Uj Nemzedék, 1931. november (13. évfolyam, 249-272. szám)

1931-11-15 / 260. szám

10 (54) Amit a függöny eltakar... Regény — Írta: Earl Derr Biggers — Amíg az ezredes a felvételeit vetítette nekünk, ön a pamlagon ült miss Girlanddal? Nem látott akkor semmi gyanúsat® — Egyáltalán semmit. — A zsebkendő most gyű­rött kis halomban feküdt az ölében. Megint felvette és kisimította. — Volt-e valaha Indiában! — Nem. Sohasem voltam ott. — Hallott valamit egy tragikus esetről, amely Indiában történt, tizenöt évvel ezelőtti . . . Egy fiatal asszony eltűnéséről Peshawarból? Durand Éva volt a neve. Mrs Tupper-Brock gondolkozott. — Talán olvastam róla az újságokban. —­ ismerte be — némileg ismerősen hangzik a név. — Mondja, kérem, nem vette észre véletlenül azt a liftesleányt, aki felvitte a bungalowba mr Kirk ebédjének estéjén ! A zsebkendő megint kis labdává gyúródott az asz­­­mány kezében. — Nem vettem észre, miért vettem volna! — Akkor hát teljesen ismeretlen volt ön előtt! — Azt hiszem, igen. Természetesen, az ember nem szokott figyelni az ilyesféle személyekre. — Ah, igen! — Miss Morrow semleges befejezést keresett a kérdezősködésének. — Angol ön, in re Tup­per-Brock! — Igen, angol vagyok. — Londoni! — Nem. Devonshireben születtem. Ott is éltem a ... a házasságomig. Aztán a férjem Yorkba vitt, ahol hivatala volt. Pap volt. — Nagyon köszönöm. — Félek, hogy csak nagyon keveset segíthettem. — Oh, hiszen én alig is vártam más valamit, — mosolygott miss Morrow — ezek a kérdések csak egyszerű formalitások. Mindenkire ki kell terjedni a figyelmünknek, aki azon a végzetes ebéden részt vett . . . hiszen érti, ugy­e! Kedves volt, hogy eljött. Fölkelt. Mrs Tupper-Brock visszatette zsebkendő­jét a kézitáskájába és szintén felállt. — Ez volt minden! —■ Ez volt. Szép időnk van ma, az eső után. — Nagyon szép — mormogta az asszony és az ajtód felé ment. Kirk előjött a sarokból, ahol eddig ácsorgott. — Tehetek még valami kis szívességet! — Most nem, ezer köszönet. Maga roppant hasznos. Mrs Tupper-Brock már kint volt az előszobában. Kirk halkan beszélt. — Egy szót sem szólt a lifteslányról! — Semmit — sóhajtott miss Morrow. — Mindig a régi történet. De éppen ezt vártam tőle. Kirk a másik szoba felé nézett. — Igazán sajnálom, hogy nem tudott meg tőle semmit. A leány most egészen közel jött hozzá illatosan, fiatalon, mosolyogva. Kirk egy kicsit elszédült. — Nincs igaza, — szólt halkan. — Ettől a nőtől nagyon sokat tudtam meg. — Hogy érti ezt! — Úgy, hogy hazug teremtés. És, ráadásul, még rosszul is hazudik. Be fogom bizonyítani. — Okos lány! — mosolygott Kirk és kiesetett, hogy utólérje más Tupper-Brockot a hallban. A visszafelé kocsikázás mrs Dawson Kirk házába megint unalmas, sőt kényelmetlen volt és Kirk hatá­rozottan megkönnyebbült, mikor végre megvált a sötét hallgatag nőtől. Visszahajtott a Kirk-épületbe és felment a huszadik emeletre. Mikor kiszállt a fel­vonóból, meglátta mr Cuttlet, aki éppen az ő irodá­jába igyekezett. Cuttle nemcsak éjjeli­őr volt, hanem a Kirk-épület segéd­felügyelője is és erre a titulusra nagyon büszke volt — Hello, Cuttle! — kérdezte Kirk — velem akar beszélni! — Igenis, uram — felelte Cuttle. — Valamit sze­retnék elmondani, ami esetleg fontos lehet. Kirk kinyitotta az irodáját és bementek. — Arról a liftesleán­yról van szó uram, Grace Laneről. — magyarázta Cuttle, mikor beértek a belső szobába — aki az éjjel eltűnt. — Ah, igen! — Kirk hirtelen érdeklődéssel fordult Cutt­le felé. — No, mi van vele! — A rendőrség rengeteg kérdést adott fel nekem. Hogy hol, mikor és miért fogadtam meg és efféléket. De egy pontról tökéletesen hallgattam. Jobbnak gon­doltam, ha először önnel beszélek róla, mi Kirk. — Ezt nem tudom, Cuttle. Nem okos dolog eltit­kolni valamit a rendőrség előtt. — De ezen a ponton, uram . . . — Miféle ponton! — Azon a ponton, hogy honnan és miért vettem fel őt, a liftesleányt . . . Arról az ajánlólevélről, amit bizonyos valakitől hozott ... — Kitől hozott levelet! — Az ön nagyanyjától, uram. Mrs Dawson Kirktől. — Ne mondja!! . . . Grace Lane az én nagyanyám levelével jött magához! — Igenis, uram. Még meg van nálam a levél. Ta­lán kívánja elolvasni! Cuttle elővette a nagyon elegáns, szürke borítékot, Kirk kiszedte belőle a levelet s rögtön megismerte nagyanyjának görcsös, régi divatu írását. A levél igy szólt: Kedves mr Cuttle, az a fiatal nő, aki ezeket a sorokat átadja, nekem jó barátnőm, miss Grace Lane. Nagyon örülnék, ha valamilyen állást tudna neki adni az épületben. A felvonók kezelésére gondoltam. Miss Lane ma­gasan áll az ilyenféle munka fölött, de rossz időket ért meg és most örömmel fogad el bármely állást, ami kínálkozik. Bizonyos vagyok benne, hogy ügyesnek és szorgalmasnak fogja találni. Minden­féleképpen jót állok érte. Tisztelettel Mary Winthrop Kirk.“ Kirk meglepetve ráncolta a homlokát — Ezt majd megtartom, Cuttle — mondta és zse­bébe tette a levelet. — És úgy hiszem, jól tette, hogy nem szólt erről a rendőrségnek. — Magam is úgy vélem, uram — felelt Cuttle mély­séges elégtétellel és visszavonult. XVI. FEJEZET. Hosszú élet és boldogság. Kirk felsietett a bungalowba. Ott találta Charlie Chant az ablaknál, a karosszékben ülve. Mélyen bele­merült Beetham ezredes útleírásába. A „Khybered­ túli ország“-ot olvasta. — Újságot hozok, Charlie! — szólt Kirk. — Éppen most jöttem rá még egy gyanús valakire a mi kis esetünkben. — Annál jobb. Annál több mulatságunk lesz — biztosította őt Chan. — Méltóztassék megnevezni a leg­újabb személyt, aki újabb béh­óságokat követett el. —­ Csak a nagymamám, —­ felelte Kirk — ennyi az egész. Charlie meglepetve ütötte föl fejét a könyvből. — Eláraszt a meglepetés! Az a drága öreg hölgy! Micsoda rosszat fedeztek fel benne! — Ő volt az, aki Grace Lane-nek, vagy mi is a neve, állást szerzett a Kirk-épületben. — A fiatal­ember megismételte mr Cuttle jelentését és megmu­tatta Channak a levelet. Charlie érdeklődéssel olvasta mrs Dawson Kirk meleghangú ajánlását. Aztán mosolyogva adta vissza. — A nagymama most olyan hölgy lesz, aki után nyomozni kell. Alázatosan indítványozom, vezesse nyomára miss Morrowt. Kirk nevetett. — Meg is teszem. Csinos kis tűzijátékot várok a találkozásuktól. Nagyon mulatságos lesz! Felhívta miss Morrowt, aki nyomban azt indítvá­nyozta, hogy Kirk hívja meg a nagyanyját két órára a bungalowba. A fiatal­ember most a nagyanyját hívta fel. — Hello! — szólt — itt Barry beszél. Ha jól értet­tem, ma reggel azt mondtad nekem, hogy szeretnél belekeveredni a Bruce-gyilkosságba, igaz! — Hát valami kedves módon, nem is bánnám. Sőt még élvezném is. — A kívánságod máris teljesült. A rendőrség már kutat utánad. — Istenem . . . mit követtem el! — Ezt rád bízom. Gondolkozzál a bűneidről és je­lentkezzél nálam két órakor. Miss Morrow beszélni óhajt veled. — Igazán! Nem félek tőle. — Rendben van. Csak gyere el. — Mindenesetre pontos leszek. Megígértem, hogy elmegyek egy felolvasásra. — Ne törődj most a felolvasással — ijesztgette Kirk. — Majd akkor megy el, ha a törvény végzett veled. Azt tanácsolom, légy elkészülve rá, hogy az igazságot valljad. Ha megteszed, még talán sikerül nekem, hogy megmentselek a börtöntől. — Nem tudsz megijeszteni. El fogok­­ menni, de csak kíváncsiságból. Szeretném munkában látni azt a fiatal lányt. Egyáltalán nincs mit félnem tőle! — Én máskép hallottam — felelte Kirk. — Ne fe­lejtsd el. Két órakor. Pontosa­n! Letette a kagylót és türelmetlenül várta az össze­csapás óráját. Háromnegyed kettőkor miss Morrow megérkezett. — Ez furcsa fordulat — szólt mikor Kirk átadta neki az öreg dáma levelét. — így hát a nagymamája ismerte Jennie Jerome — Marie Lantelme-et! — Ismerte! — felelt Kirk. — Nemcsak ismerte, hanem, ahogy látja, jó barátságban is volt vele! Hi­szen mindenképpen jót áll érte! Kedves, jó öreg nagy­mama! Miss Morrow mosolygott. — Csínján kell vele bánnom — jegyezte meg. — Valahogy úgy érzem, hogy nincs nagyon jó véleménye rólam. — Ő már elérte azt a kort, hogy senkiről sok a nagyon jó véleménye, — magyarázta Kirk — még rólam sem. Aki pedig igazán kitűnő, előkelő jellem vagyok. És ő még bennem is hibát talál. El tudja ezt képzelni! — Lehetetlen! — kacagott fel miss Morrow. — Ne legyen vele túlságosan kedves, — tanácsolta Kirk — sokkal jobban fogja szeretni magát, ha szigo­rú­a­n bánik vele. Némely embernek ilyen a természete. Charlie bejött a szobájából. — Ah, miss Morrow, megint hiszíti jelenlétével a színhelyet. Tévedek, ha felteszem, hogy Flannery ka­pitány elfogta Aurand Évát! — Ha a lifteslányt gondolja, akkor határozottan téved. Nyoma sincs. Maga még mindig azt gondolja, hogy ő volt Durand Éva! — Ha nem ő volt, hamut hintek fejemre — felelt Chan. — Az nem való senki fejére sem — jegyezte meg Kirk. — Pedig én már megtettem — vigyorgott Chan. A beszélgetésnek más Dawson Kirk vetett véget — Itt vagyok, percre pontosan — fordult már Morrowhoz. — Kérem, vegye ezt jegyzőkönyvbe. —­ És szemrehányóan fordult Charliehoz. — Mondja csak, mi Chan, miért nem oldotta még meg ezt az esetet! — Kevés türelemért esedezem meg — vigyorgott Chan. — Most kezdünk belemelegedni a dologig. S végre most már ön is a gyanú fenyegető árnyékába került. — Hallom! — csattant fel az öreg hölgy és mini Morrowhoz fordult. — Kedvesem, Barry azt állítja, hogy ki akar hallgatni. —­ Csak néhány udvarias kérdést óhajtok önhöz intézni — mosolygott mi is Morrow. — Ah, igazán! Ne legyen túlságosan udvarias! Én mindig gyanúsnak találom a nagyon udvarias embereket. Remélem nem hiszi, hogy én öltem meg a szegény Sir Fredericet! — Nem éppen. De ön irt egy levelet . . . — Az lehet. Rossz szokásom, hogy tapintatlan leveleket írok. Régi szokásokról nehéz letenni. De mindig oda szoktam tenni a levél végére „elége­tendő“ .­. . . Valaki tán nem követte az utasításomat! Miss Morrow a fejét rázta. — Félek, hogy ebben az esetben nem írta rá az utasítást — Átadta a levelet mrs Kirknek. — Ön írta ezt, ugy­e! Mrs Kirk megnézte a levelet. — Persze, hogy én írtam. Mi baj van vele! — Ez a Grace Lane jóbarátnője önnek! — Hogyne! Természetesen alig ismerem azt a lányt . . . — Ohó! — kiáltott közbe Barry Kirk. — Minden­képpen jót álltál érte és mégis alig ismerted! — Ne avatkozzál ebbe a dologba, Barry — taná­csolta az öreg hölgy. — Te nem vagy ügyész. Nincs hozzá elég eszed. — Akkor hát csak felületesen ismerte Grace Lanet, mrs Kirk? — folytatta a leány. — Ez az, amit mondtam. — És mégis ilyen melegen ajánlotta! Miért tette ezt! Mrs Kirk habozott. — Meg fog bocsátani, de ez az én magánügyem­. — Sajnálom, — felelte miss Morrow gyorsan —, de felelnie kell a kérdésemre . . . Kérem, ne tévesem meg ennek a beszélgetésnek külső képe, a környezet Ez nem társadalmi összejövetel. Én a kerületi ügyész helyettese vagyok és most hivatalosan járok el. Mrs Kirk szemei villámlottak. — Értem. De most, ha nincs ellene kifogása, én is szeretnék egyet-mást megkérdezni. — Ezt megteheti. Azután majd én folytatom a kérdezést. — Mi köze van ennek a lánynak, ennek a Grace Lane-nek Sir Frederic Bruce meggyilkolásához! — Ezt akarjuk kideríteni mi is! — Tehát azt hiszi, hogy köze volt hozzá! — Azt hisszük, hogy volt. És éppen ez az, amiért ez a levél nem az ön magánügye többé, mrs Kirk. Az öreg hölgy egyenesen ült a szék szélén. — Egy szót sem szólok addig, amíg meg nem tudom, hogy hová fog vezetni ez a kihallgatás. — A börtönbe fog vezetni, ha nem hagyod abba a makacskodást! — intette Barry Kirk. — Igazán? Jó. Vannak barátaim az ügyészsé­gen is . . . Azt akarom tudni, miss Morrow, hogy mi­lyen összeköttetésben volt Grace Lane Sir Frede­rick­el ! — Elmondhatom, ha megígéri, hogy nem adja tovább — felelte a leány. — Ő az egész nyugati partvidék legfecsegőbb a­s­­szonya! — figyelmeztette Barry Kirk miss Morrowt — Hallgass, Barry. Tudok hallgatni is, ha mu­­száj ... Nos, miss Morrow? — Mikor Sir Frederic idejött, — magyarázta a leány — egy Durand Éva nevű nő után kutatott aki tizenöt évvel ezelőtt eltűnt Indiában. Az a gyanúnk, hogy Grace Lane volt az a nő. (Folytatjuk.) Fordította s Forgásit Irma Egyedül Jogosított magyar fordítás — Utánnyomás tilos Uj Nemzedék Vasárnap, 1931 november 11.

Next