Uj Nemzedék, 1931. november (13. évfolyam, 249-272. szám)
1931-11-15 / 260. szám
10 (54) Amit a függöny eltakar... Regény — Írta: Earl Derr Biggers — Amíg az ezredes a felvételeit vetítette nekünk, ön a pamlagon ült miss Girlanddal? Nem látott akkor semmi gyanúsat® — Egyáltalán semmit. — A zsebkendő most gyűrött kis halomban feküdt az ölében. Megint felvette és kisimította. — Volt-e valaha Indiában! — Nem. Sohasem voltam ott. — Hallott valamit egy tragikus esetről, amely Indiában történt, tizenöt évvel ezelőtti . . . Egy fiatal asszony eltűnéséről Peshawarból? Durand Éva volt a neve. Mrs Tupper-Brock gondolkozott. — Talán olvastam róla az újságokban. — ismerte be — némileg ismerősen hangzik a név. — Mondja, kérem, nem vette észre véletlenül azt a liftesleányt, aki felvitte a bungalowba mr Kirk ebédjének estéjén ! A zsebkendő megint kis labdává gyúródott az aszmány kezében. — Nem vettem észre, miért vettem volna! — Akkor hát teljesen ismeretlen volt ön előtt! — Azt hiszem, igen. Természetesen, az ember nem szokott figyelni az ilyesféle személyekre. — Ah, igen! — Miss Morrow semleges befejezést keresett a kérdezősködésének. — Angol ön, in re Tupper-Brock! — Igen, angol vagyok. — Londoni! — Nem. Devonshireben születtem. Ott is éltem a ... a házasságomig. Aztán a férjem Yorkba vitt, ahol hivatala volt. Pap volt. — Nagyon köszönöm. — Félek, hogy csak nagyon keveset segíthettem. — Oh, hiszen én alig is vártam más valamit, — mosolygott miss Morrow — ezek a kérdések csak egyszerű formalitások. Mindenkire ki kell terjedni a figyelmünknek, aki azon a végzetes ebéden részt vett . . . hiszen érti, ugye! Kedves volt, hogy eljött. Fölkelt. Mrs Tupper-Brock visszatette zsebkendőjét a kézitáskájába és szintén felállt. — Ez volt minden! —■ Ez volt. Szép időnk van ma, az eső után. — Nagyon szép — mormogta az asszony és az ajtód felé ment. Kirk előjött a sarokból, ahol eddig ácsorgott. — Tehetek még valami kis szívességet! — Most nem, ezer köszönet. Maga roppant hasznos. Mrs Tupper-Brock már kint volt az előszobában. Kirk halkan beszélt. — Egy szót sem szólt a lifteslányról! — Semmit — sóhajtott miss Morrow. — Mindig a régi történet. De éppen ezt vártam tőle. Kirk a másik szoba felé nézett. — Igazán sajnálom, hogy nem tudott meg tőle semmit. A leány most egészen közel jött hozzá illatosan, fiatalon, mosolyogva. Kirk egy kicsit elszédült. — Nincs igaza, — szólt halkan. — Ettől a nőtől nagyon sokat tudtam meg. — Hogy érti ezt! — Úgy, hogy hazug teremtés. És, ráadásul, még rosszul is hazudik. Be fogom bizonyítani. — Okos lány! — mosolygott Kirk és kiesetett, hogy utólérje más Tupper-Brockot a hallban. A visszafelé kocsikázás mrs Dawson Kirk házába megint unalmas, sőt kényelmetlen volt és Kirk határozottan megkönnyebbült, mikor végre megvált a sötét hallgatag nőtől. Visszahajtott a Kirk-épületbe és felment a huszadik emeletre. Mikor kiszállt a felvonóból, meglátta mr Cuttlet, aki éppen az ő irodájába igyekezett. Cuttle nemcsak éjjeliőr volt, hanem a Kirk-épület segédfelügyelője is és erre a titulusra nagyon büszke volt — Hello, Cuttle! — kérdezte Kirk — velem akar beszélni! — Igenis, uram — felelte Cuttle. — Valamit szeretnék elmondani, ami esetleg fontos lehet. Kirk kinyitotta az irodáját és bementek. — Arról a liftesleányról van szó uram, Grace Laneről. — magyarázta Cuttle, mikor beértek a belső szobába — aki az éjjel eltűnt. — Ah, igen! — Kirk hirtelen érdeklődéssel fordult Cuttle felé. — No, mi van vele! — A rendőrség rengeteg kérdést adott fel nekem. Hogy hol, mikor és miért fogadtam meg és efféléket. De egy pontról tökéletesen hallgattam. Jobbnak gondoltam, ha először önnel beszélek róla, mi Kirk. — Ezt nem tudom, Cuttle. Nem okos dolog eltitkolni valamit a rendőrség előtt. — De ezen a ponton, uram . . . — Miféle ponton! — Azon a ponton, hogy honnan és miért vettem fel őt, a liftesleányt . . . Arról az ajánlólevélről, amit bizonyos valakitől hozott ... — Kitől hozott levelet! — Az ön nagyanyjától, uram. Mrs Dawson Kirktől. — Ne mondja!! . . . Grace Lane az én nagyanyám levelével jött magához! — Igenis, uram. Még meg van nálam a levél. Talán kívánja elolvasni! Cuttle elővette a nagyon elegáns, szürke borítékot, Kirk kiszedte belőle a levelet s rögtön megismerte nagyanyjának görcsös, régi divatu írását. A levél igy szólt: Kedves mr Cuttle, az a fiatal nő, aki ezeket a sorokat átadja, nekem jó barátnőm, miss Grace Lane. Nagyon örülnék, ha valamilyen állást tudna neki adni az épületben. A felvonók kezelésére gondoltam. Miss Lane magasan áll az ilyenféle munka fölött, de rossz időket ért meg és most örömmel fogad el bármely állást, ami kínálkozik. Bizonyos vagyok benne, hogy ügyesnek és szorgalmasnak fogja találni. Mindenféleképpen jót állok érte. Tisztelettel Mary Winthrop Kirk.“ Kirk meglepetve ráncolta a homlokát — Ezt majd megtartom, Cuttle — mondta és zsebébe tette a levelet. — És úgy hiszem, jól tette, hogy nem szólt erről a rendőrségnek. — Magam is úgy vélem, uram — felelt Cuttle mélységes elégtétellel és visszavonult. XVI. FEJEZET. Hosszú élet és boldogság. Kirk felsietett a bungalowba. Ott találta Charlie Chant az ablaknál, a karosszékben ülve. Mélyen belemerült Beetham ezredes útleírásába. A „Khybered túli ország“-ot olvasta. — Újságot hozok, Charlie! — szólt Kirk. — Éppen most jöttem rá még egy gyanús valakire a mi kis esetünkben. — Annál jobb. Annál több mulatságunk lesz — biztosította őt Chan. — Méltóztassék megnevezni a legújabb személyt, aki újabb béhóságokat követett el. — Csak a nagymamám, — felelte Kirk — ennyi az egész. Charlie meglepetve ütötte föl fejét a könyvből. — Eláraszt a meglepetés! Az a drága öreg hölgy! Micsoda rosszat fedeztek fel benne! — Ő volt az, aki Grace Lane-nek, vagy mi is a neve, állást szerzett a Kirk-épületben. — A fiatalember megismételte mr Cuttle jelentését és megmutatta Channak a levelet. Charlie érdeklődéssel olvasta mrs Dawson Kirk meleghangú ajánlását. Aztán mosolyogva adta vissza. — A nagymama most olyan hölgy lesz, aki után nyomozni kell. Alázatosan indítványozom, vezesse nyomára miss Morrowt. Kirk nevetett. — Meg is teszem. Csinos kis tűzijátékot várok a találkozásuktól. Nagyon mulatságos lesz! Felhívta miss Morrowt, aki nyomban azt indítványozta, hogy Kirk hívja meg a nagyanyját két órára a bungalowba. A fiatalember most a nagyanyját hívta fel. — Hello! — szólt — itt Barry beszél. Ha jól értettem, ma reggel azt mondtad nekem, hogy szeretnél belekeveredni a Bruce-gyilkosságba, igaz! — Hát valami kedves módon, nem is bánnám. Sőt még élvezném is. — A kívánságod máris teljesült. A rendőrség már kutat utánad. — Istenem . . . mit követtem el! — Ezt rád bízom. Gondolkozzál a bűneidről és jelentkezzél nálam két órakor. Miss Morrow beszélni óhajt veled. — Igazán! Nem félek tőle. — Rendben van. Csak gyere el. — Mindenesetre pontos leszek. Megígértem, hogy elmegyek egy felolvasásra. — Ne törődj most a felolvasással — ijesztgette Kirk. — Majd akkor megy el, ha a törvény végzett veled. Azt tanácsolom, légy elkészülve rá, hogy az igazságot valljad. Ha megteszed, még talán sikerül nekem, hogy megmentselek a börtöntől. — Nem tudsz megijeszteni. El fogok menni, de csak kíváncsiságból. Szeretném munkában látni azt a fiatal lányt. Egyáltalán nincs mit félnem tőle! — Én máskép hallottam — felelte Kirk. — Ne felejtsd el. Két órakor. Pontosan! Letette a kagylót és türelmetlenül várta az összecsapás óráját. Háromnegyed kettőkor miss Morrow megérkezett. — Ez furcsa fordulat — szólt mikor Kirk átadta neki az öreg dáma levelét. — így hát a nagymamája ismerte Jennie Jerome — Marie Lantelme-et! — Ismerte! — felelt Kirk. — Nemcsak ismerte, hanem, ahogy látja, jó barátságban is volt vele! Hiszen mindenképpen jót áll érte! Kedves, jó öreg nagymama! Miss Morrow mosolygott. — Csínján kell vele bánnom — jegyezte meg. — Valahogy úgy érzem, hogy nincs nagyon jó véleménye rólam. — Ő már elérte azt a kort, hogy senkiről sok a nagyon jó véleménye, — magyarázta Kirk — még rólam sem. Aki pedig igazán kitűnő, előkelő jellem vagyok. És ő még bennem is hibát talál. El tudja ezt képzelni! — Lehetetlen! — kacagott fel miss Morrow. — Ne legyen vele túlságosan kedves, — tanácsolta Kirk — sokkal jobban fogja szeretni magát, ha szigorúan bánik vele. Némely embernek ilyen a természete. Charlie bejött a szobájából. — Ah, miss Morrow, megint hiszíti jelenlétével a színhelyet. Tévedek, ha felteszem, hogy Flannery kapitány elfogta Aurand Évát! — Ha a lifteslányt gondolja, akkor határozottan téved. Nyoma sincs. Maga még mindig azt gondolja, hogy ő volt Durand Éva! — Ha nem ő volt, hamut hintek fejemre — felelt Chan. — Az nem való senki fejére sem — jegyezte meg Kirk. — Pedig én már megtettem — vigyorgott Chan. A beszélgetésnek más Dawson Kirk vetett véget — Itt vagyok, percre pontosan — fordult már Morrowhoz. — Kérem, vegye ezt jegyzőkönyvbe. — És szemrehányóan fordult Charliehoz. — Mondja csak, mi Chan, miért nem oldotta még meg ezt az esetet! — Kevés türelemért esedezem meg — vigyorgott Chan. — Most kezdünk belemelegedni a dologig. S végre most már ön is a gyanú fenyegető árnyékába került. — Hallom! — csattant fel az öreg hölgy és mini Morrowhoz fordult. — Kedvesem, Barry azt állítja, hogy ki akar hallgatni. — Csak néhány udvarias kérdést óhajtok önhöz intézni — mosolygott mi is Morrow. — Ah, igazán! Ne legyen túlságosan udvarias! Én mindig gyanúsnak találom a nagyon udvarias embereket. Remélem nem hiszi, hogy én öltem meg a szegény Sir Fredericet! — Nem éppen. De ön irt egy levelet . . . — Az lehet. Rossz szokásom, hogy tapintatlan leveleket írok. Régi szokásokról nehéz letenni. De mindig oda szoktam tenni a levél végére „elégetendő“ .. . . Valaki tán nem követte az utasításomat! Miss Morrow a fejét rázta. — Félek, hogy ebben az esetben nem írta rá az utasítást — Átadta a levelet mrs Kirknek. — Ön írta ezt, ugye! Mrs Kirk megnézte a levelet. — Persze, hogy én írtam. Mi baj van vele! — Ez a Grace Lane jóbarátnője önnek! — Hogyne! Természetesen alig ismerem azt a lányt . . . — Ohó! — kiáltott közbe Barry Kirk. — Mindenképpen jót álltál érte és mégis alig ismerted! — Ne avatkozzál ebbe a dologba, Barry — tanácsolta az öreg hölgy. — Te nem vagy ügyész. Nincs hozzá elég eszed. — Akkor hát csak felületesen ismerte Grace Lanet, mrs Kirk? — folytatta a leány. — Ez az, amit mondtam. — És mégis ilyen melegen ajánlotta! Miért tette ezt! Mrs Kirk habozott. — Meg fog bocsátani, de ez az én magánügyem. — Sajnálom, — felelte miss Morrow gyorsan —, de felelnie kell a kérdésemre . . . Kérem, ne tévesem meg ennek a beszélgetésnek külső képe, a környezet Ez nem társadalmi összejövetel. Én a kerületi ügyész helyettese vagyok és most hivatalosan járok el. Mrs Kirk szemei villámlottak. — Értem. De most, ha nincs ellene kifogása, én is szeretnék egyet-mást megkérdezni. — Ezt megteheti. Azután majd én folytatom a kérdezést. — Mi köze van ennek a lánynak, ennek a Grace Lane-nek Sir Frederic Bruce meggyilkolásához! — Ezt akarjuk kideríteni mi is! — Tehát azt hiszi, hogy köze volt hozzá! — Azt hisszük, hogy volt. És éppen ez az, amiért ez a levél nem az ön magánügye többé, mrs Kirk. Az öreg hölgy egyenesen ült a szék szélén. — Egy szót sem szólok addig, amíg meg nem tudom, hogy hová fog vezetni ez a kihallgatás. — A börtönbe fog vezetni, ha nem hagyod abba a makacskodást! — intette Barry Kirk. — Igazán? Jó. Vannak barátaim az ügyészségen is . . . Azt akarom tudni, miss Morrow, hogy milyen összeköttetésben volt Grace Lane Sir Frederickel ! — Elmondhatom, ha megígéri, hogy nem adja tovább — felelte a leány. — Ő az egész nyugati partvidék legfecsegőbb asszonya! — figyelmeztette Barry Kirk miss Morrowt — Hallgass, Barry. Tudok hallgatni is, ha muszáj ... Nos, miss Morrow? — Mikor Sir Frederic idejött, — magyarázta a leány — egy Durand Éva nevű nő után kutatott aki tizenöt évvel ezelőtt eltűnt Indiában. Az a gyanúnk, hogy Grace Lane volt az a nő. (Folytatjuk.) Fordította s Forgásit Irma Egyedül Jogosított magyar fordítás — Utánnyomás tilos Uj Nemzedék Vasárnap, 1931 november 11.