Uj-Somogy, 1919. október (1. évfolyam, 32-58. szám)
1919-10-23 / 51. szám
I. évfolyam. Kaposvár, 1919. október 23. csütörtök. 51. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: KAPOSVÁR, KORONA UTCA 7. SZÁM. Telefonszám: 5. Felelős szerkesztő: Dr. THURY ZSIGMOND. ELŐFIZETÉSI ÁRAK Égész ívre..................06 K i Negyed ívre ............... 22*K Fél évre.. .. .... 43 K 1 Egy ustra ...................10 Kegyen széni éra 40 Miét fi nagy műterem. Kaposvár, október 22. Kétségkívül nem lehet merész és sokatmondó megállapítás, ha azt állítjuk, hogy ma Magyarországon minden komly elem a nézeti szellemű, tradicionális, keresztény magyar jövő kiépítésén fáradozik. Nem tudtuk elképzelni, hogy ernek az eszimének komoly körökben ellenségei, gáncsolói és gunyolói lehessenek s ha netalán mégis ak dináruk, azokra bátran mondhajuk, hogy nem ma-gyarok és nem keresztények. Azt tudjuk, hogy van egy bizonyos diver- gáló, bomlasztást szító réteg középe-tünkben, de ezt nem tartjuk komolynak, számbavehetőnek, akcióképesnek. Minden államban van egy bizonyos réteg, egy kisebb társadalm, melyek életelvei nem fedik az államot alkotó táradalom életelveit. Más szóval minden államban, minden társadalomban van egy bomlasztó, rendbontó, demoralizáló réteg, melynek minden törekvése a társadalom, illetve az álom rendjének, egységének megbontására, orgáziumának gyengítésére törekszik. Ha a táradalm szervezete erős, ellenállásra képes, akkor könnyű a széthúzó elemek munkáját bizonyos rendszabályokkal, törvényekkel lehetetlenné tenni; de mennél több azok száma, akik nem vádják az államot akozó társadalom életelveit, annál veszélyesebb ennek a rétegnek az aknamunkája. A jövő Magyarországának tehát erődnek, edzettnek, ellenállónak kell lennie, hogy ezek a perzselő szikrák lepattanjanak róla. Közéletünk ma egy hatalmas, nagyszabású műterem, amelyben a jövendő Magyarország alakját formálják hatalmas ércszoborrá. Egy beláthatatlan műterem közepén állunk, melyben nagy mesterek dolgoznak egy közös nagy alkotáson, de a nagy mesterek mögött ott settenkednek állandón a kis epigonok, a ravasz, rosszindulatú, irigykedő dilletánsok és amatőrök. Vigyáznunk kell, hogy a hivatott, odavaló mestereken kívül, akik a lelküket és minden erejüket, ihlettségüket jogász bensőjük tisztaságát beleviszik az alkotó tökéletességre törekvő munkába, más ne férkőzhessen a ma még formálásra, simitásra szoruló puha agyagtömeghez. Ne nyúljanak hozzá avatatlano , mit ezeknek mind a érintése csak torzítana a hivatottak n mnáján. A metemek csak az egyik kzében legyen véső, a másikban pedig kolbás sót tarton, amellyel távol tartja magától a tolakod kis amatőröket Erély és szigor, törvény és rendszabályozás kell a társdalom divergáló, rendbontó eemeivel szemben, mert itt nem a fegyelmezetlen kisebbség, hanem az államalkotó többség akarata formálódik valósággá. Vigyáznunk kell, óvat körültekintéssel kell megváogatnunk azokat, akik az alkotó munka fórumára bocsátunk ! Vigyáznunk kell a viselkedőkre, akik mézes-mázos szavakkal közelednek ; a stréberekre, akik mindent a kedvünkre tesznek; a képmutatókra, akik világfelfogást változtatnak értünk; a farizeusokra, a nagyhangúakra, akik mögött nincsen tartalom; a kufárokra, akiket e szentélybe is csak üzleti érdek vezet; az önzőkre, aki csupán saját jólétük biztosításán fáradoznak; a nagyravágyókra, kiket csak a cint és rangórság vezet közénk; a fjevütőkre, akik odadobják magukat miden áramlatnak; a gáncsotokra, akik akadályokat gördítenek elénk; a becstelenekre, akik csak a vesztünket akarják. Ezeknek nem szabad részt venniök a nagy alkotó munkában. Nem szabad megérinteniük a mesterek kezén formálódó szűzi arcot! Ebben a műteremben csak nekünk van helyünk. Nekünk, akik óhajtjuk, akarjuk és megalkotjuk az új, önérzetére ébredt Magyarországot. J Ligetos diéta. Hoete nyugdíjaztatása. Budapest, október 22. Sztock János volt Józsefvárosi plébánost Nyugdíjazták. A nyugdíjazásról a hercegprímás most értesítette a fővárost, mint kegy urat. A tanács a nyugdíjazást tudomásul vette. Keresztény és keresztyén. A bolsevizmus letűnése után a keresztyénség, mint világmozgató erő kiszabadulva a „magánügy” letargiai állapotából, ismét visszanyerte újjáteremtő hatalmát, elfoglalta helyét az egyetemes és nyilvános élet összefüggésében, központjává lett az ember, mint erkölcsi lény egész életének. Kétségbe lehet vonni, hogy a kommunizmus nagy hangú emberei, a hebraizmus szellemében megedződött Kunfiék, valaha olvastak volna egy értékesebb tanulmányt a keresztyénség lényegéről, avagy ismerték volna a protestantizmust liberalizmusában, nemzeti szellemet, nemzeti érzést ápoló, erősítő 400 éves múltjában. Nem árulta el ezt maga farkas, a tanács elnöke sem, kivel északi Bazár dr. megbízásából tárgyaltam és arra kértem 4 millió református nevében, hogy a református egyház tulajdonában hagyja meg azt a parányi, néhány hold területű birtokot, melynek jövedelméből a lelkész- és kántorképzés költségeit fedezheti az egyház, Dardai kitérő választ adott. Láttam szemének sugaraiból, éreztem hangjának zord határozottságából, hogy a kereszténység sorsdöntő órája nemsokára ütni fog. Mikor pedig azt a szilárd meggyőződésű kijelentést tette, hogy „kultúra emelésével fölöslegessé akarjuk tenni a templomi éneket, zenét, misét, szóval a vallást“, úgy éreztem, hogy valami fájdalmas keserűség elönti a lelkemet s azonnal távoztam. Pedig ez a Garbai keresztény volt, olvasott embernek is látszott és még sem tudta, hogy a kereszténység az ember erkölcsi lényének a magva, minden nemesebb érzületnek forrása, hatalmasabb minden bölcseletnél, mélyebb minden elméletnél, erősebb minden rendszernél. Már akkor pedig sejtette Garbai, hogy az a veszedelmes rendszer, melynek zászlaját kibontotta, szét fogja tépni az embermillióknak lelki harmóniáját, egymás elleni küzdelemre fogja tüzelni a szétdarabolt osztályokat; — de azt nem tudta, hogy a keresztyénség egy nagy családba akarja összegyűjteni az embereket, hol a szeretet — a Krisztus lelke, a keresztyénség lényege, mint egy nagy, hatalmas átfogó erő egymásba kapcsolja a lelkeket. Ha tehát a kereszténység ilyen isteni alapokon nyugvó megdönthetetlen építmény, akkor nagyon vigyáznunk kell, hogy az alkotórészeknek, a felekezeteknek belső egységét meg ne bontsa, még csak meg