Uj Nemzedék, 1931. szeptember (13. évfolyam, 197-221. szám)
1931-09-23 / 215. szám
« . (Megjelentek a rögtönbiráskodást kihirdető plakátok.) Ma reggelre két nagy plakátot ragasztottak ki a fővárosban a hirdető oszlopokra és a házak falaira. Mindkét plakát a már megjelent igazságügyminiszteri rendelet alapján a rögtönbirásodás kiterjesztését hirdeti ki. Az egyiken a büntetőtörvényszék elnöke közli a nyilvánossággal a rögtönbíráskodás kiterjesztését, mg a másikon Betegh- Huszágh Miklós főkapitány sorolja fel részletesen azokat a bűncselekményeket, amelyek a rögtönbíráskodási eljárás alá tartoznak. A főkapitány figyelmeztet mindenkit, óvakodjék ezektől a cselekményektől, mert a rendőrség mindent elkövet, hogy a tetteseket és a részeseket haladék nélkül a bíróság elé állítsák. A plakátok előtt már a kora reggeli óráikban tömegesen állottak meg az emberek és olvasták a hatóság figyemeztetését. (Elfogták a bejegyertyánosi gyilkosokat.) Egy héttel efölött követték el a bejegyertyánosi búcsú után azt a gyilkosságot, melynek áldozata Tímár István, 19 éves legény lett, aki virradóra a gyilkosság színhelyén meghalt. A csendőrség most elfogta a gyilkosokat Takács Antal, Gomba József, Gomba Gyula és Gomba János egervári legények személyében, akik beismerték hogy ők ölték meg a szeremcsétlen legényt, annak ellenére, hogy nekik semmit sem vétett, de mivel nyőgéri legény volt, rajta álltak bosszút a nyőgérieken. A gyilkosokat a szó a balhélyi ügyészség fogházába szállították. (A megszállott Felvidéken vasárnap lesz a községi választás.) Vasárnap tartják meg Csehszlovákiában a részleges községi választást. A községek hetvenkét százalékában lesz vasárnap választás. A megszállott Felvidéken 3170 község közül 3007-ben járulnak a választók az urnáik elé, tehát a községek nyolcvanhét százalékában, ami azt jelenti, hogy a választási kampány súlypontja a Felvidékre esik. Az országos keresztényszociallista párt, amelyben a felvidéki őslakosság többsége tömörül, önálló listával vesz részt a választáson, listáját azonban mindenütt kapcsolja a magyar nemzeti párttal, vagy a szepességi német párttal. ■ A Felvidék 1.686.656 választója közül 1.358.653, tehát a választóiknak több mint négyötöde dönt vasárnap sorsáról. — (Tömeges gombamérgezések Egerben.) Egerből jelentik: Az egri mentőknek az utóbbi napokban sok munkát ad a tömegesen előfordítló gombamérgezés. Hegedűs József földművest és Vámosi János mészárossegédet szállították először súlyos gombamérgezési tünetekkel kórházba, majd két nő kapott gombamérgezést. Ezek állapota azonban nem nagyon súlyos. Az orvosok és mentők még több betegnél voltak, akiknél kétségtelenül meg lehetett állapítani a gombamérgezést. A városi tisztiorvosi hivatal razziát tartott a piacon és mintegy másfél mázsa gyanús gombát kobozott el. (Három évi fegyházra ítélték Földes- Feldmann Pált, a kommunista gyárigazgatót.) A büntetőtörvényszék Kovácstanácsa tegnap délután hirdetett ítéletet Földes-Feldmann Pálnak, a csepeli posztógyár volt igazgatójának, valamint társainak kommunista bűnperében. A törvényszék Földes-Feldmann Pált állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló bűntettéért három évi fegyházra, Róna Ferencet tizenegy hónapi, Fink Emmát pedig hat hónapi fogházra ítélte. Récsei Árpádot és Róna Ferencnét felmentették. Az ügyészségi alelnök és Földes Feldmann fellebbezett, a többi vádlott tudomásul vette az ítéletet. Rónát és Fink Emmát szabadlábra helyezték. Szerda, 1931 szeptember 23. Ml Nem*«í«láSt in«........■■mi in ■mii ifc—7 EGYESÜLETI ÉS TÁRSADALMI ÉLET A kispesti frontharcosok vasárnap tartották zászlószentelési ünnepségüket. A harmadik kerületi frontharcosok szombaton, a kilencedik kerületiek pedig vasárnap népes tagértekezletre gyűltek össze. Az Országos Stefánia Szövetség veresegyházi fiókja október harmadikán este fél kilenc órakor a védőintézet felszerelése javára műsoros estet, rendez a Válóczy-féle vendéglő nagytermében. A Magyar Külügyi Társaság szeptember 23-án, szerdán délután 6 órakor, tanácstermében (V., Országház, XI. kapu) felolvasóülést tart, amelyen M. Georges Siesliens párisi publicista ad elő: Vers une nouvelle Europe Danubienne címmel. A székesfehérvári egyházmegyei egyesületek központi bizottsága őszi közgyűlését szeptember 30-án délelőtt 10 órakor tartja a helybeli katolikus körben. Előadók: Schürger Ödön és Kerner István dr. Az Erdélyi Férfiak Egyesülete holnap, szerdán délután 6 órakor rendkívüli közgyűlést tart, (V., Vilmos császár út 22.), amelyen állást foglalnak Gaál Gascon menekültellenes támadása ügyében. Az Egyetemi Mária Kongregáció felhívja új és régi tagjai figyelmét a szeptember 23-án tartandó Veni Sandera, amely este 8 órakor kezdődik. A La Fontaine Irodalmi Társaság szombaton, szeptember 26-án, délután fél 6 órakor finn-észt estet rendez a magyar tudományos akadémia heti üléstermében. Előadók: Kelecsényi Ferenc, Faragó József, Vikár Béla, Komló István és az Egyetemi Énekkarok Taszy Viktor velenceéről. " . k Swíszst . (A volt 48. számú gyalogezred vasárnap délelőtt hódol Petőfi emlékének.) Közturdomású, hogy Petőfi, Sándor a szabadságharc előtt, — mint az egyik versében is említi — a „sárgapitykés, zöld hajtókás“ 48-ik számú gyalogezredben katonáskodott. Ennek a rekrutáskodásnak emlékét ünnepli meg a volt negyvennyolcadlik számú gyalogezred küldöttsége szeptember huszonké tedikén, vasárnap délelőtt fél tízkor a Petőfi Házban. Az ezred küldöttsége hódol Petőfi emléke előtt. Az ünnepségen Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház művésze szaval. A kegyeletes ünnepséget a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a Petőfi Társaság felolvasó ülése követi délelőtt fél tizenegykor. Az elnöki megnyitót Pekár Gyula elnök tartja, Lampérth Géza főtitkár „Ahol Petőfi és Jókai szárnyra kelt“ címmé tart előadást, Havas István és Falu Tamás költeményeit, Kiss Menyhért „Gréte száműzetése“ című novelláját olvassa fel, majd Kiss Ferenc, színművész, a Petőfi Társaság kültagja a költő ..Szeptember végén“ kezdetű versét szavalja el. * (Rövid művészi hírek.) A tragikus gyorsasággal elhunyt Hegedűs Gyula szerepét D'Arrigo Kornél játssza a Fővárosi Operettszínház legközelebbi újdonságában, a Pillangóban. Az Országos Színművészeti Akadémia tegnap tartotta tanévnyitó ünnepségét. A megnyitó beszédet Odry Árpád igazgató tartotta. A Magyar Színház október másodikán kezdi meg ezidei szezonját, Vaszary János „Az igazi nő“ című darabjával. A vezető szerepeket Lázár Mária és Pártos Klári játsszák. [Ifi lítifih IniiflISün I Míf r-írt készítünk mérték ilu Jlililin lUi'iUUCii 1 után 1ullát, felöltőt és télikabátot. 98 P-ért, Andrissy-at Szémiparoson Szövetű. * (Ma délután szentelik be a kerepesitemetőben Hegedűs Gyula holttestét és holnap délelőtt helyezik örök nyugalomra Máriabesnyőn.) Hegedűs Gyuláit, a magyar színművészet nagy halottját a Kerepesi úti temető halottasházában ravatalozták fel és ott lesz ma délután három órakor a gyászszertartás. Az elhunyt művész holttestét az egyházi beszentelés és búcsúztatás után ma este Máriabesnyőre szállítják. Ezen a csendes, vidéki helyen, a híres búcsú járóhelyén, ahol Hegedűs Gyula villája áll, helyezik a művészt örök nyugalomra. A máriabesnyői temetés szerdán délelőtt tizenegy órakor lesz a kolostor templomából és hogy a résztvevők a temetés idejére kiérjenek, a Keleti pályaudvarról reggel nyolc óra húsz perckor és kilenc óra húsz perckor induló vonatok a legalkalmasabbak. Visszafelé tizenkét óra harmincöt perckor áll rendelkezésre egy vonat. Itt említjük meg, hogy a Vígszínháznak, amelyben Hegedűs Gyula pályája legnagyobb sikereit aratta, újabb gyásza van. Tegnap elhunyt Pongrácz Ferenc gróf, császári és királyi kamarás, nyugalmazott főispán, a Magyar Vígszínház r. t. elnöke, aki mindig lelkes pártfogója volt a magyar színművészetnek és elhunytéig támogatta a Vígszínházat nehéz munkájában. Pongrácz gróf temetése szerdán délután négy órakor lesz a farkasréti temető halottasházából. A SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA: Operaház: Tannhaeuser (A. bér., 2. sz., félnyolc). — Nemzeti Színház: A revizor (K. bér., 3. sz., fél nyolc). — Vígszínház: A nagy hotel (nyolc órakor). — Belvárosi Színház: Égből pottyant férj (nyolc óra). — Új Színház: A néma ember (évadnyitó díszelőadás, először, nyolc óra). — Király Színház: Őfelsége frakkja (nyolc óra). — Fővárosi Operettszínház: Nincs előadás. — Andrássy-úti Színház: Varieté, stb. (kilenc óra). — Teréz-körúti Színpad: Mesterdalnokok, stb. (kilenc óra). — Bethlen-tíri Színpad: Szeptemberi műsor (hat és fél kilenc). — Royal Orfeum: Rökk Marika, stb. (fél öt és félkilenc órakor). ^iQZGŐKÉPSZÍNHÁZ ...—^JaPBBHBEtBMI+flMBE^BPHPi - - * Milyen világeseményeket mutatott be az Ufa-híradó az elmúlt esztendőben. A berlini Ufa filmgyár a minap igen érdekes statisztikát állított össze az egész világon közismert Ufa híradó eseményeiről. A statisztikából megállapíthatjuk, hogy 370 nagyobb és 39 kisebb világeseményt fotografáltak a hangos Ufa híradó számára. Érdekesen oszlik meg az események felvétele a különböző országokban. Természtesen a legtöbb filmriportot Németországban készítették. A hatvan milliós Németország 185 olyan érdekességgel szolgált, amely a külföld számára is világesemény volt. Amerikából 71, Angliából 32, Olaszországból 12, Franciaországból 11, Spanyolországból hat, Svájcból négy, Svédországból, Mexikóból és Palesztinából három olyan filmfelvételt küldtek a fürge moziriporterek, amely megjelent az Ufa heti híradóiban. Ezenkívül se szeri se száma azoknak a kisebb felvételeknek, amelyeket Ausztria, Hollandia, Egyiptom, Monaco, Portugália, Jugoszlávia, Magyarország, Norvégia, Belgium, Kanada, Argentina, Panama, Brazília, Portorico, Jamaika, Equador, Venezuela, Ausztrália, Kína, Abesszínia, Tunisz és Marokkó jellegzetességeiről készítettek. Statisztikát készítettek azokról a miniszterelnökökről és államférfiakról is, akiket a különböző országokban lefotografáltak. A statisztika elején Bethlen István gróf 411. Utána következik Macdonald, Slimmson, Henderson, Zamora, Hoover, Mussolini, Drignd, Doumergua és Doumer. A királyok között szerepel az angol, belga, svéd, norvég, spanyol, román, sziámi, egyiptomi és abesszíniai uralkodó. A sportemberek között csak az ismertebbeket sorolják fel. Ezek között szerepel Max Schmeling, a boxolás világbajnoka, Sonja Henie, a műkorcsolyázás bajnoka és Carac■ciola, a világ leghíresebb autóversenyzője. A tudomány is előkelő helyet foglalt el a híradókban. Eckenertől, Edisontól és Einsteintől kezdve Wilkins kapitányig nagyon sokan szerepelnek az Ufa világhíradóiban. Beszédeket mondott a mikrofonba Bernard Shaw, Jimmy Walker, a walesi herceg, Maurice Chevalier és még rengetegen, akik közül még Mistinguette nevét is kiemelhetjük. Se szeri, seszáma még azoknak a világiürességeknek, akik az Ufa híradókban elmondották véleményüket és belemosolyoogttak a felvevő gépbe. Dicsérettel kell megállapítanunk, hogy Magyarország is gyakran szerepel az Ufa világesemények között, különösen népviseleti érdekességekkel. A mozgószinházak műsora BELVÁROSI MOZGÓ (IV Irányi utca 21. Telei cm: Aut. 833—29.) A varsói citadella. — Kadettok. — Fox hantos híradó. — Előadások kezdete hétköznap 5. egynegyed 8. fél 10 órakor. — Vasárnap és ünnepnap jobbterem 4. 6, 8 órakor, bálterem 5. egynegyed 8. fél 10 órakor. BODOGRAF FILMSZINTI AZ. (József körút 63. Telefon: József 384—75.) 8 boldog nap. — A halálsugarak. — Előadások kezdete hétfőn fél 4. háromnegyed 6. háromnegyed 8. 10 órakor. — Kedd, szerda fél 5. egynegyed 8 és 10 órakor. BUDAI APOLLO. (II. ker. Széna tér. Telefon: Ant. 515—60.) Öljön meg, kérem. — A szerelem dala. — Híradó. — Előadások kezdete hétköznap fél 5, 7 és fél 10 órakor. — Vasár- és ünnepnap fél 3, háromnegyed 5, háromnegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. CAPITOL FILMPALOTA (Baross tér. Keleti pályaudvar mellett. Telefon: József 343—37. sz.) Románc. — Magyar dicsőség Parisban. — Bikaviadalok ünnepe Spanyolországban. — Hangos Híradók. — Előadások kezdete 5, fél 8 és háromnegyed 10 órakor. Vasárnap 4, 6, 8 és 10 órakor. CORVIN FILMSZÍNHÁZ. (József körút és Üllői-út sarok. Telefon: József 389—88 és 395—84. A hercegnő adjutánsa. — Legújabb Miki trükkfilm. — Híradók. — Előadások kezdete fél 6. fél 8 és fél 10 órakor. Vasár és ünnepnap fél 4. fél 6. fél 8 és fél 10 órakor. DÉCSI FILMSZÍNHÁZ. (VI., Teréz körút 28. sz. Telefon: Automata 213—43, 259—52 és 140—05.) A garnizon réme. — L'amour exotique. — Boldog ország. Híradó. — Előadások kezdete 4, 6, 8 és 10 órakor. FÉSZEK MOZGÓ (József körút 70. Telefon: 460—40.) Az álarcos lovag (Az örömtelen asszony.) — A próbaesküvő (A gyönyör gyermekei.) — 10.000 ember látta az első 10 napon A hercegnő finita filmoperettetWASQUIO CORUi Nyugaton a helyzet változatlan. — Előadások kezdete fél 5, egynegyed 8 és háromnegyed 10 órakor-FORUM FILMSZÍNHÁZ. (IV., Kossuth Lajosutca 18. szám. Telefon: Ant. 897—07 és 895—43.) Mona Lisa elrablása. — Paramount hangos híradó. — Magyar Híradó. — Előadások kezdete ma, hétfőn kivételesen: 4. 6. 8 és 10 óraikor. KAMARA MOZGÓ. (Dohány utca és Nyár utca sarok. Telefon: József 140—27.) Páris angyala. — Fox hangos Híradó. — Előadások kezdete mindennap 4. 6. 8 és 10 órakor. KULTUR HANGOS MOZGÓ. (Kinizsi utca. Telefon: Aut. 861—96.) Nyugati vándorok. — Ritz revue. — Néger dalok. — Előadások kezdete a teremben 5. kertben fél 8. háromnegyed 10 órakor. Vasár- és ünnepnapokon teremben 3. egynegyed 6. kertben fél 8. háromnegyed 10 órakor. NYUGAT MOZGÓ. (Teréz körút 62. T. 271—62.) — A bánatos utca. — Montana kisasszony. — A halál komp. — Eőadások kezdete fél 4, 7 és háromnegyed 10 órakor. OMNIA FILMSZÍNHÁZ. (VIII., József körút és Kölcsey utca sarkán. Telefon: József 301—25.) A garnizon réme. — Boldog ország, gyerünk Afrikába. — Magyar Híradó. — Külföldi Híradó. — Előadások kezdete, hétköznap 4, 6, 8 és 10 órakor. — Vasár- és ünnepnap 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. A 2 órai előadás félbe nyárakkal. — Elővételi pénztár naponta délelőtt 11—11-ig. Pénztárnyítás 1 órával az előadások megkezdése előtt. PALACE FILMSZÍNHÁZ. (Erzsébet-körút 8 a Newyork-palotával szemben. Telefon: 1. 3£5—33.) Ariane. — Paramount hangos híradó. — Magyar híradó. — Előadások kezdete 12, 2, 4, 6, 8 és 10 órakor. PÁTRIA MOZGÓ. (Népszinház-n. 13. Telefon: József 456—73.) Az álarcos lovag (Az örömtelen asszony). — A próbaesküvő (A gyönyör gyermekei). — Nyugaton a helyzet vátozatlan. — Előadások kezdete fél 5, egynegyed 8 és háromnegyed 10 órakor. RADIUS-METRO-FILMPALOTA. (VI. Nagymező u. 22—24. Telefon- Ant. 220—98. és 292—60.) Infanteriszt Buster. — Tündérálom. — Burton Holmes utazása. — Metro—Goldwyn—Mayer világhíradó. — Magyar Híradó. — Előadások kezdete 2—6-ig folytatólagosak, azután 6, 8. 10 órakor. Vasár- és ünnepnapon 1—4-ig folytatólagosak, ezután 4, 6. 8 és 10 órakor. ROYAL APOLLO. (VII., Erzsébet körút 45. Telefon: József 419—02 és 429—45.) Mona Lisa elrablása. — Paramount hangos híradó. — Magyar Híradó. —: Előadások ^kezdete ma. hétfőn kivételesen 4, 6*. .. és 10 .órakor \ . \ SIMPLON MOZGÓ. (Horthy Miklós út 39..^%fon: Aut. 6£1—80.) Salto Mortale. — Kísérő műsor. — Előadások kezdete 5. egynegyed 8 és fél 10 órakor. Vasárnap fél 3 órától folytatólagosan. TURAN MOZGÓ. (Nagymező és Mozsár n. sarok.) Éjféli nap. — Pénz áll a házhoz. — Wann, India tigrise. — Előadások kezdete fél 5, fél 7 és háromnegyed 10 órakor. UFA FILMSZÍNHÁZ (VI., Teréz körút 55-30. Telefon: Aut. 197—67 és 197—08). A hercegnő adeutánsa. — Akom Lajos orgonaművész játéka a színorgonán. — Miki és a gorilla. — Előadások kezdete 5. egynegyed 8 és fél 10 órakor. Szombat és vasárnap 4. 6. 8 és 10 órakor. URÁNIA FILMSZÍNHÁZ. (Rákóczi út 21. Telefon: József 460—45 és 460—46.) Kémszolgálat. —■ Fényes kísérő műsor. — Előadások kezdete 5. egynegyed 8 és fél 10 órakor. Szombat, vasár-,és ünnepnap 4, 6, 8 és 10 órakor. A világhírű filmlegenda a költészet és hangos filmtechnika mesterműve Piduai Szent Antal élete és csomi Páter Bele Kornál ünnepi beszédével, külön előadásban és rendkívüli olcsó helyárakkal, szept. 27-én délelőtt fél 12 órakor a CORVIN filmszínházban kerül bemutatásra, kizárólag lapjaink közönsége számára. Jegyek a kiadóhivatalban V., Honvédutca 10 és Korda rt, VUL, Mikszáth Kálmán-tér 3 Zsigye-repk 49 fillértől 90 fillérig Páholy-jegyek 1 pengőtől 1.20 pengőig A rádió szerdai műsora BUDAPEST (550). Kedd. D. u. 2.45: Hírek, étestáásaetápaik, piaci áraik, árfolyamhiteiv. — ,3.30: A Tündérvásár meseórája. — 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vitás árjelentés, hirek. 5: A Turáni Társaság előadássorozata. Móricz Péter. ..Földmivelés és közlekedés Törökország keleti részében.“ — 5.30: A m. kir. 1. honvéd gyalogezred zenekarának hangversenye. Karnagy: Friceay Richard. — 7: Francia nyelvoktatás. (Garzó Miklós dr.) — 7.25: A m. kir Operaház előadásának ismertetése és a szinlap felolvasása. — 7.30: A m. kir. Operaház előadása: „Tanhaeusor”. Dakna 3 felvonásban. Szövegét és zenéjét irta Wagner R. Fordította: id. Ábrányi K. és részben Várady S. — A II. felvonás után pontos időjelzés, birok, ügetőversenyeredmények. — Utána: Időjárási elöntés. — Majd: Pertis Jenő és cigányi zenekarának hangversenye. Szerda. D. e. 9.15: A rá. kir. 2. honvéd gyalogezred zenekarának hangversenye. Karragy: Szeghő Sándor. — 9.30: Hírek. — 9.45: A hangverseny folytatása. — 11.10: Vízállásjelentés — 12: Déli harangszó az Egyetemi templomból, időjárásjelentés. — 12.05: Zempléni Müller József és cigányzenekarának hangversenye. — 12.25: Hirek. — 12.35: A hangverseny folytatása. — 1: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 2.45: Hirek, élelmiszerárak, piaci árak, árfolyamhirek. — 3.30: Morse-tanfolyam. — 4: Majthényi György novellái: 1. A fogsor. 2. A csizma. Felolvassa a szerző. — 4.45: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés, hírek. — 5: Hegyi Anna magyar nótákat énekel Bura Sándor és cigányzenekarának körméretével. — 6: Olasz nyelvoktatás. (Gallera in Bona Ventura). — 6.30: Hangverseny. Közreműködik: Dulghem Klára (hegedű), Rieger Tibor (zongora). — 7.30: Káliny Miklós előadása. ..A japán színház“. — 8: Az Egyetemi Énekkarok hangversenye. Karnagy: Vaszy Viktor. — 8.45: Kurina Sírai és cigányzenekarának hangversenye. — 9 45: Pontos időjelzés, hírek, időjárás jelentés, ló verseny eredmények. — 10: Viola da Gamba-est. Közreműködnek: Csuka Béla (Viola da Gammim) és Ferenc dk János (cembalo). — Utána körülbelül 11: Gramofonhangverseny. Külföld: BÉCS (511f). D. e. 11.30: Szórakoztató zene. D. u. 110: Gramofon zene. 4: Hangverseny. 515: Zongorajáték. 7.30: Kvintett. 8.10: Szinműelőadás. 10.30: Jazz. BERLIN (418). D. n. 4.30: Szórakoztató zene. 6.50: Dalok. 8: Hangjáték. 9.10- Közvetítés a Stettin! színházból. 10.15: Hírek. Utána tánczene. BOROSZLÓ (32). D. n. 426: Szórakoztató zrio. 515: Szonáta, fi: Hangverseny. 8: Hangulték Per linből. 9.10: Keringek és dalok. 11.10: Tánczene. MAJNA-FRANKFURT (390). I. u. 5.05: Zongora hangverseny. 5.30: Régi tánczene. 6: Harmonikahangverseny. 7.45: Rádiókabaré. 9: Haydn-hangverseny. 10.35: Cigányzene Budapestről. RÓMA (441). D. u. 5.30: Könnyű zene. 8.10: Grag ráotorzene. 9: Olasz operaest. LONDON (356.3). D. n. f1.10: Kvintett. Dalok. 8: Szimfonikus hangverseny Brahms-ss-t. 19 és 1030: Táncként. 7