Uj Nemzedék, 1931. március (13. évfolyam, 49-73. szám)

1931-03-01 / 49. szám

Vasárnap: tilis március 1. Ili nemzedék Literszámra szállították a francia parfémöt Fenyves tanárnak Először három liter poloskairtót vett egy droglistától, de nem fizetett, azután gyöngyház-manikürkészletet és francia parfémöt rendelt . Vagyontalansági esküt tett, azután nyu­godtan csinált adósságokat „Magából is lehet még becsületes ember“—mondta a bíró szigorú feddés­zezben Fenyvesnek­ ­ - Az Uj Nemzedék tudósítójától — Több, mint három évvel ezelőtt, 1927 november tizedikén jelent meg az U. Nemzedékben az a cikk, amelyben rész­etesen beszámoltunk Fenyves Ferenc tanár svájci nyaraltatási akciójának szo­morú végéről. Részletesen megírtuk, ho­nnan került csődbe Fenyves svájci in­­ternátua, hogyan maradtak magukra az internátusban elhelyezett növendékek, hogyan kellett a felügyelőnek egy részé­nek a svájci magyar konzulátus költsé­gén hazajönnie. A nyaraltatom akció si­ralmas befejezése azonban Fenyvest —­­úgy látszik — nem nagyon befolyásolta, mert 1920 tavaszán újabb akciót kezdett. Hogy ez­ miként végződött, arról csak halvány kontúrok rajzolódnak ki azon a tárgyaláson, amely a büntető törvényszé­ken tegnap kezdődött Horváth Géza egyesbíró előtt. A tárgyaláson ugyanis nem annyira magáról a nyaraltatási ak­cióról van szó, hanem inkább arról,­ mi történt a nyaraltatás után 1929 tavaszán ugyanis a feljelentések egész tömegét adták be Fenyves ellen A feljelentők egy része felügyelőnő, sza­kcsnő, cselédleány, akik feljelentésük s­zerint óvadékot adtak Fenyvesnek, hogy alkalmazza őket a nyaral­tatási akciónál, az óvadékot azonban nem kapták vissza Amikor vége volt a nyaral­tatásnak, Fenyves egyik fővárosi internálásában helyezte el őket és itt várták, mikor kap­ják vissza pénzüket. A feljelentők máso­dik csoportja kereskedőkből áll. Ezek azért jelentették fel Fenyvest, mert — noha 1928 szeptemberében csődeljárás indult ellene, és letette a migyontalansági esküt — az utána következő hónapban, mégis hitelre vásárolt náluk. De van a felje­lentőknek harmadik­ csoportja­­is. Ezek olyan­­ fel­ügyelőn­ők, akiket Fenyves újabb újsághirdetések útján 1929 januárjában és februárjában már a tervezett új nyaraltatási akcióhoz szerződtetett. Ez a legújabb nyaraltatási akció azon­ban tulajdonképpen el sem kezdődhetett, mert Fenyvest 1929 tavaszán letartóztat­ták és három hónapig­ vizsgálóig,­ fogság­ban volt, kiderült, hogy nem óvadékról, hanem kölcsönről van szó benne. Ő szemüveg nélkül nem tud olvasni s ezért aláírás előtt nem olvasta el a meg­állapodást. Van a sértettek között olyan is, aki férje tudta nélkül, állapodott meg Feny­vessel abban a hiszemben, hogy óvadékot kell fizetnie. Amikor azután férje felvi­lágosította, hogy az írásbeli megállapodás szerint ő kölcsönt adott, nem pedig óva­dékot, nem volt hajlandó elfoglalni az állást. Fenyves erre erélyesen lépett fel. Lövélben figyelmeztette, hogy ez nem tréfadolog. Tessék az ál­lást elfoglalni. Az asszony azonban"nem ijedt meg.. Ez" a­ szerencséje, mert így még több pénze úszna. A felügyelőnők után Tanuk felvonulása Kaposvárról, Orosházáról, Balassagyarmatról A tegnap kezdődő tárgyalásra a tanuk egész tömegét idézték meg. Nemcsak a fővárosból, hanem az országnak úgyszól­ván minden részéről, Kaposvárról, Oros­házáról, Balassagyarmatról jöttek tanuk, akik egyúttal mind sértették is. Úgyszól­ván mindannyian szóról-szóra ugyanazt mondják el a bíróság előtt. A vidéki lapokban hirdetés jelent meg, amely felügyelőnőket keresett külföldi nyaraltatási akcióhoz, ők jelentkeztek. Fenyves hajlandó volt alkalmazni őket, de csak azzal a feltétellel, ha négy—öt­száz pengővel hozzájárulnak az akcióhoz, írást kaptak arról, hogy a pénzt kölcsön­képpen adták, ők azonban azt hitték, hogy ez csak formaság, mert hiszen óvadéknak­ gondolták a­z átadott összeget. Azok a szerencsések, akik csak előleget adtak erre a „kölcsönre“, többnyire száz pengőt. Ők csak ennyit vesztettek, a többiek többet.­­ A bíróság előtt sorra vonulnak fel a sértettek. Egy vidéki asszony, Szakácsné­­nak alkalmazta Fenyves. Az asszony öt­száz pengőt adott, neki, ebből százat visszafizetett, mióta megindult ellene a­z eljárás. Négyszáz pengővel még mindig tartozik. Horváth egyesbiró: Magának ötszáz pengője volt és mégis szegényjogon pe­relt? — A megtakarított ötszáz pengőmet adtam oda neki — válaszolja a tanú. Egy másik sértett. Cselédnek alkal­mazta. Fenyves, ötöle is négy—ötszáz pengő kölcsönt kért. A sértett azonban egyelőre csak százat adott. Ebből nyolc­vanat visszakapott. Fenyves: De húszat elengedett, tehát száz százalékig ki van egyemffitv®. Horváth bíró erélyesen rászól Feny­vesre: — Nem szégyeti magát, husz pengőt elkívánna ettől a szerencsétlen cseléd­lánytól? Ez már olyan dolog, amelyet Fenyves védője sem tud védeni. Kijelenti a bíróság előtt, hogy nem azonosítja magát Feny­vesnek ezzel az­­eljárásával és azt ■maga is elitéli. Egy szobában hat felü­gyelőnő is volt ,újabb sértett, szintén asszony. Jelent­kezett 1929 januárjában Fenyvesnél fel­ügyelőnőnek. Felvette őt, természetesen megfelelő kölcsönösszeg ellenében. Ami­kor az asszony megjelent a pesti inter­nátusban, kiderült, hogy nincs mire felügyelni, mert tele van az internálás, felügyelőnőkkel. Egy szobában hat felügyelőm is volt. — Összesen hány felügyelőnő lehetett az internátusban? — Volt ott kérem harminckttó is. Fenyves azzal védekezik, azért vette fel a sok felügyelőnőt, mert ki akarta őket tanítani, hogy a nyaraláson meg­állják a helyüket. — Senki sem hiszi el magának, —­­mondja a bíró, — hogy januártól júniusig akarta kitanítai a felügyelőnőket. Az asszony a továbbiakban elmondja, hogy Fenyves a Palermo-kávéházban tár­gyalt vele és azt mondotta neki, miután nagy értékek lesznek a kezére bízva, óvadékot kell adnia. Amikor azután a szerződést megkapta. Sósfürdőt irt as orvosi „Lucius“ pgifidusó 1 kg-os erodoti dobozban I pengő Vidéken P 1.20 Mindenütt kapható Vezérképviselőség Mihály Ottó gyógyárunagykereskedés, Budapest, VI­odni.Incz­ky­ utca 43 Telefon Aut 123—44. 3 a megkárosított kereskedők vonulnak fel a bíróság előtt. Először egy tejkereskedő. Fenyves szep­temberben letette a vagyontalansági es­küt és még októberben, novemberben is hitelre vásárolt internálásának tejet. Utána egy pék felesége vallja, hogy vel­ük is ugyanezt tette Fenyves. Végül is vál­tókat adott. Az asszony elő is veszi a vál­tókat. A védő: Miért nem perelte a váltókat? Horváth biró: Azért, mert nem akart újabb köttségeket okozni magának. — Nincs ennek a Fenyvesnek semmije, talán csak az a ruha, ami rajta van, ha ugyan­az is az övé. Most egy írógépkereskedő lép a bíró­ság elé. Fenyves írógépet vett nála hi­telre. Nem fizetett, erre ő a gépért kül­dött, de nem tudta viss­za­kapni, mert egy másik hitelező szemfülesebb volt, el­vitte Fenyves gépét. Cipőkereskedő a következő tanú. Meg­állapodott Fenyvessel, hogy cipőt fog szállítani az internátusában lévő leá­nyoknak és fel­ügyelőnökne­k. Fenyves ezektől behajtja a cipők árát és kifizeti nekik. Amikor már sokan vásároltak Fenyves utalványára, érdeklődött az egyik vevőnél, hogy miért vesz cipőt. Mire ez kijelentette, Fenyves így akarja kiegyenlíteni a kaució egy részét. A kereskedő erre gyanút fogott. Fenyves tagadni próbál. A kereskedő azonban, mint jó üzletember, mindent írással bizony­ít. — Itt aztán nem lehet tagadni — mondja a bíró. —■ Itt megszűnt minden tagadás. A­­ tanú egy­ levelet mutat még fel. Eb­ben Feny­ves egy másik kereskedőnek azt írja, hogy tíz százalékra kiegyezett a cipőkereskedővel, holott ebből egy szó­­sem igaz. Fenyves gyöngyház manikűrkészletei és francia parfümje A legérdekesebb tanú csak most követ­kezik. Egy illatszerkereskedő, aki kezdet­ben poloskairtót szállított a Fenyves­­féle internátusnak. — Egy alkalommal az.ónban megjelent üzletemben Fenyves egy Somján Klári nevű hölggyel — mondja a tanú — és mindenfélét vásárolni kezdett. Francia parfőmöt, manikűrkészletet, körülbelül négyszáz pengő értékben. Ezeket a dolgo­kat Hajós­ utcai lakására szállítottam. A biró: Ki volt az a Som­lón Kláris A tanú, Ak­it ölag a menyasszonya. Fenyves azzal védekezik, hogy a keres­kedő járt állandóan a nyakára, hogy vá­sároljon nála. A kereskedő erre egy levelezőlapot tesz a bíró elé. Ebben Fenyves felezoníítja az illusszer kereskedőt, hogy fogy a szállítója inter­­nátusának. -- Interszámra szállítottam neki a francia por­főműt és gyöngyház manikűr­készletet vett — ismétli a faun. — Miért piperézte ön annyira magát? — kérdezte a bíró Fenyvestől. — Mintha azt olvastam volna magáról egyszer az újságokban, hogy internátusában a növendékek között meg nem engedett ruházatban járt. — Azt is írták? — kérdi csodálkozva Fenyves. A védő a sértetthez: Mondja, maga mindenkit, aki nem fizet, fel szokott jelen­teni? A sértett helyett az ügyész válaszol: Furcsa holmikat rendelt Fenyves az internátusnak . Nem mindenkit, csak aki becsapja. Az illatszerkereskedő azután elmondja, hogy először három liter poloskairtót szállított Fenyves internátusának és szappant, de semmiért sem fizetett. Később­ már egy mérték szerinti mell­tartót is rendeltek nála Fenyves számlá­jára. Bejelenti azt is, hogy Somján Klári ellen szintén feljelentést tett a rendőrsé­gen. Fenyves azzal védekezik, hogy neki nem lehetett szándékában becsapni a keres­kedőt, mert hiszen a piperecikkeket nem magának vásárolta. Mindenesetre — mondja a bíró — nem magának kellettek, mert hiszen olyan dolgok is vannak a jegyzékben, amelye­­ket fel sem merek olvasni. Az utolsó tanú Németiné, Fenyves egyik felügyelőnője, aki ellen szintén megindult az eljárás. Gyanúsítottként ki is hallgatták, de később megszüntették ellene az eljárást. Ő még 1927-ben lett Fenyves alkalmazottja. Elmondja a rosz­­szul végződő 1928-as nyaralás történetét. Azt­ állítja, hogy amikor a csőd bekövet­kezett, a felügyelőnők őt választották meg a Fenyves-féle internátus igazgató­nőjének. — Szóval elcsapták a Fenyvest — mondja a bíró. — Nem kérem, ő is azt mondta, hogy így rendben van. Kiderült a továbbiakban a tanú vallo­másából, hogy még két bizalmit is vá­lasztottak a felügyelőnek a pénz keze­lésére. — Álljon ide Fenyves — szól rá a bíró. — És mondja, hogy teljes beismerésben van. Ez mindjárt enyhítené helyzetét. Ha már megtörtént, megtörtént . . . Meg­esett ez már másokkal is. Magából is le­het még becsületes ember . . . Remélem, hogy lesz is . . . Fenyves lehajtott fejjel némán hall­gatja a bíró feddését. A tanú átnyújtja a bírónak az in­ternátusban alkalmazott felügyelőnők hosszú névsorát. Fenyves intéz kérdést a tanúhoz: Mondja csak, voltak-e olyanok a felügye­lőnők között, akiknek felajánlottam, hogy visszafizettem a kölcsönt, de nem fogad­ tok­ek­ést mondták, olyan jó dolguk van.

Next