Uj Nemzedék, 1937. szeptember (19. évfolyam, 198-222. szám)
1937-09-10 / 205. szám
Péntek, 1937 szeptember 10. TÍMEKKERÉK Repülőposta az Atlanti-óceán felett Az angol—amerikai repülőpostajáratok mellett a német Lufthansa is kísérletezik az óceán feletti postajáratok bevezetésével. A „Nordmeer“ vízi repülőgép sikeres amerikai repülése után visszatér Európába. Hogy a nehéz gép startját megkönnyítsék, a „Schwabenland“ repülgép-anyahajó katapultjáról dobják a levegőbe. A kormányzói pár Cortina d’Ampezzoba érkezett Cortina d'Ampezzo, szeptember 9. Horthy Miklós kormányzó és felesége Rivából folytatta gépkocsi útját a Dolomitokon keresztül Trirtana d'Ampezzo felé. A kormányzói gépkocsi útja Riválból Rovereton át Trentoba, majd onnan Bolzanoba ■vezetett. Innen a kormányzói párt 2000—3000 méter magas hegyek között, pompás hegyi utakon haladt tovább. Útjuk közben érintették a híres Carrer-tavat, majd a Pordo és Falzarego-hágón átkelve Cortina di Ampezzoba érkeztek, ahol a Hotel Christalloban szállottak meg. A kormányzó és felesége innen folytatja majd útját a Dolomitokon át Ausztria felé. Mérges gombát szedett a budai hegyekben egy kiránduló társaság Tegnap este hat óra tájban a Bécsiúti vámnál szolgálatot teljesítő rendőr elé gördült egy autó. A kocsit a rendőr már messzebbről figyelte. Látta, hogy vezetője bizonytalanul kormányozza a kocsit. Amikor a rendőr elé ért, a volánnál ülő férfi sápadt arccal hajolt ki az ablakon s így szólt: — Kérem, hívja ki azonnal a mentőket, rosszul vagyunk. A rendőr benézett a kocsiba, ott négy félig eszméletlen férfit és nőt talált. Értesítette a mentőket s néhány perc múlva a mentőorvosok megállapították, hogy mi történt az autó utasaival. A társaság összebeszélt, hogy szerdán erdőbe mennek ki s gombát szednek. A társaság tagjai Friedmann István 23 éves magántisztviselő, Balogh Péter 23 éves magántisztviselő, Lauffer Edith 20 éves kalaposnő és Bery Zsuzsa 18 éves tanuló voltak. A budai hegyekben délután gombát szedtek és nyárson megsütötték. Egyikük sem ismerte a gombákat és így történt meg, hogy mérgesgombát szedtek és sütöttek meg. A mentők injekciókkal térítették magukhoz a betegeket, majd kórházba szállították őket. Állapotuk javult. Bútorvásárlók ! A lakberendezési Vásáron nem veszek részt de Baross utca 1. alatti raktáramban minden megtalálható, l©g olcsóbbtól legdrágábbig Malász István lakberendező és bútorkereskedő, sevista politikával már nem lehet sikereket elérni. Harcra van szükség, de ez a harc nemcsak a bolsevizmus ellen irányuljon, hanm elsősorban a pozitív kereszténység érvényesüléséért. A kereszténység is megköveteli a fajvédelmet, de a faji gyűlölködést elítéli. — A keresztény program azt parancsolja, hogy saját fajtánk érdekeit szolgáljuk, áldozatot hozzunk érte és krisztusi türelemmel valósítsuk meg a keresztény igazságokat. Akik faji gyűlöletet hirdetnek, el akarják terelni a figyelmet más fontos kérdésekről. A faji gőg temérdek ellentétre és gyűlöletre vezet. — A német birodalommal jóban kell lennünk, mert ez érdekünk. Mégis fel kell vetni a kérdést, hogy mi zavarja Németországhoz való barátságunkat. — A zsidók! — kiáltották többen a hallgatóság soraiból. —Erre a közbeszólásra válaszolva, Eckhardt Tibor így folytatja: — Van egy fajtája a zsidó propagandának, amely felfúj minden nemzeti szocialista tévedést. De zavarják jó viszonyunkat a túlzott német igények is, a Südostraum és a Kulturboden állandó hangoztatása. A pártpolitikai agitáció és a kulturprogram nem fér meg egymás mellett. Eckhardt ezután tiltakozott a párttotalitás elve ellen, mert a totális élet nem tűri meg a szabad embert, de a szabad egyházat sem és törvényt akar szabni még Istennek is. IWHM) ♦» ♦» 46 ♦$ »» 4» »» 4$ 0» 41 ECKHARDT érdekes beszéde a német kérdésről és a nyilas propagandáról Zalaegerszeg, szeptember 9. A független kisgazdapárt szerdán Zalában tartott több gyűlést. Délelőtt Pacsán és Zalaegerszegen, délután Zalaszentgróton és Sümegen tájékoztatta Eckhardt Tibor a kisgazdapárt híveit a politikai eseményekről. Eckhardt ismét a nyilaskeresztes propagandával foglalkozott és hangsúlyozta, hogy nem azért áll szemben a nemzeti szocialista mozgalommal, mintha annak programját helytelennek tartaná, de a módszer tekintetében nem osztja a nyilasok nézeteit. Hitler nürnbergi beszédével egyetért ugyan és elismeri, hogy a kancellár nagy szolgálatot tett Németországnak, mert megszüntette a munkanélküliség nagy részét és szociális téren is sok komoly intézkedést tett. — Rá kell azonban mutatnunk — folytatta Eckhardt — a nemzeti szocialista rendszer hibáira is. Nem akarok ezzel egy idegen ország belügyeibe avatkozni, de okulásként foglalkoznunk kell vele. Magyarország nem vállalhatja azokat a kockázatokat, amelyeket Németország vállalt, mert nálunk egész mások a viszonyok. — A magyar közéletben antibol- CSS GARBO snvo. Bornemisza és Hóman a fehérvári Ipartestület díszgyűlésén Székesfehérvár, szeptember 9. Hóman Bálint kultuszminiszter és Bornemisza Géza kereskedelmi és iparügyi miniszter Kisasszony napján Székesfehérvárott az Ipartestület díszközgyűlésén vettek részt Az SO éves fennállását ünnpelő Ipartestület közgyűlését Süveges István elnök nyitotta meg, utána Halasy Lajos városi tanácsnok mondotta az ünnepi beszédet, majd Hóman Bálint kultuszminiszter, mint Székesfehérvár képviselője üdvözölte Bornemisza ipari mimisztert. Bornemisza Géza ipari miniszter válaszában örömmel emelte ki, hogy a pápai encyklikák hatása alatt, szerte a világon becsülni kezdik a fizikai munkát is. Ma már nincsen kétség aziránt, hogy az emberi kultúra és a társadalmi jólét, fenntartásában egyenlő szerep jut a szellemi és fizikai munkának. A miniszter beszéde keretében tüntette ki az Ipartestület nyolc érdemes tagját, Szakály Istvánt, Tanczer Lipótot, Zubor Józsefet, Weininger Lajost, Lakner Mihályt, Fürst Jánost, Radó Tamást és Pethes Sándort, akiknek elismerő oklevelet nyújtott át. • Egyébként először történt meg Székesfehérvárott, hogy egyszerre négy, miniszter időzött a város falai közt. Bornemisza Géza és Hóman Bálint az eredeti terv szerint az ünnepségek után mindjárt vissza akartak térni Budapestre, de végül mégis a késő esti órákig Fehérváron maradtak, mert délután megérkezett Balatonfüredről Darányi miniszterelnök és Fabinyi pénzügyminiszter is. A miniszterek a ciszterci rendházban másfélórás tanácskozást folytattak. Minthogy a négy miniszter 6 tárcát képvisel, valóságos kis minisztertanács jellege volt a megbeszélésnek.