Új Ózdi Vasas, 1991. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-05 / 1. szám

évfolyam, 1. szám Évbúcsúztató az OART-nál Leltár —1990 R­endhagyó módon rendez­te meg évbúcsúztató ünnepségét az Ózdi Acélmű Részvénytársaság de­cember 29-én a Technika Há­za emeleti helyiségében. Rend­hagyó volt, mert a megszo­kottnál lényegesen keveseb­ben kapok meghívást a ren­dezvényre, ám a résztvevők mégis szélesebb körből kerül­­tek­ ki; jelen volt valamennyi társüzem, kft., polgármesteri hivatal, a város valamennyi közintézményének, hatóságá­nak vezetője, illetve képvise­lője, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak vagy áll­hatnak a jövőben a részvény­­társasággal. Dr. Lotz Ernő elnök-vezér­­igazgató protokolláris formasá­goktól mentesen köszöntötte a megjelenteket, ünnepi köszön­tője bevezetőjeként annak a gondolatnak adott hangot, hogy újra egy évet hagytunk magunk mögött amely hosszú, bonyolult volt, örömök és bá­natok végig kísérték a munkán­kat. A továbbiakban rövid, tömör év végi „leltár’’ készítésére vál­lalkozott az elnök-vezérigazga­tó. Első helyen utalt arra, hogy 1990-ben átéltünk egy békés rendszerváltást, meg­kaptuk a hőn óhajtott demok­ráciát, ám ennek gyakorlásá­ban még érezhetők a gyermek­­betegségek. A társadalmi vál­tozásokat Ózdon is gazdasági változások kísérték. Vajúdások közepette megkezdődött az­ iparstruktúra váltás, melynek kísérő jelenségeként szembe kellett nézni, illetve vállalni a tömeges munkanélküliség elleni küzdelmet. Közben sú­lyos tragédia, tömeges szeren­csétlenség borította gyászba egész Ózdot, az­ ország „ko­­hásztársadalmát". Az év krónikájának felidézé­se során utalt dr. Lotz Ernő az önkormányzati testület meg­választására, a helyi közigaz­gatás demokratizálásának leg­fontosabb eseményére, majd a gazdasági élet legfontosabb tendenciáiról szólt. Mint mond­ta a nehézségek ellenére las­sú, bár nem fájdalommentes fejlődés körvonalai vannak ki­bontakozóban, melynek során kialakulóban van egy egysé­ges várospolitikai irányvonal képviselete. Sok magánvállal­kozás alakult, a külföldi érdek­lődés is megnőtt városunk, il­letve térségünk iránt, remél­hetőleg nem fogjuk elriaszta­ni vállalkozó kedvüket. A gaz­dasági életet nagy adósság­terhek nyomasztják, a fokoza­tosan romló életszínvonal mi­att az emberek döntő többsé­ge eljutot a tűrőképesség ha­tárához. A továbbiakban arról szólt az elnök-vezérigazgató, hogy az emberekben fogytán a hit,, márpedig enélkül nem lehet csatába menni. Az sem ritkán tapasztalható, hogy a határ­talan közöny miatt értékeinket hagyjuk tönkre menni. Egysé­ges cselekvéssel sokkal többre juthattunk volna, hiszen a vá­rosban van olyan szellemi tő­ke, amire lehet építeni. Le­hangoló sokszor, hogy nem tudunk egymás sikereinek örül­ni, mintha szégyellnénk azt is, hogy ózdiak vagyunk. Bár eh­hez az is hozzájárult, hogy egyesek Ózd lejáratására tu­datosan törekedtek. Nem könnyű feladat jutott nekünk osztályrészül — mond­ta dr. Lotz Ernő -, de az utó­kor számon fogja kérni csele­kedeteinket. Amit ma kell megtenni, nem szabad elsza­lasztani, mert az idő könyör­telenül elszalad mellettünk. Ma a legtöbb vezető dilem­mája az, hogy képesek-e meg­felelni az elvárásoknak. A kérdést mindenkinek el kell dönteni, s eszerint cselekedni, mert a feladatokat senki nem fogja megoldani helyettünk. B­efejező gondolatként a rendezvény formabontó jellegére utalt az elnök­vezérigazgató. Mint mondta a meghívottak köre arra is utal, hogy ma nincs monopolhely­zetben a kohászat Ózdon. Ezért javasolta, hogy az elkö­­­vetkezendő esztendőkben ha­sonló összetételben tartsanak évbúcsúztató ünnepséget, ami elmélyítheti a kapcsolatokat azok között, akiktől a város lakossága elvárja a jó együtt­működést és akik valóban a legtöbbet tehetnek a város és­ a térség felemelkedéséért. Végezetül dr. Lotz Ernő az OART vezetése nevében min­denkinek békés, boldog, ered­ményes új esztendőt kívánt. (t. i.) KÖZÉLETI HETILAP • Ara: 6 forint 1991. január 5. Él pitik az EDF-kemencét Acélgyártás - takarékosabban Az Ózdi Acélmű Részvénytársaság meg­alakulásakor a nyugati partnerek azt ígér­ték, hogy fejleszteni, korszerűsíteni kíván­ják városunkban a kohászatot. Ennek a cél­kitűzésnek egyik fontos mérföldköve volt az a szerződés, amit néhány hónappal ezelőtt írt alá az azóta tragikus körülményeik kö­zött elhunyt Willy Korf és dr. Lotz Ernő. A szerződés szerint 1992 elejére meg kell építeni az acélmű gyáregységben egy 90 tonnás EOF- (energia optimalizáló) kemen­cét. Az EOF acélgyártási technológiának nagy előnye — tudtuk meg Juhász Istvántól, a­­ kemencecs­amok helyettes vezetőjétől —, hogy az oxigénfúvatáskor keletkező forró füstgázoknak a fizikai hőjét maximálisan kihasználja. Ezzel melegítik elő a hulladé­kot, közel ezer fokra, így már meleg anyag kerül a kemencetérbe, ahol ráöntik a folyé­kony nyersvasat és megkezdik az oxigén­­befúvást. Ez a kemence sokkal kevesebb energiát fogyaszt el, mint a siemens­ mar­tin, olajat egyáltalán nem, földgázt pedig csak addig használnak, amíg felfűti­k üzemi hőmérsékletre a kemencét. Miután az oxi­­génfúvatás megkezdődik, a hőegyensúlyt az elemek oxidációja során felszabaduló hő biztosítja. (Folytatás a 3. oldalon) (Vargáné felvétele) Hónapokig tartott az ide­geket koptató bizonytalan­ság: hogyan maradhat fenn 1991-ben a nagy múltú „Ol­vasó”, vagyis a Liszt Fe­renc Művelődési Központ? Mert a kultúra házát is el­érte a pénztelenség okozta sokk, s hamar bizonyossá vált, változtatni kell... Mi­közben a „hogyan” verzióit dolgozták ki többen és több­féleképpen, belső viszály robbant a házban, az igaz­gató és munkatársainak nagy része az utóbbi hetekben már nem is beszéltek egy­mással. Aztán jött az a bizonyos elbocsájtási hullám, majd a kétnapos ülősztrájk a maga sajtóvisszhangjával. Múlt heti lapszámunkban az mű­velődési központ épp’ sztráj­kolni készülő dolgozóival készítettünk riportot, s be­számoltunk az érdekegyezte­tő tárgyalás tulajdonképpeni eredménytelenségéről is. Így most az LFMK igazgatójáé, Dombóvári Péteré legyen a Táppénzes állományban vol­t ott jártamkor. Lakásán az ágy ,megvetve, ment, mint mondta, gyakrabban le kell feküdnie, orvosi kezelés alatt áll, az utóbbi időszak idegi megterhelése miatt alaposan ,kiborult”. A földön ott he­ver a telefon, amelyiken in­tézkedik, de őt is sűrűn hív­ják. Nyúzott, sápadt, ennek ellenére igen határozott, kí­vülről fújja (a maga érde­kében megtanulíita) a most kulcsfontosságú jogszabályo­kat, tudja, mely állítását mi­vel bizonyítha­tja, keze ügyé­ben ott sorakoznak a leve­lezéseik, hivatalos akták, pecsétes, aláírt papírok, ter­vezetek. Gyakran nyúl va­lamelyikért, talán, mert úgy érzi: most minden szavát bi­zonyítania kell. Kissé velem is bizalmatlan, noha évek óta ismerjük egymást. — Munkatársaid nehezmé­nyezik, hogy „lórúgásszerű­­en” érte őket az elbocsátá­sok ténye, már csak azért is, mert hónapok óta elvonul­­tan, egyedül dolgoztad ki a ház 1991-es, Olvasó Egyesü­let formájában történő to­­vábbüzemelésének feltétele­it. — Több mint egy éve kö­zölték velem a házat fenn­tartók, hogy a későbbiekben nem áll módjukban ugyan­úgy finanszírozni az LM­MK-t, mint ahogy ezt megszoktuk. Természetes, hogy tudattam a munkatár­saimmal (még áprilisban): a bezárásra is fel­ kell készül­nünk, tehát „meneküljön”, aki tud, sőt, felajánlottam a segítségemet egy-egy új munkahely megtalálásához. Ugye, volt idő a rákészülés­­re? Vagy nem vették komo­lyan a fenyegető felhőiket? — Nyilván azért, mert maguk körül — ennek elle­nére — nem tapasztaltak lé­nyegi változásokat. Hallottak ugyan valamit egy esetleges egyesülési formáról, de több semmi... — Valóban kidolgozta a Régió Kft. kemény egy év alatt az egyesülés mikéntjét, de nekem kezdettől nem tetszett, — szakmai megfon­tolások miatt — ez a forma. Készült aztán még egy tér­(Folytatás a 2. oldalon) sértik a vádak Belharcoktól inog a kultúra háza (2.) Kevés a tüzelő Ózdon és környékén zava­rok mutatkoznak a tüzelőel­látásban. Kevés a viszonylag olcsó szénféleség, amely el­sősorban a lakossági ellá­tásban okoz gondot. A Tü­­zép-telep a tervezettől és fő­leg­­ az igényektől jóval kisebb készletekkel rendel­kezik. Kis vigasz, hogy tűzi­fa bőven van és, hogy a na­pokban megkezdik az ÓKÜ- dolgozók szerződésben fog­lalt tüzelőjének szállítását. (Tudósítás a 2. oldalon.) Az ovisok egészségéért Képünk az Úttörő úti óvodában készült, ahol a helyes testtartás érdeké­ben a gyerekek nagyon sok háti­zom-erősítő és testtartás-javító gyakorla­tot végeznek. A Gyermeke­kért Szakmai Közösség ál­tal javasolt új módszer je­lentőségéről lapunk 5. ol­dalán olvashatnak. (Fotó: Vargáné)

Next