett embereket, menjenek a rend­őrségre és tegyenek feljelentést az Aradii-utcai rulettbank tulajdonosai ellen. Végállomás a főkapitányságon így került a délután három órakor kezdő­dött sorbaállás és bajsza után hat óra öt perc­kor a tíz zúgolódó feljelentő a főkapitány­ságra. Itt azonban nem állt meg a csúnya, lelki­­ismeretlen játék. Az Aradi­ utcában az első csoport távozása után jó negyedórával új csoportot fogadott a titkár úr és küldte az új „protegált“ transzportot a Petőfi Sándor­­utcába. A Petőfi Sándor­ utcai klubban azután újra kezdődött a razziajelenet és végül is egy új elkeseredett, megcsalt csoport ment feljelen­tést tenni a főkapitányságra. Mire a központi ügyeletet vezető rendőrtanácsos megérttette az első fel­jelentőkkel, hogy — sajnos — a rendőrség egyelőre semmit sem tehet a lelkiismeretlen rulettvezérek ellen, a főka­pitányság épülete előtt már tekintélyes tömeg szorongott. Az Aradi­ utcai rulett-klubban jól számítottak. Tudták, hogy egy á­llást igérő hir­detésre manapság százon felül akad jelent­kező. És este kilencig szakadatlanul tartott ez a bajsza. Egyre újabb és újabb csoportok ér­keztek és a hangulat egyre elkeseredettebbé vált. Végül is rendőröknek kellett feloszlatni a zúgolódó tömeget. A legelkeseredettebbek­­ből erre kisebb csoport verődött össze, amely most már nem restelte a fáradtságot és visz­­szagyalogolt az Aradi-utcába, hogy felelős­ségre vonja lelkiismeretlen felültetőit. Az Aradi-utcában azonban most már hiába csöngettek. Nem nyílt ki az ajtó. Úgy látszik, itt erre is el voltak készülve. Künn zúgolódtak, fenyegetődztek, benntről pedig kihallatszott a krupier szava: — Lehet tenni uraim. Végül innen is a „renitenseket“ távolították el. A rendőrségen pedig — mint értesülünk — most folynak a tanácskozások hogy milyen retorzióval lehetne megakadályozni, hogy a rulettklubok hírhedt vezérei egymás közötti versengésükben szerencsétlen nyomorgó embe­reket használjanak fel ingyen statisztákul. ­­JL

Next