Uj Nemzedék, 1932. június (14. évfolyam, 119-143. szám)

1932-06-11 / 128. szám

8 Aránytalan az ügyvédség adóztatási rendszere Egyeseket túladóztatnak, mások csak a jövedelmük elenyésző hányada után adóznak — Az Uj Nemzedék tudósítójától. — Az Uj Nemzedék a minap közölte hivatalos kimutatás alapján a legjobban kereső buda­pesti ügyvédek névsorát. Közlésünk nemcsak a közvetetlenül érdekeltek körében hanem ál­talában is a szenzáció erejével hatott. Nem volt szükséges semmiféle kommentárt fűzni a közlöttekhez mert az adatok maguk olyan kiáltó bizonyságot szolgáltattak amellett, hogy az ügyvédségnek ilyen rendszerű megadózta­tása nem tartható fenn, semn pedig el nem fo­gadható. Akadtak ebben a névsorban olyanok is, akikről úgyszólván köztudomású a jöve­delmi lehetőségük, viszont jövedelmük meg­állapításakor, enyhén szólva, túlságosan pesz­­szimisztikusan jelölték meg azt az összeget, amelyre az illető ügyvéd évi keresetét becsü­lik. A jövedelmi adatok nyilvánosságra hozása óta nap nap után kapjuk a leveleket az ügy­­védtársadalom számottevő és előkelő tagjai­tól, akik valamennyien hangoztatják, hogy az ügyvédség mostani adóztatási rend­szere nem megfelelő, következésképpen csak az államkincstár meg­károsításával jár, amellett,­ hogy másokat pe­dig túladóztatnak. Krivess Árpád dr. fővárosi ügyvéd az Új Nemzedék adataira hivatkozva, beadványt is intézett ebben az ügyben Korányi Frigyes Frigyes báró pénzügyminiszterhez. Bead­ványában a többek között azt írja, hogy az ügyvédek adóztatása aránytalan és helyb­­­enálló és hogy ez az adóztatás joggal vívja ki az ügyvéd kereseti viszonyait ismerő kol­légák kritikáját. ..A törvényes rendelkezések szerint a min­denkori adóztatás alapját a valóban elért jö­vedelmek adják, ezzel szemben — írja Krivoss dr. beadványában — azt kell látnom, hogy egyes kartársaink jövedelmüknek alig egy századrésze után adóznak, másokat viszont annyira túladóz­tatnak, hogy kötelezettségüknek nem tudnak eleget tenni. Különösen áll ez a szerényebb kereset­tel rendelkező ügyvédekre, akiket exiszten­­ciájukban támad meg néhány száz pengős adó­kivetés és ugyanakkor a mai óriás összegeket kereső kartársak alig járulnak hozzá az ál­lam terheihez.“ A beadvány azzal a kéréssel végződik, hogy a pénzügyminiszter az állam további súlyos károsodásának megakadályozásának okából vegye sürgősen revízió alá az érdekképvise­leti adóztatás rendszerét. Abesszínia volt császára meg­szökött börtönéből és katonaság élén a főváros ellen vonul Gojan tartomány a felkelők kezén van — Az Ujj Nemzedék tudósítójától — Addis Abeba, junius 10. Abesszíniában forradalmi megmozdulás jelei mutatkoznak.Gojan tartomány­ban tovább terjed a felkelési mozgalom. Gojan fejedelmét a császár parancsára a mnult heteikben fiával együtt elfogták. A legújabb hírek szerint Lij Jassu volt uralkodónak, akit 1916-ban megfosztottak a tróntól és azóta száműzetésben élt, sikerült megszöknie. Női ruhákba öltözött és így elhárította magáról a figyelmet. Lij Jassu Gojan tartományba menekült, ahol hívei nagy lelkesedéssel fogadták. A tartományt nagy kísérettel bejárta és azok a kormánycsapatok is csatlakoztak hozzája, amelyeket a császár küldött ki, hogy elfogják őt. A trónjától megfosz­tott Lij Jassu megfenyegette az abessziniai császárt, hogy az esős időjárás megszűnése után, a főváros ellen vonul és leszámol ellenfeleivel. Angol mérnökök földalatti vasutat terveznek Moszkvának — Az Új Nemzedék tudósítójától — London, júniius 10. A londoni földalatti vasút több mér­nöke a napokban a szovjet kormány meg­hívására Moszkvába utazik, hogy az új moszkvai földalatti vasút terveit elké­szítse. Az angol mérnökök költség- és díjmentesen készítik el a nagy vállalat terveit, csak egy kikötésük volt, amelyet az orosz kormány el is fogadott, az tud­niillik, hogy a vasút építésénél orosz anyagokon kívül más, mint angol építési anyagot nem szabad használni. Timepika visszapendelte a csapatait Sang­haikét­ e Az Új Nemzedék tudósítójától -­Washington, június 10. Az Egyesült Államok kormánya most már teljesen megnyugtatónak tartja a sanghaji helyzetet. Legalább is erre kell következtetni abból az intézkedésből, hogy visszarendelték Washingtonba azt az ezerfőnyi gyalogságot, amelyet a tél folyamán a Sanghaiban élő amerikai alattvalók érdekeinek megvédése céljából odaír­ón­y­it­attak. A csapatok már a leg­közelebbi napokban megérkeznek Ameri­kába. A­ Nemzedék Szomíta­t 1932 június 11. Nyugat felől csendesebb és melegebb idő közeledik . Az Új Nemzedék tudósítójától­­* Időjárásunkban még semmi változás nem történt: a hőmérséklet csak nagyon keveset emelkedett, a szél pedig még mindig megle­hetősen élénk. Esők szintén voltak még éspe­dig elsősorban a Dunántúlon. Legtöbbet ka­pott Veszprém, négy millimétert. Ma délután a nyugati megyékben és hol­nap, szombaton valószínűen már az Alföld nagy részén is bekövetkezik a lényegesebb javulás: a szél gyengülni fog, a hőmérsék­let pedig most már jelentékenyebben emelke­dik. Felhőzet és elszórt esők most már a ke­leti megyéikbe húzódnak vissza Kedvezményes vámmal szállíthatunk lovat Németországba. Lókivitelünk az utóbbi idő­ben megélénkült s hétről-hétre jelentékenyebb mennyiségű lovat szállítunk a külföldre. Má­jus huszonkilencedikétől június ötödikéig .381 darab lovat vittünk a külföldre, még pedig Ausztriába 70 darab használati és 99 darab vágólovat, Svájcba 97 használati lovat, Né­metországba 31 használati lovat, Franciaor­szágba 54 darab, Olaszországba 11 darab vágó­lovat és Romániába 22 darab használati lovat. Németországba még jelentékenyebb lehet lóki­vitelünk, mivel a magyar-német kereskedelmi szerződésből kifolyóan a magyar ardencsi fajtájú lovak és ezek leszármazottai, ha Ba­ranya-, Sopron-, Moson-, Somogy-, Vas- és Tolna megyék területről valók, kedvezményes vámtételek mellett exportálhatók Németor­szágba megfelelő igazolással. Az igazolványok alapján a vám összege 2500 márka érték­határig 500 márka helyett darabonként 116 márka, azonfelül pedig 350 márka. K­özgazdaság Az osztrák kormány a Creditanstalt külföldi hitelezőinek felajánlotta az intézetnek Ausztrián kívül levő vagyonát * * * ——n m—— M Háromszázötven millió schillingre becsülik a Creditanstaltnak az utódállamok területén fekvő vállalatait és részesedéseit — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Bécs, június 10. A Creditanstalt függő ügyeinek rendezése, amely kérdésben hosszabb idő óta folyik a tárgyalás az osztrák kormány és a külföldi hitelezők között, tegnap drámai fordulóhoz érkezett. Tegnap este a Creditanstalt ügyeinek rendezésére kiküldött miniszteri bizottság hosszabb ülést tartott s azután hosszabb tanácskoz­zásra ült össze a külföldi hitelezők képviselőivel. Ezen az ülésen a kormány kép­viselői azt az egyezségi ajánlatot tették a külföldi hitelezők megbizottainak, hogy a kormánytól vegyék át részfizetés fejében a Creditanstaltnak Ausztrián kívül fekvő aktívumait , azután közösen állapítsanak meg olyan rendszabályokat, ame­lyek révén az intézet rentabilitását fokozni lehessen. A lapok szerint a Credit­anstaltnak az utódállamok területén fekvő vállalatait és részesedéseit 350 millió schillingre lehet becsülni. Ha a hitelezők a kormány ajánlatát elfogadják, ezzel az összeggel csökkenne Ausztria szavatossága a pénzintézet adósságaiért. . Az árveréseknek az év végéig való felfüggesztésére tesznek tava­­i ■—♦—■I M mezőgazdasági hitelkérdés megoldásának új lehetőségei — Az Új Nemzedék tudósítójától. — A jövő héten kedden, vagy szerdán tartják meg azt a nagyszabású ankétet, amelyen az összes érdekeltek bevonásával a gazdatársa­­dalom terheinek enyhítéséről fognak tár­gyalni. A problémának olyan megoldását ke­resik, amely nem riasztja el a tőkét a hitelforga­lomtól, hanem valamilyen módon lehetőséget nyújt a kamatteher csökkentésére. Amíg a helyzet a terméseredmény és a nemzetközi pénzügyi vi­szonyok további kialakulása útján nem tisz­tázódik, ideiglenes intézkedéseket terveznek, így arról van szó, hogy az árverések végre­hajtását az év végéig, tehát az új termés ér­tékesítéséig, általánosan felfüggesztik. Erre az időre felfüggesztik a pörös és a végrehaj­tási eljárást is, hogy az adósokat megkímél­jék a költségektől. Ezt úgy tervezik, hogy azok a gazdáik, akik halasztást igényelnek, kérvényt adjanak be, aminek ugyanolyan ha­tása lenne, mint a kereskedőknél és iparosok­nál a kényszeregyezségi eljárás megindításá­nak kérése. Ennek alapján meghatározott időn belül a hitelezők­kel egyességet kellene kötni. Ha a megegyezés nem sikerül, a hitelezők képviselői számára jogot kérnek az adós va­gyonának értékesítésére. Erre a célra azon­ban szükségesnek tartják az ingatlanforga­­lom megkötöttségének megszüntetését. A földteherrendezési eljárásnak a Földteherren­­dező Országos Bizottság előtt való lefoly­tatása ügyében a hitelezők részéről az a kí­­vánság merült föl, hogy ők is részt vehese­­nek az eljárásban és a hitelezői autonómia épen úgy érvényesüljön, mint a kereskedelmi kén­yszeregy­ességeknél. A tőzsdetanács ma dönt a határidőpiac forgalmáról • Az Új Nemzedék tudósítójától­­A gabonapiacon nagy érdeklődéssel várják a tőzsdetanács döntését az új búza és rozs ha­táridős forgalmának megindításáról. A tőzs­detanács ma délben ülést tart és a beavatot­tak véleménye szerint, mivel az illetékes kö­rök hozzájárultak az új búza forgalmának megkezdéséhez, szombaton, vagy pedig hétfőn az új búza jegyzését be is vezetik a határidő­piacon. Az idei termésű gabona határidős for­galmának megindításától az árak javulását várják. A kedvezőbb ár azonban a hivatalos forgalom megiditása előtt is teljesen indokolt lett volna, mivel a külföldi határidőpiacokon az újtermésű­ búzának már eddig is jobb ára volt, mint ahogy nálunk a magánforgalom­ban jegyezték. Sokan, különösen a gazdák kö­zül azon a véleményen vannak, hogy a ma­gánforgalomban csak azért jegyezték az ol­csóbb árakat, hogy ezzel kierőszakolják az új búza és rozs hivatalos forgalmának a megkez­dését. A kézsaárupiacon a búza kínálata csökken, azonban az árakban még nincs jelentékenyebb változás, mert a kereslet is tartózkodó. A ti­­sztavidé­ki búzát 12,30—13, az egyéb származá­sút 12.30—12 75, a különleges minőségű búzát 13.10­—13.60, a rozsot 12.50—12.65 pengővel jegy­zik. A liszt- és őrlemény piacon a malmok nem változtatták meg lisztáraikkat, ellenben a kor­pát tíz fillérrel megdrágították, a nyolcas ta­karmányliszt árát pedig huszonöt fillérrel­ mér­sékelték. A takarmány­cikkek piacán a fo­rga­lom vonutatott. A tengeri iránt csökkent a ke­­ ­oseesepeepcse«—ooaeesesssaeseswsssa»»«— reslet, mert a hizlalók nem vásárolnak. A za­bot 16.40—17.70, a tengerit 16.80—17, a takar­mányárpát 15—16 pengővel jegyzik. A zürichi devizaárfolyamok. A zürichi meg­nyitó devizaárfolyamok a következők (záró­jelben a tegnapi zárlat): Budapest — (—), Berlin 121.40 (121.40), New­ York 511.25 (511.25). London 18.81 (18.81). Páris 20.16 (20.16 és egy­­nyolcad). Milánó 26.25 (26.25). Prága 15.16 (15.16). Belgrád 9.05 (9.05). Bukarest 3­06 (3.06). Amsterdam 207.12 és fél (207.12 és fél). A valuták ára. A Magyar Nemzeti Bank a következőképpen állapította meg a valuták árfolyamát. Egy angol font 21.05—21.45, száz dinár 9.96—10.08, száz dollár 570.50—573.50, száz francia frank 22.30—22.50, száz hollandi forint 231.30— 232.70, száz lengyel zloty 64—64.50, száz lej 3.46—3.56, száz líra 29.18—29.48, száz német márka 135.70—136.60, száz svájci frank 110.70—111.40, száz cseh korona 17— 17.10 pengő. Felelős szerkesztő: CAVALLIER JÓZSEF Kiadja a Központi Sajtóvállalat R.-T. Felelős kiadó: BÁRÁNY­A­Y LAJOS vezérigazgató. g—♦—n—»o—oc— PALLAS r.*t. nyomdája. Budapest, V. Honvéd-» utca 10. Távbeszélő Aut. 205—67, 205—68, 205—69 Felelős vezető: TI­RINGER KÁROLY s műszaki igazgató.

Next