Uj Nemzedék, 1930. június (12. évfolyam, 123-145. szám)

1930-06-01 / 123. szám

2 végezte mimikáját és munka után eltávo­zott a bankból. Hogy mit csinált szabad idejében, azt senki sem tudta megmon­dani. Egyedül a bank egyik szolgája tudott olyan felvilágosítást adni, ami azután nyom­ra is vezette a rendőrséget. Ez a szolga a következőket mondotta: — Furcsa emberekkel szokott barát­kozni Cinóber úr. Ott a lakása környé­kén, a Remete­ utcában is van egy ba­rát­ja, valami asztalossegéd, az egy olyan gyanús ember és én többször láttam őket együtt. Vasá­rnap, 1930 junius 1. Uj nemzedék Kovács János: Cinóber barátja A rendőrség rögtön megragadta ezt a nyomot, azonnal detektíveket küldtek ki a Remete­ utcába, hogy megállapítsák, ki az a gyanús fiatalember, aki Czinóber közelében lakik és a fiatal Czinóber ba­rátja. Hamarosan megtudták, hogy ez a fiatalember Kovács János tizenkilenc­ esztendős asztalossegéd, aki a Czinóber­­rel szomszédos házban a Remete­ utca három számú házban lakik. A detektívek kutatni kezdtek Kovács János előélete után, anélkül természetesen, hogy Kovács János erről tudott volna. Hamarosan sikerült megállapítani, hogy Kovács János már esztendők óta nem dolgozik, munkakerülő és különböző könnyű módon igyekszik pénzhez jutni. A környéken mindenki tudta azt is, hogy Kovács és Czinóber igen jó bará­tok, gyakran járnak együtt kiskocs­mákba, sokszor egész délutánokat és esté­ket együtt töltenek­ Most már a házban kezdtek érdeklődni a detektívek Kovács után. Itt azt a fel­világosítást kapták, hogy Kovács korán délután odahaza volt, de azután már el­ment hazulról. Elmondották a házbeliek azt is, hogy Kovács, aki az utóbbi időben kopott, piszkos szürke ruhában járt, elegáns uj zöld berber­­­ruhában, új cipőben, tiszta gallérban és új kalapban jött haza. Amikor megkérdezték tőle, honnan vette az új ruhát, ezt válaszolta: — Kaptam egy állást, nemsokára el kell foglalnom és előre megkaptam a fize­tésemet. A házbeliek többet nem törődtek vele. Kovács délután még néhány órát otthon maradt, majd eltávozott hazulról. Ettől kezdve a detektívek valósággal megszáll­ták a Remete­ utcát. Figyelték az ötös számú házat, hogyha Czinóber hazajön, rajtaüthessenek és figyelték a három számú házat, hogyha Kovács hazatér, őt is elfoghassák. Izgalmas órák múltak el. A detektívek szünet nélkül „smirelték“ a Remete­­utcát és környékét, de sem Czinóber, sem Kovács nem jelentkezett. Közben minden egyéb nyom is össze­omlott. Hatvanba beérkezett a vonat, amelyen Tóth István soff­őr bejelentése szerint a menekülő rablótámadónak utaz­nia kellett, de sem a közbelső állomáso­kon, sem Hatvanban nem találták a tá­madót. Kovácsot elfogják az éjszaka a Remete-utcában ! Késő éjszaka volt már, amikor Kovács János megjelent a Remete-utcán. Nyu­godtan ment a hármas számú ház kapu­jához, becsöngetett, majd amikor a ház­mester felengedte, felment a lakására. Szobájába érkezett végre, levetkőzött és lefeküdt. Egy negyed óra múlva már a detektívek kopogtattak Kovácsék lakása ajtaján. A kopogtatásra Kovács édes­anyja nyitott ajtót Az idős asszony, amikor meglátta a sok férfit, aki a késő éjszakai órában kopogtat a lakásán, ijedten kérdezte: — Mit akarnak kérem tőlem? —• A fiával szeretnénk beszélni — vála­szolta az egyik detektív és már fére is tolták az öregasszonyt és behatoltak a szobába, hogy Kovács Jánosnak ne ad­janak időt arra, hogy esetleg kárt te­gyen magában. Kovács aludt és abban a pillanatban riadt fel, amikor a detektí­vek már a szobában voltak és két kezét lefogták. — Te követted el a rablást a Leszá­mítoló Bankban? — szólt rá határozottan az egyik detek­tív. „A Cinóber biztatott fel.. Az álmából felriadt Kovács pillana­tokig nem tért magához, hebegett, tar­gsadni próbált, de mikor még egy pár­szor keményen és határozottan rászól­tak, beismerő vallomást tett: — Igen, én voltam, — mondotta — de a Cinóber biztatott fel rá . . . A detektívek a beismerő vallomás után utasították Kovácsot, hogy öltözzön fát. Kovács fel is öltözködött. A detektívek átkutatták a zsebeit, de csak néhány tíz­­pengőst és aprópénzt találtak a zsebeiben. — Hol van a többi pénz? — kérdezték tőle. — Felvettem a padlásra — válaszolta Kovács. A detektívek erre Kovács egyik kezére szijjat fűztek, a másik kezét pedig egy detektív fogta. Elindultak vele a pad­lásra. Zseblámpák fénye mellett vezette fel Kovács a detektíveket a Remete­ utcai ház padlására. A padlásnak egyik elrej­tett zugába lépett Kovács. — Itt van a pénz, — mutatott rá szomo­rúan az egyik sarokban lévő mindenféle lim­lomra. A detektívek széthajigálták az ott fel­halmozott deszkadarabokat, rongyokat és alatta csakugyan megtalálták azt a csomagot, amelyikbe a rablótámadó a pénzt csomagolta és magával vitte. A detektívek, anélkül, hogy felbontot­ták volna a csomagot, magukhoz vették. Kovácsnak most már mind a két kezét összekötözték és levitték az utcára, ahol az egyik mellékutcában várakozott a rendőrség autója. Kovácsot beültették az autóba és megindultak vele a főkapi­tányság felé. A fő­kapitányságon rögtön kihallgatták Kovácsot, hogy adatokat kapjanak Cinóber szerepére vonatkozóan és arra vonatkozóan, hol tartózkodik más Cinóber. A fiatal banktisztviselő ugyanis még a késő éjszakai órákig sem tért haza lakására és teljesen nyoma­veszett. Kovács János, miután izgalma lecsil­­lapodott, elszitt néhány cigarettát és a kövtekezőképpen adta elő a fantasztikus rablótámadás történetét: A két „jóbarát“ portréja Kovács és Cinóber régi jó barátok vol­tak. Ott ismerkedtek össze a Remete­ ut­­cában, ahol szomszédos házban laktak. Sokszor együtt töltötték az időt, még akkor is, amikor Cinóber állás nélkül volt. Együtt nyomorogtak, együtt igye­keztek néha egy-két pengőre szert tenni bármilyen úton, hogy egy kicsit kocs­­mázhassanak. A barátság nem szűnt meg közöttük akkor sem, amikor körülbelül fél évvel ezelőtt Cinóber állást kapott a Leszámítoló Bankban. Ezután is gyakran találkoztak és Cinó­ber ilyenkor valóságos legendákat me­sélt Kovácsnak arról, hogy mennyi pénz van ilyen bankban, így lassan, beszélge­tés közben született meg először az óhaj, majd utána a terv, hogy ki kellene a bankot rabolni. Hónapokon át folyt a megbeszélés, hogyan lenne ez a legjobb, a legalkalmasabb és a legcélravezetőbb. Mindenféle lehetőséget végiggondoltak, de egyik sem bizonyult kivihetőnek. Néhány hónappal ezelőtt Petrik Elemér, a bank öreg tisztviselője, aki az alkal­mazottak fizetését szokta borítékozni, maga mellé vette a fiatal Cinóbert, hogy segítsen neki ennél a munkánál. Cinóber az első alkalom után már lel­kendezve mesélte délután Kovácsnak, hogy akkor lenne a legalkalmasabb ki­fosztani a bankot, amikor a fizetést borí­tékozzák. Ez a munka ugyanis egy félre­eső szobában történik. Egyedül Petrik van ott, valamint egy bankszolga és rengeteg pénz­ ágában sem volt elutazni. Tudtam, hogy ha gyanúsan viselkedem, a soffőr azonnal jelentkezik a fkapitányságon, amint ki­derül a támadás és elmondja, hogy a keleti pályaudvarról a hatvani vonattal elutaztam, tehát a vidéken keresnek. Én azonban nem utazom el, hanem nyugod­tan hazamegyek és Pesten élhetek tovább. Amint a pályaudvaron kiszállottam, , egyik oldalon bementem, a vendéglőn ... át pedig rögtön eltávoztam. A bankrabló a Rákóczi-úton át indult hazafelé, útközben bement az üzletekbe, vásárolt magának új burbery ruhát, gal­lért, cipőt, kalapot és az új ruhában tért,­­ haza Remete­ utcai lakására. A lakásban rögtön hozzálátott a pénz elrejtéséhez. Mindössze négyszáz pengőt vett magához. A többit becsomagolta, felvitte a pad­lásra és annak egy zugában helyezte el A délutáni órákban megjelent Kovács lakásán bűntársa és barátja, Cinóber. Osztozkodni jött. Cinóber felszólította Kovácsot, hogy azonnal osszák meg a pénzt, mert arra neki okvetlenül szük­sége van. A cinkosok között vitatkozás indult meg, hogy ki mennyit kapjon. Cinóber kijelentette, hogy a dolog tulaj­donképpen az ő agyában született meg, csak rajta keresztül lehetett a tervet végrehajtani. Őt figyelik a detektívek, szóval az övé a nagyobb szerep. Kovács százezer pengőt kapott volna, Czinóber 61 ezret Ezért adjon neki Kovács százezer pengőt é­s elégedjen meg ő a többi hat­vanegyezer pengővel. Kovács erre nem volt hajlandó és leg­feljebb felezésbe akart belemenni, de ebbe sem szívesen. Ő a maga szerepét tartotta fontosabb­nak és ezért azt akarta, hogy ő kapjon százezer pengőt és Cinóber a­­maradé­kot“,­­ amint ők nevezték, a százezer pengőn felül lévő hatvanegyszer pengőt A két cinkostárs nem tudott meg­egyezni és valósággal összevesztek. Már, feljelentéssel is fenyegették egymást. Az osztozkodásra azonban már csak technikai okokból sem került a sor, mert a pénz már fenn volt a padláson és féltek nappal még egyszer felmenni, mert esetleg a házbeliek gyanút fogná­nak. Ezért az osztozkodást másnapra ha­lasztották. Kovács szórakozik Cinóber azután eltávozott barátja laká­sáról, aki körülbelül még fél óra hosszat maradt lakásán, majd felöltözött és ő is elment. Kovács egy nőismerősével talál­kozott, azzal kiment szórakozni a Város­ligetbe, ott sétáltak a vurstliben, bemen­tek az Angol-parkba, végignézték a Beke­­tow-cirkusz előadását, utána még kávé­házba is mentek. Csak késő este ment haza Kovács lokálisára, ahol már vártak rá a detektívek és elfogták. A főkapitányságon Kovács kihallgatása után felbontották a pénzes csomagot. Egész rakás pénz feküdt a központi ügyelet asztalán. Megszámolták. Körül­belül négyszáz pengő hiányzott belőle. A többi mind meg­van. A hiányzó összeget költöte el Kovács az új ruhadarabokra és a tegnap esti szórakozásokra. Cinóber még nem kapott a pénzből egy fillért sem. Már április harmincadikán ki akarták rabolni a bankot, a rablót el is bujtatták a pénzborítékozó szoba mellett Ezt a tervet találták azután a legal­kalmasabbnak. Ettől kezdve csak erről beszéltek és ezt dolgozták ki maguk kö­zött a legapróbb részletekig. Az elmúlt ultimékor — április har­mincadikán — akarták már végrehaj­tani a rablást. T­gy állapodtak meg, hogy Kovács el­bújik annak a kis szobának — ahol a borítékozóé történik — az előszobájából nyíló félreeső helyén. Cinóber majd el­küldi a szolgát is azután, ha a terep kedvező lesz, Kovács bejön és végig­játssza a rablási komédiát. Kovács el is bújt a félreeső helyen. Cinóber azonban nagyon ideges volt egész délelőtt és se­hogy sem tudta a szolgát feltűnés nélkül elküldeni. így tehát elmúlt a délelőtt, befejezték a borítékozást és Kovácsnak el kellett osonnia a rejtekhelyéről, anél­kül, hogy a támadást végrehajthatta­­volna. Petrik és Cinóber tehát már a múlt ultimókor úgy végezték a tőlük ott kuksolt a későbbi rabló­­tőlük k ott kuksolt a későbbi rabló­támadó. Az első kudarc után elhatározták, hogy a májusi ultimén kísérlik meg újból a támadást. Éppen úgy, mint áprilisban, Kovács tegnap is már kora reggel elbújt a félreeső helyen. Cinóbernek tegnap sze­rencséje volt. Vasárnap kirándulásra ké­szültek a tisztviselők és elküldték a szol­gát, hogy szerezzen hajójegyeket. A szolga el is ment féltizenegy óra tájban. Petrik és Cinóber egyedül maradt. Cinó­ber egy ideig várt és amikor látta, hogy minden csendes, az időpont megfelelő, ki­ment a szobából és beszólt a félreeső helyre Kovácsnak: — Most már mehetsz! Siess! Kovács ekkor letakarta az arcát zseb­kendővel, előhúzta revolverét és bement a szobába, ahol, mint ismeretes, kénysze­­rítette Petriket, hogy a szekrénybe búj­jon. Cinóber csak azután jött vissza a szobába. Kovács pro forma, hogy alibit igazoljon Cinóbernek, ő rá is ráfogta a revolvert és utasította, hogy a pénzt cso­magolja be táskába. Ezután Cinóbert is „bekényszerítette­ a szek­rénybe és rázárta az ajtót. A támadás után Kovács, mint előre megbeszélték, kinyitotta az udvari abla­kot és azon át, a már sokszor megszem­lélt után távozott. Átmászott a vaskeríté­sen, úgy, ahogyan a szemtanuk látták, s a lakók részére fenntartott lépcsőházon keresztül elmenekült. Miután Petrik és Cinóber előkerült a szekrényből, Cinóber a megállapodás szerint becsukta az ud­varra nyíló ablakot, hogy ne tudják a detektívek, merre szökött a bankrabló. A lépcsőházban sikerült észrevétlenül elrohannia Kovácsnak, aki az utcára érve gyors léptekkel sietett a József­ tér felé. Itt beszállott Tóth István soffőr autó­jába, tehát csakugyan annak a soffőrnek taxijába, aki a bejelentést tette a főkapi­tányságon. A rabló utasította a soffőrt, hogy vigye a nyugati pályaudvarra. A Bazilikához érve, kopogtatott az üvegen és azt mondotta, hogy ne a nyugatira, ha­nem a keletire vigye a soffőr. A keleti pályaudvarhoz érve megkérdeze a soffőrt, hogy most megy-e a hatvani vonat. Az egyik oldalon ben a másikon ki — Mindezt — adta elő Kovács vallomá­sában — előre kitervezve tettem. Eszem „Lejátszák“ a rablást Kovács kihallgatása a hajnali órákra nyúlt be. Ezután felvitték a főkapitány­ság kétszázas cellájába. Délelőtt kilenc óráig hagyták aludni Kovácsot. Ekkor vezették fel ismét a detektív szobákba. Újra szijjat kötöttek a kezére, levitték a főkapitányság udvarán várakozó autó- IQ., Kossuth Lajos-u. E Egyenruhák és pol­gári öltönyök, tartalékos tisztek és önkéntesek szabályszerűen felszereltetnek. Hogy Kálmán Nagy választék angol szövetekben!

Next