Uj Nemzedék, 1937. október (19. évfolyam, 223-248. szám)

1937-10-30 / 247. szám

Szombat, 1937 október 30. Ilfstunnisir Éjszakai diákriadó Szegeden: lelkesen ünnepelték a Nobel-díjas Szent-Györgyi professzort Szeged, október 29. Tegnap este óta lázban ég Szeged. Mindenki büszkén adja tovább a szenzációs hírt: a stockholmi Carolina orvosi in­tézet a szegedi egyetem tudós pro­fesszorának, Szent-Györgyi Al­­bertnek ítélte oda a világ leg­nagyobb tudományos kitüntetését, az idei orvostani Nobel-díjat. Csütörtökön este kiemelkedő mű­vészi esemény színhelye volt a Tisza­­szálló. Szigeti József, a világhírű hegedűművész tartotta hangverse­nyét és erre az alkalomra zsúfolásig megtelt a hangversenyterem. A vá­ros társadalmának szine-java adott it egymásnak találkozót. A hang­verseny szünetében terjedt el Szent- Györgyi Albert kitüntetésének hite- Boldog izgalom lett úrrá a közönség soraiban. Mindenki a nagy esemény­ről beszélt s a sürgés-forgás csak akkor csillapodott le, amikor a mű­vész, hosszú szünet után, ismét meg­jelent a dobogón. A szegedi egyetemi ifjúság még az éjszaka kifejezést adott a nagy ese­mény fölötti örömének és lelkesedé­sének. Amikor az első hír megérke­zett a Nobel-díj odaítéléséről, rögtön riadózták­­az ifjúságot s hama­rosan mintegy kétszáz főnyi egye­temi hallgató vonult zárt sorok­ban Szent-Györgyi Albert lakása elé, megéljenezték a tudós pro­fesszort, majd elénekelték a Him­nuszt és a Magyar Hiszekegyet. Jelen volt azon az ülésen, ame­lyen a döntést meghozták. Azonn­nal a telefonhoz sietett és érte­sített engem. — Életemnek talán legboldogabb pillanata ez, — folytatja Szent- Györgyi professzor — hiszen jól tu­dom, hogy egy kutatót csak egyszer érhet ilyen nagy kitüntetés. Többször voltam már jelöltje a Nobel-díjnak, de a bizottság eddig nem tartotta elegendőnek a kitüntetésre az elért eredményeket Abból a szempontból is óriási jelentőségű a félmillió pengő körüli díj számomra, hogy biztosítja a további kutatások anyagi előfeltételeit SZENT-GYÖRGYI ALBERT. A tudós és a magánember Szent-Györgyi Albertet mint tudóst, aki a G-vitamin felfedezésével tette­­világhírűvé nevét, mindenütt ismerik a földkerekségen, ahol tudományos kutatások folynak. A szegedieken kívül azonban kevesen látták,­ ­ mint magánembert. Szent-Györgyi professzor típusa a modern tudósnak, aki amikor kilép laboratóriuma ajtaján, teljesen ki­kapcsolódik a tudomány világából. Szenvedélyesen hódol a sportnak, különösen a teniszt szereti. Kitűnő autóvezető és ami tudós embernél egészen szokatlan tulaj­donság, nagyszerű táncos. Külseje sem emlékeztet­ a sablonokra. Kere­setlenül elegáns férfi, amilyet leg­inkább az amerikai filmekről ismer a közönség. Nemcsak tudományos búvárkodása, de ismerőseivel való érintkezése közben is elmaradhatat­lan társa jellegzetes fapipája, amelyből bodor füstöket ereget. Csak egyszer érhet ilyen kitüntetés! Örömtől és boldogságtól sugárzó arccal fogadja az Új Nemzedék jó­­kivánatait. — Hogyan értesült professzor úr az örömhírről? — kérdeztük. — Éppen Stockholmban tartózko­dik Beznák Aladár tanártársam, aki tanulmányúton van külföldön. Aki világhírű­vé tette Szegedet Beszéltünk Pálfy József polgármesterrel a nagy kitüntetésről. — Olyan boldoggá tett a kitünte­tés — mondotta — mintha közvetle­nül Szeged városát érte volna. Szent-Györgyi professzor már eddig is hrtt-dicsőséget szerzett városunk­nak, a Nobel-díjjal azonban világhírűvé tette Szegedet. A város közönsége és hatóságai megtalálják a módját annak, hogy örömüknek és hálájuknak megfelelő formában adjanak kifejezést a Nobel­­díjas tudóssal és azzal az egyetem­mel szemben, amely ezt a tudóst adta a városnak. A kitüntetéssel kapcsolatosan Sze­geden visszaemlékeznek azokra az időkre, amikor Szent-Györgyi pro­fesszor kutatásainak első eredmé­nyei nyilvánosságra kerültek. Sokan, még tanártársai is fejcsó­válva vettek tudomást az első híradásokról, nem akartak hinni a felfedezéseknek. Most azután, hogy a tudományos élet legmagasabb fóruma döntött minden bizonnyal megszűnnek a to­vábbi kétkedések. Sokat beszélnek Szent-Györgyi Al­­bertnek arról a felfedezéséről, ame­lyet a cukorbetegség gyógyítása terén ért el. Eddig ennek egyetlen gyógyszere­ként a rendkívül drága inzulint ismerte az orvostudomány, amely­nek adagolása körül is komoly ne­hézségek mutatkoznak. Szent-Györ­gyi Albert és kiváló munkatársai megállapították, hogy a borostyánkősavnak a szájon át való adagolásával ugyanazt az eredményt lehet elérni, mint az inzulinnal. Ezzel a cukorbetegség gyógyítását nemcsak olcsóbbá, hanem könnyebbé 5 MAGYAR KATOLIKUS KÖNYVEK 10 KÖTETES SOROZATA Szerkesztik: JUST BÉLA és NYISZTOR ZOLTÁN BÁLLA BORISZ: A megsebzett BERCZELI KÁROLY: M­a­rta HARSÁNYI LAJOS: Falusi levelek JUST BÉLA: Hajnali kettő KÁLLAY MIKLÓS: Magóg fiai ARADI ZSOLT: Az ég a rács mögött MÉCS LÁSZLÓ: Új könyv NYISZTOR ZOLTÁN: Messzesodort magyarok POSSONYI LÁSZLÓ: Üldözni fognak titeket KORUNK SZENTJEI , és veszélytelenebbé lehetne tenni. A borostyánkősavval való kezelés klini­kai ellenőrzése a szegedi belgyógyá­szati klinikán folyik. Az Új Nemze­dék munkatársa erre vonatkozóan is kérdést intézett Szent-Györgyi pro­­feszorhoz, aki azonban elhárította a választ azzal, hogy a kutatás eredményei most vannak tudományos elbírálás alatt, tehát ma még nem időszerű róluk nyilatkozni. Iván Mihály. 400 állásra hirdet pályázatot a főváros A szanálási intézkedések során kiadott státusrendezéssel kapcsolatban minden évben új állásokat kell betölteni a vá­rosházán. Ezekkel együtt kerülnek betöl­tésre a nyugdíjazás és a halálozás révén megüresedett állások is. Szendy Károly polgármester utasítására az elnöki ügy­osztály Doroghy-Farkas Ákos tanácsnok vezetésével már összeállította a betöl­tendő állásokat s mint illetékes helyen értesülünk, a polgármester rövid időn belül mind a 400 állásra ki is írja a pá­lyázatot. Valószínű, hogy a pályázati hir­detmény már november első napjaiban megjelenik és lehetőség szerint már de­cember elsejétől, de legkésőbb január el­sejétől a felemelt fizetést kapják azok a tisztviselők, akiket az új állásokra ki­neveznek. Az állások között főjegyzői és főtanácsosi állásoktól kezdve mindenféle állás van.­­ Az agy, a szem, tüdő vagy szív felé irányuló vér tódul­ások elhárítására így élt reggelenként éhgyomorra egy pohár ter­mészetes „Ferenc József* keserűvizet. Kérdezze meg orvosát. Vízállás A Duna Budapest—Paks között árad, máshol apad. Alacsony vízállású. Mai vízállások: Pozsony 122, Komárom, 273, Budapest 206, Paks 108, Baja 202, Mohács 245. A Dráva Barcsnál 90, Drávaszabolcs­­nál 225. A Tisza Szolnokig árad, lejebb apad. Igen alacsony vízállása. Mai vízállások: Tiszaújlak —122, Vásárosnamény —175, Tokaj —95, Tiszafüred —78, Szolnok —125, Csongrád —140, Szeged —76. A Szamos Csenger­nél —44, a Kőrös Békésnél —76, Gyoménál —60, a Maros Makónál —12. A Balaton fijérptcnál 70, a Velencei-tó Agárdál 70.

Next