Uj-Somogy, 1920. május (2. évfolyam, 100-122. szám)

1920-05-28 / 120. szám

H­fi. évfolyam. Kaposvár, 1920. május 28. péntek. Sz«rl£Bszíi3ség és kianéfilvaiai» «APQSVAR, KOHTSftSSY­ UTCA 6. SZAJ». TELEFONSZÁM: 128. POLITIKAI NAPILAP Felslös szurkesztS: Dr. THURY Z S I 6 M 0 110. 120. (226.) szám. Előfizetési árak: Égési évre - - - ■ ZSO K I Negyed évre - - - « K Fél évre.....................00 K­­ Egy hóra.........................17 K Egyes szám áré 1 korona. *­­ A tisztviselők létszámá­nak csökkentése. A megcsonkított Magyarország az ezer­éves Magyarország területére kiszabott tiszt­viselői kart nem tudja foglalkoztatni és el­tartani. A tisztviselők létszámcsökkentésének tehát, ennek a fájdalmas műtétnek, mely­ munkaképes, életerős tagokat fog a tisztviselői karból eltávolítani, előbb utóbb meg kell kezdődnie. A befejező tárgyalások illetékes helyen már folynak a kérdés meg­oldásának módjáról, sőt a nemzetgyűlés egyik legutóbbi ülésén már tárgyalás alá is került az a törvényjavaslat, mely a tisztvi­selők létszámcsökkentésének első lépéseként meghagyja a kormánynak, hogy mindazokat, kik 1918. október 30. után léptek közszol­gálatba, bocsássa el és új kinevezéseket ne eszközöljön. Nem ismerjük ezt a törvényjavaslatot teljes egészében, de hisszük, hogy bizonyos méltányos esetekben a tisztviselők külön el­bírálásban részesülnek, mert a törvény ri­deg alkalmazása igazságtalanságokra vezetne. Az október 30 ika után kinevezett tisztvise­lők jórésze ugyanis harctéri szolgálatot tel­jesített és épen azért nem nyert a háború előtt kinevezést. Ezeknek kivételes elbánás­ban kell részesülniök a tisztviselők elbocsáj­­tásának kérdésénél, mert azok, akik harcol­tak, életüket kockáztatták a hazáért, elvár­hatják, hogy a haza kenyeret adjon nekik, ha kis darabot is tud adni. Hazatérő állásnélküli foglyainkat se le­het azzal fogadni, hogy nincsenek új kine­vezések. Ezeknek állást adni parancsoló kö­telesség. Itt tehát ismét kivételes elbírálásnak lesz helye. A további létszámcsökkentésről most folynak a befejező tárgyalások. A következő lépés nem lehet más, mint azoknak az el­­bocsájtása, kiknek múltbeli magatartásuk és hivatali működésük kifogás alá esik, vala­mint a tisztviselők azon kicsiny hányadának minden nyugdíjigény nélküli elbocsájtása, kik a háborús konjunktúra kihasználásával vagyont gyűjtöttek. (Ezekkel kellett volna kezdeni, már régen !) Ezek után — ha szükség volna további elbocsájtásokra ***- azokra kerülhetne a sor, kiknek megélhetése vagyoni állapotuknál fogva biztosítva van, majd azokra, kiknek olyan mellékfoglalkozása van, mely biztos megélhetést nyújt és végül azokra az alkal­mazottakra, kik szolgálati idejüket betöltötték,­ akik tehát teljes fizetéssel mehetnek nyugdíjba. Reméljük, hogy nagyobb arányú elbo­csájtásokra nem kerül a sor, különösen a tanügyi alkalmazottaknál nem, kiknek foglal­koztatása osztályok létszámának csökkentése és egyéb szükséges reformok megvalósítása után lehetővé lesz. Mégis, ha szükség volna további lét­számcsökkentésre, csak ezután következhet­nének — legvégül — azok az alkalmazottak, kik nem családfenntartók és a férjes nők. Ezt a sorrendet tartanók a legigazsá­gosabb és leghelyesebb sorrendnek, mely azt hisszük, a tisztviselők között teljes meg­nyugvást keltene. Tudomásunk szerint az illetékes minisz­tériumok tárgyalásokat folytattak e kérdésben, a közalkalmazottak egyesületeivel, szerveze­teivel. Miután azonban a közalkalmazottak vidéken általában szervezetlenek, ebben a fontos kérdésben is a nagy tömeg meg­hallgatása nélkül s rólunk — nélkülünk­ lesz­nek kénytelenek intézkedni. Ez a tény is bizonyítja, hogy a közalkalmazottaknak keresztény nemzeti alapon való tömörítése milyen kívánatos és fontos volna már azért is, hogy ilyen és hasonló kérdésekben az érdekeltek nagy tömegének véleménye érvé­nyesülhessen. A nemzetgyűlés ülése. Az ülést fél 11 órakor nyitotta meg Rakovszky István elnök. A teremben meg­lehetősen kevesen vannak, a képviselők egyenként szállingóznak be. Gróf Teleki Pál külügyminiszter emel­kedett szólásra : Ezt a magában véve elfo­gadhatatlan békét is el kell fogadni. A kor­mány számot vetett a helyzettel, amelyben jelenleg vagyunk és azokkal a körülmények­kel, amelyek által ebbe a helyzetbe kerül­tünk. A kormány nem tagadhatja meg a béke aláírását, de, mint már erre több íz­ben rámutatott, vannak a kísérőlevélben bi­zonyos momentumok, amelyek enyhítésnek tekintendők és reményt adnak a jövőre. Tény az, hogy Magyarországgal szemben a megváltozott nézeteknek van tényleges alapja is. A nemzet élni akar és a kormány teljes felelősségének tudatában határozta el a béke aláírását. A külügyminiszter beszéde után Fried­rich István közbeszólt valamit. Az elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy itt a nemzetgyűlésben ül és nem népgyűlésen. A házszabályok épp úgy kö­tik az elnököt, mint a képviselő urat és va­lamennyiünket. — Gróf Apponyi Albert kép­viselő urat illeti a szó. Gróf Apponyi a béke­szerződésről. Gróf Apponyi Albert: Azért kértem engedélyt a felszólalásra, mert a békedele­gáció elnöke voltam. (Éljenzés az egész Házban. Mindenki tapsol, kivéve Friedrich Istvánt és híveit.) És ebben a minőségemben inkább kötelességemnek, mint jogomnak tartom azt, hogy számot adjak eljárásunkról. Annyit már most is megjegyezhetek, hogy a sikertelenséget én az első pillanatban láttam és így az eredmény engem nem lepett meg. Ez a reánk kényszeriltt békeszerződés összes igazságtalanságaival, lehetetlenségei­­­vel, Magyarországgal és a népjoggal való méltatlanságaival senkit mélyebben és­ na­gyobb keserűséggel nem tölt el, mint azo­kat, akiknek heteken át volt a feladatuk, hogy a békeszerződésen változásokat eszkö­zöltessenek. Mi nem tartottuk feljogosítottnak ma­gunkat arra, hogy az elutasítás, vagy alá­írás kérdésében végleg határozzunk. De ér­zem azt a kötelességemet, hogy a kormány elhatározásához hozzászóljak, mert a kor­mány elhatározásához hozzájárult az én je­lentésem és kötelességem azt kijelenteni, hogy én a kormány ezen eljárását helyes­lem és a vele járó erkölcsi felelősségben teljesen osztozom. Indokaim a következők: Az érzületnek leginkább megfelelt volna, ha a béke alá­írását megtagadjuk, ez inkább visszafejlődést idézett volna elő, ahol még pár héttel ez­előtt voltunk, amikor sem egy fénysugár, sem a rokonszenvnek egyetlen jele nem mutatkozott. A békeszerződés aláírása roppant koc­kázat, de jobbnak látszott a végzettel is szembeszállni, mint aláírásunkkal is szente­síteni azt a szerződést, amely az ország területét megcsonkítja. A szerződést kísérő pótlevél a hatalmaknak azt a szándékát fe­jezi ki, hogy a szerződés igazságtalanságait majd békés megegyezéssel igyekeznek jóvá tenni. Ez az egyetlen vigasztaló momentum az egész békeszerződésben. Amikor párisi utamra mentem, úgy első ízben, mint másodszor is rideg józan­sággal jelentettem ki, hogy semmi reményt sem fűzök a békeszerződéshez, de azért ki­jelentettem azt is, hogy a kétségbeesésre nincs ok. Nem látok feketén semmit sem. Megmondom egész világosan, hogy egyénileg miért nézem bizakodó hangulatban a helyzetet. Nem elbizakodottan, nem biz­tosan, hanem bizakodóan. A békeszerződés a bosszú mentalitásának a megrögzítése. Ez a megrögzítés az az észlelés hogy Kelet Európa rendjének leghatásosabb biz­tosítéka egy belül konszolidált, kifelé akció­képes Magyarország. Földrajzi egység nél­kül, természetes gazdasági összefüggés nél­kül, kultúrfölény nélkül, homogén erők nél­kül modern államot fentartani nem lehet. Ha ezzel szemben Magyarország itt, mint a belső rendnek, mint a nemzeti szolidaritás­nak, mint a valamennyiünket egyesítő közös hazaszeretetnek az országa, akkor megnyer­tük a partit, különben elvesztettük. Gróf Apponyi nagyhatású beszéde után az elnök indítványozta, hogy a nemzetgyű­lés mondja ki határozatban, hogy gróf Ap­ponyi Albertnek és az őt kisérő egész béke­­delgációnak hálát mond és az egész ország köszönetét fejezi ki. — E szavak után az egész Ház feláll és percekig tartó tapssal ünnepli Apponyit. — Ezután Dömötör Mihály válaszolt az elhang­zott kifogásokra. Sajnos, a főváros nem ke­zelte vagyonát kellő gondossággal. Bárczy István: Nem áll. Pető Sándor : Nagyobb kegyelettel be­széljünk a fővárosról. Dömötör Mihály: A főváros destruktív fészek volt, tehát nem lehet­­ róla kegyelettel beszélni. (Taps.) Erről itélt már az ország. Budapest és környékének ellentéte abból származik, hogy lenézték és csúfolták a pa­rasztot. (Úgy van, felkiáltások a jobb olda­l­­on.) A „Tanítónő" című darabot, amely egyenesen a falu ellen íródott, az egész sajtó­ ünnepelte. (Zaj.) A főváros a tantíóait' Göre Gáborokat csinált a falu népéből. (Fel­kiáltások a demokratáknál: Gárdonyi.) Is­merteti és elfogadásra ajánlja a javaslatot. A Ház a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. A mai ülésen a tegnapi javaslatok további tárgya­lása szerepel. Elnök 10 perc szünetet rendel el. Szü­net alatt Friedrich István felkereste Ra­kovszky elnököt és kérte tőle, hogy a mai ülésen a napirend előtt felszólalhasson a béke ügyében. Rakovszky az engedélyt erre megadta. Szünet után áttértek az interpellációkra. Budaváry László 3 interpellációt terjeszt elő, a budapesti államrendőrség detektívtestülete érdekében, a gyomai malombiztos kinevezése és a saját célra való dohánytermesztési ren­delet módosítása ügyében. Frithwirth Mátyás a népruházati központnál történt anyag­­­pocséklásról és visszaélésekről interpellál. Az ülés fél 3 órakor ért véget.

Next